Tolnai Népújság, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-02 / 101. szám

2001. Május 2., szerda HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Kiáltvány a budapesti majálison Mintegy négyezren vettek részt a tegnapi budapesti szakszervezeti majálison fotó: europress/kallus györgy Kiáltványt fogadott el a rendőrség becslése szerint mintegy négyezer résztvevő a budapesti városligeti szakszervezeti majális előtt a Kodály köröndön megtartott nagygyűlésen. Budapest A hat országos szakszervezeti konföderá­ció által aláírt dokumentum többek kö­zött rámutat: 2001-ig nem javult számot­tevően a munkavállalók helyzete, nem növekedtek a keresetek a gazdaság lehe­tőségeihez? mérten, a gazdasági fejlődés eredményeit kisajátítja a kormány, s az egyre gátlástalanabb nemzetközi és hazai nagytőke. Ezért a munkavállalók, a szak- szervezeti tagok felemelik szavukat a sze­génység, a kiszolgáltatottság ellen, a tár­sadalmi párbeszéd hiánya miatt. A nagygyűlésen Vigh László, az Értel­miségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke, az Országos Munkaügyi Tanács munka- vállalói oldalának soros elnöke üdvözölte a majálisra érkezőket. Szólt a május 1-jei ünnep hagyományairól, a szolidaritás je­lentőségéről. Hangsúlyozta: a GDP 5 szá­zalékos bővülését a reálkeresetek csak 1,4 százalékos javulása követte. Külön is foglalkozott a Munka törvény- könyve legutóbbi módosításával, amely­nek lényege a szakszervezetek szerint, hogy többet kell majd dolgozni kevesebb fizetésért. Vigh László példaként említet­te: a dolgozók beleegyezésük nélkül irá­nyíthatók majd át másik munkahelyre, a helyettesítésért nem jár külön díjazás. A munkavállalók megkérdezésük nélkül készenlétbe vagy idénymunkára sorolha­tók, s ez akár fél évre is kiterjeszthető. A kétórányi éjszakai munka pótlék nélkül is elrendelhető. A szakszervezeti vezető rámutatott: a munkavállalók, a szakszer­vezeti tagok a parlamenti szavazás előtt többször is tízezres nagygyűléseken fe­jezték ki tiltakozásukat a Munka törvény- könyve ilyen irányú módosítása ellen. A fórum résztvevői ezt követően transzparensekkel az Andrássy úton a Hősök terére, majd a Városligetbe vonul­tak. A szakmai szakszervezetek színpa­dain, sátrainál vidám, zenés műsorok, fórumok várták az érdeklődőket. Kovács László, az MSZP elnöke is láto­gatást tett a keddi budapesti szakszerve­zeti majálison jelenlévő öt érdekképvi­selet sátránál, eleget téve a tömörülések meghívásának - közölte Dékány András, a párt szóvivője. Elmondta, hogy az MSZOSZ a szocialisták népszavazási kez­deményezésével kapcsolatban jelezte: kész mind a négy kérdést támogatni. Kovács László ezt megelőzően, a Vá­rosligetben, pártja rendezvényén hangsú­lyozta: az MSZP május 1-jei üzenete arról szól, hogy jövőre leváltjuk a kormányt. Véleménye szerint most olyanok vannak kormányon, akik úgy gondolják, akik győznek a választásokon, azok rabolhat­nak, ők viszont - mint mondta - azt sze­retnék, ha olyanok kerülnének hatalom­ra, akik a győzelem eredményeként szol­gálhatják az országot.- Mi ilyen kormányt akarunk - fűzte hozzá Kovács László. A szocialista párt­elnök szavai szerint véget vetnek annak, hogy a Fidesz vezette kormány zsák­mánynak tekinti az országot, és véget vetnek a Fidesz-közeli cégek Magyar- országának is. Az MSZP elnöke megismételte koráb­bi kijelentését, amely szerint a párt szo­ciális, demokratikus és modernizációs fordulatot akar végrehajtani az ország­ban. Hozzátette: - Valótlant állít a mi­niszterelnök, amikor azt mondja, hogy mi támogatjuk a Munka törvénykönyv­ének módosítását. Mi a munkavállalói érdekek védelmét támogatjuk - húzta alá a szocialista pártelnök. Kitért arra is: vissza akarják állítani a szociális párbe­szédet, és másként kívánják számítani a nyugdíjakat.- Hadat fogunk üzenni a szegénység­nek, a Fidesz gondolkodásában nincs he­lye a szegényeknek, a mi gondolkodá­sunkban viszont nincs helye a szegény­ségnek, különösen a gyermekszegény­ségnek - jelezte. Kovács László megemlí­tette: több pénzre van szükség az egész­ségügyben és nem szabad, hogy a szülők anyagi helyzetétől függjön a gyermek életpályája.______________________ ■ Gyengülnek Torgyán pozíciói Cegléd A kisgazdapárt megtisztulva 2002 után is stabil koalíciós partner lehet, s most az a cél, hogy a május 5-én Budapesten sorra kerülő, a Polgári Reform Platform szervezte rendezvé­nyen minél többen so­rakozzanak fel a meg­újulást támogató kis­gazdák - közölte Boros Imre tárca nélküli mi­niszter kedden egy ceglédi majális alkal­mából. Kifejtette: Torgyán József jelenlegi politi­zálásával szavakban kiáll ugyan a koalíció mellett, valójában azonban igyekszik instabillá tenni a kormánykoalí­ciót. E törekvésében azonban a hozzá hű hívek tábora mindin­kább gyengül, egyre többen for­dulnak el tőle, mások pedig elv­telenül, egy beígért magas pozí­ció reményében tartanak ki mellette.- Amennyiben a Torgyán nél­küli kisgazdák a következő egy évben vissza tudják szerezni a párt támogatottságát, hogy a parlamenti kü­szöb fölé kerülhessen az FKGP, úgy a párt sta­bil, megbízható partne­re lesz a Fidesznek - húzta alá a politikus. Szerinte a kisgazdák­nak most fokozott a fe­lelősségük, hiszen a választásokon előrelát­hatóan sem a Fidesz, sem az MSZP nem képes meggyőző fö­lénybe kerülni, szüksége lesz a Fidesznek a kisgazda partnerre. MÉG ÉLETVESZÉLYBEN A PILÓTA. Szombaton a balatonkeresztúri repülőtéren lezuhant egy kétsze­mélyes kisrepülő. A kaposvári püótát - akit saját Cessna F-150 típusú gépével ért a baleset - a megyei kór­házban ápolják. Lapunk kérdésére tegnap elmondták: továbbra is életveszélyes az állapota. Pető György, az LRI szóvivője elmondta: azt gyanítják, hogy a balesetet pilótahiba okozta. ___fotó: somogyi hírlap TI PPELJEN, HOGY DÖNTHESSENEK Ki legyen a szocialisták miniszterelnök-jelöltje? Lapunk állandó rovata abban kíván segítsé­get adni az olvasóknak, hogy részt vehesse­nek fontos döntések előkészítésében. Ki le­gyen például a szocialisták miniszterelnök- jelöltje? Az MSZP június 9-ei kongresszusa előtt ön telefonhívással szavazhat, kit tart esélyesnek a képeken látható nyolc politi­kus közül. A tippelés szabályai: A portrék alatt lévő szám felhívása egy szavazatot jelent az adott politijusra. A tablót hat héten át minden nap megjelentetjük, s a tippek alapján szerdánként összesítjük az előző hét szavazatait. Ha valaki másra gon­dol, a ? alatti számon megnevezheti jelöltjét, Amennyiben az adott héten ez a politikus több szavazatot kap, mint a tabló valamelyik szereplője, a következő szerdai összesítés­ben az ő képe kerül fel a nyolcak közé annak a helyére, akire a legkevesebb tipp érkezett. Június 6-án tesszük közzé olvasóink tippelésének végeredményét. Az on jelöltje 06-90-230-210 Ha másra gondol... Egy hívás - egy tipp. Ön naponta láthatja nyolc jelölt képét, nevét és telefonszámát, s hívásával szavazhat rájuk. De ha ön más politikust választ, a ? alatti szám hívásával meg­nevezheti saját jelöltjét. A helyzet tehát öt héten át ötször változhat; annál izgalmasabb lesz a tippelés utolsó fordulója, a június 6-ai eredményhirdetés. Tippeljen! AZ ELSŐ HÉT TIPPJEI 1. Németh Miklós 1301 2. Kovács László 473 3. Medgyessy Péter 266 4. Szili Katalin 134 5. Lendvai Ildikó 49 6. Lamperth Mónika 44 7. Nagy Sándor 40 8. Kósáné Kovács Magda 38 Összesen 2345 tipp érkezett A hívások nincsenek névhez kötve, bármennyiszer lehet telefonálni. Egy hívás ideje kb. 20 másodperc, ára max. 40 Ft +áfa (120 Ft/perces díjszabás alapján) + kapcsolási díj. Más személyre 182-en godoltak Az értékelhető tippek közül a legtöbbet (26) Horn Gyula kapta. A szavazólapon tehát nincs vál­tozás. A fenti összeállításban az ápri­lis 25-től április 30-án 24 óráig be­érkezett tippeket összesítettük. A második fordulót május 7-én 24 órakor zárjuk. HIBÁS LISTA. A felvételi idő­szak meghosszabbítását kezde­ményezte az Országos Közok­tatási Értékelési és Vizsgaköz­pont (OKÉV) annak érdekében, hogy egyetlen diákot se érjen hátrány adatközlési hibák miatt- jelentette be az intézmény fő­igazgatója étfőn. Mohos László, az OKÉV főigazgatója közölte: az elmúlt héten több szülő és oktatási intézmény is jelezte, hogy hibát talált a felvételi listá­kon. A hibák oka döntően az, hogy az iskolai adatlapokat- amelyek a felvenni szándéko­zott gyerekek adatait és rang­sorukat tartalmazza - a közép­iskolák hibásan töltötték ki. A főigazgató jelezte: a hibák kija­vításában problémát okozott az is, hogy közel minden negyedik iskola, összesen 264 intéz­mény, a jogszabályban meg­határozott határidőn túl küldte vissza az iskolai lapot. HIPÉRTÓNIANAP. Magyar országon mintegy másfél millió embert érint a magas vérnyo­más: a népbetegségnek számító baj megelőzésének fontosságá­ra hívták fel a figyelmet kedden Budapesten a Városligetben, a negyedik alkalommal megren- ' dezett hipertónianapon. Mikola István egészségügyi miniszter a rendezvényen hangsúlyozta: a magas vérnyomás kialakulását az egészséges életmóddal lehet megelőzni. Úgy vélte, hogy az ország gazdasági fellendülése, versenyképessége megvalósít­hatatlan egészséges emberek nélkül. DROGPREVENCIÓ. Drogmeg előzési programot indít az egyetemeken és a főiskolákon az Ifjúsági és Sportminisztéri­um (ISM) a középiskolákban nemrég bevezetett programhoz hasonlóan - közölte a tárca ve­zetője. Deutsch Tamás tájékoz­tatása szerint a felsőoktatásban jövőre induló prevenciós prog­ram keretében az ország 20 campusában életvezetési ambulanciákat nyitnak majd a hallgatók számára. KISEBB BEVÉTEL. A Pénz ügyminisztérium szerint a pri­vatizációs törvény megszünte­tésével nyílik lehetőség az ÁPV Rt. idei kiadásainak módosítá­sára, tekintettel arra, hogy a 2001-ben várható privatizációs bevételek jelentősen elmarad­nak az ÁPV Rt. idei, 180 milli­árd forintos kifizetési előirány­zatától. Bathó Ferenc, a tárca főcsoportfőnöke tegnap el­mondta: a minisztérium a pri­vatizációs szervezet vezetőivel egyeztet a kérdésben. Az ÁPV Rt. már korábban jelezte, hogy várható bevételei nem fedezik a költségvetési törvényben előírt és lehetőségként megjelölt 180 milliárd forintos kifizetést- hangsúlyozta nemrég Faragó Csaba, a privatizációs szervezet elnök-vezérigazgatója. MEGOLDÁS. Ingyenesen vára­kozhatnak május elsejétől a mozgáskorlátozottakat szállító személyautók a fizetőparkolók­ban a KRESZ módosításának eredményeként - hangsúlyozta Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlá­tozottak Egyesületei Országos Szövetségének (MEOSZ) elnö­ke hétfőn. Elmondta, hogy szervezetük évek óta szorgal­mazta ezt a szabályozást, ugyanis kevés a mozgáskorláto­zottak számára kijelölt parkoló­helyek száma. TEMPLOMGYALÁZÁS. Van dál pusztítást végeztek a sopronkövesdi római katolikus templomban azok az ismeret­len tettesek, akik feltehetően vasárnapról hétfőre virradó éjszaka törtek be a templomba- közölte az Országos Rendőr­főkapitányság (ORFK) tájékoz­tatási irodája hétfőn. A betörők ledöntötték illetve összetörték a templom szobrait és a freskó­kat összefirkálták. ■ I 4

Next

/
Thumbnails
Contents