Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-26 / 97. szám
MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal 2001. áprius 26., CSÜTÖRTÖK Mondom A Magamét VENTER MARIANNA Hogyan és miért Nem is olyan régen, úgy 7-8 éve még rácsodálkoztunk arra a szekszárdi iskolára, amelyik a gyerekek alkotásaiból rendezett jótékonysági árverést, méghozzá igen szép sikerrel. Nem véletlen, hogy keletjük van az ilyen dolgoknak, hiszen a jótékonykodó nem „csak úgy” ad támogatást az iskolának, cserébe kap is valamit, ami ráadásul még szép is, s öröme telik benne. Az első fecskét aztán sorra követték a többiek, ezen a hétvégén is lesz ilyen árverés, egy községi iskola alapítványának javára. Nincs is ezzel semmi baj, mindenki megelégedésére zajlanak ezek a rendezvények, szóval nem is a hogyan a probléma, hanem a miért. Mert mire is fordítódik az így befolyt pénz? Csak néhány példa, a felsorolás kedvéért: a nyelvoktatás fejlesztése, oktatási segédanyagok vásárlása, hátrányos helyzetű tanulók menza-díjának támogatása. Egyszóval csupa olyan dologra, aminek a finanszírozása nem a jótékonykodók, hanem az állam feladata lenne. Félreértés ne essék, nem a jótékonysággal, vagy az iskolák jobb színvonal eléréséért tett erőfeszítéseivel van a gondom. Nem is szólnék egy szót sem, ha az ilyen aukciót mondjuk az iskola szaunájának építése, vagy a végzős osztályok tunéziai nyaralta- tása céljából rendeznék. Mert ezek olyan dolgok, amelyek nem tartoznak szorosan az intézmény profiljába, ám kétségtelenül emelik a színvonalát. Ehelyett azért van szükség a támogatásra, hogy az alapfeladatot el tudják látni. így aztán, ha örömmel is, de kétszeresen fizetnek a támogatók, ugyanazért. Géza napok Bátaszéken A királyi párt szombaton koronázzák Immár 13 éve, hogy minden évben megrendezik a bátaszéki II. Géza Gimnáziumban a Géza napokat, mely egy hétig tart. Bátaszék Az idei évben is a szavalóversennyel vette kezdetét az ünnepség, melyen a megye legjobbjai közül kellett kiválasztani a győztest. Szerdán került sor a művelődéstör” téneti versenyre, melyen szintén a megye gimnazistái mérték össze tudásukat. A téma a következő volt: Magyarország és Erdély a XVII. században. Ma este a Géza- gálával folytatódik a program, este 6 órától a helyi művelődési házban mutatkoznak be énekkel, tánccal, színdarabbal a tehetséges fiatalok.. A Géza napok leglátványosabb rendezvényére április 28-án, szombaton kerül sor, délután 3 órakor, amikor a Budai utcán halad végig a koronázási menet. II. Gézát, valamint hitvesét, Eufrozina királynét és kíséretét keltik életre azok a fiatalok, akik korhű jelmezekbe öltözve-vonulnak végig a-városon. A Szent István téren kerül sor a pár megkoronázására, a korhű szabályok szerint, Sümegi József gimnáziumi igazgató betanításában. ______ MAUTHNER A C igányhegy-kilátó meghódítása Küzdelem a vízzel, a sárral, a kövekkel A tolnai Szent Mór katolikus általános iskola nemrégiben jól sikerült kirándulást szervezett Óbányára. A túráról rövid tudósítást küldtek lapunknak. Tolna-Óbánya Az idő is kedvezett, a Nap melegen sütött, amikor a faluba érkezett a gyerekcsapat. A „kicsiket”, alsósokat a szülők, nagyszülők is elkísérték a komoly túrára. Hátizsákokkal felszerelkezve indultak el a „csúcs”, a Cigányhegy-kilátó meghódítására. A nagyok, a felsősök egy másik, nehezebb turistautat választottak a kilátó felderítésére. Az erdő, a rügyező fák, a szabad tér, a kellemes idő fokozták az élmény nagyszerűségét. A felsősök a visszafelé úton a patak medrében küzdöttek a vízzel, a sárral, a kövekkel, a faakadályokkal. Hol a patak mellett, hol benne, hol elcsúszva, hol elesve, de végül győztesen kikerülve értek le a faluba. A nagyszerűen sikerült, tavaszköszöntésnek szánt kirándulást ősszel megismétlik. Diáknap szoboravatással Két „direktorjelölt” méreti meg magát Az Illyés Gyula Gimnáziumban közel egy hétig „kampányolt” az a két tanuló - Varga Gábor és Szabó Zsolt akik közül az egyik a mai szavazás győzteseként szombat reggel a diáknap megnyitóján dr. Berta Bálint igazgatótól átveheti az oktatási intézmény kulcsait. Dombóvár A középiskolások által megválasztott direktor látványos bevonulásával és híveit köszöntő beszédével indul a gazdagnak ígérkező program, mely a nagy közönségsikerrel futó „Hovatovább?” és „Legyen Ön is milliomos!” című televíziós műsorok mintájára megszervezett vetélkedőkkel folytatódik. Emellett a fiatalok röplabda-, asztalitenisz-, póker-, lábtenisz-, labdarúgó-, szkander-, sakk- és kosárlabdabajnokságokon vehetnek részt. Táncosok tartanak bemutatót, sor kerül szépségkirálynő-válasz- tásra, lesz rajzverseny és önismereti játék is. Dr. Szemelyácz János, a gimnázium „öregdiákja” - aki jelenleg a pécsi drogambulancia vezetője - előadást tart a kábítószerek használatának megelőzéséről. Délután fél egykor az oktatási intézmény főbejárata előtt Farkas Pál szekszárdi szobrászművész leplezi le az általa készített Illyés Gyula-portrét. Novellaíró tehetségek Bonyhád Az Arany János tehetséggondozó programban résztvevő diákoknak hirdettek Tömörkény István novellaíró pályázatot, melyre tizenhatan nyújtottak be összesen 18 írást. Valamennyi pályaművet díjazta a zsűri. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tehetséggondozó osztályának három diákja - Sági Péter, Simon Gábor, Gyeszát Sándor - is benevezett a versenyre. A díjakat Pálinkás József államtitkár adta át a fiataloknak kedden délelőtt Budapesten, a bonyhádi Gyeszát Sán- dor különdíjban is részesült. ■ Sport és kultúra Lengyel Egésznapos rendezvénysorozattal emlékeztek meg a lengyeli Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Intézet tanulói és tanárai az iskola névadója halálának 76. évfordulójáról. A diáknap kiemelkedő eseménye az egynapos uralkodást biztosító diákigazgató választás volt. A játékos sport- és kulturális rendezvények mellett nagy érdeklődés kisérte Bai József helytörténész Apponyi grófról tartott előadását. A szokásoknak megfelelően a napot jó hangulatú suli-buli zárta. sat Felolvasóest és fesztivál Kakasd A Sebestyén Ádám Székely Társulat rendezésében harmadik alkalommal kerül sor a Kakasdi Néptánctalálkozóra május 12- én. A hagyományokhoz híven a helyi néptáncosok ebből az alkalomból 5-6 vendégegyüttest hívnak meg. A társulat készül a Bukovina Fesztiválra is, amit az idén októberben rendeznek meg, az ukrajnai Csernovicban. A névadó, Sebestyén Ádám népi gyógymódokról szóló könyve kéziratos formában maradt fenn. Bár még nem sikerült kiadni a művet, az Olvasás éve alkalmából május 31-én felolvasó estet tartanak a könyvből, mégpedig a régi adatközlők részvételével. A tervek szerint néhány gyógymódot szereplők közreműködésével meg is jelenítenek a közönség előtt. ■ Árverés A bölcskei általános iskola a Gyermely Rt. segítségével kiállítással egybekötött árverést tart április 28-án, szombaton 14 órától a moziban, amelyen helyi amatőr művészek és a rajz szakkör képei, alkotásai kerülnek kalapács alá. A befolyt összeget az iskola idegen nyelv oktatásának fejlesztésére, nyelvi labor létrehozására használják fel. ■ A két diákigazgató-jelölt: Varga Gábor (balról) és Szabó Zsolt Jubileumi urológuskonferencia Nemzetközi szaktekintélyek vezetik a kerekasztal-beszélgetéseket A városi kórház negyedszázaddal ezelőtt alapított és ma 24 ággyal működő urológiai osztályának orvosai országos konferenciát rendeznek kollégáiknak csütörtöktől szombatig. Dombóvár A művelődési házban ma délután két órakor Tóth Attila, a vendéglátó város polgármestere, dr. Hajós Károly, a helyi kórházat működtető közhasznú társaság ügyvezető igazgatója és dr. Schmidt László, az egészségügyi intézmény tudományos bizottságának vezetője köszönti a közel háromszáz doktort. A rendezvény megnyitója után a működésének 25 éves jubileumát ünneplő urológiai osztály tevékenységéről és eredményeiről számol be annak vezető főorvosa, dr. Fél Pál. A három napos tudományos konferencián a doktorok a radikális daganatsebészeti műtétek szövődményeiről és azok elhárításáról tartanak kerekasztal-beszélgetéseket nemzetközileg is jól ismert szaktekintélyek irányításával. A Magyar Urológus Társaság elnökségi tagjai - dr. Kisbenedek László és dr. Végh Attila -, valamint a szegedi és a debreceni Urológiai Klinika professzorai - dr. Pajor László és dr. Tóth Csaba professzorok - által vezetett fórumokon a here, a húgyhólyag, a prosztata és a vese megbetegedéseinek operációval történő gyógyításáról lesz szó. A szünetekben korszerű műszereket és orvosságokat gyártó cégek tartanak bemutatókat. Az urológusok a konzultációk mellett részt vehetnek Bicskey Zsolt „Mi van a rovásunkon?” című történelmi témájú előadásán és megtekinthetik a festőművész tárlatát, de szórakozhatnak a várhatóan kitűnő hangulatú „ír esten” is. Benépesült a Civil Ház Az idén a megyei funkció erősítését tervezik Inkubátor funkció, megyei civil regiszter, internetes honlap, tanácsadói rendszer, képzések, konferenciák, kapcsolatépítés nonprofit szervezetekkel, többek között ezek a Miniszterelnöki Hivatal által kezdeményezett Civil Ház-program működési területei. Szekszárd Mint ismeretes, a program lebonyolítását a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány nyerte el a megyeszékhely közgyűlésének zártkörű pályázatán. A legutóbbi közgyűlésen számolt be a Civil Ház az előző év működésének eredményeiről. A közalapítvány Béla téri székházában egy- egy iroda, tanács-, konferencia- és kiállító terem áll a program rendelkezésére. A kiállító termet ingyen, a konferenciatermet pedig kedvezményesen vehetik igénybe a civil szervezetek. Egy sor egyesület, alapítvány és más civil csoport tartja ott összejöveteleit, rendezvényeit, mások pedig oda jegyeztették be magukat. Az elmúlt év decemberéig 249 civil szervezet regisztráltatta magát, ebből Szek- szárdról és környékéről 133. Az adatbázis a honlapon érhető el. Egy könyvelő és egy ügyvéd ad tanácsokat a civil szervezeteknek, amelynek a költségét a ház vállalta át. Több izgalmas rendezvénnyel is felhívta magára figyelmet a Civil Ház. A Demokraükus Közéletért Alapítvánnyal közösen szervezték meg a megyei civil fórumot, amelyen mintegy 80 szervezet képviseltette magát. Az idén már volt tréning a pályázatírásról, az adománygyűjtő technikákról, konferencia a információs társadalomról, s továbbiakat terveznek. A szekszárdi közgyűléssel szoros a kapcsolatuk, az idei célok között szerepel a megyei kapcsolatok kiszélesítése. Kihelyezett programokat is terveznek. Terep- gyakorlatot biztosítanak a végzős közösségszervező, szociális munkás szakirányú képzésben résztvevőknek. Kiváló kapcsolatokat ápolnak a médiával. ihárosi „Néha szóhoz sem tudtunk jutni” A leendő erdélyi testvértelepülés küldöttsége Tolnán Zenetanárok országos versenye A zongoráé a szerep a hétvégén Tolna reménybeli erdélyi partnertelepüléséről, Uzonból érkezett négy tagú önkormányzati delegáció Tolnára, két napos ismerkedő látogatásra. A leendő partnerséggel kapcsolatban Béres Gyula uzoni polgár- mestert kérdeztük.- Amikor a tolnai delegáció tavaly Erdélyben járt partnertelepü- lés-nézőben, Uzonon kívül további négy községet is felkeresett. Mit gondol, mi szólhatott Önök mellett?- Arra nem tudok választ adni, hogy a tolnai delegáció milyen beszámolót adott az itteni képviselő- testületnek. Településünkről viszont annyit elmondhatok, hogy Románia szívében, a Brassó- Kézdivásárhely nemzetközi útvonal mellett fekszik. A mi 4870 lakosú községünk hét helységből áll, a központ a 2800 fős Uzon. A lakosság 10 %-a román ajkú, ami különösebb problémát nem okoz. Minden helységben iskola és óvoda működik. Sajnos Uzonban az iskolai oktatás öt épületben folyik. Községünkben működik egy szeszipari vállalat, amely Európa egyik legjobb minőségű szeszét állítja elő, és feldolgozással is foglalkozik. Sajnos a korábbi 400 alkalmazottból ma csak 130-an maradtak. Működik egy malom is, amely valamikor szinte egész Kovászna megyét ellátta finom liszttel, ma annak is szűkült a tevékenysége. Jelenleg az embereknek kb. 70 %-a a mezőgazdaságban próbál megélni.- Mit tapasztaltak eddig Tolnán 1- Néha szóhoz sem tudtunk jutni. Község és város között különbség van. Mi is igyekszünk például az iskolák felszereltségét növelni, de ilyen szintre, mint Tolnán, nem sikerült jutnunk.- Esett-e szó a hivatalos kapcsolatfelvételről?- Igen. Nálunk ez bonyolultabb procedúra, mint Magyarországon. A képviselőtestületünk által jóváhagyandó partnertelepülési határozatot felterjesztjük a prefektúrára, onnan továbbítják egy, a kormány mellett működő bizottsághoz. Miután ez a testület jóváhagyja, akkor kerülhet sor a szerződés aláírására, talán még az idén. Ezt a hivatali utat egyébként egyszer már végigjártuk, 1997. óta van kapcsolatunk a Békés megyei Csorvással.- Az eddigi tapasztalataik alapján javasolni fogják a hivatalos kontaktus felvételét Tolnával?- Természetesen.- Mit várnak ettől a kapcsolattól?- A kultúra, a sport és elsősorban az iskolák közötti, igazi testvérkapcsolat kialakítását. A későbbiekben talán gazdasági együttműködést is, de hogy milyen formá- ban, azt még nem tudom. -sImmár 11. alkalommal rendezik meg a megyeszékhelyen a zongoratanárok országos versenyét április 26. és 29. között a Liszt Ferenc Zeneiskola rendezésében, a Művészetek Házában. Szekszárd A versenyt először 1972-ben szervezték meg azzal a céllal, hogy Liszt Ferenc és Szekszárd kapcsolatának jegyében fórumot biztosítsanak a zeneiskolai tanárok aktív előadóművészi munkájához. A cél azóta is ez, s a megmérettetés rangos, nagyszabású rendezvénnyé nőtte ki magát, melyre az ország minden részéből érkeznek résztvevők. A ma kezdődő két fordulós versenyen korhatár nélkül részt vehetnek mindazok, akik a Zeneművészeti Főiskola tanárképző tagozatán szerzett oklevéllel rendelkeznek. A résztvevők kétszer maximum 20 perces játékidőt kapnak, az első fordulóban kötelező egy Lisztművet játszani, a második fordulóban pedig szabadon választott művet adnak elő. Az eredmény- hirdetéskor négy díjat és három különdíjat ad ki a zsűri. A verseny április 26-án, csütörtökön, 19.30-kor kezdődik a nyitóhangversennyel. Pénteken 9.00, 15.00 és 19.30 órakor és szombaton 9.00 órakor zajlanak az elődöntők, a döntőre pedig vasárnap 9.00 órakor kerül sor. Ugyanezen a napon 16.00 órakor kezdődik az eredményhirdetés, amit a díjazottak gálahangversenye követ. A versenyprogramok nyilvánosak és ingyenesek. ■ Dr. Szilák Mihály polgármester üdvözli az erdélyieket 4 » «