Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-26 / 71. szám
4. oldal - Tolnai Népújság KÖR KÉP 2001. Március 26., hétfő | Harcok Macedóniában Tankok indultak a Tetovót övező dombvidékre FOTÓ: EUROPRESS/EPA Tetovo-Budapest A macedón hadsereg tegnap offenzívát indított, hogy a Tetovót övező dombvidékről kiűzze az albán felkelőket. Az akcióban mintegy 250 kormánykatona, tízegynéhány páncélozott szállítójármű és két T-55-ös harckocsi vett részt. Az albán gerillák heves golyózáporral fogadták a hadsereg fegyvereseit; egy géppuskával felszerelt páncélozott harcjárműnek vissza is kellett fordulnia, mert találatot kapott. Előzőleg más hadoszlopok is elindultak Tetovóból, hogy a hegyi falvak felé tartók segítségére siessenek, de a város határától mindössze néhány száz méterre tűzharcba keveredtek az albán lázadókkal. A harcok a városhoz olyan közel zajlottak, hogy több lakóház találatot kapott. A Macedóniával szomszédos, túlnyomórészt albánok lakta Koszovó tartomány három fő albán pártjának vezetői úgy vélekedtek, hogy a macedón hadseregnek az albán felkelők elleni offenzívája „igen súlyos” dolog, és „szörnyű konfliktushoz” vezet. Helyszíni tudósítónk, Simon Hunor beszámolója szerint a macedón albánok fegyveres szervezetének (UCK) állásaira mesterlövészek is vadásznak Tetovóban, ahol egyébként szinte csak albán szót hallani. A katonákon kívül ugyanis nem sok macedón maradt a városban. A helyiek szerint a konfliktust az váltotta ki, hogy az albánokat Szkopje hátrányosan megkülönbözteti. A közadakozásból létrehozott tetovói albán magánegyetemen szerzett diplomát például nem ismerik el Macedóniában. Amikor ez ellen tüntetést szerveztek, a hatóságok kíméletlenül léptek föl, brutálisan megverték a szervezőket. A kormányzásban részt vevő albán párt, a PDS szerint az emberek többsége nem akar háborút, és leszögezi, hogy elhatárolódik az UCK-tól. ■ Kevesebb patika ügyel Vidéken várhatóan nem szűkítik a szolgáltatást Budapest A gyógyszerészeknek egyre komolyabb ráfizetést jelent az ügyeleti szolgálat biztosítása, ezért áprilistól várhatóan kevesebb lesz az éjszaka és hét végén is nyitva tartó patika. A gyógyszerészkamara vezető képviselője, Kubinyi András lapunknak elmondta, hogy jelenleg nincs egységes szabályozás, amely meghatározná, hogy hány lakosra milyen körzetben kell gyógyszertári ügyeletet biztosítani. A megyei tiszti főgyógyszerészek egyéni döntésén múlik, milyen rendszert alakítanak ki a hozzájuk tartozó településeken. Az országban pillanatnyilag 2009 patika és 613 fiókgyógyszertár működik. A fiókpatikák kizárólag a kisebb vidéki településeken, napi néhány órás nyitva tartással segítik a betegek ellátását. Az ügyeleti rendszer még ma is zömmel a régi, megyei gyógyszertári központok idején kialakult „történelmi” gyakorlatnak megfelelően működik. Az elmúlt években mindössze annyi változás történt, hogy egyre több helyen tértek át az úgynevezett „forgó ügyeletre”, ami azzal jár, hogy egy körzeten belül mindig más gyógyszertár fogadja a záróra után érkező betegeket. Abban az esetben, ha az orvos „sürgős” felirattal látja el a receptet, a gyógyszer kiváltásáért nem kérnek felárat, az ügyfeletek. Ellenkező esetben 100 forint a „csöngetési díj”. A privatizált gyógyszertári hálózat veszteségei abból adódnak, hogy az ügyeleti bevételek jóval elmaradnak a kifizetendő munkadíjak és egyéb rezsiköltségek összegétől. A vidéki településeken - a fővárosi tervekkel ellentétben - feltehetően nem várható drasztikus szolgáltatásszűkítés, mivel a lakosság ellátása veszélybe kerülhetne. Az egészségügyi tárca korábbi elképzelései szerint mindenütt a sürgősségi orvosi centrumokhoz csatolták volna a gyógyszertári ügyeleteket, de ez a terv egyelőre lekerült a napirendről. N. ZS. Vonják vissza a törvényjavaslatot! Az érdek-képviseleti vezetők szerint heteit a pohár A Munka törvénykönyve módosítására vonatkozó, az Országgyűlésnek beterjesztett törvényjavaslat visszavonását követelték a résztvevők - a szervezők és a rendőrség becslése szerint több mint 15 ezren - az országos szakszervezeti szövetségek nagygyűlésén szombaton a budapesti Hősök terén. Budapest Sándor László, az MSZOSZ elnöke beszédében hangsúlyozta: ha a kormány nem vonja vissza az új munkarendre vonatkozó szégyenletes törvényjavaslatot, a szakszervezetek figyelni fogják, hogy melyik országgyűlési képviselő miként szavaz erről a parlamentben. Ennek eredményét kifüggesztik a munkahelyeken, hogy a dolgozók megismerhessék az egyes képviselők állásfoglalását. A munkavállalók nem felejtenek - figyelmeztetett a szakszervezeti vezető. Sándor László aláhúzta: a nagygyűlésen megjelent munkavállalók nagy száma világos üzenet arra, hogy a dolgozók és a szakszervezetek az alkotmányos keretek között megvédik jogos érdekeiket. Mint elmondta: a kormány, a parlament döntésétől függ, hogy május 1. kellemes ünnep, vagy újabb tiltakozó demonstráció lesz-e. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke úgy fogalmazott, hogy betelt a pohár, és azt a dolgozók a jövő évi parlamenti választás előtt fogják kiborítani. . A további felszólalók szerint a kormány fity- tyet hány a dolgozók szavára, a szakszervezetek követeléseire. Mint mondták: a kormányellenes hangulatot nem a szakszervezetek szítják, hanem a kormány gőgös, kiszorító magatartása. Többen rámutattak, hogy hazudnak azok, akik szerint az uniós csatlakozás miatt van szükség a Munka törvénykönyve módosítására. Nem európai színvonal, hogy kiszámíthatatlanabb munkarendben, kevesebb pénzért többet kelljen dolgozniuk az alkalmazottaknak. A heti pihenőidő csökkenne, és kedvezőtlenebb lenne annak ösz- szevonási szabálya. A munkaadóknak több lehetőségük nyílna a hét végi munka elrendelésére - sérelmezték többen. A rendezvényen felszólaló Tamás Gáspár Miklós filozófus javasolta a résztvevőknek: mondják meg társaiknak, hogy lépjenek be a szakszervezetekbe, mert nincs más lehetőség, csak a szervezkedés. Senki sem segít a munka- vállalókon, ha magukon nem segítenek, mert a kormány a multik pártján áll - fejtegette. A nagygyűléssel szolidaritását fejezte ki több ország szakszervezeti szövetsége, illetve ezt tolmácsolták nemzetközi szakszervezeti szövetségek is. A résztvevők végül követeléseiket ösz- szegző állásfoglalást hagytak jóvá. Ebben többek között kifejezik, hogy a Munka törvény- könyve jogfosztó módosítása ellen szavaznak. Körülbelül tizenötezren vettek részt a nagygyűlésen fotó: europress/kallus györgy Királyi keresztelő Budán A Habsburg főhercegnő a Zsófia nevet kapta Budapest Szombaton keresztvíz alá tartották Habsburg Zsófia főhercegnőt, Habsburg György és felesége, Eilika első gyermekét. A szertartásra a Budavári Koronázó Főtemplomban (a Mátyástemplomban) került sor, ahol Zsófia dédnagyapját, IV. Károlyt 1916-ban királlyá koronázták. Sofia spanyol királyné, az | Oldenburg hercegek rokona lett Zsófia keresztanyja. A szertartáson a királynét Ántonio Bellver spanyol nagykövet képviselte. II. János Pál pápa áldását Karl- Josef Räuber érsek, magyarországi apostoli nuncius közvetítette. Habsburg Zsófia keresztelőjén részt vett Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Pintér Sándor belügyminiszter és több, Kada Lajos érsek vezette a szertartást fotó: europress/kallus györgy Budapesten akkreditált magas több mint fél évszázad elteltével rangú diplomata. ő az első Habsburg, aki MagyarHabsburg Zsófia 2001. január országon jött világra. 12-én született Budapesten, így __________________________________S A KASSAI MAGYAR polgári szervezetek és intézmények, a Magyar Koalíció Pártjának kassai szervezete sajnálatosnak találja némely szlovákiai magyar intézmény, és a békéscsabai szlovák nemzeti közösség épületére firkált gyalázkodó feliratokat, és elítéli azok elkövetőit. „Meggyőződésünk, hogy ezek a sajnálatos események nem befolyásolják a két állam és a két nép között kialakult egyre szorosabb kapcsolatokat, a szilárduló bizalmat és együttműködést” - szögezik le. ÖT SKANDINÁV ORSZÁG is belépett tegnap a schengeni egyezményben részt vevő államok sorába: az uniós tag Dánia, Svédország és Finnország mellett Norvégia és Iz- land sem maradt ki. NAGYSZENTMIKLÓSON magyar és román részvétellel Bartók Béla születésének 120. évfordulójára emlékeztek. ELŐREHOZTOTT kongresz- szusra készül az MSZP. Erről Nagy Sándor nyilatkozott az ügyvivő testület vasárnapi ülése után. Szerinte az ország jelenlegi helyzetében az MSZP-nek a lehető leghamarabb döntést kell hoznia a választásokra való felkészülést érintő kérdésekről, a választási program téziseiről, az országos lista elfogadásáról, valamint a párt miniszterelnök- jelöltjéről. MUNKAÉRTEKEZLET. Nem szavaznak a kisgazda képviselőcsoport tagjai hétfőn Bánk Attila, Várhelyi András és Horváth Béla kizárásáról - közölte Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető vasárnap. A kisgazda politikus tájékoztatása szerint hétfőn nem frakcióközgyűlés, hanem munkaértekezlet lesz, ahol nem kerülnek napirendre ilyen súlyú személyi kérdések. APAD A TISZA. A Felső-Tisza Tokajig apad, a zempléni városban szombaton este 753 centiméterrel tetőzött - közölte Fazekas László vízügyi igazgató. Az árvíz sújtotta beregi térségben, a Tisza jobb partján, Tarpa és Lónya között, valamint a Túr teljes magyarországi szakaszán továbbra is érvényes a harmadfokú készültség a helyreállítási munkák befejezéséig. A vízzel borított terület nagysága jelenleg 15 négyzetkilométerre tehető. NINCS DÖNTÉS. Várhatóan második fordulóra kerül sor a dabasi országgyűlési képviselő- választáson a szavazásra jogosultak érdektelensége miatt. Ebben az esetben a második fordulóban mind a nyolc jelölt újra indulhat a szavazók bizalmának megszerzéséért, s akkor már 25 százalékos részvétel mellett is dönthetnek a mandátumról. ■ Hatalmas repedés az Antarktisz jégpáncélján Felgyorsult az élővilág pusztulása az olvadás következtében Riadót fújtak az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) kutatói, amikor a napokban 18 kilométer hosszú repedést fedeztek föl az Antarktisz jégtakaróján. Tudósok attól tartanak, hogy legkésőbb másfél éven belül leszakad egy óriási jéghegy a gleccserről. Washington A repedés végigvonul a Pine- sziget gleccserének kétharmadán. Robert Bindschadler, a NASA gleccserkutatója a térségről folyamatosan készülő műholdas felvételek tanulmányozása közben arra a megállapításra jutott, hogy „a hasadás legnagyobb része igen rövid idő, alig öt hét alatt keletkezett”. Pillanatnyilag a repedés valamivel lassabban halad előre, ám így is napi 12 méterrel növekszik a veszedelmesnek ítélt hézag. A Nature című tekintélyes tudományos folyóirat csak a múlt hónapban adott hírt az antarktiszi állatvilág feltűnően nagyarányú csökkenéséről. A Föld általános melegedése miatti olvadás a déli sarkvidék nagyon sok élőlényének alapvető táplálékát vészes mértékben csökkenti, így az apró tengeri rákok az eddiginél kevesebb algát találnak az olvadó jégtáblák között. A fehérjében gazdag planktonok, kis rákok, amelyek a pingvinek, borjúfókák, táplálékául szolgálnak, ugyancsak vészesen fogyatkoznak. Már a ’80-as években megkezdődött az élővilág csökkenése. A légifelvételen jól látható az óriási repedés FOTÓ: EUROPRESS/ARCHÍV A folyamat az idők során fölgyorsult, a táplálkozási lánc egyre vékonyodik, de ma még nem tartunk ott, hogy éhen pusztulnának a belőlük élő állatok. A kutatók most azon fáradoznak, hogy egyértelműen bebizonyítsák: a probléma szorosan összefügg a sarki sapka olvadásával, a globá- lis felmelegedéssel. ikulcsári Testreszabott szolgáltatás Budapest Több mint nyolcszázezren dolgoznak a közszolgálati ágazatban, javarészt nők: pedagógusok, ápolónők, tisztviselők, önkormányzati alkalmazottak. Ennek a rétegnek kínál kedvezményes szolgáltatásokat az AXA Colonia Biztosítótársaság. A hatodik helyet foglalja el a nyugdíjpénztárak magyarországi toplistáján az „Axa-Colonia és Egyesült Közszolgálati Nyugdíj- pénztár”. Vagyona meghaladja a 15,5 milliárd forintot, taglétszáma pedig megközelíti a 140 ezret.- Két évre nyúlik vissza a köz- szolgálati dolgozók és az AXA kapcsolata: akkor alakult meg az egyesüléssel a jelenlegi nyugdíj- pénztár. Közben megérlelődött az az elhatározás, hogy klubrendszerben új szolgáltatásokat nyújtsunk ennek az ügyfélkörnek - nyilatkozta az Europress munkatársának dr. Csurgó Ottó, a biztosító vezérigazgatója. A közalkalmazottak szakszervezetével (MKKSZ) és a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségével együttműködve külön vállalatot alapított az AXA. Ennek a közszolgálati pénzügyi tanácsadónak - rövidítve a KP-nak - a feladata, hogy megoldást ajánljon a különböző élethelyzetekre: vállalkozik többek között biztosítási és kölcsönügyletek lebonyolítására, segítséget nyújt lakásfinanszírozási, befektetési kérdésekben. Lehetőség van „Lady baleset- biztosítás” megkötésére is: ez esetben az AXA azokra a tipikus balesetekre gondolt, amelyek a nőknél gyakrabban előforduló csontritkulással függenek össze. __________________________rroBQMYi) I i