Tolnai Népújság, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-25 / 146. szám
10. OLDAL SPORT 2001. Június 25., Hétfő A hölgyek előtt fejet hajtott Európa Horvátország legyőzésével bronzérmes a férfi csapat, Jugoszlávia a kontinenselső Bosszúra, no és aranyra vágyott a hatezer főnyi szurkolósereg a Margitszigeten a vízilabda Európa-bajnokság szombati női döntőjében. A hölgyek az elmúlt években többször is az olasz akadályban buktak el a világversenyeken, ráadásul pénteken épp az olasz urak állták útját a Kemény-legényeknek, akik emiatt nem jutottak a fináléba. Vízilabda ______________ Far agó Tamás még a kontinensbajnokságot megelőző első sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy mindenképpen a döntőbe várja a női csapatot. Majd a verseny közeledtével győzelmet Ígért. A magyar hölgyek döntőbeli ellenfele, az olasz válogatott az előző Európa-bajnok- ságön, Pratóban harmadszor is megnyerte az Eb-t, ezúttal pedig a negyedik sikerre készült. Az olaszok kapufákkal, mi pedig gólokkal kezdtünk. Előbb Pelle, majd Valkay Ágnes talált az a taljánok kapujába, ám zárásként szépített az ellen (2-1). Á második negyedben Primász, majd a másik Valkay, Erzsébet találata után már háromra nőtt az előny. A félidőig egy-egy gól esett mindkét oldalon (5-2). A harmadik hét perc elején Primász még egyet hozzátett a különbséghez. Mielőtt kényelmesen hátradőlhettünk volna, jött három olasz gól zsinórban, és már csak eggyel vezettünk. Az utolsó negyedet mégis kétgólos fórral kezdhettük. Ám az olaszok megint feljöttek egyre, Primász pedig ebben a negyedben is belőtte az első magyar találatot - ezzel az Eb-n szerzett 13 góljával holtversenyben begyűjtötte a gólkirályi címet is -, majd Pelle találatára az olaszok csak egyszer válaszoltak (10-8). A visszaszámlálás után jöhetett az ünneplés és Faragó Tonó menekülése a vízbedobás elől. Ezt legalábbis akkor megúszta. A többit nem tudjuk. Bronzérmes Kemény-legények Két győzelem után ezúttal harmadik helyen végzett az Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott. A két siker értendő az elmúlt két viadalra, no, és a hazánkban eddig megrendezett kontinensbajnokságokra is. A horvátokat 12-9-re győzte le az együttes, ám ez inkább csak a nézőtéren okozott örömöt, a medence partján inkább még mindig csalódott arcokat lehetett látni. A margitszigeti verseny utolsó napjára már szinte minden kérdés eldőlt, hiszen megejtették a fukuokai vüágbajnokság sorsolását, a hölgyek befejezték a küzdelmeket. Csupán az uraknál kellett még várni két mérkőzésre, a két talán legfontosabbra, az éremcsatákra. Eredetüeg úgy számoltuk, hogy minket igazán csak az utolsó találkozó hoz lázba, hogy majd este hat óra tájban leszünk érdekeltek a vetélkedésben. Ám még pénteken búcsúzni kellett az álmoktól, az olaszoktól elszenvedett 8-7-es vereséget követően. Már csak a nimbusz megőrzése maradt a tét, mely szerint a Kemény-csapat minden versenyén érmet szerzett, legyen az világverseny, vagy éppen egy „kis” felkészülési torna. Á közönség jó hangulatát jelentősen fokozta a hölgyek remek szereplése, és a fiúk helyett is begyűjtött aranyérem. A nyitó napok után az utolsón sem kellett igazán idegeskedni. Végre jól játszottak a mieink. Az előző kontinensbajnokság döntőjében találkozott a horvát és a magyar csapat, most viszont csak a bronzcsatában következhetett a visszavágó. A horvátok a kezdeti gyengélkedés után - vereség a szlovákoktól - fokozatosan jöttek fel. A mieink pedig... De hát > Péter három gólt dobott a bronzmeccsen ezt Önök is tudják, az első olasz meccs óta csak szenvedtek. A bronzmeccsen Szécsi kezdett, Kósz viszont kimaradt az együttesből, helyette egy újabb mezőnyjátékos kapott lehetőséget. Nos, az első negyed közepén Benedek szerzett vezetést, majd Biros növelte az előnyt, aztán egy-egy gól mindkét oldalon. A következő hét percet Székely találatával kezdtük, innentől egyfajta kérdezz-feleleket játszott a két együttes, ugyanis szinte minden magyar gólra jött a válasz a horvátoktól, azért ezt a negyedet is nyertük eggyel. Biros másodpercre ugyanakkor (3:43) bombázott a horvát kapuba, mint az első hét percben. Persze jól ismerhették Birost a másik oldalon, hiszen két éve, a döntőben éppen az ő meglepetésszerű góljai sokkolták az ellent. A második hét percben kilenc gól esett, míg 1997-ben három Kásás gól is elég volt a jugók ellen (3-2). Most a félidőben 8-5-re vezettünk. A hagyományokat folytatva a harmadik negyedet is hoztuk egy góllal. Pedig akadt példa olyanra is, hogy a horvátok két percig is támadhattak, s ezalatt három emberelőnyt is kaptak, az utolsót végül bedobták. Majd nem sokkal a dudaszó előtt Varga T. lőtte szét a kaput (12-8). A záró hét percben ugyan többször is ziccerbe kerültek a mieink, ám rendre elhibázták, végül a horvátok az egy dobott góljukkal ezt a negyedet megnyerték, a mérkőzés viszont a magyar gárda sikerét hozta. A kissé csalódott Kásás Tamás a találkozó végén sajnálkozva beszélt arról, hogy éppen hazai „A lányok, a lányok, a lányok angyalok...” medencében nem sikerült győzni, de ígérte talpra állnak, és a világbajnokságon pótolják a most elmaradt aranyérmet. Kemény Dénes örült, hogy csapata magához tért az elődöntő okozta sokk után, és az egyik legjobb teljesítményét nyújtva győzött. Kemény elmondta, a kezdetektől fáradtan küzdötték végig az Európa-bajnok- ságot, ráadásul sérülések akadályozták a jobb szereplést. Talán lesz idejük a regenerálódásra a világbajnokságig. Az pedig természetes, hogy a legjobb csaptok életében is bekövetkezik egy kisebb hullámvölgy. S ez inkább most jöjjön, mint majd három év múlva Athénban... Á jugoszlávok viszont már most örülhettek. Ugyan az első negyedet még az olaszok nyerték 2-0-ra. Ám ezt követően a kaput is alig találták el, a jugók viszont annál sikeresebben lőttek. Zsinórban hat gólt szereztek, majd megnyerték az Európa-bajnokságot. Az olaszok hiába jutottak be mindkét döntőbe, mindkettőben alulmaradtak. Átélhették azt, amit mi 1995-ben, Bécsben. Ráadásul akkor éppen ők vertek minket mind a férfi, mind a női döntőben. Az érmek kiosztása után, a kissé szomorú bronzérmes magyar fiúkat hatalmas ünneplés búcsúztatta. Schiller zsolt A 3. helyért: Magyarország-Horvátor- szág 12-9 (3-1,5-4,4-3,0-1). A magyar góldobók: Biros 3, Székely 2, Kásás, Vári, Kiss G. Benedek, Molnár T., Varga T. A döntőben: Jugoszlávia-Olaszország 8-5. ■ Első osztályúak maradtunk Csillag ezüstérmes, Németh remek idővel negyedik Atlétika A hétvégén a Népstadionban megrendezett Európa Kupa-versenyen a hazai válogatott összesen 7 első helyet szerzett, a férfi és a női csapat is a negyedik helyen végzett. Ezzel mindkét nemnél Magyarország jövőre is az I. osztályban szerepelhet. A Szuper Ligába, azaz az élvonalba az ukrán férfi és női együttes jutott fel. A magyar férfi együttes jó szerepléséből két fiatal szekszárdi atléta is kivette a részét. Az AC Szekszárd Egyesült Államokban tanuló középtávfutói közül Csillag Balázs 3000 méteren hatalmas taktikai csatában, 8:59.96-tal lett második a holland Maase mögött. A 3000 méteres akadályfutásban a Csillaghoz hasonlóan a közelmúltban ugyancsak U-23-as Ebkvalifikációt szerzett Németh Máté kitűnőnek számító 8:47.72-es idővel - az ugyancsak holland Vroemen mögött - a negyedik helyen ért célba. Az I. osztály B-csoportjának végeredménye, férfiak: 1. Ukrajna 131 pont, 2. Románia 104, 3. Hollandia 97.5,4. Magyarország 93.5. Nők: 1. Ukrajna 119, 2. Bulgária 109, 3. Hollandia 92, 4. Magyarország 88. Három az arany Szófiában Csapatban és váltóban a kontinens legjobbjai Kitűnően szerepeltek a magyar sportolók a szófiai Európa-bajnokságon. A férfiak csapatban és váltóban, míg a hölgyek a váltóversenyben szereztek aranyérmet. Öttusa Szombaton a hagyományos csapatversenyben aranyérmet szerzett a Fülep Sándor, Balogh Gábor, Horváth Viktor összeállítású válogatott, míg egyéniben Fülep végzett a legjobb helyen: a litván Zadnieprovskis és Krungolcas mögött a harmadik lett. Fülep az egész nap során kiváló teljesítményt nyújtott, fölényesen megnyerte a lövészetet, majd leggyengébb számában, a vívásban is „tartotta a lépést” az élmezőnnyel. A remek úszás után lovaglásban mindössze egyszer hibázott, így a futásnak nyolcadikként vághatott neki. A két litván versenyző viszonylag jelentős, 7- 8 másodperces előnye birtokában elszakadt az üldözőbolytól, melyben ott volt a jól kezdő Fülep is. Az utolsó méterekre a későbbi első, tavaly világbajnok Zadnieprovskis, valamint Krungolcas mögött csak a román Toader maradt előtte, akit végül hatalmas hajrával megelőzött. Jól futott Balogh is, aki kevés hátránnyal nyolcadikként ért a célba, valamint a csapat harmadig tagja, Horváth Viktor, aki két helyet javított indulási pozícióján, s így 14. lett. A magyar válogatott ezzel biztosította első helyét a fehéroroszok és az ukránok előtt. Az Európa-bajnokság zárónapján a váltóversenyeket rendezték - teljes magyar sikerrel. A férfiaknál a Fülep Sándor, Horváth Viktor, Kállai Ákos összeállítású csapat győzött a litvánok és a lengyelek előtt, míg a hölgyeknél a Vörös Zsuzsanna, Simóka Nóra, Füri Csilla trió nyert Európa-bajnoki aranyat a fehérorosz és a brit együttest megelőzve. A férfiak versenyében a magyarok remekül kezdtek, magabiztosan nyerték meg a lövészetet. Ezt követően ugyan vívásban az ötödik, úszásban a nyolcadik helyen zártak, de mindegyik számban csak kis különbséggel szorultak a legjobbak mögé, így a lovaglás előtt is őrizték vezető pozíciójukat. Mivel a negyedik tusában egyetlen hibát követtek el, elsőként rajtolhattak a 3x1500 méteres futóváltóban, s már nem is adták át helyüket az üldözőknek. A hölgyek is rászolgáltak győzelmükre, hiszen három tusát is megnyert a csapat - így a futásnak a férfiakhoz hasonlóan az első helyről vághattak nekik Vörösék -, ráadásul Simókának tavaly ősszel mindkét térdét megműtötték, ami jelentősen hátráltatta őt a felkészülés során. De la Hoya ötödször a csúcson Az amerikai Oscar de la Hoya profi ökölvívó nagyváltósúlyban (69 kg) is világbajnok lett, miután Las Vegasban egyhangú pontozással legyőzte a spanyol Javier Castillejót. Profi ökölvívás ___ A mérkőzést végig irányító 1992- es olimpiai bajnok az utolsó máDe la Hoya ötödik világbajnoki címét ünnepli sodpercekben földre küldte ellenfelét, akit a gongszó „mentett meg” a kiütéstől. De la Hoya ezzel már öt súlycsoportban hódította el a WBC övét. Következő összecsapását a Puerto Ricó-i Felix Trinidad vagy honfitársa, Shane Mosley ellen vívja majd. Az elmúlt két évben mindkettőjüktől vereséget szenvedett. Cju megvédte címét Az ausztrál Kosztya Cju megvédte nagyváltósúlyú címét (WBC, WBA), miután az egyesült államokbeli Connecticutban egyhangú pontozással legyőzte a német Oktay Urkalt. A hamburgi Universum Box Promotionnál versenyző kihívó - Kovács István és Erdei Zsolt klubtársa - eddigi 29 profi mérkőzésén először szenvedett vereséget. A 32 éves, Ausztráliában élő kétszeres világbajnok 27. győzelme mellett egy-egy vereséget és döntetlent jegyez. Michael Schumacher élt a hazai pálya előnyével A Ferrari háromszoros világbajnok pilótája a Nürburgringen aratta 49. futamgyőzelmét Michael Schumacher boldogan pezsgőzött A pontversenyt idén magabiztosan vezető német Michael Schumacher nyerte a Forma-l-es Európa Nagydíjat a kolumbiai Montoya (BMW-Williams), valamint a skót Coulthard (West- McLaren-Mercedes) előtt. A maranel- lóiak klasszisa 24 pontra növelte előnyét Coultharddal szemben. Autósport A rajtot követően az első sorból induló Schumacher-fivérek megtartották pozíciójukat, Michael vezetett Ralf (BMW-Williams) előtt, harmadikként Juan-Pablo Montoya fordult az első kanyarba. A 4. helyről induló brazil Rubens Barrichello (Ferrari) azonban beragadt, a West-McLaren-Mercedes két klasszisa, Coulthard és a finn Mika Häkkinen, valamint az olasz Jarno Trulli (Jordan-Honda) is megelőzte. Az első 15 kört követően M. Schumacher fokozatosan növelte előnyét, csak öccse tudott viszonylag lépést tartani vele, s többiek hátránya már 10 másodperc fölé nőtt. A folytatásban Ralf Schumacher körről- körre csökkentette hátrányát, majd hosszú ideig közvetlenül testvére mögött autózott. Közben Montoya is alaposan felgyorsult, közelített a két német pilótához. A 28. körben egyszerre álltak ki kerékcserére a Schumacher-testvérek: Michael 8.4, míg Ralf 9.7 másodpercet töltött a boxban, így a Ferrari pilótája megőrizte előnyét. Montoya került az élre, ám a kerékcserék után visszaállt a korábbi sorrend. A 39. körben R. Schumacher 10 mp-es büntetést kapott, mert a boxkiállását követően szabálytalankodott. A BMWWilliams német versenyzője a 4. helyre tért vissza. Az eseménytelen hajrában már nem változott az élcsoport: Michael Schumachert intették le elsőként, mögötte Montoya, Coulthard, R. Schumacher, Barrichello és Häkkinen haladt át pontszerző helyen a célvonalon.- Természetesen nagyon elégedett vagyok - mondta a versenyt követően Michael Schumacher. - Nincs jobb annál, mint a hazai futam megnyerése. Remek hétvégén vagyunk túl, megszereztük az első rajtkockát, és győztünk a nagydíjon is. A 10 mp-es büntetésig óriási küzdelmet folytattunk Ralffal. Öcsém nehéz döntést hozott, hiszen csak minimálisan sértette meg a szabályokat. Autójának csak egy része ment át a fehér vonalon. A kényszerű boxlátogatás tönkretette versenyét. Az Európa Nagydíj (67 kör, 305.235 km) végeredménye: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:29:42.724 ó (átlagsebesség: 204.143 km/ó), 2. Montoya (kolumbiai, BMW-Williams), 1:29:46.941, 3. Coulthard (skót, West-McLaren- Mercedes) 1:30:07.717, 4. R. Schumacher (német, BMW-Williams) 1:30:16.069, 5. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:30:28.219, 6. Häkkinen (finn, West-McLaren- Mercedes) 1:30:47.592. Leggyorsabb kör: Montoya, 1:18.354 p (a 27. körben). A világbajnokság állása a 9. futam után, pilóták: 1. M. Schumacher 68, 2. Coulthard 44, 3. Barrichello 26, 4. R. Schumacher 25, 5. Montoya 12, 6. Häkkinen 9. Konstruktőrök: 1. Ferrari 94, 2. WestMcLaren-Mercedes 53, 3. BMW-Williams 37, 4. Sauber-Petronas 15,5. Jordan-Honda 13, 6. BAR-Honda 12 ponttal. A világbajnokság 10. futamát, a Francia Nagydíjat (Magny-Cours) július 1-jén rendezik.