Tolnai Népújság, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-26 / 147. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR m 2001. JÚNIUS 26., KEDD Harc a kábítószer terjesztése ellen Magyarok a nagyvilágból egy este együtt, Váralján A drogprevenciós tábor vendégeként találkoztunk Váralján John L. Mackóval, aki az amerikai kábítószer elleni hivatal vezetője, és Varga Miklóssal, aki az izraeli és nyomozói főiskola eűrópai képviseletét látja el. VÁRALJA John L. Mackó már Kanadában született, de szülei magyar kivándorlók voltak, akik otthon mindig az anyanyelvükön beszéltek egymással és gyermekeikkel, így Johni is kiválóan beszél magyarul. Olyan sok szépet hallott az őshazáról, hogy a 80-as évek közepétől ő maga is Budapestre került dolgozni. Bár sokat utazik szerte a világban, mindig szívesen tér vissza Magyarországra.-Azon munkája nagyon sokrétű, hiszen az amerikai kábítószer elleni hivatal (a DEA, az FBI-hoz hasonló rendszer) vezetője, a nemzetközi kábítószer elleni tisztek világszövetségének (INEOA) vezetője és még sorolhatnánk. Akárhol is dolgozik, az mindig a kábítószerrel függ össze. Magyarország ebből a szempontból mennyire számít nyugodtunk?- Sajnos a vüágban a kábítószer mindenhová eljut, tehát ebből a szempontból nincs nyugodt ország. A drognak nagyon sok formája van, a heroin, a mák tea, a speed, a füves cigi mind egyformán veszélyes. Csak Hollandiában és Magyarországon használják ezt a fogalmat, hogy „kemény” és „lágy” drog, a világon mindenhol csak drog van. Nincs is értelme megkülönböztetni a kettőt, mert nem mindig a fizikai hatás a mérvadó, egy „lágy” droghoz könnyebb hozzászokni, márpedig a függőség kialakulása legalább ekkora veszélyt jelent.-Azon munkája konkrétan miből áll?- Módszertani tanácsot adok a rendvédelmi szervezeteknél dolgozó nyomozóknak. Nagyon sok kábítószerest láttam, és magát a készítési, értékesítési folyamatot is ismerem. Lát- jy tam olyan embert, akinek felrobbant a gyomrá- 4 ban a lenyelt kábítószeres kapszula, így akarta a szerencsétlen ember kicsempészni az országból a „szert”. Sajnos ma már ez a módszer any- nyira elterjedt, hogy nincs nap, hogy valahol ne történne ilyen eset. A legszömyűbb, amikor egy gyermek az áldozat. Sajnos ma már minden iskolában, minden osztályban akad egy-egy diák, aki valamilyen módon már találkozott a kábítószerrel.- Önnek milyen volt a gyermekkora?- Nagyon jó légkörű, polgári családban nőttem fel. A középiskolás barátaimmal nagyon sok élményünk volt, melybe belefértek az alkalmi sörözések is. Igaz, akkor még nem jelentett ilyen veszélyt a drog, de mindegyikünk vitte valamire. Van közöttük politikus, híres ember, tudós, rendőr, vámos.- Ön hol Kanadában, hol az USA-ban, hol Európa valamelyik országában, Magyarországon tartózkodik. Hol érzi magát a legjobban?- Mindig ott, ahol élek és amíg azt csinálhatom amit szeretek.- Ön védett személynek számít, vagyis van testőre?- Vannak olyan országok, ahol testőrök vesznek körül, én csapatban dolgozom, egymásra is vigyázunk. Amikor továbbképzéseken vagy kongresszusokon tartok előadást, nem tartok igényt arra, hogy védjenek.- Ön gyanakvó ember lett?- Nem érzem, hogy megváltoztam volna, de az igaz, hogy ebben a szakmában, életmódban, az ember nyitott füllel, szemmel közlekedik. Rendőrnek készültem, majd onnan kerültem a rendvédelmi területre, ami számomra rangot jelentett. Szeretem a munkámat, bár sok stresszel jár, Azt is tudom, hogy mindenki megvásárolható, de nem mindegy, hogy kinek, mennyi az ára. Aki nekem azt mondja, hogy ő soha nem árulna el senkit, annak nem hiszek. Az viszont lehet, hogy valakinek olyan magas az ára, hogy annyit már nem érdemes fizetni. ♦. ♦ ♦ ♦ ♦ V Varga Miklós, az izraeli biztonsági és nyomozói főiskola európai képviseletét látja élj emellett ő is dolgozik a DEA-nál és a nemzetközi testőrszövetség igazgatója.- Mivel ön testőrök kiképzésével is foglalkozik, bizonyára pontosan tudja, milyen a jó téstőr?- Kiegyensúlyozott, megbízható, lojális, szakmailag képzett és keveset beszél. Szerencsés állapot, ha a megbízó és a megbízott egymással szimpatizálnak, de ez nem feltétele a munkának.- Én úgy látom, hogy egyre divatosabb lett a testőrködés, mint szakma, mi ennek az oka?- Nyilván a mostanában megjelenő hollywoodi filmek teszik vonzóvá, sztárok, ismert emberek mellett van egy személy, aki minden gondolatukat ismeri. Ennek a szakmának nincs írott irodalma, itt mindent egymástól, tapasztalatok alapján kell megtanulni. A jó testőr a csúcsa a szakmának.- Ön minek készük diákkorában?- Szobrásznak és 1987-ig az is voltam. Márványból, fából készítettem a szobraimat, és emellett antik műkincseket is restauráltam. 28 éve, hogy kara- tézni kezdtem, tehát érdekelt ez is, az is. Izraelben több évig éltem, kisebb megszakításokkal, de ma is jövök, megyek a világban. Nős vagyok, 8 éves a kislányom, a feleségem hastáncosnő. Szeretek Budapesten lenni, mert itt vannak a barátaim. Van egy vágyam, eljutni Tibetbe, egyedül. Remélem jövőre ez is sikerül. Werdau-i kisdorogiak Négynapos jubileumi találkozó Fekete krónika Lakásokat, tanyákat törtek fel Ozorán ablakfeszítéses módszerrel hatoltak be ismeretlenek egy családi házba, ahonnan két videomagnót és egy hi-fi tornyot vittek el. A kár kétszázezer forint. Dombóváron csak megkíséreltek bejutni egy lakásba, de a tetteseket megzavarhatták, ezért azok elmenekültek. A hét végén a Decsi hegyen és Tolnán is feltörtek egy-egy tanyát. Megsérült a kerékpáros Diósberényben súlyosan megsérült az a kerékpáros, aki nem vette észre a tolató személygépkocsit és nekiütközött. Fokhagymát loptak a földről Bonyhádón, egy száz négyszögöles területről fokhagymát loptak el ismeretlen elkövetők. A kár ötvenezer forint. Égett az avar, nagy volt a füst Tegnap délelőtt a 6-os főút mellett, a gyűrűsi elágazónál (100-as kilométerkőnél) meggyulladt az avar. A tűzhöz a paksi tűzoltókat riasztották. Simontornyán, a bőrgyár területén is avartűzhöz riasztották a sárbogárdi tűzoltókat. Szerencsére csak a nagy füst okozott problémát, jelentősebb kár nem keletkezett. __________________■ _____________________Faluról falura____________________ Oz ora Július 1-től két közmukaprogram indul Ozorán. A másfél éves régiós foglalkoztatásban hat munkanélküli vesz részt a településen. A szociális közmunkaprogram elbírálásáról az önkormányzat nem kapott hivatalos értesítést; a pályázatot Ozora gesztorságával nyolc település nyújtotta be száztizenkét fő - többségében romák - foglalkoztatására. Nagyszokoly Letette esküjét június 21-én Nagy Károlyné, a falu közelmúltban megválasztott polgármestere. Nagy Károlyné az előző, társadalmi megbízatású polgármesterrel szemben főállású polgármesterként irányítja a községet. ______________________________________■ Jó l szervezett gazdaságot építeni « Elvárás a politikamentes kamarai működés Hírek BONYHÁD. Csütörtökön 16 órától tartja szokásos képviselő-testületi ülését Bonyhád város Ön- kormányzata. A megtárgyalásra váró 14 téma között a város verseny- és tömegsportjának helyzete, a városi könyvtár névváltoztatási kérelme és az új SZMSZ jóváhagyása, a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának megtárgyalása, a művelődési ház igazgatójának kinevezése, az évek óta húzódó és rendszeresen napirendre kerülő termálvíz-hasznosítással összefüggő pályázat előterjesztése is szerepel. DOMBÓVÁR. Az Illyés Gyula Gimnázium tizenegyedik évfolyamos diákja, Hamar Gergő a harmadik helyet szerezte meg a Szőkefalvy-Nagy Gyula Országos Matematikaverseny Pécsen megrendezett döntőjében. A fiatalember felkészülését Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő segítette. TOLNA MEGYE. Vízgazdálkodási társulatok pályázatairól várható döntés a napokban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. Tolna megyéből mind a Kapos-Koppányvölgyi Vízgazdálkodási Társulat, mind a Szekszárd-Paks Vízgazdálkodási Kft. nyújtott be pályázatot beruházásokhoz. Az FVM Vízgazdálkodási Önálló Osztályának vezetőhelyettesétől, Gráczer Imrétől megtudtuk: a tárcaközi bizottság bírálata után dr. Kovács Zoltán közigazgatási államtitkár a héten írhatja alá a támogatások folyósítását. BUDAPEST. A Hűmet Strandröplabda Országos Bajnokság nyitányát megelőző sajtótájékoztatót kedd délelőtt tizenegy órától tartják a Hungexpo médiatermében, ahol a július utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő forduló helyszíne, Gunarasfürdő is bemutatkozik. DOMBÓVÁR. Molnár Árpád 45 éves balatonszabadi építészmérnök nyerte el öt jelentkező közül a dombóvári főépítészi állásra kiírt pályázatot. SZÁLKA. A kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Egyetem rajz tanszékének hallgatói hatodik alkalommal keresték fel a szálkai művésztelepet. Két hetes, június 29- ig tartó táborozásuk idején a tananyaghoz kapcsolódó tematikát dolgozzák fel, megörökítve a táj festői adottságát, a természetes és mesterséges formák harmóniáját. Az ugyancsak jelenlévő három művésztanár, Rónay Gábor, Sörös József és Takács Zoltán korrektúrája alapján kapott érdemjegyek bekerülnek a hallgatók indexeibe. PAKS. Az atomerőmű Vöröskeresztes alapszervezete véradást szervez ma, június 26-án 7 és 15 óra között az 1. számú orvosi rendelőben. ■ Június 28-án 78 kisdorogi kel útra a németországi Werdauba, hogy két év után újra átérezze a viszontlátás semmivel nem helyettesíthető örömét. Kisdorog Az idén ötödik alkalommal rendezik meg a Kisdorogról elszármazottak találkozóját. A program immáron kilenc éves múltra tekint vissza. 1992-ben az akkori polgármester, Läufer János álma vált ezzel valóra. Az 1947-es kitelepítési hullám jelentős számú németajkú családot és rokonságát szakította szét, ebben a völgy- ségi kis faluban is. A családok, barátok egymásratalálása kezdetben egyéni úton, nem kis félsszel a hátuk mögött szerveződött. Az 1989-es rendszerváltás új lehetőséget teremtett ezen a területen is. A kapcsolatfelvétel első szervezett formájára kilenc évvel ezelőtt került sor, amit aztán rendszeres oda-vissza találkozók szervezése emelt hagyománnyá. Höffler János kisdorogi polgármester tájékoztatója szerint nagyon készül a falu erre a mostani jubileumi találkozóra. A küldöttség jeles tagja, a szintén kisdorogi születésű Máyer Mihály pécsi megyéspüspök, aki a werdau-i Szent Bonifác templomban celebrál hálaadó istentiszteletet. A közös kulturális program keretében mutatkozik be Molnár Viktória népdalénekes és a Kisdorogi Hagyomány- őrző Tánccsoport is. SAT A Tolna megyei Kereskedelmi és Iparkamara Bonyhádi Képviseletének szervezésében szakmai tanácskozásra és eszmecserére került sor a Városi Művelődési Központban. A program vendégei között köszönthették - a megyénkbe először ellátogató - dr. Parragh Lászlót, az MKIK tavaly megválasztott elnökét és a kíséretében megjelent Dunai Péter főtitkárt. Bonyhád Dr. Parragh László a kamara szerepéről és az önkormányzatokkal való kapcsolatáról tartott előadását követően állt a sajtó képviselőinek rendelkezésére. Elmondta: - Az új kamara építésének időszakában vagyunk. Legitimitásunkat az a 43.000 vállalkozás adja, ami a hazai GDP kétharmadát állítja elő. Azt gondolom, ez olyan súllyal bír a megítélésünkben, ami már nem nélkülözheti jelenlétünket a gazdasági életet érintő döntések előkészítésében. Kapcsolatrendszerünket az önkormányzatokkal ma még viták és feszültségek torzítják, ami bizonyos meg nem értésből, bizalmatlanságból táplálkozik. Biztos vagyok abban, hogy ez nagyon gyorsan megváltozik, hiszen ez mindkét fél - jövőt meghatározó - érdeke. A jól szervezett gazdaságépítés egyik feltétele a szoros együttműködés a szakmai végrehajtó hatalommal, akár önkormányzatról, akár kormányzatról van szó. Dunai Péter, a régi-új főtitkár szerint a korábbi, kötelező tagsággal működő hatszázezres tömeg kezelhetetlen helyzetet teremtett. A mostani állapot a vállalkozások igény szerinti kiszolgálását, testre szabott érdekképviseletet jelent. A kamarák és a politika kapcsolatáról elmondta: - Alapvető elvárás a politikai mentesség, de ez nem jelentheti azt, hogy a gazdaságpolitika intézményrendszere nélkülözheti a kamarai jelenlétet. Működésünk szempontjából szükségszerű a jó kapcsolat kialakítása és megtartása a mindenkori kormánnyal. Frey József, a Bonyhádi Képviselet elnökségi tagja szerint rendkívül fontosak az ilyen eszmecserék és találkozások, hiszen bizonyos információk ekkor első kézből szerezhetők meg. Személy szerint jó volt érezni, hogy bennünket itt a végeken is ugyanolyan szinten kezelnek, mintha egy nagyváros képviselete lennénk - mondotta. sat A legkisebbekkel kell kezdeni Nemzetiségi identitás a táncon keresztül Garay gimnazisták az ország legjobbjai között A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház és Gyemekek Házában nagy érdeklődéssel kísért német nemzetiségi néptáncképzés zajlott Kóthyné Herczeg Mária és Huszák Gézáné szakmai irányításával.- Ön a budakeszi Methodik- Zentrum Módszertani Intézet, Továbbképző és Információs Központ igazgatója, nemzetiségi szaktanácsadó. Mivel foglalkozik a központ, mi a céljuk? - kérdeztük Kóthyné Herczeg Máriától.- A német nemzetiségi programmal működő iskolák célja a német identitás erősítése, a hagyományok, a történelmi ismeretek, a nyelv megismertetése a diákokkal. A legfontosabb ezek közül véleményem szerint az identitás kialakítása a gyermekekben. A központ a német, ezen belül a magyarországi német kultúrát segít megismertetni és közvetíteni ezekben az intézményekben.- Ezen a tanfolyamon felnőttek tanulják azt, amit később gyerekeknek tanítanak majd.- A pedagógusoknak megalapozott ismeretekre van szükségük ahhoz, hogy ezt sikerrel adják tovább diákjaiknak. A kultúra közvetítést, az identitás kialakítását már egészen kicsi gyermekkorban meg kell kezdem, gondosan ügyelve arra, hogy a gyermek mindezt pozitív élményként élje meg. Kiváló eszköz erre a zene, a tánc, a játékok. Ezen 3 tanfolyamon könnyed, jó módszereket tanulhatnak a pedagógusok arra, hogyan és mit adjanak át a gyerekeknek.- A résztvevők száma jóval felülmúlta a várakozást.- Mindez azt jelzi, nagy az igény arra, amit csinálunk. Az óvodai és iskola pedagógusok tanulmányaik során nem foglalkoztak, vagy nem eleget foglalkoztak például népismerettel, az autentikus néptánccal, népzenével. Ebből igyekszünk nekik minél többet nyújtani, elsősorban globális szinten, hiszen a helyi hagyományokkal mindenki tisztában van. Mivel a pedagógusok most azt tanulják, amit majd később tanítani fognak, igen vidám hangulatban zajlik a képzés, s bízom benne, hogy sikerrel kamatoztatják majd ismereteiket a résztvevők. VENTER MARIANNA A szekszárdi Garay János Gimnázium diákjai közül ebben a tanévben négyen értek el kiemelkedő helyezést az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV). Frey Dóra történelemből ért el országos 3. helyezést az OKTV-n. Felkészítő tanára Gesztesi Enikő. Az eredmény annál inkább is tiszteletre méltó, mert történelemből a versenyre és egy igen komoly pályaművel lehetett csak bekerülni a három fordulós megmérettetésre. Dóra a Holocaust lakóhelyemen című témát választotta és a bonyhádi eseményeket dolgozta fel, majd egy írásbeli forduló után ért el 3. helyezést az országos döntőn. Végzős gimnazista, jogi egyetemre felvételizik. Horváth István a német nyelvi versenyen lett 3. helyezett. Felkészítő tanára Baumgartnemé Hauth Katalin. István elmondta, a kereskedelmi adók nézése közben sikerült a német nyelvet nagyon jól elsajátítania, a nyelvtant persze még így is alaposan meg kellett tanulnia, de mint az eredmény mutatja, megérte. A gimnázium harmadik osztályát végezte, úgy tervezi, olyan pályát választ majd, ahol német nyelvtudását kamatoztathatja, külkereskedelmi, vagy közgazdasági egyetemre gondolt. Dombai Péter fizikából 7. helyezett lett az OKTV-n. Felkészítő tanára dr. Jurisits József. Dombai Péter a gimnázium végzőse, sokoldalú ember és különleges személyiség. Minden érdekli és a legtöbb területen kiemelkedő teljesítményt nyújt. Érettségi után orvosi egyetemre felvételizik, azt egyelőre még nem döntötte el, hogy később milyen irányba szakosodik. Tancsa Zoltán a latin OKTV-n hetedik helyezést ért el. Felkészítő tanára Gesztesi Enikő. A verseny kétfordulós volt, nyelvtani tesztből és latin szöveg magyar fordításából állt. Az országos döntőbe mintegy 50 diák jutott be, az első forduló után a legjobb 20 közül kerültek ki a legeslegjobbak. Mint tanára elmondta, Zoltán teljesítménye elismerésre méltó, hiszen csak heti 3 órában tanulja a nyelvet. VEM *