Tolnai Népújság, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-09 / 107. szám
" 2001. Május 9., Szerda 5. OLDAL MEGYEI TÜKÖR Mondom a magamét SZERI ÁRPÁD Keret a könyvre A felgyorsult életvitel a szánűtógép és még néhány más ok alapján hirtelenjében esetleg arra lehetne következtetni, hogy csökken az olvasás iránti igény. Ám a helyzet szerencsére más, legalábbis ha a megyei könyvtár adatait tekintjük: az intézmény ugyanis semmivel sem fogad kevesebb olvasót, mint korábban, s a kölcsönzött könyvek száma sem csökken. Ha jobban meggondoljuk, ez utóbbi információ nem is any- nyira meglepő. A könyves szakma képviselői - nevezetesen a könyvkiadók - már rég túl vannak a kilencvenes évek elejének-közepének helykereső időszakán, amikor váratlanul leszűkült a kínálat. Azóta új szereplők jelentek meg a piacon, s még ha le is számítjuk a burjánzó ponyvairodalmat, akkor is széles és színes választékot biztosít ma már valamennyi könyvesbolt. S a lépést igyekeznek tartani a könyvtárak is. Ez természetesen nem könnyű feladat, egyrészt azért nem, mert a skála annyira gazdag, hogy lassanként külön figyelőszolgálatot igényelne valamennyi, hazánkban megjelent könyv szemmel tartása. Ez- tehát képben lenni - „mindössze” technika, idő és kitartás kérdése. A másik ok, ami miatt egy-egy könyvtár nem juthat hozzá időben az amúgy szükséges könyvhöz, már sokkal prózaibb és egyúttal komolyabb. Nevezetesen az, hogy a színvonalas kiadványok egyre drágábbak, a rendelkezésre, azaz a vásárlásra fordítható keret pedig véges. Akárcsak az olvasó hasonlócélra félretett „kerete": s egyebek mellett ezért is lehet az, hogy ha csak tehetik, sokan a könyvtárból szerzik meg ezen kiadványokat, bizonyos mértékig ezzel is hozzájárulva a kölcsönzési statisztika szinten tartásához. Napsugár Népfőiskola Ma osztják ki a diplomákat Februárban indult, májusban végződött az a rendezvénysorozat, melyet a Napsugár Nyugdíjas Egyesület szervezett. Bátaszék A közel ötven résztvevő ma veheti át a népfőiskolái diplomáját Bátaszéken, a művelődési házban. A Napsugár Nyugdíjas Népfőiskola februártól májusig, kéthetente hívta össze tagjait egy-egy érdekes előadásra, illetve az azt követő konzultációra. Szó esett az elmúlt három és fél hónapban az allergiáról, a nagyanyáink házi patikájáról, az egészséges életmódról, az időskori magányról, a megözvegyülésről, de a mozgás fontosságáról is. A népfőiskolái sorozat legközelebb az őszi hóna- pokban indul újra. _____________mj. El őzetesben a nők réme Lebukott az újabb támadásnál Újabb akcióján lebukott az a 23 éves férfi, aki a közémúltban több ízben nőket támadott meg az utcán az éjszakai órákban. Paks Az erőszakoskodó kiszámíthatatlan időben, hol este, hol kora reggel támadott meg az utcán egyedül, gyalogosan úton lévő hölgyeket a város különböző pontjain. Akciói között mindig hetek teltek el, az esetek során áldozatai segélykiáltására gyorsan menekülésre vette a dolgot. Az elmúlt hét végén a Bazársor mellett támadott meg egy hölgyet a késő esti órákban, hátulról a földre teperte, ám a kiáltozásokra újra menekült. A sértett azonnal értesítette a rendőrséget, így hamar el is fogták a tettest, a 23 esztendős dunaszent- györgyi Sz. N.-t, aki Budapesten dolgozik, hazalátogatásai során követte el cselekményeit. A fiatalember már korábban is a rendőrség látókörébe került, ám nem volt ellene bizonyíték. Most beismerő vallomást tett, így előzetes letar- tóztatásban várja sorsát. Rákosi A Vagantes trió koncertet ad _____ Tolna A V agantes trió repertoárja XIII-XIX. századi művekből áll, korabeli hangszereken adnak elő dicsőítő énekeket, katonai és ünnepi dalokat. Kálmán Péter, Szabó István és Tóth István tavaly már adott egy Mibe kerül a középiskolai ballagás? Szépen, csinosan, formaruhában búcsúznak a diákok A felnőtté válás küszöbének tekinthető érettségi vizsgák hamarosan elkezdődnek, előtte azonban szép és bensőséges ünnep, a ballagás keretében búcsúznak a végzősök az alma matertől. Tolna megye A legtöbb középiskolai végzős osztályban már szeptemberben megkezdődött a takarékoskodás, a készülődés, hogy lehetőleg ne egyszerre fizessék a családok a költségeket, de azért maradt bőven fizetni való az utolsó időkre is. A hagyományokhoz híven a végzős osztályok igyekeznek minél szebben, csinosabban felöltözni, gyakori, hogy egyforma ruhát, vagy kosztümöt varratnak a lányok, s a fiúk is egyforma öltönyt, inget vásárolnak. Ehhez természetesen új cipő is dukál, mindkét nem esetében. Ajándékok, ballagási bankett, fényképek, meghívók, családi ebéd, virágcsokor, s még hosszasan sorolhatnánk. Táblázataink segítségével bemutatjuk, nagyjából mire és menynyit kell költeni egy végzős középiskolás esetében. Mint kiderül, a felsorolt dolgokra legkevesebb 60 ezer forint szükséges, de a végösszeg meghaladhatja a 100 ezer forintot is. S akkor még nem beszéltünk a ballagási ajándékról, amit a maturandus kap. A korábbi hagyományokhoz híven az arany ékszer a leggyakoribb ajándék, gyűrű, fülbevaló, nyaklánc, vagy karkötő, ezek A BALLAGÁS KÖLTSÉGEI Fiú Öltöny: 30-35 ezer Ft Ing: 5-7 ezer Ft Nyakkendő: 3-6 ezer Ft Cipő: 12-15 ezer Ft Lány Kosztüm: 12-15 ezer Ft Blúz: 5-10 ezer Ft cipő: 7-11 ezer Ft Meghívó 70-100 Ft/db Fénykép, tabló 6000-8000 Ft Bankett 2000-2500 Ft Ajándék tan’roknak 2000-5000 Ft Virágcsokor 1000-3000 Ft/db Éttermi ebéd 1500-2500 Ft/fő Házilagos ebéd 800-1500 Ft/fö Kadett a batyuba, kégli hétmillióért Egy tinédzserből akár státusszimbólum lehet. Elég hozzá a ballagás. Szülők törik-zúzzák magukat, hogy a matúrára adott ajándék értékesebb legyen, mint amit a gyerek osztálytársa kapott. Béluska például fölöttébb flegmán várja az évzárót. A Kadett simán be volt neki ígérve, meg is kapta. Az egyik gimnazista lány Izlandra utazhat. Nem szempont az érettségi eredménye. Gábor Budapesten akar továbbtanulni. Az egyetemre ugyan még nem juthatott be, de azért szülei lakást vettek neki a hónap elején a fővárosban. Kerek hétmillióért. Gábor persze magába szívta az otthoni levegőt, panaszolják is diáktársai, hogy azóta „levidékizi” őket. ára igen változó, 15 ezer forinttól akár több 100 ezer forintig is terjedhet. Gyakori ajándék még a mobiltelefon, a drága karóra, főként fiúk esetében, ez szintén több 10 ezer forintot jelent. Vannak nem megszokott ajándékok is, például éves meccs-bérlet vagy egzotikus nyaralás. Előfordul az is, hogy autót, netán lakást kap ajándékba a ballagó. Bármekkora anyagi megterhelést is jelent, a családok mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyermekük semmiben ne maradjon el a többiektől, hogy szép és emlékezetes ünnep legyen számára a ballagás. VENTER Kukába dobta gyermekét Megvonták szülői felügyeleti jogát A büntetés két év börtön, négy évre felfüggesztve. Az ügyész súlyosításért fellebbezett. Mint már többször beszámoltunk róla, O. J.-né, az akkor 21. évében lévő fiatalasszony tavaly április 29-én reggel hét óra tájban megszülte, délután négy óra felé pedig egy kukába dobta gyermekét. A kihűlőben és kiszáradóban lévő újszülöttet hamar megtalálták, kórházba vitték és megmentették. A vádlott és férje már az eset után pár nappal bejelentette, hogy szeretnék visszakapni és felnevelni ezt a gyermeket is, akit a gyámhatóság ideiglenesen az anyai nagymamánál helyezett el. A rendezett családi körülmények között élő bonyhádi nőnek már három gyermeke van. A Tolna Megyei Főügyészség emberölés kísérletével vádolta az asz- szonyt, annak is minősített esetével, hiszen 14 év alatti személy sérelmére követte el. Az előzmények közé tartozik, hogy a családtagoknak feltűnt ugyan, hogy a fiatalasszony hízik, de tudomásul vették, hogy a kérdésekre azt válaszolja: ezúttal nem terhes. A történetet a vádlott vallomása alapján úgy lehetett összerakni, hogy reggel 7 óra tájban szült, majd rendbe hozta magát, ellátta a gyerekeket, sőt ebédet is főzött a délben hazatérő férjének. A csecsemő mindvégig ott volt a lakásban. Délután négy óra tájban az asszony a meztelen babát beletette egy nylon szatyorba s cél nélkül elindult vele a városban. Végül egy iskolaudvaron álló konténerbe dobta a gyereket. Az asszony a bíróságon csak két-három szavas mondatokban beszélt, minden érdemi kérdésére azt válaszolta: nem tudom. A szakértői megállapításokra támaszkodva a Tolna Megyei Bíróság dr. Zoboki Ibolya vezette büntetőtanácsa újszülött megölésének kísérletében mondta ki bűnösnek O. J.-nét, ami a szülés körüli rendkívüli lelkiállapot miatt enyhébb megítélés alá esik. A szakértő megállapítása szerint a vádlott személyiségzavarban szenved, s ez a körülmény enyhe fokban korlátozta belátási képességében. A bíróság O. J-nét két év börtönre ítélte, az Ítélet végrehajtását azonban négy évre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész az eredetileg indítványozott minősítés megállapításáért, illetve a büntetés súlyo- sításáért fellebbezett. A bíróság megvonta a vádlott szülői felügyeleti jOgát. IHÁROSIJBOLYA Regionális gyermektalálkozó Tolnanémedi Május 11-én, pénteken rendezi a tolnanémedi általános iskola és a II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat a nyolcadik Regionális Gyermektalálkozót. A rendezvényt, amelyre tíz településről érkezek diákok, Bútor Mára, a Magyar Úttörők Szövetségének programigazgatója nyitja meg délelőtt félkilenckor. ■ Eldől: ki lesz a kivitelező Május 10-ére hívta össze Bátaszék polgármestere azt a rendkívüli testületi ülést, melyen több gazdasági ügyben hoznak majd döntést a képviselők. Bátaszék A hét közepén, csütörtökön, a rendkívüli testületi ülésen dől majd el, hogy az önkormányzat által meghirdetett közbeszerzési pályázatot ki, melyik cég nyerte el. Ekkor derül majd ld az is, hogy az egyik legnagyobb beruházásnak, a szennyvízhálózat kiépítésének tó lesz majd a kivitelezője. Bozsolik Róbert jegyző, a testületi ülés előtt azt sem kívánta megmondani, hogy hányán pályáztak a munkák elvégzésére. Ennek részleteiről tehát majd az ülést követően tudjuk tájékoztatni olvasóinkat. A rendkívüli testületi ülés másik témája lesz az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok (3 cégről van szó) múlt évi mérlegeiknek, gazdálkodási eredményeiknek a megvitatása is. __________mauthner Bo rvidéki borverseny SZEKSZÁRD Május 10-én rendezik meg a III. Szekszárdi Borvidéki Borversenyt, melyre csak azok a borászok nevezhettek, akik a hegyközségi borversenyen arany, illetve ezüst érmet szereztek. A borverseny fővédnöke dr. Diófási Lajos, a mező- gazdasági tudományok doktora. A rendezvény helyszíne: Szekszárdi Mezőgazdasági Rt. nagyterme. ■ Lányok, asszonyok kézimunkái SlÓAGÁRD Az idén alakult sióagárdi Lányok és Asszonyok Klubja kiállítása nyílik ma, szerdán 19 órától a helyi művelődési házban. A tárlat a tóubtagok által, szakemberek irányításával, hagyományos és új technikákkal készült lakás-felszerelési és dísztárgyakat mutatja be. A kiállítást Szűcs Józsefné, a sióagárdi iskola igazgatója ajánlja az érdeklődők figyelmébe. ■ Kávé az egyetem rektorával Jó lenne, ha a kormányok állnák a szavukat, s az oktatás stratégiai ágazat lenne Volt kávé, aprósütemény és rektor is, akitől diák, tanár, bármit kérdezhetett. SZEKSZÁRD Zsúfolt a program a héten a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán. Párhuzamosan zajlanak a diáknapok eseményei - köztük a hallgatói önkormányzati választások -, a szociális oktatásban részt vevők országos konferenciájával. A szórakoztató programokon a vendégek is részt vesznek, s vannak közös események is. A napokban Kávészünet a rektorral címmel zajlott egy érdekes esemény. A főiskolai kar aulájában másokkal együtt dr. Tóth József rektor állt a szó szoros értelmében is a hallgatók, s olvasóink rendelkezésére.- Ki találta ki a kávészünetet, vagyis ezt a találkozási formát1- Törőcsik Mária közgazdász professzor asszony, rektorhelyettes, aki most is itt van. Őt választottuk meg ebben az országban elsőként merketing rektorhelyettesnek. Magyarán, ő adja el az egyetemet kifelé. A kávészünet arról szól, időnként legyen alkalom arra, hogy a rektor odaáll a diákok közé, bárki odamehet hozzá, bármit kérdezhet, kérhet vagy mondhat neki. A személyes találkozásra eddig is volt, van is mód. A titkárnőmnél be lehet jelentkezni, s az illető előbb- utóbb bejut.- A szekszárdi találkozó hányadik ilyen alkabm?- Talán a nyolcadik, tizedik.- Milyen problémákkal fordulnak személyesen a rektor árhoz1- A legváltozatosabb ügyekkel, az ösztöndíj-kérelemtől kezdve az ösztöndíjak kifizetésén keresztül a tanrendek kérdésein át, szinte minden szokásos egyetemi probléma előfordult. Volt panasz egy-két kollégámra is.- Ha rektoroknak tartana kávészünetet a miniszter, akkor mit kérdezne, vagy kéme tőle? Egyszerűbben: egy rektornak mi a legnagyobb megoldatlan problémája?- Nemcsak az enyém, hanem minden rektor legnagyobb problémája - tudom, hiszen rektori konferenciákon találkozunk -, hogy a kormányok nem veszik komolyan saját ígéretüket.- Melyiket?- Azt, hogy az oktatás legyen végre tényleg stratégiai ágazat. Merthogy általában is az, s azon belül a felsőoktatás meg különösen. Ha ez megtörtént volna, akkor bővülő források mellett csinálhattuk volna meg az integrációt, s nem egymás szegénységét takargatnák az újonnan összeterelt intézmények. Akkor igazán a jövőnek dolgozhatnánk. Ez a helyzet sem rossz, mert embert, rektort próbáló időket élünk, de azért olyan jól esne, ha kormányzatok állnák a szavukat. ihárosi ibolya megtörténhet! meyiiyeniGu értékes porcelán ajándéktárgyaink t nagysikerű koncertet, Tolnán. Az idén is fellépnek a helyi művelődési házban. Millenniumi műsoruk, a Krisztus, ki Nap vagy és világ; a magyar lélek kibontakozása címet viseli. A rendezvény május 9-én 18 órakor kezdődik. _________________________________■