Tolnai Népújság, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-12 / 110. szám

I 2001. Május 12., Szombat MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét VENTER MARIANNA Tavaszi zsongás A tavaszi zsongás kifejezés ugyan eredetileg a feléledd növény- és állatvilágra értendő, de szép lassanként „leszivárgott” az emberek szintjére is. Konkrétabban most a diákok és az iskolák szintjén zajük az élet, de nagyon. Ballagás, érettségi, szakvizsga, aztán megint ballagás, hogy csak a leglátványosabbakat említsük. Ám emellett most érkezik finisébe számos verseny, egymást értik a fesztiválok, bemutatók, találkozók, falunapok, egyebek, amelyek a gyerekek, fiatalok nélkül elképzelhetetlenek. így aztán a csalá­dok nagy részében - éljenek bár falun, vagy városban - lassan már olyan lesz némelyik gyerek előjegyzési naptára, mint egy popsztá­ré. Ma itt lépünk fel, holnap ott versenyzünk, holnapután meg amoda utazunk bemutatóra, hol a kórussal, hol a tánccsoporttal, hol a színjátszó körrel, hol a kölyökcsapattal. Lesz még egyéni ve­télkedő, csapatverseny, háziverseny, országos döntő és területi megmérettetés is nem kevés diáknak, úgyhogy nincs okuk panasz­ra, már az elfoglaltságok mennyiségét tekintve. S persze arról sem szabad megfeledkezni: ezek az utolsó hetek, amikor még a tanu­lásban is rá lehet hajtani, talán sikerül némelyik jegyet feljebb tor­nászni az év végi bizonyítványban. A. gyerekeknek tehát van dolguk bőven, s korukból adódóan de­rekasan helyt is állnak, ami nem mindig mondható el a szülőkről is. Nem kis munka ugyanis észben tartani, melyik napon melyik csemete mettől meddig próbál, versenyez, hánykor indul a busz, mikor érkezik, kinek kell az útravaló szendvicsbe szalámit, kinek sonkát csomagolni, s az sem árt, ha még egyszer ellenőrzi, min­dent bepakolt-e a gyerek, amire szüksége van. Ezek után csoda, hogy némelyik szülő jobban várja a tanév végét, mint a gyereke? _________A ZÖLD NAPON kérdeztük; __________ Mi t tesznek, mire gondolnak? A kérdésre a szekszárdi I. Béla Gim­názium 12/a osztályának tanulói ad­nak választ, akik a Prométheusz parkban álltak meg rövid Zöld napi pihenőre. Emmert Dominika:- Tegnap virágot vittünk az iskola névadójá­nak Béla téri szobrához, ma pedig éneke­lünk neki, este pe­dig a tanárainknak szerenádozunk. Úgyhogy sok a ten- Emmert Dominika nivalónk, de na­gyon jó kedvünk van hozzá. Illés Zsuzsanna:- A Zöld napban az a jó, hogy együtt va­gyunk, lehet bolondozni, vidámak vagyunk és azok is maradunk egész nap. A komoly­ság ideje később jön el, nem is olyan sokára. ülés Zsuzsanna Lázár Anita Lázár Anita:- Felejthetetlen négy évünk volt a gimnázi­umban, csupa jó emlékünk lesz róla, ezt kö­szönjük osztályfő­nökünknek, dr. Pápáné Greszler Cecíliának. Ami pe­dig a továbbiakat il­leti: nem félünk a farkastól! Molnár Otti:- A sok nevetés és vidámság mellett persze gondolunk a sorstársainkra is, sikert és sze­rencsét kívánunk nekik. Reméljük, hogy so­kan jelentkeznek az iskolánkba és jövőre nem marad üresen a mi hűlt helyünk! Molnár Otti FOTÓKi BAKÓ 9 2 bejggszállító Simontornya Tamási 2 betegszállító kocsi iHőgyész \ ssetkocsi * ..3 je tegszállító krocsi rmepfottezK J2 beteg: Bonyhád\y Tegnaptól egy fehér folttal kevesebb Új mentőállomás Hőgyészen - Mikola helyett Dávid Ibolya avatott MENTOALLOMASOK TOLNA MEGYEBEN 1 esetkofcsi 4 betegiállító kocsi van merjíőtiszt Paks ;ocsi Szekszárd 1 esetkocsi 5 betegszállító kocsi van mentőtiszt Kellene még mentőállomás Gyönkre és Nagydorogra Az Európában elfogadott tizenöt per­ces kiérkezési idő elérése érdekében tett erőfeszítésekről számolt be tegnap Hőgyészen Mikola István egészségügyi miniszter a mentőállomás avatójára küldött üzenetében, amelyet - távol­létében - Dávid Ibolya igazság-ügymi- niszter ismertetett. Dr. Kovács Évától, Tolna Megyei Mentőszolgálat vezetőjé­től metudtuk: a 15 perces kiérkezési idő megyénkben egy­előre felerészt jellem­ző. Az új állomás egyik mentőautóját egyéb­ként az avatás utáni pillanatokban egy zom- bai balesethez riasztot­ták. Hőgyész Az alkalomból megjelent Gobi Gábor, az Or­szágos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, Horváth István, az egészségügyi tárca főosz­tályvezetője, Koppánné dr. Kertész Margit és Potápi Árpád országgyűlési képviselők, Koltai Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, to­vábbá a térség polgármesterei, tisztifőor­vosok. Dávid Ibolya avatóbeszédében kiemel­Az óvodások a mentőállomás dolgozóit köszöntik te: van szolidaritás is abban, hogy eny- nyien megtisztelték az átadást, hiszen megyénk új intéz­ménnyel bővült. A miniszter asszony ismertette az ün­nepségtől távol ma­radt Mikola István egészségügyi mi­niszter üzenetét. Mikola ebben hangsúlyozza: a kormányprogram egészségügyi terve­it közvetlenül szol­gálja a sürgősségi ellátás fejlesztése és egységesítése. Annak érdekében, hogy a sürgős hívá­sokra az Európá­ban elfogadott ti­zenöt percen belül kiérkezzen a men­tő, az OMSZ-nél új, számítógépes rend­szert alakítottak ki, hogy az ország mely ré­szeit kell fejleszteni a fentiek teljesüléséhez. A mentőállo­mások helyszínét e vizsgálat alapján határozzák meg - tol­mácsolta Mikola üzenetét Dá­vid Ibolya. Dr. Kovács Éva, a Tolna Me­gyei Mentőszolgálat vezető fő­orvosa érdeklődésünkre el­mondta: maradtak még fehér foltok a megye sürgősségi be­tegellátásában, a megye köze­pének déli része tekinthető „lefedettnek”. Szükség lenne Gyönkön és Nagydorogon mentőállomás építésére. A megyében az összes eset öt- fotó. bakó jenő ven százalékában érkezik ki a mentő a jelzett tizenöt percen belül. A hőgyészi mentőállomás talán hetven száza­léka javítja ezt az arányt. A hőgyészi mentőállomás tizenegy tele­pülésen végez sürgősségi betegellátást két mentőgépkocsival, hat sofőrrel és hat ápoló­val. Kovács Évától megtudtuk: a mentőtiszt­ellátottság terén Tolna utolsó a megyék rang­sorában, tavaly eredmény volt, hogy Dom­bóváron tizennégy év után sikerült mentőor­vost alkalmazni. A minisztérium által szor­galmazott integráció - a mentőszolgálat és a központi orvosi ügyelet működése egy épü­letben - Tolna megyében egyedül Hőgyészen valósult meg. Ézzel összefüggő információ, hogy a hőgyészi hétvégi közpon­ti orvosi ügyelet címe és telefonszáma is megváltozott - 06-30 9463-823 -, és ezentúl a 104-es hívható. t. f. Megnyerte a NATO-vetélkedőt Gábor Zoltán és tanára brüsszeli utazást nyert Az Illyés Gyula Gimnázium 12. évfolyamos tanulója, Gá­bor Zoltán nemrégiben meg­nyerte a Magyar Történelmi Társulat „Mit tudsz a NATO- ról?” elnevezésű országos versenyét. A diák és felkészí­tő tanára, Takács Istvánná a napokban érkezett haza ar­ról a brüsszeli tanulmányúi­ról, melyet a középiskolások számára kiírt vetélkedő szer­vezőitől jutalmul kaptak. A fiatalemberrel a napokban beszélgettünk. Dombóvár- Hogyan készültél fel a megmé­rettetésre?- A verseny szervezőitől kap­tunk egy részletes irodalomjegy­zéket. Az abban szereplő könyve­ket mind elolvastam, gyakran konzultáltam tanárommal, aki­nek a javaslatára a Magyarország tagfelvételéről szóló újságcikke­ket is átnéztem. A vetélkedő első fordulójában egy tesztlapot kel­lett kitölteni. A második körbe ju­tott kétszáz középiskolás Buda­pesten egy zárthelyi dolgozatot írt. Az ugyancsak a fővárosban rendezett döntőben tizenhat ta­nuló szóbeli vizsgán adott számot a NATO-ról szerzett ismereteiről a tanárokból és a katonai szakér­tőkből álló zsűrinek. Nekem az utolsó megmérettetés tetszett és sikerült a legjobban, ugyanis azon a kérdezők a témában való tájékozottságra és elemzőkész­ségre helyezték a hangsúlyt.- Milyen díjakat vehetett át a győztes?- A verseny szervezőitől pénzju­talmat kaptam, valamint a Külügy­minisztériumnak köszönhetően Takács Istvánnéval együtt részt ve­hettem azon az egy hetes tanul­mányúton, melynek során a Ma­gyar Történelmi Társulat delegáci­ójának tagjaival együtt az ENSZ bécsi székházát, a NATO brüsszeli központ­ját és a nemzetközi kato­nai szervezet Monsban található stratégiai terve­zőcentrumát kerestük fel. Számos érdekes előadást hallgattunk meg és talál­koztunk Herman János­sal, Magyarország NATO- nagykövetével is.- Milyen élményekkel gazda­godtál?- Meglepett, hogy milyen puri­tán körülmények között dolgoz­nak a világ leghatalmasabb kato­nai integrációs „agyának” a mun­katársai. Az Európai Unió „főváro­sában” a hatalmas üvegpaloták tö­vében szerényen bújnak meg a NATO-központjának 2-3 szintes laktanyaépületei, melyek nélkü­löznek minden pompát, ám na­gyon korszerű berende­zésekkel felszereltek. Nekünk ennél sokkal jobban tetszett Brüsszel középkori része: a Vik­tor Hugo által a világ leg­szebb terének nevezett Grand Place, a csodála­tos katedrálisok, vala­mint az egykori gazdag kereskedők és a kézmű­ves mesteremberek által építtetett házak, amiket mai gazdáik szépen felújíttattak.- Hamarosan érettségi vizsgát teszel. Hogyan tovább?- A Nemzetvédelmi Egyetemre készültem, ám oda egészségügyi okok miatt nem vettek fel. Most a jogi pályával próbálkozom, -gr­Orvosolható-e az orvosügy? A falu érdeke kontra szakmai érvek Egyik oldalon a falu érdeke, a másikon szakmai, szerve­zési érvek. A város képvise- lő-testülete szerdán tárgyalja a dunakömlődi településré­szi önkormányzat javaslatát, amely szerint vegyes házior­vosi körzetet hoznának létre. Paks-Dunakömlőd Áprilisban nyugdíjba vonult a közigazgatásilag a városhoz tar­tozó Dunakömlőd felnőtt házior­vosa, dr. Széchenyi Attila (aki cseppet sem mellesleg nyolc éven keresztül a város alpolgármestere volt, jelenleg önkormányzati kép­viselő). A praxis betöltésére az önkormányzat időben meghir­dette a pályázatot, ám arra egyet­len jelentkező sem akadt, így a kömlődi betegeket jelenleg he­lyettesítéssel látják el a paksi há­ziorvosok. A pályázati érdekte­lenségnek minden bizonnyal az alacsony kártyaszám az oka, a március végi adatok szerint ez 999, az optimális 1500 len­ne. A falu településré­szi önkormányzata - amely a város képvise­lő-testületének bizott­ságaként működik - a probléma megoldására javaslatot dolgozott ki, amely szerint vegyes körzetté kellene alakítani Kömlődöt, va­gyis a háziorvos a gyermekorvosi feladatokat is ellátná. Érvelésük szerint ennek nincs törvényi aka­dálya, a többletköltségek pedig jelentéktelenek lennének. A testület egészségügyi és szo­ciális bizottsága szerdán tárgyalta az előterjesztést és azt nem támo­gatja, ketten ellene szavaztak egy tartózkodással szemben egy tagja pedig nem vett részt a voksolásban. Az ér­velések szerint a vegyes körzet szakmai szempont­okból visszalépést jelente­ne, ezen túl pedig a város kialakult körzetrendszerét is felborítaná. Jelenleg ugyanis két gyermekorvos van Pakson területi ellátási kötelezettséggel, a kömlődi ve­gyes körzet az egyik praxis fenn­tartását ellehetetlenítené. A képvi­selő-testületnek így nem lesz egy­szerű dolga szerdán, ebben a kér­désben is hosszú vita várható. RÁKOSI GUSZTÁV A pár feljelentette egymást Tavaly hetvenöt nyomozást zártak le vádemeléssel Burillák Attila, az APEH sajtószóvivője tájékoztatta lapunkat arról, hogy az el­múlt évben milyen munkát végeztek a Tolna megyei adónyomozók. Szekszárd- Hányán dolgoznak a megyei nyomozó hivatalban?- Tizenegyen, ők a múlt évben 169 bűnügyet iktattak. A feljelen­tésekben szereplő feltételezett el­követési érték megközelítette az egymilliárd forintot. A múlt évben az elrendelt nyomozások száma 128-ra nőtt. A legtöbb esetben adócsalás volt az alapos gyanú.- A lezárt ügyek mennyiben tükrözik vissza, hogy helyes úton jártak az adónyomozók?- Míg 1999-ben 28 ügyet zártak le vádemelési javaslattal, ame­lyekben 76 bűncselekményre de­rítettek fényt (a megállapított kár­érték 80 millió forint volt), addig tavaly már 75 nyomozást zártak le vádemeléssel Tolna megyében. A lezárt nyomozásokban 1239 bűncselekményre derítettek fényt és a megállapított kárérték 420 millió forintra rúgott. Figyelemre méltó az is, hogy a nyomozások több mint felét 2 hónapon belül sikerült vádemeléssel lezárni.- Az idei évben hogyan alakult az adónyomozói statisztika?- Az év első négy hónapjában nőtt az adóigazgatásból eredő fel­jelentések, illetve a „saját észlelé- ses” ügyek száma. A legtöbb felje­lentés adócsalás és csődbűntett gyanúja miatt érkezik. Tolna me­gyében az első negyedévben 47 bűnügyet iktattak az adónyomo­zók, és eddig 27 esetben rendeltek el nyomozást. Áprilisban,'országo­san csaknem 1400, Tolnában pe­dig 38 nyomozás maradt folyamat­ban, a feltételezett elkövetési érték 800 millió forintra tehető. Tolna megye nyomozás eredményességi mutatója 95,6 százalékos.- Találkoznak-e különleges ügyekkel?- Tolna megyében az egymással élettársi kapcsolatban álló ^.emé- lyek miután összevesztek, feljelen­tették egymást, belekeverve a má­sik családtagjait is. Az elkövetési összeg nem volt különösebben je­lentős, de az egymásra tett terhelő vallomásaik alapján az eljárás so­rán, négyen adócsalás miatt gya­núsítottakká Váltak. MAUTHNER

Next

/
Thumbnails
Contents