Tolnai Népújság, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-09 / 133. szám
SPORT 15. OLDAL 2001. Június 9., Szombat Listavezető a Völgységben D-betűsök megyei rangadója a Sárközben Megyénk legmagasabban jegyzett gárdája, az Agraco FC vasárnap a listavezető Bük ellen feledtetné a múlt hétvégén Veszprémben elszenvedett vereségét. Labdarúgás NB II, Nyugati csoport Bonyhád Agraco FC-Büki TK: vasárnap, 17 óra. Nagy Zoltán: Sajnos, a csapat Veszprémben nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit az előző fordulókban, s ez nagyban hozzájárult a hazaiak magabiztos sikeréhez. Az első félidőben ugyan voltak lehetőségeink, ám nem tudtunk élni velük, s mivel a szünet után csak 15 percig játszottuk a megbeszéltek szerint, vereségünk törvényszerű volt. A héten megpróbáltam rendet rakni a fejekben, a hétközi Váralja elleni magabiztos Magyar Kupa-győzelem kellő önbizalmat kell adjon játékosaimnak. A Bük jól szervezett, egységes csapat, több egykori NB I-es játékost tud soraiban. Joggal állnak a Nyugati csoport élén, ám ez nem jelenti azt, hogy feltett kézzel lépünk pályára. Ha vasárnap mindenki hozza ami elvárható tőle, nyerhetünk a listavezető ellen. Bogyay- Somogyvári, Nagy Z., Magócs- Volár, Tálas, Osz- termájer, Budovinszky, Dani- Gergely, Molnár. NB III, Dráva-csoport Decs-Dombóvári FC-Aramis For Men: vasárnap, 17 óra. Horváth Péter: - A csapat háza táján hetek óta tartó viszály a hétvégére csúcsosodott ki, aminek következménye a harkányi megalázó, szégyenteljes vereség lett. A héten próbáltunk enyhítem a gondokon, ennek ellenére még azt sem tudom, kire számíthatok a hátralévő két fordulóban. A rendkívül nehéz helyzetben minden játékosomnak igazi sportemberként kell szerepelnie, hogy tartása legyen az együttesnek. A hétvégi találkozó abszolút esélyese a Dombóvár, ám mi a sok gond ellenére is megpróbálunk tisztességesen helytállni. A kezdőcsapatot csak a mérkőzés előtt jelölöm ki. Horváth Árpád: - Kemény mérkőzésen vagyunk túl, hisz a Baracs szeretett volna dobogóközeibe kerülni, s nyerni jöttek Dombóvárra is. Jól játszottak, ám mi is nagyon akartuk a sikert, s végül mi kerültünk ki győztesen az ütközetből. A hétközi Magyar Kupa-mérkőzés jól illeszkedett a felkészülésünkbe, valódi kupacsatát vívtunk Tamásiban. Tipikus egygólos mérkőzés volt, a csapat erejét bizonyítja, hogy tudtuk hozni a kötelezőt. Decsen Savanyúra sárga lapok miatt, Tóth Tamásra és Szabotinra sérülés, illetve betegség miatt nem számíthatok. Őszszel sima mérkőzésen 5-0-ra nyertünk, s a sárköziek elmúlt heti szereplése ellenére sem számítok könnyű kilencven percre. A decsiek hazai pályán nehéz ellenfélnek ígérkeznek, ha teljes csapattal tudnak kiállni, nehéz dolgunk lesz. Mindent egybevetve győzni szeretnénk, s így feljebb kerülni a tabellán. Szabados- Hopp, Horváth Ä. Vincze- Nagy, Horváth J., Tóth vagy Farkas, Steiger, Szabotin vagy Erdős- Varga, Várai. Kalocsa-Szekszárdi UFC: vasárnap, 17 óra. Kalmár Ferenc: - A Beremend ellen csatáraink nem érezték a kaput, gólhelyzetben mindig rossz megoldást választották. Erőnléti gondjaink nem voltak, a kellő összpontosítás hiánya miatt maradtunk eredménytelenek. Ha a helyzetkihasználásban javulni tudunk, nem lehet gondunk. A Kalocsának egy gyors csatára és egy nagyon jó játékmestere van, ha őket ki tudjuk kapcsolni a játékból, mindhárom pontot megszerezhetjük. Szeretnénk már ellenfelünk térfelén labdákat szerezni, s ha támadásainkat eredményesen tudjuk befejezni, lehet esélyünk a győzelemre. Vesztergombira három sárgája miatt nem számíthatok, Ruff sérüléssel bajlódik, jómagam még eltiltásomat töltöm. Csonka- Tóth V., Szilágyi, Torma- Mészáros 1., Czék- mány, Boros, Tolnai, Mészáros Zs.- Tóth A. vagy Bencze, Letenyei. A Paksi SE együttese szabadnapos. ______________■ Do bogós szekszárdiak „Kíméletlen” rendezés Rádióamatőr-sport Június első hétvégéjén rendezte meg a Szegedi RTF Club a tizedik Diana-Westel-kupát. A verseny színhelye a Zsana melletti Eresz- tő-puszta térsége volt. A rendezők nem kímélték a versenyzőket, s mindkét nap 10 km feletti pályát telepítettek a mély, homokos terepen. Vasárnap még az időjárás sem volt kegyes az indulókhoz - végig zuhogott az eső. A a Diana-Westel-kupán versenyen tizenkét hazai egyesület mellett jugoszláv és horvát sportolók részvétele emelte a színvonalat. A Szekszárdi RK versenyzői három érmet gyűjtöttek, Weisz Csilla megnyerte korosztálya vetélkedését. A szekszárdiak eredményei: F-15: 2. Győri Balázs, 9. Weisz András. F-21:4. Weisz Attila. N-17: 2. Weisz Andrea. N-21: 1. Weisz Csilla. Győztes FKSE-rajt az osztályozón Tíz triplát szórva diadalmaskodott a Marley Szekszárd Péntektől vasárnapig a szekszárdi városi sportcsarnok ad otthont a férfi NB I/B-be jutásért rendezett egyik osztályozós tornának. A nyitónapon a házigazda Marley FKSE győzelemmel mutatkozott be. Kosárlabda Marley FKSE Szekszárd- PFSZ Zalaegerszeg 86-79 (28-21, 21-25, 20-17,17-16). Szekszárd, 150 néző. V: Várhalmi, Hollósy. Szekszárd: TUNCZINGER (28/12), BEÁK (22/6), Vati B. (7/3), DOROGI (13/9), Szűcs (6). Csere: Kaveczki (6), Szabó G. (2), Heimann (2), Talabos (-), Herbert (-). Edző: Murvai Árpád. A Zalaegerszeg legjobb dobói: Koma (25/6), Gáspár (22/12). Tunczinger remek egyéni alakítása után Beák fejezett be zsákolással egy akciót. A zalai választ követően Tunczinger, majd Vati talált be távolról, s máris nyolccal ment a Marley (3. perc: 10-2). A hazaiak hatalmas iramot diktáltak, a vendégek triplákkal igyekeztek lépést tartani - sikertelenül. Időkérés után rendezte sorait az egerszegi gárda, ám amikor közelebb került volna a vendéglátókhoz Dorogi, majd Beák célzott pontosan távolról. Hiába javult fel a főiskolások palánk alatti védekezése, a szekszárdiak jól dobtak mezőnyből. A második negyed első három percében csak két pontra futotta az FKSE erejéből, így az A-csoportos ZTE együttesénél is figyelembe vett Koma és Gáspár vezérletével felzárkóztak a vendégek. Murvai edző cserékkel igyekezett frissíteni, de a játék továbbra is akadozott, így a zalaiak átvették a vezetést (17. p.: 36-38). A periódus hajrájában Tunczinger vette vállára csapatát, és nyolc pontjával a Marley térhetett előnnyel pihenőre. Fordulás után mindkét gárda játékosai az egy- egy elleni tudásukat csillogtatták, s bár a szekszárdiak ziccereket rontottak, s gyakran feleslegesen „színezték” a játékot, mégis növelni tudták előnyüket (25. p.: 59-54). A folytatásban összeszedettebben kosárlabdáztak a hazaiak, és Tunczinger negyedik triplájával először ugrott tíz pontra a különbség. A vendégek egy 5-0-ás rohammal válaszoltak, de az utolsó negyedet az FKSE várhatta plusz hat pontról. Zónára váltottak a főiskolások, ám ezzel nem tudták meglepni Beákékat (34. p.: 77-67). A vendégek Koma remek egyéni teljesítménye ellenére sem tudtak lépést tartani a szekszárdiakkal, akik kisembereik révén egyre inkább felőrölték vetélytársuk ellenállását. A Marley már 14 ponttal is ment, a zalaiak egy utolsó hajrával a végére megfelezték a különbséget. A helyenként jól játszó, a mezőnyből jó százalékkal dobó hazaiak maguknak tették nehézzé a mérkőzést. (FEKETE) A Tatabányai BDSK- Exdusiv SE találkozó lapzártánk után ért véget. Tunczinger Attila (15) csatázik a vendégek legjobbjával, Komával fotó, bakó jenö Bronzérmes bonyhádi hölgyek Ranglista és válogató versenyek hétről-hétre A közelmúltban Tiszaúj- városban bonyolították le a klubcsapatok országos bajnokságát, melyen 61 csapat közel 250 versenyzője állt rajthoz. Triatlon A hagyományosan erős mezőnyöket felvonultató megmérettetésen a bonyhádi Anonym SE sportolói is részt vettek. Az utánpótlás lánycsapatot a János-Túrós A.-Túrós B., a felnőtt csapatot a Gergelics D.-Gergelics J.-Gergelics N. trió, míg a felnőtt férfi együttest a Bauer-Lippai-Szentirmai-Kovács kvartett képviselte. A legjobb teljesítményt a felnőtt nők produkáltak, a Gergelics-növérek 1:16:22 órás idővel a harmadik helyen végeztek. Az utánpótlás lányok a 12., a felnőtt férfiak a 18., míg a senior férfiak a 19. helyen végeztek. Varga Gyöngyvér edző különösen a felnőtt nők bronzérmével elégedett, az utánpótlás korú lányokat az első 10 közé várta, ám egy bukás miatt meg kellett elégedniük a 12. hellyel. A férfi felnőtt, valamint férfi senior bonyhádiak tudásuknak megfelelően teljesítettek. Másnap ugyanitt országos ranglista viadalt rendeztek, melyen a felnőtt nők mezőnyében Gergelics Natália a negyedik, a senior férfiak között Lippai Zoltán a harmadik helyen ért célba. Június 3-án, vasárnap sprint- és rövidtávú ranglista-versenyt és Európa-bajnoki válogatót rendeztek Tihanyban. A junior lányok mezőnyében Gergelics Dóra térdsérülése ellenére az ötödik helyen végzett, a felnőttek között Gergelics Natália ugyancsak ötödikként zárt. A rendkívül nehéz pálya komoly erőpróba elé állította a sportolókat, ennek ékes bizonyítéka, hogy a leggyorsabb hölgy is csak 2 óra 20 perccel ért célba. A bonyhádi triatlonosok legközelebb június 10-én, vasárnap Lakitelken, az országos diákolimpián állnak rajthoz. ______Sportműsor Sz ombat Kézilabda: Bemutató mérkőzés: Tamási-Siófok (Tamásiban) 18. Kosárlabda: VIII. Drazsén Petrovics emléktorna Szekszár- don, 10-17.30. Osztályozó a férfi NB I/B-be jutásért Szekszárdon: Marley-FKSE-Tatabánya 18, Excluziv SE-Tatabánya 20. Vasárnap Kosárlabda: Osztályozó a férfi NB I/B-be jutásért a szekszárdi városi sportcsarnokban: Tatabá- nya-Zalaegerszeg 14, Marley- FKSE Szekszárd-Excluziv SE 16. Labdarúgás: NB II, Nyugaticsoport: Bonyhád Agraco FC- Büki TK 17. NB III, Dráva-csoport: Decs- Dombóvári FC-Aramis For Men, Kalocsa-Szekszárdi UFC 17. Kronos megyei I. osztály: Tolna-Tevel, Tamási-Kaj’dacs, Dunaszentgyörgy-Pincehely, Bölcske-Őcsény, Kakasd- Aparhant, Nagydorog-Nagy- mányok, Simontornya-Duna- földvár, Kéty-Bátaszék 17. Megyei II. osztály: Duna- kömlőd-Sióagárd, Csikóstőttős- Kaposszekcső-Ozora, Váralja- Gyönk, Mucsfa-Kisdorog, Ma- gyarkeszi-Cikó, Hőgyész-Bá- taapáti, Izmény-Madocsa, Ten- gelic-Majos 17. Megyei III. osztály, Déli csoport: Mőcsény-Szálka, Závod- Gerjen, Alsónána-Harc, Bo- gyiszló-Lengyel, Bonyhádbör- zsöny-Szedres, Fadd-Báta 17. Északi csoport: Elhalasztott mérkőzés: Nak-Németkér 16.30. Csak röviden LABDARÚGÁS. A görögországi Larissában megrendezett Vasutas Európa-bajnokságon a magyar válogatott a negyedik helyet szerezte meg soraiban a dombóvári Halmai Zsolttal, Bódis Péterrel, Csicskár Imrével és Horváth Attilával. ATLÉTIKA. A legjobb hazai serdülő versenyzők részvételével Zalaegerszegen lebonyolított országos viadalon kitűnően szerepeltek a Dombóvári VMSE fiataljai. Selmeczy Géza megnyerte a 300 méteres síkfutást, és Illés Sándor is győzött súlylökésben. Hegedűs Barbara szenzációs egyéni csúcsot futva lett második nyolcszázon, Mándi Tamás pedig ötödikként zárt az 1000 méteres távon. KÉZILABDA. A Dombóvári KSK serdülőcsapata az első mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett vezéregyénisége, Gálosi Gyula nélkül is az ötödik helyet szerezte meg német, cseh, román és magyar gárdák között a Kalocsán megrendezett nemzetközi tornán. Kolossá Károly edző tanítványai közül Krauss Gábor volt a legeredményesebb, aki összesen 21 gólt lőtt. ____■ Há rom a bajnokcsapat Simontornyán Ünnepélyes éremátadó szombat este a Sörfesztivál keretében Kettős McLaren-siker pénteken A Montrealban csúcstartó Michael Schumacher csak a tizenegyedik Mika Häkkinen megjavította Michael Schumacher edzésrekordját Három bajnokcsapatot köszöntének június 9-én, szombaton a sportos kisváros rangját lassan kiérdemlő Tolna megyei településen. SlMONTORNYA Az NB Il-es felnőtt kézilabda-csapat történelmet írt Simontornya sportjában, hiszen eddig soha egyetlen csapat sem szerzett jogot NB I/B-s bajnokságban való indulásra. 2001. május 20-a nagybetűvel kerülhet az emlékkönyvekbe, ugyanis a simontornyaiak ezen a napon idegenben magabiztosan győztek az előző évi bajnok Keszthely ellen, s győzelmükkel a II Délnyugati csoportban bajnoki címet szereztek. Az NB Il-es ifjúsági csapat ismételt, a tavalyihoz hasonlóan ebben az évben is aranyérmek kerülnek a vitrinekbe. Sok tehetség bontogatja itt szárnyait, közülük többen már a felnőtt csapatban is rendszeresen helyet követeltek. Az, hogy a serdülő focisták a paksi körzetben immár évek óta az élen végeznek, lassan megszokottá válik, természetesnek tűnik. Mennyi munka rejlik a sikerek mögött, az állandóan változó játékosállomány felkészítésében, azt viszont csak kevesen tudhatják. A serdülő focisták még egy bronzéremmel is büszkélkedhetnek, melyet a megyebajnokságban érdemeltek ki. Mindhárom csapat játékosai ünnepélyes keretek között vehetik át az aranyérmeket. Június 9én, szombaton 18 órakor a sport- csarnokban barátságos kézilabda mérkőzésen STC felnőtt gárdája az ifik ellen lép pályára. Az ünnepélyes éremátadásra 19.30-kor, a városháza előtti téren felállított szabadtéri színpadon, a Szalon Sörfesztivál keretében kerül sor. Az medálokat a 60-as évek legendás kézilabdacsapatának tagjai adják át. Az ünnepség résztvevői várhatóan soraik között üdvözölhetik Sinka Lászlót, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárát, az IHF elnökségi tagját, aki az egyesület meghívását elfogadta, s ha nem jön közbe váratlan esemény tiszteletét is teszi az eseményen. A rendezők szeretettel várnak minden sportot szeretőt. A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen (West- McLaren-Mercedes) volt a legjobb a Kanadai Nagydíj pénteki két szabadedzésének összesítésében csapattársa, a skót Coulthard, valamint az ír Irvine (Jaguar) előtt. Forma-1 A finn világsztár ideje sokkal jobb, mint a német Michael Schumacher (Ferrari) négy évvel ezelőtt elért hivatalos edzésrekordja. A maranel- lóiak háromszoros világbajnoka hatalmas meglepetésre pénteken csak a 11. volt, míg márkatársa, a brazil Rubens Barrichello a negyedik helyen zárt. Az 52. Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság nyolcadik futamára, a Kanadai Nagydijat vasárnap rendezik Montrealban. A félig utcai pályán eddig 22 Forma-l-es versenyt rendeztek, a Ferrari 7 győzelemmel a legsikeresebb csapat. A pilóták közül a német Michael Schumachert már négyszer intették le elsőként, tavaly is ő nyert. Ma még két szabad-, és egy időmérő edzést tartanak, a futam vasárnap magyar idő szerint 19 órakor rajtol. _______■ l k í *