Tolnai Népújság, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-21 / 143. szám

I 2001. Június 21., Csütörtök 13. OLDAL SPORT Csillag: 14 percen belül ötezren Már három szekszárdiért szoríthatunk az U-23-as Eb-n A Budapest felnőtt bajnok­ság első napján szenzációs élményben volt része a ver­senyre kilátogatóknak. Öt­ezer méteres síkfutásban magyar versenyző évek óta nem került 14 percen belül­re, a tavalyi listát Csillag , Balázs 14:17.0-tel vezette. Egészen mostanáig... Atlétika Népes mezőny, tizenkilenc ver­senyző vágott neki a távnak. A ver­seny tempójáért háromezer méte­rig Tóth Szilárd volt a felelős, az 1500 méter fedett pályás bajnoká­nak köszönhetően a futók óramű pontossággal rótták a köröket. Há­romezer méternél a szekszárdi at­létákhoz hasonlóan szintén Iowában tanuló Bodor (PVSK) vet­te át a vezetést, majd ezer méterrel a cél előtt Csillag Balázs - a jó idő reményében - élre állt, fokozato­san elhúzott ellenfelétől, s a végén már csak az időeredmény volt kér­déses. A célba érkezés pillanatá­ban az óra 13:59.37-et mutatott, va­gyis a tengerentúlon tanuló szek­szárdi sportoló felnőtt I. osztályú eredménnyel, a 14 perces álomha­tárt áttörve, s az U-23-as Európa- bajnokság kiküldetési szintjét tel­jesítve diadalmaskodott. Ideje ter­mészetesen hatalmas egyéni s egy­ben új megyei csúcs. A régit még 14 évvel ezelőtt 14:07.1-gyel Sárkö­zi Gyula jegyezte. A hétvégén az EK válogatottja­ként Budapesten Csillag 3000 mé­teren, míg klubtársa, Németh Má­té 3000 akadályon képviseli a ma­gyar színeket. Csillag kvalifikáci­ójával immár háromra emelke­dett a július 12. és 15. között Amszterdamban sorra kerülő U- 23-as kontinensviadalon induló szekszárdi atléták száma, hiszen korábban már Kroneraff Ágnes (3000 m) és Németh Máté (3000 m akadály) váltotta meg repülője­gyét Hollandiába. -fl­A kép még a tengerentúlon készült, Csillag Balázs (balról) ezúttal simán nyert Nehéz ágon a magyarok Euröpaiß afiikai ellenfelek a csopormefcseken Az olimpiai ezüstérmes, Eu- rópa-bajnok magyar váloga­tott a román, a svéd, az an­golai, a kongói és a spanyol együttessel került azonos csoportba a december 2. és 16. közötti, olaszországi női világbajnokságon. Kézilabda A szerdai bolzanói sorsolást kö­vetően Mocsai Lajos szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy a csoport első két helyét kell meg­szereznie a csapatnak.- A csoportunk nem túl erős, ám később, már a nyolc közé ju­tásért komoly ellenfelet kapha­tunk. Az a meccs sorsdöntő lesz - mondta Mocsai, miután kiderült, hogy a magyarokkal azonos ágra került még az olimpiai bajnok dán, az Eb-ezüstérmes ukrán és a vb-második francia együttes is. A vb csoportbeosztása: A- csoport: Ukrajna, Franciaország, Dánia, Hollandia, Kína, Macedó­nia. B-csoport: Magyarország, Románia, Svédország, Angola, Kongó, Spanyolország. C-cso- port: Oroszország, Jugoszlávia, Koreái Köztársaság, Japán, Ausztria, Grönland. D-csoport: Norvégia, Szlovénia, Olaszor­szág, Brazília, Uruguay, Tunézia. A csoportokból az első négy együttes jut tovább. ________■ Va rga Szabolcs a férfi csapatban Mától Csehországban csatáznak a kontinens legjobbjai Csütörtöktől vasárnapig a csehországi Karlovy Varyban rendezik a felnőtt és junior olimpiai távú - 1500 m úszás, 40 km kerék­pár és 10 km futás - Európa-bajnokságot. Triatlon A magyar szövetség elnöksége az egyéni számokban a legjobb tíz közé jutást, a csa­patversenyekben két érmes helyezést jelölt meg célkitűzésként.- Nem lesz könnyű megfelelni az elvárá­soknak, nagyon nehéz útvonalat jelöltek ki a rendezők. A kerékpározás során 30 szá­zalékos emelkedő vár a mezőnyre - nyilat­kozta Czencz Péter, a szövetség főtitkára. - Nekünk egyébként is ez a szám szokta a legtöbb gondot okozni. Az Eb-n a felnőtt férfiak részére két selejte­zőfutamot rendeznek és csoportonként a legjobb 25-25 induló jut be a döntőbe. Kuttor Csaba az előző két kontinensvetél­kedőn megnyerte a kvalifikációs futamot, a fináléban azonban már nem re­mekelt (2000, Stein: feladta, 1999, Madeira: 30.). A férfi csapatban Kuttor, Ágoston, Szilágyi és Lipták mellett helyet kapott a szekszárdi Fani-Dynamic TC elmúlt hóna­pokban remek eredményekkel - többek kö­zött a Canada Dry duatlon gálán diadal­maskodó - büszkélkedő sportolója, Varga Szabolcs is. A nők egyéni versenyében az eredeti ter­vekkel ellentétben Edöcsény Nóra helyett Molnár Erika indul. Edöcsény kisebb csípősérü­lést szenvedett, ezért csak a csapatversenyben áll rajthoz. A junior nők tavaly megnyerték az Eb-t, idén egyedül Nagymihályi Andrea tagja az együttesnek az aranyérmesek közül. Keleti front a Margitszigeten Mostantól egyenes kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek Ma mind a hölgyek, mind a férfiak az oroszok ellen csa­táznak a továbbjutásért. A nőknél már a döntő, míg az uraknál még csak a négy közé jutás a tét. Szó se róla egyik csata sem lesz köny- nyű. VÍZILABDA Az orosz női pólós válogatott a csoportmeccsek során kikapott az olaszoktól, a negyeddöntőben aztán simán verte a spanyolokat. Alig egy éve a Sydneyben az olimpián pedig a bronzéremig menetelt az együttes. Az elmúlt évek világversenyein nem egy­szer gyűlt meg a bajunk velük, az utóbbi időben viszont többnyire a mieink nyernek. Faragó Tamás a hölgyek szövetségi kapitánya még az Európa-bajnokságot meg­előző első sajtótájékoztatón beje­lentette, hogy az elődöntő lesz számára a legfontosabb mérkő­zés. A célkitűzést, a világbajnoki részvételt már teljesítették lányai, most pedig jöhet a ráadás... A férfiak az olimpiai döntő visszavágóján találkozhatnak az oroszokkal. Az ellenfél játékosai igen bizakodóak, arra hivatkoz­nak, hogy most nem lesznek olyan fáradtak, mint Sydneyben. Azért a csoportmérkőzések során az oroszok csak a három tutit (szlovák, német, francia) hozták, míg a nyitómeccsen kikaptak a görögöktől (7-10), majd a horvá- tokkal szemben is alulmaradtak (6-8). Nekik nem sok, a mieink­nek viszont jócskán akad izgulni- valójuk, hiszen a közönség elvár­ja a győzelmet, ráadásul a fiúknál a végső sikert. Nem hiszem, hogy összebe­széltek volna Kemény Dénessel, de férfi válogatottunk szö­vetségi kapitánya is a kö­zönségről, a hazai pálya előnyéről és hátrányáról beszélt. Szerinte egy jól pörgő társaságnak segít a szurkolók bíztatása, hi­szen így volt ez a spanyo­lok és az olaszok ellen is. Ha viszont görcsöl a csa­pat, akadozik a gépezet, akkor a teltház, a nézők kiabálása, illetve a kapott gólok utáni halotti csend csak terheket rak a játékosokra.- Az olaszok ellen remekül ját­szottunk, a spanyolok ellen jól küzdöttünk, hoztuk a két kötele­zőt, míg a jugoszláv meccs na­gyon nem sikenilt - kezdte Ke­mény Dénes. - Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem csak az eredmény tekintetében, hanem a medencében szó szerint is megvertek bennünket. Már az Európa-bajnokság kezdete előtt számítottam arra, hogy nem lesz könnyű diadalmenet ez a másfél hét, éreztem, hogy többször is csak szenvedve és vért izzadva lé­pünk előbbre és a látványos játék bizony háttérbe szorul. Nagyobb gond az, hogy a csapat klasszisai közül eddig egyik sem nyújtott kiemelkedőt. Sajnos, komoly problémáink vannak az ember­előnyök kihasználásával, a 30 százalék alatti mutató nagyon ke­vés. Persze biztos vagyok abban, hogy továbbjutunk az oroszok ellen. Csak a fejekben kell rendet tenni, mert erőnléti gondjaink nincsenek. Remélem a betegek is felépülnek, Szécsi Zoltán úgy tűnik ____ rendbejön, s várható­an Molnár Tamás is játszhat. Vári Attila pedig fülsérü­lése ellenére a hollandok ellen már játszott és gólt is szerzett. Az elődöntőben pedig a görög-olasz csata győztese jöhet. SCHIL LER ZSOLT Mai program: Nők: Hollan- dia-Spanyolország (a 6. helyért). Elődöntők: Olaszország-Görög- ország, Magyarország-Oroszor- szág (15 óra). Férfiak: Negyeddöntők: Hor- vátország-Spanyolország, Ma- gyarország-Oroszország (18.45), Jugoszlávia-Szlovákia, Görögor- szág-Olaszország. Az utolsó fordulóra maradt a döntés Labdarúgás ____ Az NB I hétközi fordulójában a bajnoki címre esélyes Dunaferr és Ferencváros is nyert hazai pá­lyán, így az aranyérem sorsa az utolsó fordulóban dől el, amikor az FTC Debrecenben lép pályára. (A Dunaújváros már korábban lejátszotta a Tatabánya elleni ta­lálkozót, így a hétvégén tétlen szemlélője az eseményeknek.) Eredmények: Ferencváros- Vasas 2-0 (1-0). Üllői út, 10.000 néző. V: Bukovics. G: Tóth M., Hrutka. Dunaferr-Győr 4-1 (2-1). Dunaújváros, 2000 néző. V: Sá­pi. G: Lengyel 2, Penksa, Tököli, illetve Éger (öngól).. Újpest-Tatabánya 1-1 (0-1). Megyeri út, 500 néző. V: Hanyecz. G: Térjék, illetve Pekovics. ZTE-MTK 2-1 (0-0). Zala­egerszeg, 6500 néző. V: Ábrahám. G: Waltner, Sabo, illetve Illés. Sopron-Videoton 3-2 (3-2). Sopron, 3000 néző. V: Megyebí­ró. G: Bausz 2, Tóth M., illetve Földes, Zombori. Kiállítva: So­mogyi (Sopron) a 4. percben. Kispest-Debrecen 0-0. Bozsik-stadion, 1500 néző. V: Szabó Zs. 1. Dunaferr 2. FTC 3- Vasas 4. Újpest 5. Győr 6. MTK 7. Kispest 8. M. Sopron 9. Zalaegerszeg 10. Videoton 22 13 21 11 21 9 21 9 21 10 21 8 7 40-35 46 2 34-14 45 6 36-30 37 7 38-36 37 6 30-30 37 8 30-20 35 6 32-27 34 8 24-26 30 7 30-30 29 8 2 11 33-33 28 11. Debrecen 12. Tatabánya 21 6 3 12 31-42 24 22 1 3 18 20-55 12 Csak röviden ATLÉTIKA. A bólyi „Dittrich Tamás-emlékversenyen” kitűnő eredményeket értek el a Dom­bóvári VMSE atlétái. Fazekas Gáspár és Tarr Imre edzők tanít­ványai közül 1500 méteren Kiss Péter nyert, 800-on Szabó Tün­de a második, Mándi Tamás a hatodik, Krajczár Péter pedig a hetedik helyen zárt. Négyszá­zon Baka Szabolcs a negyedik, míg Gasparics Eszter és Selme- czy Géza egyaránt ötödik lett. LABDARÚGÁS. A dombóvári Black Angels nevű női focicsapat 16 gárdát megelőzve győzött az Egerben lebonyolított Jacvahnan- kupa kispályás tornán. Csatári András edző tanítványai közül a remek formában futballozó Pencsné Bereczki Gabriella a gól­királynak járó különdíjat érde­melte ki. ÚSZÁS. Kaposvárott közel 300 sportoló lépett rajtkőre a dr. Csík Ferenc-emlékversenyen. A Dombóvári Sportiskola verseny­zői közül Ábrahám Norbert az 50 méteres hátúszásban győ­zött, 100 méteren pedig László Márk a negyedik lett. _______■ Mé ltón képviselni Tolna megyét A veszprémiek ellen kezd a Kiss János irányította válogatott Csütörtökön és pénteken három helyszínen: Iván- csán, Felcsúton és Bodajkon bonyolítják le a Fejér Me­gyei Labdarúgó Szövetség jubileumi emléktornáját. Labdarúgás A hat megyét - Tolna, Somogy, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszp­rém, Komárom-Esztergom -, a bu­dapesti válogatottat és a lengyelor­szági Tarnow tartományi váloga­tottját felvonultató torna két cso­portban, Iváncsán és Felcsúton zajlik majd, a csoportgyőztesek pénteken Bodajkon csapnak össze a jubileumi kupáért. A FMLSZ öt­ven éves jubileuma alkalmából szervezett megméretésen a Tolna megyei válogatott a B-csoportba kapott besorolást a veszprémiek, a somogyiak és a budapestiek társa­ságában. Kiss János együttese csü­törtökön 15 órakor a veszprémi megyeválogatott ellen kezd, s eset­leges sikere esetén a Somogy-Bu- dapest mérkőzés győztesével mér­kőzhet a csoportgyőzelemért. A tolnaiak felkészülése jól si­került: a csapat az NB III-as Szek­szárdi UFC-vel döntetlenre (0-0) végzett, míg a megyebajnok dunaszentgyörgyieket magabiz­tosan (4-2) győzte le. Kiss János, a gárda edzője a jubileumi tornán is bízik a jó szereplésben, mint mondja: biztos benne, hogy aki pályára lép, rangjához méltón fogja képviselni Tolna megyét, s mindent meg fog tenni a váloga­tott minél jobb szereplése érdeké­ben. A csapat tagjai ma tizenkét óra előtt találkoznak a szekszárdi UFC pályáján, a csapat busza pontban déli 12 órakor indul Iváncsára. Az együttessel tart Kvanduk János technikai vezető is. A válogatott keret: Mausz An­tal (Tolna), Szlanyinka Pál (Dunaszentgyörgy) - kapusok; Aradi Gábor, Takács Norbert, Horváth Gábor, Rogács Attila (mind Dunaszentgyörgy), Lacza István (Bölcske), Kovács Róbert (Tamási), György Attila (Tevel), Wiesner József, Nagy István, Sza­bó Norbert (mind Tolna), Kovács Csaba, Pankovics Róbert, Márton Krisztián (mind Bátaszék), Tóth Péter, Vecsei János, Kasza Péter (mind Őcsény) - mezőnyjátéko­sok. A Fotex vitrinjében a vándorserleg A lányok sem okoztak csalódást az erős mezőnyben Tíz gyermekcsapat részvéte­lével az elmúlt hétvégén harmadik alkalommal ren­dezték meg a Várdomb- Újberek Kupát. Labdarúgás Az újbereki futballpályán lebo­nyolított viadalon hét várdombi, két alsónánai és egy sárpilisi . együttes vett részt, a torna külön­legessége volt, hogy egy leány­csapat is nevezett a küzdelmek­be, akik a sorozatos vereségek el­lenére becsületesen helytálltak a fiúk mezőnyében. A 7-17 éves fi­atalokból álló 5+1 fős csapatok mindvégig nagyszerű csatákat vívtak, ám a mezőnyből kiemel­kedő, a legutóbbi két kiírást meg­nyerő Fotex gárdáját ezúttal sem sikerült megszorítani. A Fotexe­sek - akik sike­rükkel végér­vényesen a vit­rinjükbe tehet­ték a díszes serleget - mö­gött a második helyen a Ru­mos SC, míg a harmadikon a Dorkó csapata végzett. A tor­nán tiszteletét tette Vilii Fe­renc várdombi polgármester, aki nem győzte dicsérni a nagyszerű rendezést, s nem fe­ledkezett el megemlíteni azt sem, hogy a torna évről-évre egyre népszerűbb a környékbeli telepü­lések körében. A rendezvény fö­A Fotex harmadik sikerével végleg elhódította a vándorserleget szervezője, Lépőid Ferenc el­mondta: bízik benne, hogy jövő­re még több környékbeli együttes csatlakozik a mezőnyhöz. ____________________________________IRÓHAI)

Next

/
Thumbnails
Contents