Tolnai Népújság, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-02 / 128. szám
M 2001. Június 2., Szombat MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét SZERI ÁRPÁD Erőszak Bizonyára kevesen vagyunk felnőttek, akik elmondhatják ma- gukról, hogy általános iskolai tanulmányaik alatt sohasem találkoztak az erőszak valamilyen formájával. Az erejüket próbálgató, vásott fiúk egy része nem ússza meg kisebb-nagyobb, adott esetben néhány kék-zöld foltot eredményező összezördülés nélkül, de még a neveltetésük révén sokkal szelídebb lányokkal is előfordul, hogy komolyan és a szó szoros értelmében hajba kapnak valamin. Ezt a fajta, kifejezetten drámainak szerencsére nem nevezhető erőszakot általában idővel sikerrel dolgozzák fel a kisdiákok, akik mindeközben azért arra, is rájönnek, hogy az élet bizony nem mindig fenékig tejfel, vagy éppen habostorta. Persze, ezeket az iskolai diák csetepatékat a pedagógusok általában sikerrel kezelik, a tanári tekintély, fellépés az esetek döntő többségében elegendő ahhoz, hogy lehiggadjanak a kakaskodó nebulók. Am ha a pedagógus nyíltan el is ismeri, hogy képtelen megakadályozni az iskolai erőszakot, ott már rendkívül súlyos helyzetről lehet szó. Miként sajnálatos módon éppen ilyen - egyébként sürgős és megnyugtató megoldásra váró - helyzet áll fenn az egyik Tolna megyei (gyógypedagógiai) általános iskolában. Az intézményben egyes, rablással gyanúsított tanulók fenyegetéssel vagy veréssel több alkalommal is elvették gyengébb társaiktól azok uzsonnáját és zsebpénzét, a történteket már a rendőrség is vizsgálja. Az eset azért is mélységesen elszomorító, mert olyan kisdiákokat ért erőszak, akik amúgy is eleve sérülékenyebbek az átlagosnál. Nem kevesen közülük talán egész életükben kiszolgáltatottak lesznek: s ebből a kiszolgáltatottságból kaptak már most, gyermekkorban emlékezetesen szomorú ízelítőt. A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatástbiztositó fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaságszakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: Bogyiszlón a Kossuth utca Csalóköztől a Bogyiszlói csatornáig tartó szakaszán, a Duna utca Bogyiszlói csatornától a Csokonai utcáig tartó szakaszán, a Madách, a Kinizsi, a Vörösmarty, a Dobó, a Zrínyi, a Dózsa, a Martinovics, a Csalóköz, a Kazinczy, a Rákóczi, a Petőfi, a Vásártér utcákban, valamint a Hunyadi utca Petőfi utcától a Bogyiszlói csatornáig tartó szakaszán 2001. június 5-én, 8-16 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás kimaradásért megértésüket kérjük! Szekszárdim a Tejipartól a Keselyűsi út mentén az öcsényi elágazóig tartó szakaszon a „Decs 20 kV-os új vezeték” elnevezésű munka elkészült, 2001. május 30-án, a hálózat véglegesen feszültség alá került Szekszárd Csatáron a TESCO Áruház építéséhez lefektetett kisfeszültségű földkábel és a csatlakozó elosztó- szekrény 2001. május 30-án véglegesen feszültség alá került. A jelzett időpontoktól az elkészült létesítmények érintése tilos és élet- veszélyes! Az ebből eredő károkért a DÉDÁSZ Rt. felelősséget nem vállal. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átme- iltatás kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Új fiókot avatott a Völgység-Hegyhát Takarék Teljeskörű banki szolgáltatásokat vehetnek igénybe az ügyfelek A nemrégiben alakult Völgység-Hegyhát Takarék elnöke, Brauer János tegnap adta át a cég új kirendeltségét. A Völgyseg-Hegyhát Takarék képviselői és vendégeik (balról jobbra): Bayer Péter, a szekszárdi Elektriker Kft. ügyvezetője, dr. Bayer József, az Axel Springer-Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Abosi Józsefné kirendeltségvezető, Pintér Szilárd területi igazgató, Brauer János elnök, Kovács László, a bonyhádi Szegment Kft. ügyvezetője Dombóvár A városközpontban található Dombó Pál utcában egy közel 160 négyzet- méteres épületrészt alakíttatott át és újíttatott fel az elmúlt hónapokban a pénzintézet. A kivitelezést végző mágocsi Conzol Kft., valamint annak néhány alvállalkozója - a szekszárdi Elektriker Kft., a pécsi Adonyi és Társa Kft., a szekszárdi Brill-Art Kft., az izsáki Heibl és Társa Kft. -, illetve az építkezés lebonyolításával megbízott bonyhádi Szegment Kft. remek munkát végzett. Ennek köszönhetően a bankot felkeresők kényelmesen intézhetik ügyeiket, az ott dolgozók pedig kitűnő feltételek között végezhetik munkájukat. A Városi Zeneiskola fúvósegyüttesének és a József Attüa Általános Iskola kötélugró csoportjának bemutatója után az új fiókot Brauer János, a Völgység-Hegyhát Takarék elnöke avatta fel, majd a cég nyitottságát szimbolizálva egy hatalmas kasz- szakulcsot nyújtott át Tóth Imrének, a dombóvári térségi társulás elnökének, aki gratulált ahhoz, hogy a városban és a környékbeli településeken élők, valamint a kisrégióban lévő intézmények, cégek és vállalkozók számára lehetőséget teremtett a bonyhádi székhelyű pénzintézet a teljeskörű banki szolgáltatások igénybevételére. A cég első embere ezután egy garnitúra mezzel ajándékozta meg a Dombóvári FC-Aramis For Men labdarúgócsapatát, melyet Bús László, a sportklub után- pótlás-szakágvezetője vett át. Pintér Szilárd, a tizenkét fiókkal rendelkező Völgység- Hegyhát Takarék területi igazgatója elmondta: a közel 500 millió forintos vagyonnal létrehozott új pénzintézet menedzsmentje arra törekszik, hogy az országban működő százhúsz más takarékszövetkezethez hasonlóan a vidék bankjaként legfőképp a lakosságot, valamint a kis- és középvállalkozásokat szolgálja ki. A dombóvári kirendeltség vezetője, Abosi Józsefné arról beszélt, hogy öt - kiemelkedő szaktudással rendelkező, tapasztalt - munkatársával együtt tanácsadással, valamint gyors és korrekt ügyintézéssel kíván üzleti partnereik rendelkezésére állni. Hogyan látta a francia fél? Nem lehet a világ végéig tárgyalni Hosszú tárgyalási folyamat eredményeképpen a közgyűlés elfogadta a Héliosz Hulladékgazdálkodási Kft- vel kötendő szolgáltatási szerződést. Szekszárd Hogyan látta mindezt a másik, a francia fél képviselője, Vincent Heritier, a MONYX Kft. ügyvezetője.- A szerződéseket tárgyaló közgyűlések főleg technikai jellegűek voltak, s végül elfogadták a szerződéseket azokkal a módosításokkal együtt, amiket város kért a szakmai befektetőtől. A szolgáltatási szerződés második tárgyalása nem volt szükséges, de felesleges sem. Önkormányzaton belül voltak viták a vagyon megosztásról, miután kiderült, hogy van kivitelezhető megoldás, bizonyos vagyonelemek még a befektetés előtt visszakerülnek az önkormányzathoz. Elég kedvesek voltak ahhoz a képviselők, hogy szóljanak a befektetőnek arról, mit szeretnének csinálni. Mi kezdettől azt az álláspontot képviseljük, hogy szükségtelen vagyont nem kívánunk átvenni. Az egyetlen kérésünk volt, hogy ne kerüljön mindez túl sok időbe. A fordításokat angolul és franciául készítjük el, ehhez a magyar nyelvű szöveg az irányadó. Es akkor kész, befizetjük a tőkeemelést. Az összes, a szindikátusi, a menedzsment, a márkanév használati, a társasági és szolgáltatási szerződés együtt lép életbe.- Mi lesz az új cég neve?- Szeretnénk bevezetni az ONYX nevet, mert a VIVENDI csoportban ezen a néven fut minden hulladékgazdálkodási cél. Az a tervünk, hogy a TOLNA ONYX nevet használjunk, ezzel is kiemelve a cég regionális szerepét.- A háttérben voltak viták az ügyvezető személyéről is.- A megállapodás szerint az ügyvezető személyéről a francia fél dönt. Ha az önkormányzatnak, s ezen a többséget értem, gondja lett volna az ő személyével, akkor az álláspontjukat figyelembe vettem volna. Már két éve Kalmár Zoltán az igazgató, ha őt nem akarják, változtathattak volna rajta, míg 100 százalékos tulajdonban volt a kft. Most már túl vagyunk a 24. órán.- Miként foglalná össze a tárgyalások tapasztalatait?- Egy tárgyalásban viszonylag rövid idő alatt lehet konszenzusra jutni, s ez meg is történt januárban. Amikor mélyebben megyünk a dolgokba, annál több részletkérdés merül fel. A tárgyalásnak ez a szakasza a hosszabb, mert egyre több téma merül fel.- Van erre egy magyar közmondás, miszerint az ördög a részletekben lakozik.- Van ennek francia megfelelője is, s nagyon igaz. Nem szabad abba a csapdába esni, hogy általában megállapodunk, s akkor minden rendben, de nagyon nehéz eldönteni, hogy mi az a szint, ahol meg kell állni, különben a világ végéig lehet tárgyalni. Mindannyian tudjuk, hogy a tökéletesség nem érhető el ebben a világban. Annak meg különösen örülünk, hogy nagy volt a támogatottság, s ez átnyúlt a frakciókon túlra is. IHÁROSI IBOLYA Szakmai találkozó Szekszárdon - bemutatkozott az AURO Sixay és az Ipari Festék Centrum Új utak a természetes felületkezelésben' Szakmai találkozót tartottak Szekszárdon tegnap. A meghívottak között azok a szakemberek, mesterek voltak, akik az asztalos- és bútoriparban dolgoznak. Az Ipari Festék Centrum szervezésében lezajlott rendezvényen az AURO Sixay cég környezetbarát termékei kerültek az érdeklődők elé. "Új utak a természetes felületkezelésben" volt a címe annak az előadásnak, melyből sok hasznos információt tudhattak meg a jelen lévő szakemberek. Elhangzott, hogy az AURO cég termékei jórészt természetes, szigorúan biológiai eredetű fal- és védőfestékek. Az általuk kifejlesztett, gyártott és forgalmazott termékek előnyös tulajdonságai között szerepelnek: környezetbarát, teljesen oldószermentes, rövid a száradási idő, alacsony árfekvés, széles színpaletta, valamint az, hogy nem tűzveszélyes. Bemutatkozott az Ipari Festék Centrum is, Kónya Kálmán ügyvezető elmondta, hogy a környékről sok festészettel foglalkozó szakember keresi fel az üzletet (Szekszárd, Pollack M. u. 1-47. Telefon: 74/511-966), hiszen itt mindent egy helyen megtalálnak. Széles választékban tartanak kül- és beltéri festékeket, homlokzati vakolatokat, lakkokat, lazúro- kat, ragasztókat, fugázókat, festészeti szerszámokat. Viszonteladóknak külön kedvezményeket adnak. A "Mi a vevőkért vagyunk" szlogen mutatja a cég vevőközpontúságát. A Tasnádi Asztalos Bt. szekszárdi műhelyében (Óvoda u. 4. szám) a gyakorlatban is kipróbálhatták a bemutatott termékeket és mellette a szakemberek minden részletre kiterjedő előadást hallgathattak meg. A bemutatót megtisztelte jelenlétével a múzeum restauátora is. -emVégső búcsú a nótaénekestől Már húsz éves korában rádiófelvétel örökítette meg a hangját Tolna Lágy, hosszan hangzó hegedűszó kísérte tegnap délután utolsó útjára Boros Józsefet, ismert nevén Bagót, az 56 éves korában elhunyt tolnai kereskedőt, magyar nóta- és cigánydal énekest. A város temetőjében százak vettek tőle végső búcsút: a közvetlen hozzátartozók, a rokonok, a barátok, az ismerősök, s mindazok, akiknek feledhetetlen pillanatokat szerzett fellépéseivel. Szeretett énekelni, s volt is hozzá tehetsége: már fiatalon, húsz éves korában rádiófelvételek örökítették meg kellemes hangját. Talán majd egy napon elmondom tené- ked - ez volt a kedvenc nótája. De a címben megfogalmazott szándék már nem teljesülhet... t > t t