Tolnai Népújság, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-23 / 119. szám

,>:; H 2001. MAjus 23., Szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI i u ív v n Mondom a magamét IHÁROSl IBOLYA Pnvatizádósügyek Azt mondták a kollégáim, végre egyszer úgy írjam már meg a szekszár­di tévé privatizációját, vagy a Hétíosz Kft. szétválásának ügyeit, hogy ők is értsék mi is történt tulajdonképpen. Értsék akkor is, ha a döntések többsége a közgyűlés sok órás zárt ülésein zajbtt. Ez valósággal lehetetlen feladat. És akkor még nem is beszéltünk a távfűtés bérbeadásáról. • Persze mindegyik történet más eset. A távfűtés bérbeadására volt pá­lyázat, legfeljebb lehetett előre tudni, hogy a három közül melyik cég nyer. Az egyik vesztes be is perelte a várost, mondván, hogy közbeszerzési pá­lyázatot kellett volna hirdetni. A bíróság első fokon nekik adod igazat, a Legfelsőbb Bíróság még nem döntött. Az azonban biztosnak látszik, hogy a város ebből az ügyből már aligha tud olyan jól kijönni, mintha nem ke­veredtek volna a gazdasági és a politikai szempontok Aztán következett a városi televízió többségi üzletrészének a privatizá­ciója Abban az volt az igazán szép, hogy semmiféle pályázat nem vöt, stróman cég vásárolta meg az üzletrészt. A többi már merő zűrzavar. Ki, kit, mikor, miért vert át, ki lett volna a valóságos tulajdonos, azt már so­sem tudjuk meg. Az biztos, megint keveredtek a politikai és a gazdasági cébk Meg minden. Olyannyim, hogy a kibogozásukon több bíróság is dolgozik. Per hátán per. Egy jól megkevert ügyből valamirevaló ügyvéd öt értelmes és kevéssé értelmes pert is képes kihozni. Lehet, hogy a jogászok most harsány kacajm fakadnak, mert százat is lehet. Mindenesetre a jo­gászok teszik a dolgukat. Részeredmények vannak, de szóljon, aki érti a történet összes mozgatórugóját. Eddig még nem beszéltünk az egyéni érdekekről Ne tessék kombinál­ni, csak az a kérdés, hogy marad, vagy lesze valaki valahol ügyvezető igazgató. Aki azt hiszi ez nem szempont, nem hallott még a munkanél­küliségről Megint más történet a Hétioszé, jóhiszemű, korrekt partner a francia cég, a pályázatot nagy többséggel írta ki a közgyűlés, s ugyancsak így vá­lasztották ki a győztest. Mégis csak az utolsó pillanat után derült ki, hogy jobb helyzetbe is kerülhet a város, ha megvan a változtatáshoz az akarat és a kellő számú szavazat. Az a jó üzlet, amelyben mindkét fél jól jár. Következik a vízmű privatizádója. Talán vannak már használható ta­pasztalatok Két keréken a kistérségben Információs táblák segítik a turistákat A Gunarasfürdő és Várong között biciklisek számára kijelölt túraút mentén negy­venkét - érdekes és hasznos információkat tartalmazó - tábla segíti a kirándulók tá­jékozódását. gunarasfürdői gyógyvízről, a szi­geterdei XIII. században épített lakótoronyról és az első felelős magyar kormányt ábrázoló szo­borcsoportról, a szőlőhegyi bo­rokról, az alsóhetényi rómaikori erődről, a naki templomról, a Dombóvár és KÖRNYÉKE A kerékpárral közlekedő turisták a dombóvári térségben kijelölt túraútvonalon a szigeterdeihez hasonló táblákról szerezhetnek érdekes és hasznos információkat A Dél-Dunántúli Regionális Idegen- forgalmi Bizottság pályázatán a tér­ség területfejlesz­tési társulása által működtetett Tourinform Iroda 950 ezer forintot nyert a közel har­minc kilométer hosszú kerékpáros útvonal informáci­ós táblarendszeré­nek kialakítására. Az érintett tele­pülések - Dombóvár, Kapospula, Nak, Lápafő és Várong - önkor­mányzatai összesen 1 millió fo­rintot biztosítottak a bicikliseket útbaigazító, a települések termé­szeti és építészeti értékeit bemu­tató, valamint a turistákat kö­szöntő táblák elkészíttetésére. A plexivel védett - magyar és német nyelvű felirattal ellátott ­lápafői híres betyárról, Sobri Jós­káról, valamint a várongi falusi turizmusról olvashatnak a hazai, illetve a külföldi vendégek. A már a regionális kerékpáros térképen is feltüntetett útvonal mentén elhelyezett táblarend­szert a tervek szerint június 3-án a dombóvári térség települései­nek polgármesterei biciklitúrával avatják fel. fémtáblákon többek között a Élesedik a helyi médiaháború? Dránovits István ismét tévét szervez Két városi újság már van, s minden jel szerint hamarosan két tévé lesz. Még a végén a háború nyertese az olvasó és a tévénéző lesz? Szekszárd Mint annak idején már beszámoltunk róla, Gulyás Gábor, a VTV Kht. ügyvezető igazgató­ja felmondta a Tarr Kft.-vel a szolgál­tatási szerződést. Közeledik a június 1., amikor lejár a felmondási határidő. Mi lesz azután? - kérdeztük Tarr dánostól, Tarr Kft. ügyvezetőjétől, aki azt mondta, hogy őt a VTV Kht-tól a felmondást követően sem szóban, sem írásban nem keresték meg. Mint ügyvezetőnek nemcsak joga, hanem kötelessége is a felszabadult csatorna hasznosítása, gondoskodnia kell arról, hogy a lakosságnak biztosított műsorok száma ne csökkenjen. A médiatörvényre vonatkozó kérdésünkre azt válaszolta: bejelentési kötelezettségüknek eleget tettek, s mindenben a törvény előírá­sainak megfelelően jártak el. A törvény szerint a műsorelosztó kapacitásának legalább 10 százalékáig, de legfeljebb három helyi műsorszolgáltatóig, azok ajánlatára köteles szerződést kötni. Külön kiemeli a törvény a helyi közműsorszolgáltatót vagy nem nyereségérdekeit műsorszolgáltatót. Tarr János úgy nyilatkozott, ezen kötelezettségeknek is megfelel, s hangsúlyoz­ta, hogy a szerződést nem ők mondták fel, s piaci alapon változatlanul nyitottak a mege­gyezésre a VTV Kht-val. Dránovits István ismét tévét szervez. Kérdésünkre elmondta, hogy megkereste őt Dránovits István néhány ember, akikkel társasá­got alakítottak, s fontolgatják, hogy a felszabaduló csatornát kibérelve, közszolgálati jellegű műsort készítenek, amely ellátja a helyi televíz­iózás funkcióját is. Hírszolgáltatást, közszolgál­tató és szórakoztató műsorokat terveznek. Dránovits István hangsúlyozta, hogy az új televíziót nem a VTV Kht. ellenében hozták létre, hanem gaz­dasági és szakmai szempontból is úgy látják, igény van egy független, pártatlan, vállalkozói alapon működő, pozitív hangvételű, érték­szemléletű műsorra. A kollégákat megkülönbözetés nélkül szívesen látják a műsorkészítésben. A befektetői csoport kihasználja azt a lehetőséget, hogy VTV ügyvezető­je - noha ők öt-öt százalékban tulajdonosok - a tudtuk és beleegyezésük nélkül, sőt tiltakozásuk ellenére felmondta a műsortováb­bítóval a szolgáltatói szerződést. Máig nem tudják, ezzel mi volt a szándéka, hiszen min­den találkozó, megbeszélés elől kitért az ügyvezető. Dr. Biró T. Tamás, a VTV Kht. és Gulyás Gábor ügyvédje arra a kérdésre nem kívánt válaszol­ni, hogy mit lépnek, ha június elsején más televíziós műsor jelenik meg a megszokott csatornán. A felmondással kapcsolatban pedig úgy nyilatkozott, hogy a szolgáltatói szerződés, mint törvénybe ütköző eleve érvénytelen volt. Ebben a kérdésben is bíróság dönt egy folyamatban lévő perben. Az ügyvéd azt mondta, az új szerződés tervezetét már régen megküldték a kábelszolgáltatónak. IHÁROSl IBOLYA Értelmiségiek klubja A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat új szerepben A TIT nem alkalmazkodott elég gyorsan az információs társadalom kihívásaihoz, le­gendás előadógárdája elve­szett, de igyekszik megtalál­ni a helyét az új körülmé­nyek között. Megoldás lehet a célközönség jobb megvá­lasztása, a kapcsolat a diá­kokkal, az átfogó, értékori­entált előadássorozatok, vagy az értelmiségiek klub­ja, mondta a TIT megyei el­nöke. ________Tolna megye_______ Sz ázhatvan éves a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat. Ebből az alkalomból kérdeztük dr. Gesztesi Tamás nyugalmazott osztályvezető főorvost, aki 13 éve a TIT megyei el­nöke.- Mi lehet a társulat szerepe a XXL században?- Óriási az információrobba­nás, azt mondják, ötévenként ki­cserélődik a társadalom rendelke­zésére álló tudományos informá­ciók 75 százaléka. Az információ- mennyiség növekedése, illetve gyors cserélődése a tudománnyal foglalkozók és népesség közötti „ismeret-olló” egyre na­gyobb kinyílását hozta, hozza létre. Szükség van tehát arra, hogy a két struktúrát valami­lyen módon közel hoz­zuk egymáshoz. Nagyon fontos, hogy az új infor­máció a társadalomban közvetlenül is haszno­suljon.- A TIT-hez képes ma már vannak gyorsabb, hatékonyabb ismeretszerzési formák, mint pél­dául az internet.- Épen ezért a társulatnak is teljesen másként kell az informá­cióátadásban részt vennie. Igyek­szünk lépést tartani a fejlődéssel, ezért különféle célprogramokban gondolkodunk, illetve valósítunk meg, meghatározott programok­hoz kapcsolódunk. Nem véletlen, hogy Tolna megyében a 160. év­fordulót a magyar oktatásügy nagy korszakait és nagy alkotó személyiségeit bemutató előadás- sorozattal ünnepeljük. A másutt is megszerezhető részletinformá­ciók helyett átfogó témákkal je­lentkezünk, s értékorientált prog­ramokat szervezünk. A másik mód pedig az, hogy speciális programot nyújtunk ki- sebb-nagyobb célkö­zösségeknek. Gondo­lok itt a diákokra, peda­gógusokra, vagy éppen az egészségügy sze­mélyzetére.- Megvan-e még a TIT hajdan legendás, a legjobb tudósokból és ismertterjesztőkből álló előadó­gárdája?- Nincs, ez jórészt elveszett. Sajnos a TIT nagyon leépült, mert nem elég gyorsan követte a válto­zásokat. Most megpróbáljuk az értelmiséget ismét magunk mellé állítani, például az értelmiségi klub életrehívásával A klubba író­kat, tudósokat kérünk fel, még azt is el tudnom képzelni, hogy képzőművészeket hívunk meg. Ez utóbbi például nemigen terü­lete az internetnek.- Megvannak-e a működés anyagi feltételei?- Egyre kevesebb, de azért még van valami, igaz, évente inf­lációval csökkenő mértékben. Tolna megyében a TIT évi egy­millió kétszázezer forinttal gaz­dálkodhat. __________________IHÁROSl IBOLYA Vö röskeresztes kirándulás A Tolnai Vöröskereszt Klub tagjai nemrégiben Gemencbe kirándultak, a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület szervezésében Az egész napos program során 2,5 órás erdei vonatozás után Pörbölyön a helyi polgármester várt bennünket, aki rövid hely- történeti ismertetéssel és vad- disznópörköltes ebéddel keltette jó hírét a községnek. A vadászmúzeum megtekinté­se után a bátaszéki templomot csodálhattuk meg, ahol a helyi plébános ismertette a templom történetét. Egy bátaszéki fagyizás után Gemenc, Pörböly, Bátaszék emlékét megőrizve búcsúztunk. Köszönjük a vezetőknek és a klubtagoknak, hogy egy felejthetet­len szép napot szerveztek nyugdí- jas társainknak._________________■ Zá szló a határon túlra Személyes kapcsolatokból indult a barátság a két te­lepülés között, tíz eszten­deje két család menekült a Duna partjára a háború elöl és hét évig éltek itt. A jó viszonyt azóta is ápolják a befogadókkal. Szombaton negyvenen keltek út­ra Gerjenből a horvátországi Csákovác felé, Molnár József pol­gármester és Zöld Zoltán jegyző vezetésével. A két település képvi­selői már korábban találkoztak hi­vatalosan is, akkor született a meghívás a mostani ünnepségre, amelyen a magyarság ottani meg­telepedésének hétszázadik évfor­dulójára emlékeztek. A zömmel horvátok lakta vidék közepén a magyarok a nehéz életkörtllmé- nyek ellenére is ápolják hagyomá­nyaikat, őrzik nemzeti tudatukat. Az ünnepen ott volt és beszédet mondott Csóti György hazánk nagykövete is. A műsorban tizen­nyolc néptánccsoport, köztük a gerjeni gyermek együttes is szín­padra lépett. A Duna-parti telepü­lés egy nemzeti zászlót ajándéko­zott Csákovácnak és meghívást a szeptemberi falunapokra. ro Csillagközi karnevál Május 26-án, szombaton dél­után négy órától ismét megren­dezi hagyományos tavaszi kar­neválját az őcsényi általános is­kola. Az ezúttal „Csillagközi Karnevál” névre keresztelt ren­dezvény immár kilencedik alka­lommal kerül lebonyolításra. A karneválon az intézmény min­den osztálya részt vesz, a nyitó­számot a 8/B osztály tanulói ad­ják elő. A bemutatót követően a Sláger Trió gondoskodik a tanu­lók, a szülők és a pedagógusok jó hangulatáról.________________■ Megyei szolfézsverseny Bonyhád A bonyhádi Városi Zeneiskolá­ban rendezték meg a megyei szolfézsversenyt, melynek zsű­rielnöke Győrfi István volt, a Pé­csi Zeneművészeti Szakközépis­kola tanszékvezető tanára. Bonyhádon a megye legjobb­jai találkoztak, s a megmérette­tés jó felkészülési lehetőséget biztosított a következő tanév or­szágos szolfézsversenyére. Az öt korcsoport résztvevőinek tu­dását egyben rangsorolta a zsű­ri, az abszolút eredmény a kö­vetkező: 1. Lozsányi Soma (Szekszárd) és Barcza Zsófia (Bonyhád), 2. Hohl Zsuzsanna, Barcza Szilvia (mindkettő Bony­hád) és Gémes Veronika (Szek­szárd), 3. Hodozsó Krisztina (Bonyhád) és Varga Balázs (Ta- mási). ______________■ A TETŐPLUSZNÁL. Szekszárdon, a Keselyűsi u. 15. száma alatt március 31-ig tart a Tetőplusz Kft. tavaszi akciója, melynek keretében minden kedvezményesen kapható, ami a tetőszigeteléshez, hőszigeteléshez szükséges. A felvételen - mely a Tetőplusz kft. telephelyén készült - a szigeteléshez használatos bitumenes lemezek láthatók, ezekre is érvényes a kedvezmény.___________-szá­VÍ Z-ÉS HŐSZIGETELŐANYAG KERESKEDELEM Keresse a Tolnai Népújság A helyszínen:- találkozhat újságíróinkkal,- megismerkedhet honlapunkkal,- gyermekeknek játékos feladványok,- előfizethet lapunkra,- 30% kedvezménnyel feladhatja hirdetését, és sok-sok ajándékkal, számos meglepetéssel várjuk az érdeklődőket!

Next

/
Thumbnails
Contents