Tolnai Népújság, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-07 / 105. szám

| 2001. MÁJUS 7., HÉTFŐ 5. OLDAL MEGYEI TÜKÖR Mondom a magamét SZERI ÁRPÁD Tizenegy esztendő idézem - pontosabban hallgatom - a rendszerváltás időszakát bemutató szekszárdi kiállítás fiataljait, s mondandójuk alapján el­sőre az juthatna eszembe: milyen távoli is számukra az 1989-90-es esztendő megannyi, sorsfordító történése. Persze, nem is lélekben annyira távoli, inkább időben az: a megnyitót követő beszélgetés­kor egy nem egészen húsz év körüli fiatalember, felidézve saját, gyermekkori emlékeit, nem hagyja ki a sorból a köztársaság kiki­áltásának napját, de elsősorban azért nem, mert ez az esemény egyúttal iskolai szünetet is jelentett számára. De a dolog nem áll itt meg, a fiú kérdez, egyre érdekesebbeket, s kisvártatva a fővárosból érkezett neves személyiség már az akkori időszak politikai hátterét is felvázolja, s csakhamar egy különös és izgalmas időszak bonta­kozik ki mondandójából, illetve kettejük eszmecseréjéből. A.rról az időszakról, mely ma, több mint tíz esztendővel később, már történelem. Az említett kiállítás révén az országos, nagypoliti­kai történésekről kaphattak képet az érdeklődők, de valószínűleg nem kevésbé lenne érdekfeszítő a rendszerváltás helyi eseményeit, jellegzetességeit bemutató tárlat. Azaz - a teljesség igénye nélkül - közreadni mindazt, ami szőkébb pátriánkban, Tolna megyében történt egy évtizede. S nem feltétlenül az eseményekben jelentős szerepet vállaló (helyi) politikusok útmutatása mellett. Számukra talán tanulságosabb lehet az, ha egy-egy ilyen kiállításon is szem­besülnek önmagukkal: ilyenek voltunk egykoron, s ilyenek va­gyunk ma... Vendégek Sachsenheimből Partnertelepülési kapcsolatról tárgyaltak a polgármesterek Szombat délután Németor­szágból érkezett vendégeket köszöntöttek a megyeszéli faluban. Csikóstőttős A jórészt nyugdíjasokból álló sachsenheimi delegáció tagjai előbb az evangélikus templomban Aradi András lelkész istentisztele­tén vettek részt, majd a község sportcsarnokában rendezett ün­nepségen az önkormányzat ven­dégelte meg őket. A házigazdák nevében Pintér Szilárd polgármes­ter nagy szeretettel üdvözölte a két hetes magyarországi látogatásra érkezett idős embereket. Kollégája, Andreas Stein kö­szöntőjében bemutatta a Stutt­garttól harminc kilométerre fekvő várost. A kitűnő infrastruktúrával rendelkező településen tizen­hétezren élnek. A keresőképes la­kosság jó része a helyi mezőgaz­dasági vállalkozásokban dolgozik, a többiek pedig a Baden- Württemberg tartomány székhe­lyén lévő ipari üzemekben találtak munkát. Országszerte híresek a környékbeli hegyeken szüretelt szőlőből készített zamatos borok. A gyerekek, a fiatalok és a felnőt­tek szívesen vesznek részt a kü­lönböző sportrendezvényeken, valamint a kulturális fesztiválo­kon. Az egyik ilyen rendezvényen már bemutatkozott a csikóstőttősi német nemzetiségi tánccsoport és a szomszédos községben, Kaposszekcsőn működő ifjúsági fúvószenekar. A két együttes a szombat délutáni ünnepségen is fellépett és műsorával nagy sikert aratott az idős emberek körében. Az uzsonna után Pintér Szilárd falunéző sétára invitálta a vendé­geket, majd Andreas Stein polgár- mesterrel a települések közötti partneri kapcsolat felvételének le­hetőségéről tárgyalt. Andreas Stein (balról) és Pintér Szilárd Védőszentjük előtt tisztelegtek Jubiláltak a dombóvári és a tolnai „lánglovagok A diákok porral oltották el a lángokat A hét végén a megye három településén ren­deztek ünnepséget a tűzoltók védőszentje, Flórián tiszteletére. Bátaszéken péntek este Herendi János kanonok mondott misét a római katolikus templomban, majd onnan mintegy háromszázan vonultak a Kossuth és az Árpád utcák kereszteződésénél ál­ló Szent Flórián-szoborhoz, ahol a 23 tagú ön­kéntes tűzoltóegyesület elnöke, Péter József üd­vözölte az ünnepség résztvevőit. Ő elmondta, hogy tavaly rengeteg munkájuk volt, ugyanis 150 alkalommal fékezték meg a lángokat, vagy vonultak műszaki mentéshez. A köszöntő után Bognár Jenő polgármester ajándéktárgyat nyúj­tott át az öt éve szolgálatot teljesítő Rudolf Györgynek és Csendes Józsefnek. A megemlé­kezés zárásaként a tűzoltószertárnál a „lánglo­vagok” borral, üdítővel és kráflival kínálták meg vendégeiket. A megyei ünnepség házigazdája ezúttal az ala­pításának 125 éves jubileumát ünneplő dombó­vári tűzoltóság volt. Szombat reggel a vendéglá­tó város polgármesterének, Tóth Attilának a megnyitója után Gergelics István alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese a kiemelkedő munkát végző tűzoltóknak tolmácsolta Pintér Sándor belügy­miniszter dicséretét, majd a Tűzoltó Szövetség díszérmeit és -gyűrűit, valamint emléktárgyait adta át harminckét kitüntetettnek. A szigetvári Vanyúr István által faragott Szent Flórián-szobrot a művésszel együtt Szemes Már­ton alezredes, a dombóvári parancsnokság veze­tője leplezte le. Délelőtt a tűzoltók kismotorfecskendő- és tűz­csap-szerelésben mérték össze gyorsaságukat, valamint az akadálypályán vetélkedtek. A hiva­tásosok között a Paksi Atomerőmű Rt. csapata nyerte az összetett versenyt, az egyéniben pedig a Duna-parti város önkormányzati tűzoltóságá­nak állományába tartozó Juhász István törzsőr­mester diadalmaskodott. Az önkéntesek és a di­ákok 41 raja közül a legjobb eredményeket a ta­másiak, a dunaszentgyörgyiek, a keszőhidegkú- tiak, a kurdiak, a faddiak, a bölcskeiek, az aparhantiak, a teveliek és a tolnaiak érték el. A Magyar Televízió népszerű bemondója, Bara­bás Éva által vezetett „Tűzpróba” elnevezésű ve­télkedőn kilenc oktatási intézmény együttesét megelőzve a zombai általános iskola - Pálfi Fe­renc, Tóth Ádám, Herman Zsolt összeállítású - gárdája győzött. A megyei rajzpályázatra több, mint kétszáz ké­pet küldtek a gyerekek. Az óvodásoknál a pör­A bonyhádi Pongrácz Tamás sprintéi bölyi Kovács Patrik, az alsó tagozatos diákok mezőnyében a szekszárdi Fodor Balázs, az 5-8. évfolyamos tanulóknál pedig a dombóvári Klajkó Dóra alkotását találta a legszebbnek a zsűri. Tolnán különös jelentősége volt az idei Flórián- ünnepnek: a helyi önkéntes tűzoltóegyesület most ünnepelte fennállásának 115. évfordulóját. A tűzoltószékház előtt vasárnap megrendezett ünnepségen dr. Szilák Mihály polgármester kö­szönte meg a tolnai önkéntesek lelkes és ered­ményes munkáját, majd Csőglpi István, a megyei tűzoltó szövetség örökös tiszteletbeli elnöke is­mertette az 1886-ban alapított egyesület történe­tét, Beszédében többek között aláhúzta: a „láng­lovagoknak” manapság azért kell imádkozniuk Szent Flóriánhoz, hogy a tűzoltóságok folytonos átszervezése végre álljon meg és a szakmai elő­relépésre lehessen koncentrálni. Az ünnepségen a helyi tűzoltóegyesület és az erdélyi Farkaslaka kapcsolatát szimbolizáló kopjafát - a Hargita me­gyei település ajándékát - Demény Gábor farkaslaki polgármester és Újvári József, a tolnai tűzoltóság elnök-parancsnoka avatta fel. A jubi­leumi rendezvényen szolgálati érdemérmek, va­lamint a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség díszes serlegének átadására is 9or került. Jótékonysági koncert SZEKSZÁRD A „Zongoráért” Zenei Alapítvány jótékony célú hangversenyt ren­dez május 8-án, kedden, 19 óra 30 perces kezdettel a Művészetek Házában. A koncert belépődíja tetszőleges összeg, a bevételt a Liszt Ferenc Zeneiskolának utal­ják át, mégpedig az új zongora vá­sárlására szánt összeg gyarapítá­sára. A hangversenyen többek kö­zött Bach, Chopin, liszt, Brahms, Paganini, Schumann, műveit hall­hatja a közönség, a hangszerek mellett énekhang is felcsendül, a Szekszárdi Madrigálkórust Job- bágy Valér vezényli. ____________■ Hő gyészi házi horgászverseny A Hőgyészi Sport Horgász Egye­sület elsején, a majális kereté­ben gyermek- és ifjúsági házi horgászversenyt rendezett, me­lyen a következő eredmények születtek: Gyermekek: 1. Erdős Kinga (2400 g, 10 db), 2. Szentes Ábel (2300 g, 23 db), 3. Szentes Attila (1900 g, 19 db). Ifj. Nyitrai Mik­lós 30 darabbal a legtöbb halat, iß. Hóbei József egy 850 gram­mos dévérkeszeggel a legna­gyobb halat fogta a gyermekek közül. Ifik: 1. Mocsári Viktor (4600 g, 21 db), 2. Győrfi Tibor (4350 g, 21 db), 3. iß. Bús Miklós (4200 g, 16 db). Itt a legtöbb ha­lat, 33 darabot Benkő Dániel fog­ta, míg a legnagyobbat (1550 g) Mocsári Viktor zsákmányolta. A versenyen résztvevő 32 verseny­ző összesen közel ötven kilo­gramm pontyot, kárászt, kesze­get fogott. A szponzoroknak kö­szönhetően minden versenyző kapott ajándékot. Majális lévén a nap hátralévő részét is sok család jó hangulatban a tóparton töltöt­te el a kellemes időben. ■ Tanúkat keresnek Pénteken délelőtt 10 óra 55 perc­kor, Szekszárdon az 560. sz. te­hermentesítő úton haladt egy feltehetően bordó színű, darus IFA tehergépkocsi. Az autóbusz pályaudvarról a Palánki út irá­nyába közlekedett, amikor a rak­felületéről egy körülbelül 50 cen­ti hosszúságú fadarab leesett a vele szemben közlekedő sze­mélygépkocsira. Kérik azoknak a személyeknek - tanúkénti kihall­gatásuk céljából - a jelentkezé­sét, akik a balesetet látták, illetve a helyszínre elsőként érkeztek. Várja a rendőrség azoknak a je­lentkezését is, akik a baleset kö­rülményeivel kapcsolatban érde­mi információval bírnak. A jelentkezés történhet szemé­lyesen, írásban - Szekszárdi Rend­őrkapitányság Közlekedésrendé­szeti Osztálya, Várköz u. 4. - vagy szóban, az 501-100, illetve a 107 segélykérő telefonszámon. ■ Dél-dunántúli nyugdíjasok majálisa Kétezer idős ember remekül szórakozott Tolna, Baranya és Somogy me­gyéből kétezer nyugdíjas láto­gatott el szombaton a sokak által kedvelt üdülőhelyre, hogy részt vegyen a Nyugdíjas Szervezetek Országos Szövet­sége és a Magyar Szakszerve­zetek Országos Szövetsége ál­tal közösen rendezett majáli­son. Gunarasfürdö A strand árnyas fái alatt felállított színpadon a helyi zeneiskola fúvós­együttesének műsora után Üszögi Bleyer Jenő, az NYSZOSZ elnöke, dr. Márkus Imre, az MSZOSZ veze­tőségi tagja, Stickel János, a Somogy Megyei Önkormányzat főtanácsosa, Tóth Attila, Dombóvár polgármeste­re, valamint Benei István, a Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Rész­vénytársaság elnök-igazgatója kö­szöntötte a Dél-Dunántúl te­lepüléseiről - mintegy ötven busszal - érkezett nyugdíja­sokat. A majális főrendező­je, Mayer Rezső elmondta, hogy az 1994-ben lebonyolí­tott első találkozó óta sokad­szor ünnepelnek közösen a régióban élő idős emberek. A Tolna Megyei Nyugdíjas Érdekszövetség elnöke jó szórakozást kívánt a külön­böző programokhoz. A dombóvári, decsi, harci, zombai, lengyeli, komlói, pécsi, magyarszéki, nagyatá­di, balatonfenyvesi kórusok és táncegyüttesek nagy kö- Sokan fürödtek a gyógyvizes medencékben Az esélyegyenlőség napja Két alapítvány közös rendezvénye Május 5-e a fogyatékos­sággal élő emberek esélyegyenlőségi nap­ja. Az Ónálló Életért Alapítvány és a Tolna megyei látássérültek Fehér Bot Alapítványa ebből az alkalomból közös programot szer­vezett. Szekszárd Szombat délután zsúfolásig megtelt a Panoráma film­színház kamaraterme, ahol az Esélyegyenlőség napja alkalmából Tímár Péter Vakvagányok című filmjét nézték meg a résztvevők. A különleges élményt kínáló filmalkotás levetítése után a közönségnek lehetősége volt arra is, hogy a film két szereplőjével, Nyusti Szil­viával és Berke Mónikával beszélgethessen. A jelenlé­vő, fogyatékossággal élő emberek, szakemberek és érdeklődők egyetértettek abban, hogy fontos a nem fogyatékossággal élők szá­mára minél több és főként helyes információt adni a sérült emberekről, világuk­ról, véleményükről és igé­nyeikről. Erre vállalkozott ez a világon eddig egyedül­álló filmalkotás is, amely­ben valódi szereplők alakít­ják a vak embereket, bete­kintést engedve minden­napjaikba. I t zönségsikert arató műsora közben fürödtek, napoztak, sportoltak, vala­mint főző, sörivó és horgászverse­nyen vettek részt a három szomszé­dos megyéből érkezett vendégek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents