Tolnai Népújság, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-29 / 150. szám

12. OLDAL ERRŐL - ARRÓL 2001. Június 29., Péntek Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő PÉTER és PÁL nevű kedves olvasóinkat. Péter: Görög eredetű név, jelentése: kőszikla. Pál: Latin eredetű név, jelentése: kis termetű. A ka­tolikus, az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Péter és Pál apostolok ünnepe. 67 körül szenvedtek vértanúságot Rómában. Pétert fejjel le­felé keresztre feszítették, Pált pedig lefejezték. HAJDAN: Június 29-én 225 éve, 1776-ban Péter és Pál apostolok tiszteletére szenteltek templomot Mőcsényben. 160 éve, 1841-ben Petőfi Sándor Ozorán színésznek szegődött és az is maradt - há­rom hónapig. 145 éve, 1856-ban a Vasárnapi Újság Apró hírek, ér­dekességek című rovatában tudatta: „Györkönyben a vihar és eső kíséretében jött jégeső roppant károkat okozott”. 100 éve, 1901- ben „Kövi Endre 32 tagú operette-társulata” megígérte, hogy Moh­ács után Tolnán fogja szórakoztatni a nagyérdemű közönséget. 65 éve, 1936-ban - 73 évi szünet után - Virág Ferenc püspök, Bony- hád szülötte, a pécsi egyházmegye papságával háromnapos zsina­tot tartott. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 33. Mt. 16,13-19. Református: 2Móz. 11. ApCsel. 11,19-30. Evangélikus: Jn. 6,3740. ApCsel. 13,13-25. Ortodox: Róm. 11,25-36. Mt. 12,1-8. A NAP KÉL 4.50 órakor, nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 14.19 órakor, nyugszik 1.19 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 158 cm, Paks 325 cm, Dombori 370 cm, Árvízkapu 738 cm. A Sió Pa­lánknál 198 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐ: Gyuricza Mihály. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Szeri Árpád. Tel: 511- 526. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Koós Attila 74/450-450; 20/912-0529. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Az aggályoskodásba bele lehet betegedni Aki túlságosan sokat aggályosko­dik, az belebetegedhet - figyel­meztetnek szakértők. Különösen veszélyeztetettek azok, akik balsi­kerek esetén mindig önmagukban keresik a hibát, sikereiket pedig, mint olyanokat, nem veszik észre - írja a Praxishandbuch Sozial Management elnevezésű bonni információs szolgálat. Az ilyen magatartás végül ördögi körbe tor­kollik, amelyben eluralkodik a té­ves döntésektől való félelem. A kö­vetkezmény pedig: gyötrő félelem, amely káros az egészségre és bé­nítja a döntéshozatali képességet. Doktor Christian Kühner, a lelki egészség mannheimi központi in­tézetének munkatársa szerint a töprengés, mint olyan, nem termé­ketlen. Ha ellenben valaki gondo­latban mindig megvonja a mérle­get, akkor nem szabad letagadnia az aggályokat, hanem meg kell ra­gadnia azokat. Egy ilyen aggály­menedzselés - ez a megfelelő szakkifejezés - többek közt azt je­lenti, hogy ne engedjük magunkat letörni az aggályoktól, hanem te­reljük azokat helyes mederbe: tartsunk fenn napjában fél órát ag­gályoskodó gondolatok számára. Aki azután lehetőleg pontosan le­írja a problémáit, az egyúttal ab­ban a helyzetben is van, hogy az időközben fellépő aggályait erre az időre áttolja. Segít továbbá, ha gondjainkat másokkal megbeszél­jük, ha valóban fontos döntéseket olyan időpontra halasztunk, ami­kor kevésbé állunk nyomás alatt, s végül ha kikapcsolódást engedé­lyezünk magunknak - olvasható az APA jelentésében. _________■ ME GHARAPTA A POSTÁST - A TURISTA. A közép görögországi Larissza városában szerdán letartóztattak egy francia turistát, aki a helyi postahivatalban megtámadta és megharapta az egyik alkalma­zottat. Az ANA görög hírügynökség csütörtöki jelentése szerint a tu­rista lejárt útlevéllel próbálta felvenni a neki küldött pénzt. A pos­táskisasszonnyal, aki emiatt nem volt hajlandó kiadni az összeget, a francia előbb kiabálni kezdett, majd bicskájával megfenyegette, az­tán dühében rávetette magát, és több helyen is megharapta: az ar- cán, a kezén és testének több más pontján. _______ ■ Nap i horoszkóp BAK (XII. 22. -1. 20.) Ha mindig csak önmagára figyel, sosem lesz elégedett, mert az is­merősei, barátai szeretetét nem tudja megtartani. Változtasson önző természetén. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Egész havi fizetését képes hobbijára elkölteni, emiatt gyakran robban ki vita ön és társa között. Nem erőssége a beosztás. HALAK (II. 21.-III. 20.) Elege van abból, hogy mindig más mondja meg, miről, hogyan gondolkodjon. Arra vágyik, hogy végre nyugton hagyják. Igaza van! KOS (III. 21.-IV. 20.) Szenvedélyes kapcsolatra vágyik és már van is egy jelöltje. A gond csupán az, vajon mit szól mind­ehhez a társa? BIKA (IV. 21.-V. 20.) Merengős, nosztalgikus han­gulatban van. Többet foglalko­zik a régi emlékeivel mint a je­lenével. Barátai nem igazán tudják követni érzelmi hullám­zásait. IKREK (V. 21.-VI. 21.) Szabadságát tervezgeti, a pénze kevés, de ötlete sok van. Barátai szívesen állják az utazás költsé­geit, mert szeretik az ön társa­ságát. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Családi melegség veszi körül, és ebben ön nagyon jól érzi ma­gát. Nagy esti beszélgetések, baráti összejövetelek töltik ki a napjait. OROSZLÁN (VII. 23.-Vili. 23.) Nagyobb utazáson töri a fejét, eleget dolgozott ahhoz, hogy pár héttél megajándékozza ma­gát. Lazítson, megérdemli a pihenést. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Könnyen teremt kapcsolatot, úgy érzi mitől függ a sikere? Kedves­ség, empátia, odafigyelés, érdek­lődés. Nem árt, ha megjegyzi ezt a „receptet”. MÉRLEG (IX. 24 - X. 23.) Nem állja-meg, pedig tudja, hogy társát megbántja vele: az orra előtt flörtöl egy idegennel. A békét kockáztatja egy futó ka­land miatt. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Ne csodálkozzon rajta, ha időnként a barátai nem tudják elviselni a viselkedését. Ha rossz a hangulata, bárkibe be­lemar. NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Nyomasztja, hogy a család min­den gondja az ön vállát nyomja. Próbálja meg több humorral fel­fogni a dolgot. NICHOLSON ÉS PUTYIN. Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozott a világhírű amerikai színésszel, Jack Nicholsonnal. Nicholson a moszk­vai nemzetközi filmfesztivál vendége, s az orosz elnökkel Nyikita Mihalkov filmrendező házában egy összejövetelen beszélgetett. ■ A BÁTOR LÓ- Aztán nem félénk ez a ló?- Már hogy volna az, amikor egyedül alszik az istállóban. ■ MIT CSINÁL? Házfelgyújtó házőrző Ugyancsak rossz házőrzőnek bi­zonyult egy házőrző kutya az ausztráliai Alice Springsben. Mi­közben ugyanis gazdái nem tar­tózkodtak odahaza, az eb parázs­ló ágat vonszolt a ház fából ké­Futballhulliganizmus Több tízezer afgán szurkoló tap­solt és fütyült egy labdarúgó mérkőzésen Kabulban, ami a „futball-hulliganizmus” eddigi legdurvább megnyilvánulása volt Afganisztánban a tálib ura­lom kezdete óta. A „magukból teljesen kivetkezett” szurkolók képtelenek voltak csupán a ren­deletek által megengedett mó­don, Allah akbár énekléssel buzdítani a játékosokat, és több­ször - ráadásul egyszerre többen - is összecsapták a tenyerüket. A tapsoláson kívül időnként füty- tyel is kifejezték véleményüket a mérkőzésről, illetve a bíró sze­repléséről - jelentette a Reuters szemtanúk elbeszélésére hivat­kozva. A mérkőzést mintegy öt­venezer, kötelezően szakállat vi­selő férfi tekintette meg a stadi­onban: kezdetben ők is Allahot dicsőítették, a hangulat csak ké­sőbb „fajult el.” Nőknek tilos a tálibok Afganisztánjában a meccslátogatás, így ők nem ra­gadtathatták magukat a futball- huliganizmus afgán, tapsos for- májára sem. __________ ■ Olv astam - Láttam - Hallottam SZERI ÁRPÁD Mobil hatások Lassan összeszámolni sem lehet már, hogy állítólag milyen sok bajjal járhat a mobiltelefonálás. Az időről-időre visszatérő riogatá­sok szerint az életünket megkönnyíteni hivatott kis készülék tö­mör veszélyforrás. Aki sokat sms-ezik, könnyedén ínhüvely gyul­ladást kaphat. A gyakorta telefonálók - főleg, ha még head setet, azaz fülhallgatót is használnak - idővel bizton számíthatnak kö­zépfül-gyulladásra. Aztán itt van a készülék által kibocsátott su­gárzás. S még mindig nincs vége, hiszen a mobil puszta léte - be­kapcsolt formában - a folyamatos stresszhelyzet forrása lehet: hi­szen aki állandóan hívást vár, soha nem tud igazán nyugodt ma­radni. (S ekkor még nem is beszéltünk néhány speciális helyzetről, például a vezetés közbeni mobilozásról, ami a megosztott figyelem következtében néha életveszélyt is produkálhat.) Az egészségün­ket óvó hozzáértők szerint a megoldást a mértékletesség jelenthe­ti, ami a gyakori készülék pihentetésben és legfeljebb napi fél óm beszélgetésben merül ki. A legújabb fejlesztési elképzelések - melyek nem több, mint két- három éven belül megvalósulnak és világszerte elterjedtekké vál­nak - azonban a mértékletesség ellenében hatnak. Hiszen a közel­jövő mobiljaival nemcsak telefonálni, de többek között például fil­meket nézni és internetezni is lehet. És persze vérnyomást is mér­ni. Azt a vérnyomást, melyet éppen a mobil - az említett hatásai okán - tornázott fel olyan magasra...- Mondja, mit csinál maga, hogy ilyen jól ápolt keze van?- Semmit. KÉTSÉGBEEJTŐ Két hajótörött hánykódik a tengeren egy deszkába ka­paszkodva. Az egyik nagyokat sóhajt, mire a másik vigasztal­ja:- Ne sóhajtson már akkorát, hi­szen egyforma a sorsunk!- Éppen ez bánt engem, hiszen én első osztályú jegyet váltot­tam, maga meg harmadikat. Ml AZ ÁRA? A vidéki ember Pesten egy kávé­házban egy pohár vizet kér. Mi­után megissza, távozni készül, de a pincér eléáll:- Kérek a vízért tíz forintot.- Úgy? Szeretném tudni, mibe kerül maguknál egy felhőszaka­dás. AZ ÚJ SZAKÁCSNŐ- Olyan fényesre súrolja az edé­nyeket, Mari, hogy a saját képét is meglássa bennük.- Nem vagyok én olyan hiú, nagysága kérem. MIRE VALÓ A FELESÉG Két éjszakai alak hajnalban ballag hazafelé. Az egyik meg­szólal:- Mit szoktál mondani a felesé­gednek, amikor hajnalban érsz haza?- Semmit, nekem nincs felesé­gem.- Nincs? Hát akkor mi a csudá­nak maradsz ki hajnalig? REPTÉRI MALACOK. Mindenki nagy meglepetésére a londoni Heathrow reptér állatbefogadó központ­jában - vagyis a karanténban - aprócska vietnamisertés-újszülöttek jöttek a világra. Senkinek sem volt fo­galma róla, hogy a az ott tartott három (amúgy ritka fajtájú) vietnami sertés közül az egyik közel áll az elléshez. A karanténban őrzött csapat létszáma a váratlan eseménnyel tízre emelkedett. ____________■ sz ült erkélye alá egy közeli tábor­tűzről. Az erkély kigyulladt és lo­bogó lánggal égett, mire a család haza érkezett - jelentette a dpa. Az esetről tudósító ausztráliai la­pokban arról nincs információ, hogy mekkora volt a kár - és mi­lyen jutalmat kapott a kutya, aki nyilván csak a „hozd a botot” já­tékban való jártasságát kívánta bemutatni a gazdáinak. __________________________■

Next

/
Thumbnails
Contents