Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-26 / 97. szám

2001. Április 26., Csütörtök MAG A ZIN Tolnai Népújság - 7. oldal Különdíj a népdalért Dombóváron rendezték meg a középfokú oktatási intézmé­nyek kollégiumainak művésze­ti fesztiválját, ahol az ének ka­tegóriában különdíjat nyert Molnár Viktória, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gim­názium diákja.- Nem jellemző, hogy egy középiskolai verseny dalkate­góriájába valaki népdallal ne­vezzen be, én viszont ezt tet­tem.- Mit kell tudni a zenei múl­tadról?- Hat évvel ezelőtt kezd­tem zeneiskolába járni, az­óta hegedülök is. Zongoráz­ni akartam, de anyu javasla­tára a hegedűt választottam, Molnár Viktória mert az jobban összekapcso­lódik a népdallal, és ennek később még hasznát vehetem. Hét éve alapító tagja voltam a kisdorogi Székely népdalkör­nek, ahova azóta is járok. Ott kezdtem népdalokat énekel­ni. Miután a kör vezetője el­kezdett velem foglalkozni, már egyedül is ki mertem áll­ni a színpadra. Elindultam a Cinegemadár népdaléneklési versenyen, ahova azóta min­den évben elmegyek, így idén is.- A fiatalokat általában más zenei irányzatok vonzzák...- Más stílusban, mai köny- nyűzenei dalokat is énekeltem a bonyhádi Ifjúsági Dalszínház­ban. A Tv2-ben szerepeltem a Kölyökszínpadon, ahol Varga Miklós dalát, az Európát adtam elő.- Milyen ter­veid vannak az énekléssel?- Szeretnék népzene szak­ra járni Szek- szárdra. Táv­lati terveim­ben gondol­tam már a Színművészeti Főis­kolára, ahol továbbra is foglalkozhatnék énektanulással. Egy dunántúli versenyen arany minősítést ér­tem el, és több okle­velet, díjat is nyer­tem már. Énektanárhoz még nem járok. Idén felvettek ugyan Szekszárdra, de nem tudtam még menni, mert itt is kellett folytassam a zeneis­kolát. Jövőre azonban min­denképpen szeretnék énekta­nárhoz járni. MÁ-RÉ 15 éves, Kisdorogon lakik szüleivel és testvérével. A bonyhádi gim­názium Arany János tehetség- gondozó osztályának a tanuló­ja, és nagyon örül a délutáni tánc-, néprajz-, ének óráknak. • Egyik kedvenc tantárgya az angol. „Gondolkodó” fogorvosi műszer A fogkövet a jövőben még ala­posabban és kíméletesebben lehet eltávolítani. Ezt egy új készülék teszi lehetővé, amely „gondolkodik”, és ha a kezelés során fogkövet talál, Ezüst minősítést kaptak a mazsorettek Otthon is gyakorolják a lányok a tánclépéseket Az 1997-ben alakult dunaföldvári maz- sorett csoport a váci országos minősítő versenyen ezüst fokozatot kapott. A si­ker kapcsán beszélgettem Kiszlné Kristofics Szilviával, az időközben közhasznú szervezetté alakult csoport vezetőjével. Dunaföldvár- Látványos fejlődést produkáltatok rövid idő alatt. Mit kell rólatok tudni?- Jelenleg 55 lány tagja a szerve­zetnek és három csoportban dol­gozunk, mini, utánpótlás és hala­dó bontásban.- Biztosan nagyon látványos egy ilyen fesztivál.- Fantasztikus volt a hangulat és a váciak nagyon profin rendezték a fesztivált. Sok országos fesztivá­lon vettünk már részt, de ez volt az első megmérettetésünk minősí­tő versenyen. A 22 csapatból 5 ka­pott ezüst minősítést. Azért is örülök ennek, mert először általá­ban bronz fokozatot szoktak adni vagy csak oklevelet.- A mostani minősítés jelent-e va­lamit a későbbiek szempontjából?- A következő versenyen a leg­jobb minősítést, az aranyat kell megszereznünk, ez pedig ösztön­ző erő a lányoknak és nekem is. Ez persze sok meghívást is jelent az ország különböző pontjaira.- Figyelembe veszik legközelebb az elért eredményt?- Nem, minden esetben nulláról indulnak a csoportok és az adott teljesítmény számít.- Mire készültök most?- Májusban ismét megméretjük magunkat, ezúttal Székesfehérváron. A na­gyokat és a kicsiket is viszem a minősítő fesztiválra. A kicsiknél a bronz fokozat a cél, a nagyok pedig nem kaphatnak rosszabbat a mostaninál.- Mennyi elfoglaltsággal jár a felkészülés?- Heti két alkalommal - szerdán és pénte­ken - gyakorolunk 1-1 órát, de elengedhetet­len, hogy otthon minden nap gyakoroljanak a lányok. A váci fesztiválon ki is emelte a zsűri a csoport technikai tudását.- Akkor neked is felkészültnek kell lenned. Ki segít ebben?- Eddig különösebb instrukciókat nem kap­tam senkitől. A technikát vagy a koreográfiát illetően sok mindent saját magam tanultam meg, figyelve más csoportok munkáját. A verseny előtt hívtam profi tanárokat, hogy az alapkövetelményeket mutassák meg és eze­ket persze beépítettük a koreográfiába. Óriá­si tapsot kaptak a lányok, á zsűri pedig meg­lepődött azon, hogy első versenyes létünkre ennyire felkészültünk technikailag.- Említetted a sok meghívást. Mindegyiknek eleget tudtok tenni?- Szeretnénk, de ez pénzkérdés. A Balaton mellé is hívtak bennünket egy fesztivállal egybekötött edzőtáborba, egy másikban pe­dig az ottani költségeinket is állnák. A szer­vezők és mi tanítanánk másokat. Kiskőrösre is kaptunk meghívást egy három napos fesz­tiválra, ami az egyik legrangosabb az ország­ban. Oda persze zenekart is vinnünk kell, hi­szen ez kifejezetten fúvós zenekar- és maz- sorettfesztivál. Van már decemberi meghívá­sunk is és mehetnénk Egerbe is.- Ez azt jelenti, hogy a legjobbak között tar­tanak számon benneteket?- Igen, hiszen sorban kapjuk a meghívásokat. Mindegyiknek akkor tudnátik el'egét tenni, ha több támogatást kapnánk. Közhasznú szervezet­ként abba a körbe tartozunk, ahol a támogató, ha minimum 20.000 forint a támogatás, az ösz- szeg felét jóváírhatja az iparűzési adójából, vala­mint az összeg a társasági adóalapból is leírható. SZIEGL ERIKA A KÖRNYEZETKÍMÉLŐ GAZDÁLKODÁS MAGAS BIOLÓGIAI HATÉKONYSÁGÚ BIZTONSÁGOS A KÖRNYEZETRE •HALAK • MADARAK • EMLŐSÖK • HASZNOS ÉLŐ SZERVEZETEK MAGAS BIOLÓGIAI HATÁSÚ KETTŐS HATÁSFOKOZÓ RENDSZERNEK KÖSZÖNHETŐEN • GYORSABB FELSZÍVÓDÁS- KIVÁLÓ ESŐÁLLÓSÁG • FOKOZOTT NÖVÉNYEN BELÖLI VÁNDORLÁS- TÖKÉLETES ÉVELŐ ELLENI HATÁS FELHASZNÁLÁSI TERÜLETEK MEGEGYEZNEK A ROUNDUPa-ÉVAL • ÚJ LEHETŐSÉG A VÍZBŐL KIEMELKEDŐ GYOMOK IRTÁSÁRA KERESKEDELMI KÉPVISELŐINK: Sélley Tamás: 06-20-9-531-380 Szanyi István: 06-20-9-427-841 Ihárosi Sándor: 06-20-9-534-942 Lassányi László: 06-20-9-534-589 Európából is fel kellene készülni Dr. Say István a régiókról és a megyék jövőjéről Ágh Attila politológus és Szegvári Péter helyettes ál­lamtitkár társaságában is­mertette kiegészítő előadását a közelmúltban Szegeden dr. Say István, Tolna Megye Köz­gyűlésének tanácsnoka. Az ország különböző megyéiből érkezett szakmai közönség a megye jövőbeni szerepéről hallgathatott meg gondolat- ébresztő korreferátumot. Szeged-Tolna megye- A sajátos Tolna megyei helyzet fi­gyelembe vételével részleteztem mondandómat - tudtuk meg dr. Say Istvántól. - Ez ebben az összefüg­gésben azt jelenti, hogy szűkebb pátriánk a történelem folyamán te­rületileg nagyjából állandó volt, míg a többi megye - különböző okok miatt - változtatta kiterjedését, vagy csökkent, vagy éppen növekedett bizonyos földdarabokkal. Ebből kö­vetkezően nagyon sok megyében máig dúlnak olyan belső feszültsé­gek, melyek komoly hatással voltak és vannak a megyei tudatra.- A viszonylagos állandóság te­hát előnyt jelentett és jelenthet Tolna megye számára?- Már nem, ha a regionalitás el­vét és gyakorlatát is figyelembe vesszük, s amúgy ezt kell tennünk. Ebből a szempontból vannak túl nagy - Borsod-Abaúj-Zemplén - , illetve túl kicsi megyék, mint pél­dául éppen Tolna megye. Előadá­somban arra mutattam rá, hogy a három megyét tömörítő régiók a későbbiekben gondokat okozhatnak, tekintettel arra, hogy a triumvirátusok nem mű­ködnek hosszú távon. A megyei jogú városok ugyan jelenthetnek még megtartó erőt, de a dél­dunántúli régióban ezt a szerepet egyedül Pécs töltheti be. Se Kaposvár, se Szekszárd- Mi lenne a megoldás ön szedni?- Vagy jóval nagyobb régiókat kellene kialakítani. Lehetne példá­ul egy Pannonia-Hunnia-Centrum formációt létrehozni. Mint ahogy valóban létezik Magyarországon a viszonylag jól elkülönülő Dunán­túl, Budapest és Kelet-Magyaror- szág. A másik megoldás a megyék területének csökkentése. A túl nagyra összefércelt megyéket szét kellene engedni, s régiónként a leg­nagyobb városok különleges ran­got kapnának. Ebben az esetben egy-egy régióban négy kisebb me­gye, valamint egy, a szó valós értel­mében megyei jogú város lenne.- Ezt elfogadva, hogy nézne ki a dél-dunántúli régió?- Lehet, hogy kissé bizarrnak tűnik a megosztás, de talán érde­mes elgondolkodni rajta. Nyilván Pécs lenne egy térség, a másik a maradék Baranya megye, a har­madik Tolna megye. So­mogy pedig hasadna, egy Kaposvár központú térségre, illetve egy dél­balatoni megyére.- Úgy tudom, nem ez volt a jelenlevőket legin­kább meghökkentő gon­dolata...- Valóban nem ez, ha­nem az a jövő, amit a megyékre vo­natkoztatva felvázoltam, tekintettel az EU-s csatlakozásra. Ugyanis meg­győződésem, hogy a csatlakozás pil­lanatában - már ha a jelenlegi hely­zet nem változik - egy hatalmas sokk fog érni bennünket. Az EU-ban a regionális szervezetek meghatáro­zó szereppel bírnak. Ágh Attila sze­rint húsz ezer főre lenne szükség, húsz ezer olyan fiatalra, akik nyelve­ken beszélnek, s képesek megjelení­teni a helyi érdekeket az EU-ban. Ré­giónkat tekintve közel ezer főre te­szem ezen szükséges létszámot. Ám meg kell mondanom őszintén: úgy látom, hogy hivatalainkban nem iga­zán jeleskedünk még az európai stí­lusú és formátumú anyagok elkészí­tésében sem.-SZÁ­Aludni csak hálószobában szabad Fairfax városa - gyakorlatilag az amerikai főváros, Washington D.C. része - törvény erejű rendel­kezésben rögzítette, hogy náluk lakóházakban aludni ezentúl csak a hálószobákban szabad... A sajátos rendelkezés háttere az, hogy a növekvő kereslet közepette egyre többen változtatták házaikat egyfajta panzióvá, ahol szinte min­den helyiségben aludtak albérlők, szép - és nem mindig legális - jöve­delmet biztosítva a tulajdonosok­nak. A városatyák ezt nyerészke­désnek minősítették, s egyúttal nagy jogi vihart is kirobbantottak, ami immár a Capitolium, a parla­ment falai közé is betört. Az ameri­kaiak ugyanis igencsak komolyan vesznek általában minden tör­vényt, így ezt a városit is. Most so­kan tiltakoznak: nem értik - és egyes, a hálószoba-jog korlátozásá­ban közvetlenül érintett parlamen­ti képviselők szerint is joggal - mi­ért tiltották meg, hogy például a lá­togatóba érkező nagyszülők alkalo­madtán a nagyszobában aludja­nak? Egyéb - alkalmi - vendégekről nem is szólva... ■ azt ultrahanggal eltávolítja Ha viszont fogzománchoz ér átmenetileg kikapcsol, így ; fogat védő fogzománc nem sé rülhet i \ »v » « ___J

Next

/
Thumbnails
Contents