Tolnai Népújság, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-12 / 135. szám
10. OLDAL SPORT 2001. Június 12., Kedd David Coulthard nem adja fel Forma-1- Michael Schumacher nagy előnnyel vezet, de a különbség két verseny alatt eltűnhet. Azért fogunk dolgozni, hogy csökkentsük a hátrányt - mondta David Coulthard, aki az 56. körben motorhiba miatt adta fel vasárnap a Forma-l-es Kanadai Nagydíjat. A West-McLaren-Mercedes skót klasszisa a montreali futam után 18 pontos hátránnyal követi a Ferrari háromszoros világbajnok német pilótáját (58), de nem mondott le az év végi elsőség megszerzéséről.- Még mindig elérhető a világ- bajnoki cím. De csak azt tehetem, amire képes vagyok. A vízen járás még nem tartozik a specialitásaim közé, vagyis lehetetlenre én sem vállalkozom - hangsúlyozta Coulthard, majd hozzátette: - Hiszek abban, hogy még nyerhetek idén futamokat, s megszoríthatom Michaelt. A vasárnapi Kanadai Nagydíjat az ifjabb Schumacher, Ralf (Williams-BMW) nyerte bátyja, és a finn Mika Häkkinen (West- McLaren-Mercedes) előtt. ■ Gustavo Kuerten mindkét lista élén Tenisz A hagyományos világranglista után már az ATP Race-ben is Gustavo Kuerten vezet. A brazil teniszező vasárnap harmadszor győzött a francia nyflt bajnokságon, így a pontversenyben is az amerikai Andre Agassi elé került. A Roland Garroson finalista spanyol Alex Corretja 25 helyet javított az ATP Race-ben, így hétfőtől már a hetedik helyen jegyzik, míg a hagyományos rangsorban négy pozíciót előre lépre a kilencedik. A női egyes győztese, az amerikai Jennifer Capriati maradt a negyedik, döntőbeli ellenfele, a belga Clijsters azonban a hetedik helyre ugrott fel. A magyarok közül a selejtezőből a negyeddöntőig menetelő Mandula Petra 64(!) helyet javított pozíciójámágy int már 67-ként rangsorolják. ■ Totónyeremények A 23. heti totónyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3.440.595 forint. 12 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 286.716 forint. 11 találatos szelvényekre egyenként 13.370 forintot fizetnek. 10 találatos szelvényekre egyenként 2149 forintot fizetnek. Góltotó: 6 találatos és 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 55 darab, nyeremé- nyük egyenként 7516 forint. ■ Csapatként alkottak nagyot Mindhárom ellenfelét legyőzve lépett feljebb az FKSE Szekszárd A férfi kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjába jutásért rendezett osztályozón mindhárom mérkőzését megnyerte, s ezzel ősztől a honi második vonalban indulhat a Marley FKSE Szekszárd együttese. Kosárlabda labdázott a Marley. A különbség gyorsan 16-18 pontra dagadt, s a lefújásig már nem is csökkent. Egy ötperces rövidzárlatnak köszönhetően kis híján húsz pontos előnyt adott el a nagy szívvel küzdő FKSE Szekszárd. A házigazda szekszárdiak sikeréhez a péntek es- ti győzelem adta meg az első lökést. Murvai Árpád edző legénysége a nyitómeccsen hét ponttal múlta felül a PSZF Zalaegerszeg gárdáját, s így várhatta a szombati, Tatabánya elleni rangadót. Marley FKSE Szekszárd- Tatabányai BDSK 82-65 (18-9, 26-17, 20-28,18-11). Szombaton játszották. Szekszárd, 150 néző. V: Várhalmi, Farkas G. Szekszárd: Tunczinger (8), Beák (12), FARKAS (10), DOROGI (14), SZŰCS (12/6). Csere: KAVECZKI (15/6), Szabó G. (11/6), Vati B. (-), Heimann (-), Talabos (-). Edző: Murvai Árpád. A Tatabánya legjobb dobói: Hidi (26/3), Tóth (12), Kéri (10). Védekezési hibákat kihasználva közeli kosarakkal „operáltak” a csapatok, s ebben eleinte a Tatabánya volt a jobb. Aztán feljavult a szekszárdiak védekezése, s átvette a vezetést (4. perc: 6-4). Mindkét gárda sok hibával játszott, a játékosok eredménytelenül kísérletezett távolról, így viszonylag kevés kosár esett - bár ezt a hazaiak aligha bánták (7. p.: 12-5). Remek hajrát vágott ki az FKSE - melynek szekerét ezúttal inkább a magasemberek, Farkas és Szűcs húzták -, s a negyed végéig tovább növelte előnyét. A végső győzelemre is esélyesnek tartott vendégek csak a 12. percben lépték át a tízpontos határt (20-11). Szűcs pontos távolijával, majd Tunczinger ziccerével már 14 ponttal ment a Marley, a különbséget Kaveczki 2+1-es akciója tornázta még feljebb (24. p.: 28-11). A tatabányai cserék sem törték meg Murvai edző legénységének lendületét, a hazaiak szinte hibátlan védőmunkájukkal és eredményes támadójátékukkal sokkolták ellenfelüket. A fordulás után más szellemben kosárlabdázó vendégcsapat lépett pályára, és nagy elszántsággal küzdve a negyed közepére egy kosárnyira megközelítette az öt perc alatt mindössze egy pontig jutó, feleslegesen kapkodó szekszárdiakat. Kaveczki triplája tartotta életben a hazai reményeket, majd Dorogi kosaraival kapaszkodott ki a mély hullámvölgyből az FKSE. A hazaiaknak hirtelen a másik oldalról is segítségük akadt, sportszerűtlenségért két technikait ítélték a játékvezetők, s az „akcióból” öt ponttal jött ki a Szekszárd. Az utolsó periódus elején ismét korábbi önmagát időzően, összeszedetten kosárMarley FKSE Szekszárd- Excluzív SE 93-68 (23-18, 25-12,23-13,22-25). Vasárnap játszották. Szekszárd, 100 néző. V: Várhalmi, Hollósy. FKSE: Kaveczki (11), BEÁK (22/12), Farkas (3/3), Dorogi (3/3), Szűcs (8). Csere: TUNCZINGER (17/6), TALABOS (10), Vati B. (4), MANDULÁS (13/9), Szabó G. (2). Edző: Murvai Árpád. Az Excluziv SE legjobb dobói: Poór (20/9), Agogho (20). A már tét nélküli összecsapáson - a szombat esti zárómérkőzésen győzelmével a Zalaegerszeg már az NB i/B-be juttatta vendéglátókat - jól kezdtek a szekszárdiak, Beák, Dorogi és Farkas is távolról volt eredményes (5. perc: 13-8). A fővárosiak azonban nem hagyták annyiban a dolgot, és a hazaiak védekezési hibáit kihasználva időkérésre késztették Murvai edzőt (7. perc: 15- 14). A folytatásban a Excluziv előbb türelmes játékkal átvette a vezetést, aztán Farkas és Tunczinger villant, így a negyed végére visszaállt a korábbi különbség. A második tízperc elején Beák és Tunczinger szórt újabb triplát, őrizte hétpontos előnyét az FKSE (15. perc: 32-25). A játékrész második felében ritmust váltott a Marley és gyors indulások után a szünetig majd húsz pontosra duzzasztották a különbséget. Fordulás után is maradt az FKSE-fölény, a szekszárdi alacsony szerkezetű ötöse remekül kamatoztatta gyorsaságát és megerőltetés nélkül tornázta 20 pont fölé előnyét. A szekszárdiak jó védekezéssel blokkolták a kiismerhetően támadó fővárosiak kísérleteit s ezúttal a lepattanók is a hazai játékosok kezében landoltak. Az egyre inkább fáradó vendégek ellen tetszés szerint szerezte kosarait a Szekszárd, az utolsó negyed derekán már harminccal mentek á házigazdák (34. perc: 83-52). A szekszárdiak biztos vezetésük tudatában már közönségüknek is játszottak, így közel kerültek ugyan, de a százast nem érték el a hazaiak. A torna végeredménye: 1. Marley FKSE Szekszárd, 2. PFSZ Zalaegerszeg, 3. Tatabánya, 4. Excluziv SE. A torna legjobb játékosának Koma Dánielt (Zalaegerszeg) választották, míg a legeredményesebb kosárszerzőnek járó különdíjat a 96 pontig jutó Hidi Tamás (Tatabánya) vehette át. A legjobb hazai játékosnak Dorogi László bizonyult, ifeketei Murvai Árpád edző és játékosai minden szituációban megtalálták a megfelelő taktikát fotó: gottvald károly Matolcsi: elsöprő lendület Nagy János KO-val mutatkozott be a profik között Matolcsi József mindössze 15 másodpercet töltött a szorítóban archív fotó. fl Technikai KO-győzelemmel mutatkozott be a profik táborában Budapesten a Felix-Promotion új „szerzeménye”, Nagy János. Profi ökölvívás A házigazda Felix-Promotion versenyzőinek teljes sikerét hozta a Maglódi úti csarnokban péntek este megtartott gála. A Péntek Esti Frászok elnevezésű sorozat soros bokszestjén kilenc pár lépett szorítóba, és kivétel nélkül mindegyik mérkőzés az esélyesebb öklöző győzelmével zárult. A csaták közül külön említést érdemel a Nagy János-Anton Vont- semü találkozó, melyen a profik között ezúttal debütáló szuper- harmatsúlyú egykori Vasas-bunyós már a második menetben, egy testre mért ütéssel rövidre zárta az összecsapást. Villámgyőzelmet aratott az ugyancsak szu- perharmatsúlyú Koczák Sándor, aki a román Álexandrut, és a váltósúlyú KO-király, Matolcsi József, aki a ghánia Koffit küldte padlóra az első menetben. Matolcsi mérkőzése írd és mond 15 másodpercet rabolt az edzőteremben összezsúfolódott közel félezer rajongó idejéből. Másfajta meglepetést tartogatott viszont a másik debreceni, Komjáthi László. A könnyűsúlyú bunyós az első két menetben alárendelt szerepet játszott az orosz Alexandrov ellen, s több nagy pofon kellett ahhoz, hogy felébredjen, átvegye az irányítást, s a negyedik menetben - a sírból visszahozva a meccset - TKO-val rövidre zárja a mérkőzést. Nem ment végig viszont a középsúlyú Gálfi András meccse, „Gatto” a negyedik menetben végzett a moldáv Polákkal. Gál- fival kapcsolatos hír, hogy menedzsere, Rácz Félix szóban már megegyezett Harry Simon pro- moterével. Amennyiben az angolok állják a szavukat, akkor július 7-én Manchesterben „Gatto” bokszolhat a WBO (Bokszvilágszervezet) középsúlyú világbajnoki címért. Rácz Félix szerint a hét elején már aláírhatják a kontraktusokat, s akkor Bognár László Michael Gomez elleni kisvilág- bajnoki cimvédése mellett Gálfi is kesztyűt húzhat a WBO középsúlyú trónjáért. Á Felix-Promotion júliusban is rendez gálát Budapesten, szeptembertől viszont az összes általuk szervezett rendezvény képernyőre kerül egy a közeljövőben megnevezésre kerülő csatorna jóvoltából. Eredmények, szuperharmat- súly: Szakállas Tamás-Imrih Parlagi (szlovák) p. gy. 4 m-ben; Koczák Sándor-Marin Alexandru (román) KO. az 1. m-ben. Szuperpehelysúly: Nagy János-Anton Vontsemü (szlovák) TKO. a 2. m-ben. Könnyűsúly: Komjáthi LáSzló-Bugheata Alexandrov (orosz) TKO. a 4. m-ben, Ahmed Kaddour (dán)-Oanea Florin (moldáv) p. gy. 6 m-ben. Váltósúly: Matolcsi József-Gyani Koffi (ghánai) KO. az 1. m-ben. Nagyváltósúly: Takács Zoltán-Tor- nyai Tamás TKO. 2. m-ben. Nagyváltósúly: Isham Khalil (norvég)-Gergely Szabolcs TKO. a 2. m-ben. Középsúly: Gálfi András-Marius Polak (moldáv) TKO. a 4. m-ben. ifeketei Újjá alakult a Liga A Magyar Professzionális Ökölvívók Ligája a múlt héten tartotta újjá alakuló közgyűlését, ahol a tagok egyhangú szavazattal elfogadták az új alapszabályt. Az elkövetkezendő öt évben Dőry Miklós, egykori kitűnő mérkőzésvezető látja el a Liga elnöki teendőit, helyettese Mercsényi Gyula lesz. Az elnökségbe Kaiser Ernő, Szabó Sándor és Rácz Félix került. A Liga szeretné a jövőben megrendezni a magyar bajnoki címmérkőzéseket, és nem utolsó sorban megakadályozni: hogy egyes szélhámos menedzserek ismételten lejárassák a honi profi ökölvívást. Ezentúl „homokzsáknak” - hivatalosan - nem lehet kivinni külföldre magyar bu- nyóst. _____________________■ Ny ilvános Árverési Felhívás A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (7100 Szekszárd, Mészáros L. u. 19-21.), a továbbiakban: Kiíró az 1048/1997. (V. 13.) Korm. határozat alapján nyilvános árverést hirdet az alábbi ingatlan megvásárlására: Dombóvár belterület. Cím: Összterület: Hrsz.: Forgalmi érték: Dombóvár, Szabadság u. 12/A-B. 2182 m2, irodaház 9., tulajdoni hányad: 1/1. 34.322.000 Ft. Az árverés időpontja: 2001. június 28., 10 óra Az árverés helye: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 7100 Szekszárd, Mészáros L. u. 19-21. Az árverés részletes feltételeit a Hivatalos értesítő (Magyar Közlöny melléklete) 2001. május 30-án megjelent száma tartalmazza. Az árverés feltételeiről tájékoztatás Csocsó György gondnokságvezetőtől a 74/501-100 vagy a 06-20/385-4188-as telefonszámon, az ingatlan megtekinthetőségének lehetőségéről Fábos Rudolftól a 74/566-070-es telefonszámon kérhető. •32537* A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia- szolgáltatástbiztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaságszakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: Gyenesdiáson a Malom utcában 2001. június 19-én, 7 óra 30 perctől 12 óra 30 percig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság A „CORA” Egészségvédő Alapítvány (7100 Szekszárd, Béri B. Á. u. 5-7., Tolna Megyei Bíróság Pk. 60.010/1993/14.) kiemelkedően közhasznú szervezet közhasznúsági jelentésének főbb adatait az alábbiak szerint teszi közzé: a. ) Az alapítvány 2000. évi számviteli törvény szerinti beszámolójában a mérleg főösszege: 2.457.000 Ft. Az alapítvány 2000. évi bevétele: 2.908.000 Ft. Az alapítvány 2000. évi kiadásainak mértéke: 2.237.000 Ft. b. ) Az alapítvány 2000. évben vagyonából az alábbi, az alapítvány célszerinti tevékenységét megvalósító közhasznú tevékenységeket finanszírozta:- akut koronária-szindrómák című regionális konferencia megrendezése,- Szívünk napja 2000. program szervezése és megvalósítása- részvétel egyes szív- és érrendszeri megbetegedésekre javaik gyógyszerek klinikai vizsgálatában,- pályázati juttatások a szív- és érrendszeri betegségek prevenciója és a betegek rehabilitációja elősegítésére,- a kórházi fekvőbetegek egészségügyi ellátásának és komfortérzetének javítása érdekében műszerek, híradástechnikai eszközök vásárlása,- rehabilitációs gyógytestnevelés finanszírozása. c.) Az alapítvány tisztségviselői 2000. évben díjazásban, egyéb juttatásban nem részesültek. CORA Egészségvédő Alapítvány *32986*