Tolnai Népújság, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-30 / 151. szám

Tolnai Népújság 200}. JÚNIUS 30., SZOMBAT 9. OLDAL Húsz éve szolgálja az Urat Jubilált a hőgyészi esperes Pappá szentelésének husza­dik évfordulóját ünnepelte hálaadó szentmisén Hőgyé- szen Szabó József plébános, kerületi esperes. A plébános Tengelicen született 1956-ban, szüleinek hetedik gyer­mekeként, testvérei közül ő volt a legfiatalabb. Szorgalmas, becsületes családban nevelkedett, édesapja ne­hézgépkezelő volt, édesanyja ház­tartásbeli.- Ön azokban az években választotta a papi hivatást, amikor ez nem volt túl diva­tos, ki vagy mi ösztö­nözte, hogy erre a nagy elhivatottságot jelentő pályára lép­jen?- A házunk Tenge­licen a templom szomszédságában volt, így aztán gyer­mekoromban nagyon sok időt töltöttem a templomban és a plébánián, ahol akkor a jelenlegi tolnai apát úr Lendvai István teljesített szolgálatot. Édesanyám, aki mélyen vallásos ass­zony volt, nagy örömmel fogadta ezt, így aztán szinte természetes volt, hogy az általános iskola elvég­zése után az utam Győrbe, a bencés gimnáziumba vezetett. Az ottani ta­náraim hatására érlelődött meg ben­nem az elhatározás, hogy a papi hi­vatást választom, így az érettségit követően beiratkoztam a győri Hit- tudományi Akadémiára.- Mikor és hol szentelték pappá?- A pécsi székesegyházban dr. Cserháti József püspök úr szentelt pappá 1981. június 18-án, az első szentmisémet Tengelicen, a temp­lom búcsújának ünnepén tartottam. Sajnos édesapám már nem érhette meg ezt, de édesanyám és a testvére­im ott voltak mindannyian.- Hol kezdte a lelkészt hivatását?- A pappá szentelésem után rövid időre Zombára kerültem segédlel­késznek, aztán 10 hónapig Komlón szolgáltam, majd Szigetváron. Ez­után 1984-ben kerültem Szekszárd- ra, ahol akkor a jelenlegi pécsi me­gyéspüspök úr, Mayer Mihály volt a plébános. Négy, itt eltöltött év után kap­tam az első plébáno- si kinevezésemet 1988-ban Iregszem- csére, majd ezt kö­vette Tamási 1994-től 1997-ig. A hőgyé-szi plébánián 1997-től teljesítek szolgála­tot.,- Ön nem csak plé­bános, hanem kerü­leti esperes is.- Igen, a püspök úr 1999. április 25-én nevezett ki a Tamási Esperesi Kerület esperesévé, ami nagy meg­tiszteltetés volt számomra.- Hogy érzi magát Hogy észen?- Nagyon jól érzem magam eb­ben a községben, ahol korszerű kö­rülmények között dolgozhatok. Az eltelt idő bizonyította, hogy a helyi közösséggel kölcsönösen elfogadtuk egymást, jó a kapcsolatom az egy­házközségi testülettel, a helyi önkor­mányzattá és a polgármester úrral. Szorgalmas, hívő emberek élnek a faluban, nagy örömömre szolgál, hogy nem kevesebb, mint 170 gye­rek jár hitoktatásra. F. KOVÁTS ÉVA Korongot lő és vadászik a medikus lány Kevés női sportlövő van Ma­gyarországon, de a kevesek között ott található egy szek­szárdi lány, a 20 éves orvos- tanhallgató Szabadi Éva.- Kevés skeet női sportlövő van Ma­gyarországon, te köztük vagy. Hogy jutott eszedbe éppen ko­ronglövészettel, közismertebb nevén agyaggalamb lövészet­tel foglalkozni?- A szüléimé a Stefán Va­dászbolt Szekszárdon, elő­ször az üzletben próbáltam ki a korongdobó-gépet az öcsémmel és a barátaival, aztán amikor apu­ék átvették a sióagárdi lőpályát, akkor ott kezdtem el lőni. Először csak szórakozás volt, a fiúk között kipróbáltam mit tudok, aztán az eredményeket látva kezdtem el versenyezni.-Hol?- Hat éve vagyok igazolt sportlövő, Kapos­várott kezdtem, majd tavaly áprilisban átiga­zoltam a Szekszárdon akkor alakult Tolna Megyei Sportlövő Szövetségbe. A szövetség a Stefán Lőegylet és a Paksi Diana Sportegyesü­let egyesülésével jött létre, elnöke dr. Józsa Csaba rendőrezredes, megyei főkapitány-he­lyettes.- Milyen tulajdonság kell ahhoz, hogy vala­kijó koronglövész legyen?- Jó szem, biztos kéz, koncentráló képes­ség, bonyolult a lövéstechnika, nehéz rájönni, hogyan lehet eredményesen lőni. A lényeg a sok gyakorolás, hetente legalább kétszer kell edzeni, azon kívül erőfejlesztésre is szükség van, mert nem csak szellemileg, fizikailag is megterhelő a skeet-versenyzés.- Milyen felszerelés szükséges?- A fegyveren kívül lőmellény, fülvédő és adott esetben szemüveg kell.- A sok férfi között nem furcsa női verseny­zőnek lenni?- Nem, mindenki nagyon segítőkész, rá­adásul éppen azért, mert kevés női skeet ver­senyző van, mindig volt sikerél­ményem. Versenyek?- A magyar utánpótlás válo­Milyen vadászfegyvered van?- Egy golyós Mauser.- Mi volt eddig a legnagyobb vadászélmé­nyed? gatott tagjaként tavaly részt vettem Olaszor­szágban, a Monte- Catini Európa Bajnok ságon, nemrég pedi EU bajnokság válogat volt» Balatonfűzfőn, ahol jól szerepeltem.- Mi a terved, mit szeretnél versenyző­ként elérni?- A célom, bejutni a csapatba, minél job­ban szerepelni és vé­gül eljutni az olimpiá­ra.- Azt mondják, nem csak agyagga­lambokra lősz, hanem igazi madarakra, sőt, szarvasokra, vaddisz­nókra is, lévén, hogy vadászol.- Igen, tagja vagyok a Medina-Dalmand Vadásztársaságnak, de nemcsak én vadászok, hanem az egész csalá­dom, édesapám, édes­anyám és az öcsém is.- Miután felvettek rendes tagnak a társaságba, édesapám azt mondta, na gyere, lődd meg a bikádat! Egy hétig jártunk tó minden nap, ültünk a magasle­sen, de nem jött semmi, aztán a hetedik napon lőttem egy vad­disznót, másnap pedig egy szép szarvasbikát, villás, tízes, 5,6 kilogrammos aganccsal. Ez na­gyon nagy élmény volt.- Mért jó vadászni, mi a szép a vadászatban?- Szeretem a természetet, édesapám vadászik, kicsi ko­rom óta járom vele az erdőt, úgy hogy a vadászatba „belene­velődtem”, hajtőként kezdtem és nagyon boldog vagyok, hogy most már én is vadászhatok. F. KOVÁTS ÉVA Az életre keltett hagyomány Főiskolai oktatás és Panaszbizottság Avagy: Mire használható a jogi néprajz? Kétszeres doktor Nagy Janka Teodóra főiskolai ok­tató, de mi az és mire használható a jogi néprajz? Dr. Nagy Janka Teodóra PhD Született: 1961, Szolnok Iskolái. Állam és Jogtudományi Egyetem, népművelés- magyar szak, magyar-nyelv és irodalom egyetemi szak, néprajz. Jogi doktorátusa mellett summa cum laude mi­nősítéssel védte meg PhD értekezését. Foglalkozása: főiskolai oktató, főiskolai docens Férje: Dr. Szabó Géza PhD régész, két gyermekük van. 25 éves jubileumát ünnepli ebben az évben a Mórágyi Hagyományőrző Német Nemzetiségi Egyesület. A múlt felidézésére a csoport alapítója és jelenlegi vezető párosa, a Glöckner házaspár vállalkozott.- Most, hogy így visszagondolok az eltelt negyedszázadra, úgy tűnik mintha tegnap léptünk volna először színpadra - kezdi be­szélgetésünket Erzsiké néni. - 1958-ban ke­rültem Mórágyra, mint tanítónő s más munkahelyem azóta sem volt. Ami azonnal megfogott a falut körülölelő dombok és lan­kák gyönyörűsége mellett, az az itt élők szorgalma, barátsága és hagyományaikhoz való töretlen ragaszkodása volt. A reformá­ció ünnepén tartott három napos mórágyi búcsúk, bizony messze földön ismertek voltak. Ami kezdetben nekem furcsának tűnt - ellentétben más településekkel - az a férfiak és legények tettrevalósága. Szinte minden hétvége énekszótól volt hangos, mert hol egyik, hol másik portán gyűltek össze s olykor késő estig hallgattuk a szebb­nél szebb dalokat. Glöckner Henrik bácsitól tudom, hogy a háború előtt igen ismert és sikeres dalárda működött a faluban, mely­nek a férjem édesapja is tagja volt.- Bizony nem nézték jó szemmel azt, aki kivonta magát ebből a közös program­ból - veszi át a szót János bácsi. Mert nem az énektudás volt a fontos, hanem az együ­vé tartozás érzése. Én egyébként nem az énektudásommal hív­tam fel magamra a fi­gyelmet, hanem a sport­tal. A helyi focicsapat kapusaként igyekeztem hétről-hétre kivívni a fa­lu elismerését. Akkor bi­zony álmomban sem gondoltam, hogy egy­szer majd egy kulturális csoport irányítója le­szek.- 1976-ban - ragadja meg a pillanatnyi csend lehetőségét Erzsi néni - ha szabad így fogalmaz­nom, életre keltettük a hagyományt. A 22 tag­gal megalakult dalkör ekkor mutatkozott be először a falu közönsége előtt. Az a 25 év­vel ezelőtti sváb-bál a mai napig tisztán él bennem. így visszagondolva a kezdetekre, bevallom naivitásunktól csak bátorságunk volt nagyobb. Az első szakember aki értő módon irányította munkánkat, a bátaszétó Glöckner János volt, majd őt a bonyhádi Donovald Kati néni követte. Repertoárun­kat kezdetben a helyi, majd egyre inkább a dunántúli német dalok adták. A 80-as évek­ben hagyományőrző együttesként külön énekkarunk és tánccsoportunk működött. Abban az időben több mint 100 tagot számlált az együttesünk. A fellépéseink száma ugrásszerűen megnőtt, igen kapó­sak lettünk szerte az országban.- Az eredeti dalok és táncok megőrzése mellett nagy hangsúlyt fektettünk az erede­ti ruhák beszerzésére is. Amit, lehetett, azt a lakosságtól vásároltuk meg, ami hiány­zott, azt az aranykezű Viandt Henrikné varta eredeti anyagok és kiegészítők fel- használásával - mondja János bácsi. Egyéb­ként ennek a gyűjtésnek köszönhetően ke­rültem kapcsolatba a megőrzendő múlt ér­tékeivel. Itt is-ott is érdekesebbnél-érdeke- sebb tárgyakra bukkantam és mert szíve­sen adták, lassan komoly gyűjtemény kere­kedett belőlük. Oly annyira, hogy 1980-ban megnyitottuk a falu helytörténeti múzeu­mát.- Az együttesünk egyre növekvő elis­mertsége az önbizalom erősödésével is pá­rosult - vonja magához az emlékezés fona­lát Erzsi néni. - Ahogy mondani szokták, evés közben jön meg az étvágy, és mi na­gyon éhesek voltunk. A mórágyi búcsú cí­mű nívódíjas előadásunk után, színpadra vittük a mórágyi lakodalmast, a fonót és a farsangot. Ezekben a sikerekben a falu la­kosságának biztatása mellett meghatározó szerepe volt a Magyarországi Németek Szövetségének. Az általuk évente megren­dezett tánctábor a szakmai továbbképzés mellett a repertoár folyamatos frissítését is szolgálta, illetve szolgálja. 1996-ban addigi munkánk elismeréseként megkaptuk a Ki­váló Együttes címet. Műsorainkkal szinte Európa valamennyi országába eljutottunk. Legtöbbször azonban mégis Németország­ban vendégeskedünk, ami azt hiszem ért­hető. Három évvel ezelőtt voltunk a német- országi Pfalz tartományban, az ősi földön. Nagyon szívszorító érzés volt a fogadtatá­sunk, hiszen megérkezésünkkor a kisváros apraja-nagyja a főtéren tolongott és annak a harangszónak a hangja fogadott, amelyik a hajdan idegenbe indulókat kísérte el. Ne­hezen tudok meghatottság nélkül erre visz- szagondolni - mondja kissé zavartan és alig észrevehetően szétmorzsol egy engedetlen könnycseppet az arcán.- Hogy mi tartotta bennünk a lelket ? - tű­nődik el a magának feltett kérdésen. A türe­lem és a szeretet. Az eltelt 25 év hihetetlen sok szép élménnyel ajándékozott meg vala­mennyiünket. Igaz, ez alatt az idő alatt vol­tak hullámvölgyeink is, de akkor mindig egy német közmondás segí­tett erőt adni. Über wolken scheint, immer die Sonne! Azaz a felhők fölött mindig süt a nap! Ma már sokkal derűseb­ben szemlélem dolgainkat. Néha ugyan zötyög egy-egy próba, amiért a kezdetekben sírva fakadtam volna, de ma már nem idegeskedem. Tu­dom, hogy a gyerekek tán­colni akarnak és azt jól csi­nálni. Ez pedig olykor hi­bákkal jár. A szabadidejüket áldozzák fel arra, hogy ha­gyományainkat ne keljen új­ra életre kelteni. Azt hiszem ez a legfontosabb. SAT- Hogyan alakult ki speciális érdeklődé­se?- Az érdeklődés már régen adott volt, s ebből többfelé nyílt kitekintés. A jogi néprajz olyan határterület, amely a nevé­ben említett két terület mellett a szocio­lógiához és a történettudományhoz is kapcsolódik. Már a jogi egyetemen is ér­deklődtem a jogtörténet iránt, s bekap­csolódtam a jászok történetével és jogál­lásával foglalkozó kutatásba. Különösen szívesen foglalkoztam jogszociológiai té­mákkal a kötelező szemináriumi felada­tokon túl is. A magyar nyelv és irodalom pedig az örök szerelem.- Mi volt a PhD disszertáció témája?- A pécsi egyetem jogtörténeti tan­székének vezetője, dr. Kajtár István pro­fesszor hívott meg a doktori programjá­ba, amely az önkormányzatok moderni­zálásával foglalkozik. Ennek részeként a történeti hagyományok és gyökerek ala­posabb megismerésének és megismerte­tésének szándékával választottam téma­ként a falusi önkormányzatok vizsgála­tát, pontosabban a tradicionális népi ön- kormányzatok jogi hagyományainak jogtörténeti vizsgálatát a Dél-Dunántú- lon, - különös tekintettel a föld- és falu- közösségek felbomlásának időszakára. A munkát sajátos kettősség jellemezte: egyfelől többszempontú megközelítést kívánt, hiszen együtt kellett értékelni a történeti, jogtörténeti, néprajzi és a jog­szociológiai körbe tartozó kutatási ered­ményeket, másrészt pedig időszakában szűkebb volt, hiszen a 18. század végétől a 19. század közepéig tartó időszakot vizsgálta. Külön örömöt jelentett szá­momra, hogy saját, közel egy évtizedes ­többek között Tolna megyében folytatott - kutatásaim eredményeit is beépíthet­tem, s igen gazdag megyei anyaggal gaz­dagíthattam a jogtörténeti és a néprajzi kutatásokat. A dolgozat elkészüléséhez nagyon sok szakmai és emberi segítsé­get kaptam jogász, történész és népraj­zos kollégáktól, ismerősöktől, a téma iránt érdeklődő megyebeliektől is.- Miként lehet ezt a tudást hasznosí­tani?- Az egyetemtől támogatást kaptam a munka megjelentetésére, mert jegyzet­ként is szeretnék hasznosítani munká­mat. A jogtörténeti tanszéken tanítok, jogi-néprajzi kurzust vezetek, s előadá­sokat is tartok. A szekszárdi karon a szociális jog és az önkormányzatok mű­ködésével foglalkozó kurzusok mellett néprajzot és kulturális antropológiát ta­nítok. A tanórákon és a szakdolgozók se­gítésén túl bízom abban, hogy a kutatá­sok tapasztalatai jelen vannak egy-egy konferencia-előadáson éppen úgy, mint hétköznapok gyakorlatában: szemlélet­ben, kitekintésben. A gyakorlati haszno­sulásnak csak két, első pillanatra talán egymástól távol álló területét emelve ki: a Tolna Megyei Honismereti Egyesület­ben és az ORTT panaszbizottságában végzett munka során - melynek július­tól soros elnökeként dolgozom - egy­aránt hasznosulhat.- Hogyan lehetett két gyermek mellett ennyiféle iskolába járni, tanulni,dolgozni?- Csupán az kellett hozzá, ami a leg­fontosabb az életben: nagyon jó család, hasonlóan gondolkodó férj, segítő nagy­szülők, s megértő gyerekek. IHÁROSI IBOLYA Glöckner Jánosné és az együttes fotó: bakó jenő I 4 i 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents