Tolnai Népújság, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-03 / 102. szám
12. OLDAL ERRŐL ARRÓL 2001. Május 3., Csütörtök IBII Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő TÍMEA és IRMA nevű kedves olvasóinkat. Tímea: A név alkotója Jókai Mór. Valószínűleg a görög Euthymia (jelentése: tisztelettel ékesített) rövidítése. Védőszentje: Szent Euthymius áldozópap, Palesztinái remete (1473). Virága: a gerbera. Irma: Germán eredetű név, jelentése: erős védelmező. Védőszentje: Szent Irmgard, I. Lotár német császár szentéletű felesége (t851). Virága: rózsaszínű kúszó muskátli. HAJDAN: Május harmadikán 100 éve, 1901-ben a dombóvári szolgabíróság tudomásul vette azt a levelet, amely Buenos Aires- ből érkezett és harminc leány panaszát zengte egy leánykereskedő ellen. 95 éve, 1906-ban megbukott Dunaföldvárott a Rotter Lajos-féle nagykereskedő cég, amely 800.000 korona tartozásáért nem akart felelni, vezetője pedig Amerikába szökött. 65 éve, 1936-ban a szekszárdi polgári iskola cserkészcsapata Erdélyi Gyula Lúdas Matyi című zenés játékát mutatta be. 55 éve, 1946- ban kivégezték Felsőireg szülöttét, Kovarcz Emilt, aki ludovikás tanár, nyilas képviselő, majd Szálasi kormányában az egyik legaktívabb miniszter volt. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 18. Jn. 14,6-14. Református: lMóz. 34,1-19. Róm. 7,1-6. Evangélikus: Ef. 4,11-16. Kol. 3,18-4,1. Ortodox: ApCsel. 8,26-39. Jn. 6,40-44. A NAP KÉL 5.24 órakor, nyugszik 19.59 órakor. A Hold kél 14.56 órakor, nyugszik 3.54 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 162 cm, Paks 323 cm, Dombori 356 cm, Árvízkapu 727 cm. A Sió Palánknál 178 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Rónai Gábor. Tel: 511- 513. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Koós Atüla 74/450-450; 20/912-0529, Máté Réka 30/986-1967. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. A rendőrség keresi A Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 2001. április 14-én 17 óra és 18 óra közötti időben a Szekszárd Kinizsi utca 18. szám alatti lakásba a sértett akarata ellenére pénzváltás ürügyén erőszakkal behatolt és a lakásban lévő pénz után kutatott. Az elkövetőről a képen látható grafikai rajz készült. Az elkövető 20-25 év körüli, kb. 165-170 cm magas, vékony testalkatú, súlya 55-60 kg, haja sötétbarna, hátra fésült, kb. 5 cm hosszúságú, szakállt és bajuszt nem viselt, arca ápolt volt. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki a grafikai rajz vagy személyleírás alapján felismerni véli az elkövetőt, jelentkezzen a Szekszárdi Rendőrkapitányságon személyesen vagy hívja az 501-141-es vagy 107-es telefonszámot. Koffein a harisnyában Itt a tavasz, a gardróbból pedig előkerülnek a miniszoknyák. Egy francia harisnyagyár most egészen különleges kiegészítőt ajánl hozzá: olyan harisnyanadrágot, amely lefogyasztja a viselőjét. Hogyan? A nejlonba mikrokapszulákat szőnek, amelyek hatóanyaga a koffein. Ez aztán három-négy heti viselés után legalább egy centivel csökkenti a comb felső részének átmérőjét, és a popsit is átszabja kissé, méghozzá úgy, hogy a bőr sima és feszes marad. A harisnyanadrág két színben kerül forgalomba: feketében és testszínűben; a hatos csomag ára átszámítva mintegy hétezer ötszáz forint, tehát csöppet sem megfizethetetlen, (mármint annak, akinek ilyesmire van pénze). Az alakformázó harisnyanadrág egyébként már Németország legnagyobb áruházaiban is kapható. A királynő kicsit dundi A fotón látható 32 éves thai hölgy a Miss IMF (I am fat = kövér vagyok) verseny résztvevője, és éppen a mérlegelésnél tart. A minden évben megtartott verseny győztese az elefánt királynő. A kiválasztási szempontok közé tartozik, hogy a versenyző mennyire tudja megjeleníteni egy elefánt tulajdonságait kecsességével, eleganciájával és méreteivel. A verseny után bankettet tartanak, ahol valószínű, vá- logatottan finom ételeket szolgálnak fel. Milyen a szép nő és a fess férfi? Az ideális nő Catherina Zeta- Jones arcát viseli Jennifer Lopez fogaival, Victoria Beckham lábain tipeg és Jennifer Aniston haja omlik karcsú és ívelt vállára. A tökéletes lényt a brit Celebrity Bodies című magazin állította össze az olvasók szavazatai alapján. A tökéletes férfinak Robbie Williams arcát és hátsó felét, Russel Crow izmos karjait, David Beckham lábait, Brad Pitt pedig szőke hajfürtjeit kölcsönözte. Mindez persze csak játék, ami arra jó, hogy lássuk: napjaink ideáljai sem tetőtől talpig tökéletesek - állítják a lap szerkesztői. _______■ A felhőkarcoló születésnapja Kedden ünnepelte 70. születésnapját New York nevezetes felhőkarcolója, a 102 emeletes, 73 liftes, 6500 ablakos Empire State Building, amely negyven esztendőn át volt a világ legmagasabb épülete. A New York egyik jelképének tekintett csaknem 400 méter magas épület megőrizte világelsőségét a 70-es évekig, amíg Manhattan déli negyedében át nem adták a majdnem 450 méter magas World Trade Centert. A születésnap alkalmából kedden egész este fényárban úszott az épület, magában a felhőkarcolóban pedig ünnepséget rendeztek a hajdani építők családtagjainak részvételével. Az Empire State Building egy év és 45 nap alátt épült fel, éppen hetven esztendővel ezelőtt - emlékeztetet az AFP jelentése. Olvastam - Láttam - Hallottam MAUTHNER ILONA Ahol a problémák kezdődnek Van olyan nap, amikor felkelnie sem érdemes az embernek. A dolgok sorra úgy jöttek össze, mintha minden összeesküdött volna azért, hogy engem bosszantsanak. Valahogy ilyenre sikeredett az a nap is, amiről most írok. A boltban - ahol két szelet felvágottat szerettem volna venni - hosszú perceket kellett vámom, mire előkerült egy eladó, az utcán csaknem fellökött egy biciklis, a munkahelyemen pedig minden másként alakult, mint amire előre készültem. Azon már meg sem lepődtem, hogy a harisnyám is felfutott. Úgy éreztem, én vagyok a legszerencsétlenebb a világon, mindenre és mindenkire haragudtam. Ilyen hangulatban mentem be az egyik gyógynövény szaküzletbe, hogy kedvenc teámat megvásároljam. Az eladó éppen beszélgetett.Egy fiatal hölgy kétéves forma gyermekkel az oldalán sírva kért tanácsot tőle: tüdőrákot állapítottak meg nála pár napja és nem tudta, hová, kihez fordulhatna. Ott állt, könnyeit törölgetve írta a címeket, a kicsi lány pedig a szoknyájába kapaszkodva nézte, miért sír az ő anyukája. Az eladó - úgy látszik már felkészült a hasonló problémákra - készségesen adta a tanácsokat, vigasztalta a fiatalasszonyt, aki a reményt adó információkat bizakodva írta egy fehér lapra. Ott álltam, és úgy éreztem magamat, mint akit leforráztak. A nap minden bosszúsága hirtelen eltörpült bennem. Az igazi problémák valahol itt kezdődhetnek. A németek az ágyban jól öltözöttek A német ágyakban kevés a meztelen ember. Egy textilipari szakfolyóirat által készített felmérés - a pizsama- és hálóinggyárak Örömére - azt mutatta ugyanis, hogy a megkérdezetteknek mindössze 13 százaléka fekszik ágyba teljesen ruhátlanul. A férfiak ezen a téren „alulöltözöttebbek” a nőknél: 27 százalékuk nem vesz fel semmit, amikor nekivetkezik az alvásnak - vagy egyébnek. A kor előrehaladtával persze csökken a „pucérsághányados”: az ötven évesnél idősebb férfiak körében 17 százalékos a meztelenül alvók aránya. Ami a felöltözöttek viseletét illeti, a felmérés során megkérdezett ezer személy válaszai alapján a nőknél továbbra is a hálóing a legnépszerűbb. Érdekesség, hogy a 30 év alatti férfiak körében 18 százalékos az ujjatlan hálóinget kedvelők aránya. A németek egyharmada húz éjszakára pólót, a 14 és 29 év közöttieknek csaknem a fele tartja ezt a legjobb hálóruhának - áll a dpa jelentésében. Celine élvezi az anyaságot Valósággal kicserélték Celine Diont. Kisfia, René-Charles január végén jött a világra. A 32 éves világsztárt teljesen megváltoztatta az anyaság. „A fiam. Ha csak kiejtem ezt a szót, máris belebor- sódzik a hátam.” Az újdonsült anyukát az sem érdekli, hogy alig tud aludni. Azelőtt napi tíz ISKOLÁBAN A táblánál lévő felelőt sürgeti a tanár:- Igyekezz, fiam, mindjárt kicsengetnek!- Én is azt várom! NEM ORGAZDA Orgazdaságért bíró elé viszik Lebovicsot, a kereskedőt, így védekezik:- Tisztelt bíróság! Hát hogyan lehetnék én orgazda? Én, aki húsz guldent adtam azért az áruért? Ha sejtettem volna, hogy lopott, Isten látja a lelkemet, én nem adtam volna érte többet hat guldennél...! ROSSZKEDV- Rémes lárma volt tegnap este maguknál, Inárcsi sógor.- Az nem jelent semmit. A feleségem egy kicsit rosszkedvű volt, és kidobta a lépcsőházba a kabátomat.- És az csinált olyan nagy zajt?- Hát igen, mert már én is benne voltam... NEM KELL GYÓNNIA- Atyám, nekem nincs semmi bűnöm, nincs mit meggyónnom. Nem iszom, nincsenek nőügyeim, nem lopok, minden vasárnap ott vagyok a misén.- Igaz, fiam, de hamarosan kiszabadulsz a börtönből... APAI INTELEM- Felhagyhatnál édes fiam a sok ostobasággal, hiszen már megházasodtál.- Ez volt az utolsó, édesapám. TÁBORTŰZ MELLETT Két székely favágó üldögél este a tűz mellett. Hosszas hallgatás után megszólal a fiatalabb:- Bátya, van másik nadrágja?- Van, fiam.- Percek múlva ismét megszólal a fiatalabb:- Akkor ez had égjen! _______■ Ág ynemű jog Az elítéltnek joga van ahhoz, hogy a saját ágyneműbe feküdjön cellájában - mondta ki egy per kapcsán a karlsuhei fellebb- viteli bíróság. A mannheimi büntetés végrehajtási intézet ugyanis megtagadta a büntetését töltő egyik elítélttől, hogy átvegye az édesanyjától a börtönbe bevitt ágyneműt. A fellebbvi- teli bíróság végzése szerint az ágyneműt az elítélttől megtagadni csak fontos okból lehet, például, ha allergiás az illető. A bíróság 3-as számú büntető tanácsa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy életének magánszférájában az elítéltnek is joga van emberhez méltó elbánásra - áll a dpa jelentésében. Horoszkóp BAK (XII. 22. - I. 20.) Hiába igyekszik a főnöke kedvébe járni, ha közben állandóan betart a munkatársainak. VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 20.) Ha véleménykülönbség van ön között és családjának tagjai között, nem biztos, hogy önnek van igaza. Halak (II. 21.-III. 20.) Mielőtt másokról ítélkezne, vegye ki a „gerendát” saját szeméből. KOS (III. 21. - IV. 20.) Végre ismét reménykedhet, akár új szerelem is lehet az ismeretségből. BIKA IV. 21. -V. 20.) Bátran nekivághat tervei megvalósításának, mert elég erő és elhatározás van önben. Ha valamilyen kérdésben egyéni álláspontja van, azt nem szabad könnyen feladni. IKREK. (V. 21.-VI. 21.) Anyagilag a padlón van, ráadásul fűnek-fának tartozik. Próbálja meg összeszedni magát, mert rosszhírét keltik ismerősei. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Jó szándéka ellenére bajt okoz egyik kedves ismerősének. Próbálja meg rendezni a dolgot úgy, hogy ezúttal nem szól bele az életébe. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) El sem tudja képzelni, hogy nem az öné az utolsó szó, emiatt sokszor újabb vitába bonyolódik. Néha lehetne nagyvonalúbb. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Hirtelen haragjában olyanokat is megbántott, akiket nem is volt szándékában. Nem lesz attól kevesebb, ha bocsánatot kér. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Ne szégyenkezzen amiatt, hogy hibázott. Ismeri a mondást, csak az hibázik, aki dolgozik. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Mindenkibe belemar aki a közelében van, ráadásul csodálkozik, amikor emiatt megharagszanak önre az ismerősei. NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Nem tudhatja, mit tudna jól csinálni, amíg nem próbálkozik meg vele. Ne adja fel, egy kis munkától még nem kap sérvet. Feszületet lopott, aztán visszavitte Életnagyságú feszületet lopott el egy hajléktalan amerikai aszszony, hogy megvédje őt mindentől. A 44 éves nő Los Angeles egyik peremvárosi templomából emelte el az 1 méter 80 centi magas, 41 kilogramm súlyú feszületet. Az életnagyságú Krisztus szobor és a jókora fakereszt azonban mégsem válthatta be a nő reményeit, mert pár nappal később visszavitte egy egyházfi irodájába. A szobor megsínylette a szakszerűtlen szállítást, mert mindkét karja letörött. A hajléktalan asszony egy felirattal látta el: „Szó szerint értelmeztem a Ha Isten veled, ki ellened? feliratot”. A nőt a rendőrök letartóztatták, rablással és vandalizmussal vádolják - jelentette a Reuters. Megtalálták a kalózkapitány kincsét Talpig vasban vitték Bostonba Madagaszkár partjainál megtalálták a rettegett kalóz, Kid kapitány Adventure Galley nevű hajójának roncsait. A derék Kid (1640-1701) a tizenhetedik század második felében évtizedeken át fosztogatta a hajókat és a part menti településeket. Felfedezője, Barry Clifford nem bánta meg, hogy időt és energiát szánt a világ tengerészeti archívumaiban lévő fóliánsok és térképek tanulmányozására. Ezekből kiderült, hogy a hajó valószínűleg azért süllyedt el, mert a vihar túl hirtelen jött, és a vitorláson éppen a kalózok részeg dáridója tombolt. Egy felborított lámpa és az erős szél elég volt a végzetes tűzhöz, amit azonban a tengervíz odalent hamarosan eloltott, megmentve ezzel a mai becslések szerint 400 millió dollárt érő rakományt. Más kérdés, mennyit .találnak meg és hozhatnak fel a főleg porcelánból és aranyérmékből álló küldeményből, és mennyi marad Cliffordnak, ha Malgasnak leadja a kötelező részt, valamint kifizeti az expedíció számláját. Úgy gondolja, hogy a kincset elsősorban Kid kapitány letartóztatásának színhelyén, a Bostonban felépítendő nemzetközi kalózmúzeumra kellene fordítani. A kapitányt tudniillik talpig vasban, brit hadihajó vitte Londonba, ahol az akkori törvények jegyében azonnal felakasztották. óránál kevesebbet szinte sosem aludt, ma meg alig jut ágyba, de ezt sem bánja. A háromóránkénti szoptatás és a többi teendő nem fárasztja, ellenkezőleg: „René-Charles első heteiben egyetlen percet sem akarok nélküle tölteni.” Egyelőre nem érzi az alváshiányt, és nem hiányzik neki a színpad sem. „A show-bu- sinessnek, a turnéknak és a lemezfelvételeknek most nincs helyük az életemben.” A rajongók legnagyobb bánatára a kanadai énekesnőt nem a visszatérés, hanem egy újabb kisbaba gondolata foglalkoztatja. ■