Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-10 / 84. szám
Pl 2001. ÁPRILIS 10., KEDD TOLNA Wl E GYE 2 0 0 1 Tolnai Népújság - 7. oldal Dombokkal, völgyekkel Tevel község a Völgységben helyezkedik el. Felszínének kialakításában a legnagyobb szerepet a jégkor utolsó fázisa jelentette. Ebben az időszakban keletkezett a 20-30 métert is meghaladó lösz. A jelenlegi dombokkal, völgyekkel gazdag felszín kialakításában a folyók, patakok játszottak fontos szerepet. Közlekedés szempontjából a község hátrányos helyzetben van, a fő közlekedési utak és a'vasút is elkerüli. Látnivalói: a római katolikus templom, a Ro- ~ zália kápolna, a Szent Sebestyén kápolna, a Kálvária és a Pincesor. Az 1930-as években artézi kutat fúrtak a településen, mely a megye egyik legjobb vizét adja. Tízéves nemzetiségi kórus A jelenleg 18 tagú teveli Német Nemzetiségi Kórus két hete ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját. A múltról a kórus három tagját kérdeztük, akik az alapítás óta itt énekelnek.- A mi családunkból három generáció csatlakozott a kórushoz: a szüléink, mi és a gyermekeink. A nagyobbik fiunk végül a táncot választotta, jómagam máig járok a kórusba - mondja Bíró Antalné Boriska.- A hatvanévesek kezdték az éneklést, aztán toborozták az utánpóüást. Én 1991-től vagyok itt, a két lányom 1993. óta jön velem, a kisebbik vezeti a tánccsoportot. Hetente összejövünk: beszélgetünk, közben sok új éneket tanulunk, és eljutunk sokfelé, Németországban is felléptünk már - veszi át a szót Szőcs Gézáné.- A kórus alakulásakor én is a gyerekeimmel jöttem énekelni, ők ma már mindketten „csak” táncolnak - mondja Amma Béla.- Az idősebbek kimaradoztak az évek során, de mindenben segítenek nekünk. Elsősorban ruhák készítésében, mért arra folyamatosan szükség van. Most nagyrészt Möszmer Mártonná alakítja a ruhákat. Édesanyám is varrt pár garnitúrát, amíg nem romlott meg a látása - veti közbe Bíróné. - Amikor megkezdte a kórus a működését, az idősek énekelték a régi dalokat, és így tanultuk meg őket, kotta nélkül. Később legépeltem, lefénymásoltam. Örülünk annak, hogy ma már három székely tagot is számlál a kórus, és hogy továbbra is nagy az érdeklődés a munkánk iránt. Tevel az új évezred küszöbén Hagyományőrzés, előítéletek nélkül Kitanits Lajos A Tevel névvel 1193-ban találkozunk először (Árpád vezér unokájáról kapta nevét a település). Mindig lakott terület volt, kivéve a török hódoltság idejét, amikor egy pár évre elnéptelenedett, majd megtörtént a svábság betelepítése. Mezővárosi rangot, s ezzel vásárjogot is kapott a település 1841-ben. Mivel az akkori képviselők nem vállalták az ezzel együtt járó kötöttségeket és költségeket, 1871-ben el is veszítette városi rangját. A század- fordulón a lakosság száma meghaladta a háromezret. Rendkívül dinamikusan 57 éves. Zomborban született, három testvére van. Főiskolai és egyetemi végzettséggel rendelkezik, 1962-82-ig pedagógusként dolgozott, majd igazgató volt Aparhanton. 1990- től polgármester Tevelen. Felesége nyugdíjas pedagógus, lánya pedagógus, fia most végez Baján, német szakon. Hobby: olvasás, tanulás. fejlődő településként a mezőgazdaság volt a fő profilja. Az itteni olajütő malmokból Bécsbe is szállítottak olajat. A Dombóvár-Szekszárdi vasútvonal itt haladt volna el, de a nagygazdák nem akártak átadni a földjeikből. A villanyáramot és a telefont 1928-ban vezették be a településre, utóbbit már akkor 13-an fizették elő. A II. világháború után a németajkú lakosság többségét kitelepítették, helyükre bukovinai székelyeket és felvidéki magyarokat telepítettek. Kitanits Lajos polgármestert kértük a község bemutatására:- A lakosság 65-70 %-a székely, 20- 25 % német anyanyelvű. Ezek a megkülönböztetések már eltűntek, hisz egy település akkor fejlődhet, ha nincsenek mesterségesen gerjesztett indulatok. A lakosság többsége római katolikus, 1997-ben ünnepeltük a templom felszentelésének 200 éves évfordulóját. Van egy csodálatos orgonánk, amely teljes egészében fából készült, a lakosság TEVEL LÉLEKSZÁMÁNAK 2001-ES KOLTSEGVETES éves összeg 149,6 MFt állami hozzájárulás 106,7 MFt helyi adóbevételek 5,0 MFt egyéb bevételek 27,5 MFt A település gazdái Kitanits Lajos polgármester, Guth István alpolgármester, szövetkezeti elnök, Gál Klaudia körjegyző, Dr. Antal Tamás fogorvos, Avar Ervin rádió-televízió műszerész, Erős Pál gyárigazgató, Jándi István vállalkozó, Jáhn Jenő vállalkozó, Patócs Lajos vízvezetékszerelő, Pál Ferenc brigádvezető, Szőcs Géza Volán dolgozó. A Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke: Propszt János (valamennyien függetlenek). összefogásával sikerült megjavíttatnunk.- Állandó félelem a munkanélküliség, de örömünkre szolgál, hogy a Bonsa Cipőipari Kft. működtet nálunk kihelyezett céget, 1960 óta működik a Téglagyár, a termelőszövetkezet, és vannak vállalkozók, akik foglalkoztatnak embereket. Közművel viszonylag jól ellátott a település: van gáz, telefon, kábeltévé. Ami nagyon hiányzik, az a szennyvízcsatornázás. Komoly gondjaink vannak az ivóvízzel, melynek minősége rendkívül sok kívánnivalót hagy maga után. A vastalanító működtetése ma is gondot jelent, és az is, hogy a fertőzöttség miatt klórozni kell a vizet. Az a véleményem, hogy sokat beszélünk környezetvédelemről, de igazán hathatósan nagyon keveset teszünk érte. Kereskedelmi egységekkel jól ellátott a falu, van orvos, gyógyszerész, állatorvos, fogorvos is. Van több lakosunk is, aki foglalkozik falusi turizmussal, ezenkívül itt van a Land Hotel, ahová sokat járnak a külföldi vadászok. Szeretnénk, ha minél többen ellátogatnának hozzánk, hiszen Tevel egy szép terület, sok látnivalóval. A civil szervezetek működése alapvetően meghatározza egy település életét, nálunk több ilyen működik. Sokat dolgoznak a fennmaradásukért és fejlődésükért, az ön- kormányzat támogatja munkájukat. Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a fiatalokra. Az állami finanszírozás az éhenhaláshoz sok, az életben maradáshoz pedig kevés. Arra I van lehetőségünk, hogy na- I gyón minimális összeggel fejlesszünk: szeretnénk folytatni a járdaépítési programot, foglalkozunk a közvilágítás korszerűsítésével, és fontos a szennyvízprogram. Folytatjuk a partvédelmet, támfalat építünk az iskolánál, hogy megelőzzük a talaj megcsúszását. Úgy gondolom, a közös célok érdekében a legfontosabb egymás segítése, az összefogás, a megértés - csak,így fejlődhet a település. Programteremtő fiatalok Többnyire Ifjúsági csoportként emlegetik őket, holott 1999 decembere óta Teveli Fiatalok Egyesülete néven működnek.- Először 1998-ban táncoltunk együtt a szüreti mulatságon, még egyesület nélkül. Csibi Krisztina a táncoktatónk, székely tánccsoportunk vezetője Dimén Anita, a német tánccsoportunknak pedig Szőcs Mónika. Minden helyi rendezvényen részt veszünk, szervezünk táncházat, előadásokat. Kialakulóban van egy ifjúsági kórusunk is, melynek Guth Erika lesz a vezetője - mondja Lantos László, az egyesület elnöke.- Igényeltünk az önkormányzattól egy önálló helyiséget, és most nagy esélyünk van ennek megszerzésére. Az lesz a mi klubunk, ahol össze tudunk jönni beszélgetni, előadásokat hallgatni - veszi át a szót Szőcs Henrietta, az egyesület gazdasági vezetője. - Most 35 egyesületi taggal működünk, és egyre több az érdeklődő, a vállalkozók pártoló tagként támogatnak bennünket. A megyében sokfelé felléptünk már, tavaly Romániában is szerepeltünk, a Bukovina fesztivál keretében. A kisebbségi önkormányzat mindenben sokat segít. Legközelebbi tervünk a húsvéti játszóház megszervezése. Élénk klubélet A Német klub vezetője Propszt János, kórusvezetője dr. Antal Tamásné. A Székely klub Dimén Gáspár irányításával és Weidingemé Pál Ágnes kórusve- zetésével működik. Mindkét csoport hetenként egy alkalommal próbál, jelenleg épp minősítőre készülnek. A Fiatalok Egyesülete a székely és német táncok előadása mellett programokat is szervez, melyek közül kiemelkedett a falu karácsonya. A Vöröskereszt helyi szervezetének közel 400 fős tagsága van, vezetőjük dr. Antal Tamás. Az évenkénti két véradás megszervezése mellett ruhagyűjtést koordinálnak, az iskolásokkal közösen megköszöntik a 80 és 90 éves tevelieket, karácsonyi ajándék- osztást szerveznek. Az Idősebbek klubja novemberben alakult, vezetője dr. Antal Tamás. Céljuk az érdekes programok, előadások, kirándulások szervezése a 80 fős tagságnak. A Tevel Község Közalapítványa nemrég kezdte meg működését, ennek szintén dr. Antal Tamás a vezetője. A jegyző kötődése Gál Klaudia Tevelen végezte az általános iskola alsó tagozatát, majd családjával Bonyhádra költözött. Tavaly újra kapcsolatba került a községgel, amikor kinevezték körjegyzővé. Gál Klaudia- Gyerekkori álmom volt a jogtudományi egyetem elvégzése, az érettségi után mégis a szegedi JATE bölcsészkarára jelentkeztem. A felvételim nem' sikerült, így a szabad évemben középfokú német nyelvvizsgát tettem, és egy tanfolyamon vámügyintéző szakképesítést szereztem. El is helyezkedtem vámügyintézőként, majd beadtam a jelentkezésemet az Államigazgatási Főiskolára, ahol két éve végeztem. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán vagyok elsőéves hallgató. Úgy gondolom elengedhetetlen, hogy a jegyző némi kötődést érezzen a település iránt, ahol dolgozik. Nagyon szeretem ezt a munkát, hisz változatos, emberközeli. Az iskolások lehetőségei végtelenek Az Általános Művelődési Központ Tevelen 1999 óta működik: az iskola, az óvoda, a művelődési ház, a könyvtár és a tornacsarnok tartozik hozzá. Az iskolában húsz pedagógus dolgozik, az átlagéletkor 35 év körül van. Az igazgató, szerint nagyon jó a csapat.- Az osztályok létszáma ideális nem túlzottan családias jellegű mégis átlátható. Minden pedagó gus ismeri a gyerekeket, észreveszi a problémákat - mondja Propszt János, majd a feladatokat sorolja: - Az iskola épületén a külső festés lesz a feladat, a torna- csarnoknak a tetőszerkezetét kell megjavítani, az óvodánál a vizes blokkot kell kicserélni - Az oviba jelenleg 45 gyerek jár, a következő években növekszik a létszám. 194 iskolásunk van, intézményeinkben német Propszt János- Milyen pluszt kínál az iskola a gyerekeknek?- Biztosítjuk az úszásoktatást bonyhádi beutaztatással, sportfoglalkozásaink a tornacsarnoknak köszönhetően jó színvonalúak. Számítástechnika szakkörünk működik, énekkarunk magyar és német nyelvű dalokat ad elő. Több éve van nálunk néptánc oktatás, idéntől szakkör keretében is. A környezetvédelmi szakkör hosszú évek óta sikeresen működik iskolánkban. A bonyhádi zeneiskola kihelyezett tagozataként elsősorban fa- és rézfúvósok tanulhatnak nálunk. Tagja vagyunk a Kisiskolák Szövetségének. Szeptembertől a tantervbe beépítjük az informatikát is. Üdülés falun - egész évben Tevelen, a varázslatosan szép, falusi környezetben talál rá az idegen a LAND HOTEL-re. Új lehetőséget kínálnak azoknak, akik a rohanó élet, a lüktető nagyvárosok, vagy a népszerű, de túlzsúfolt üdülőhelyek elől menekülve, valóban pihenésre, kikapcsolódásra vágynak. A három éve létesült, német tulajdonban lévő hotelt tavaly óta Tisza Gábor Zoltán vállalkozó működteti. Nem kötött vendéglátásra rendezkedtek be, itt minden a vendég kívánsága szerint történik. A kilenc szobás, magas színvonalúan felszerelt hotelben megtalálják számításukat azok is, akik aktívan szeretik tölteni az idejüket. Egész évben az épület parkjában lehetőség van játékra, bográcsos partikra, és a nyári melegben felüdülést jelent a medence hűs vize. Az épület nagyságából adódóan alkalmas különböző rendezvények, tréningek, üzleti megbeszélések, bentlakásos továbbképzések lebonyolítására. A LAND HOTEL-be visszatérő vendégek a vonzó környezet miatt a vadászok, és gyakran betérnek ide az üzleti úton lévők, a turisták, a kedvező árak miatt. Nagyszerű lehetőséget kínál Tevel és környéke a vadászturizmushoz és az idelátogatók megkóstolhatják e vidék kitűnő borait is. Az idei év újdonsága, hogy a betérő vendégeknek is biztosítanak étkezési lehetőséget. Ebben az évben várhatóan alkalom lesz lovaglásra és kocsikázásra is. Vadászfeleségeknek kisbuszos kirándulást, termálfürdői látogatást szerveznek, hiszen innen könnyen elérhetők a közeli termálfürdők, természetjárásra két vadrezervátum és a közeli nagyvárosok várják látnivalóikkal a Tevelen pihenőket. LAND HOTEL. Tevel. Ifjúság u. 514. Szobafoglalás és információ: Tel./fax: 74/404-883,06-30/2474-615. (28899) nemzetiségi oktatás folyik. A ti nulók közül százötvenöten nap közisek.