Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-24 / 70. szám
I 2001. Március 24., Szombat SPORT Tolnai Népújság - 7. oldal Kockázat nélkül nincs siker Bőven akad javítanivaló]ak csapatainknak Az NB-s labdarúgó bajnokságok hétvégi fordulójában idei első sikerére készül a Decs és a Szekszárd. Labdarúgás NB II, Hummel-csoport Bonyhád Agraco FC-Veszprém: vasárnap 15 óra. Nagy Zoltán: Egy félidő előnyt adtunk a Petőházának. Sajnos, nem tudtuk a saját játékunkat játszani. Az első félidőben ugyan voltak helyzeteink, ám ziccerig nem jutottunk el. A fordulás után sokkal jobban futballoztunk, ám túl későn találtunk be. A héten újabb sérüléshullám zavarta a felkészülésünket, ezért különösen nehéz dolgunk lesz a második helyezett Veszprém ellen. Amennyiben agresszív játékkal rukkolunk ki, eredményesen szerepelhetünk. Bízom benne, hogy a középpályán több labdát szerzünk, s ha a széleken át tudjuk játszani a védelmet, lehet esélyünk a győzelemre. Kovács- Somogyvári, Budo- vinszky, Magócs- Volár, Pusztai, Osztermájer, Dani vagy Schwarcz- kopf- Nagy, Gergely, Tálas. NB III, Dráva-csoport Paksi SE-Kaposvölgye: vasárnap, J5.30 óra. Nagy Lajos: Dombóváron az első félidőben kicsit visszafogott volt a csapat, ám a második játékrészben egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. A hozzáállással elégedett voltam, s néhányan kimondottan jó teljesítményt nyújtottak. A sérülések ezúttal elkerülték a csapatot, így teljes kerettel várhatjuk a hétvégi összecsapást. A Kaposvölgye a csoport egyik legjobb együttese. Remélem játékosaim elég motiváltak lesznek, és hazai pályán is eredményesek tudunk lenni. Nem fogadkozom, de ha nagy akarással, odaadással játszunk, a somogyiakat is legyőzhetjük. Licker- Erdélyi, Jenei, Wolf, Debreceni- Prantner vagy Horváth J., Benedeczki, Bozsér, Krepsz vagy Horváth- Fejes, Galambos. Decs-Harkány: vasárnap, 15.30 óra. Horváth Péter: - Amíg ilyen elkerülhető gólokat kapunk, mint Andocson, addig nem számíthatunk sikerre. A hétvégén nem csak három pontot vesztettünk, de kiállítások miatt újabb két játékosomról kell lemondanom. Nehéz helyzetben vagyunk, amiből csak összefogással lábalhatunk ki. Ellenfelünk döntetlen specialista, ráadásul eddig még veretlen. Számítok rá, hogy ellenünk is kontrára játszik majd. Felforgatott csapattal állunk ki, kockázatos, a korábbinál támadóbb szellemű játékkal próbálkozunk, de nincs más választásunk, hisz a nézőket is ki kell szolgálnunk. Keret: Prantner, Cziráki (kapusok); Nagyfalusi, Sztehló, Pilisi, Lovász, Kapás, Szűcs, Csende, Berényi, Nagy G., Hegedűs, Kárpáti, Csende, Jelusics, Erdei (mezőnyjátékosok). Beremend-Szekszárdi UFC: vasárnap, 15.30 óra. Kalmár Ferenc: - Szentlőrincen nagyon gyengén teljesített a csapat, talán az elmúlt öt esztendőben nem láttam hasonlót szekszárdi csapattól. Remélem, a játékosok hamar túlteszik magukat a vereségen. A beremendi kirándulásnak nem a legjobb előjelekkel vágunk neki, Kiss Csaba ugyanis megsérült, Vesz- tergombi biztosan nem játszhat, de Mészáros Zsolt és Fehér szereplése is kérdéses. A héten elemeztük a múlt heti találkozót, bízom benne, hogy vasárnap viszontlátom a megbeszélteket. Remélem, felszabadult lesz a gárda, s megkezdjük a pontgyűjtést. Keret: Horváth, Csonka, Szabó (kapusok), Torma, Fehér, Tóth V. Mészáros L, Ruff, Szilágyi, Mészáros Zs., Boros, Tolnai, Bencze, Tóth A., Czékmány, Pulcz, Galambos G., Letenyei, Kniesz T. (mezőnyjátékosok). Baracs-Dombóvári FC-Aramis For Men: vasárnap, 15.30 óra. Horváth Árpád: - A Paks ellen az első félidőben eldönthettük volna a találkozót, a helyzeteinket azonban kihagytuk. A szünet után cseréi révén feljött a Paks, de még így is volt lehetőségünk a három pont megszerzésére. Úgy érzem, győzelmet szalasztottunk el, de az egyik pontra rászolgáltunk volna. A Baracs otthonában masszív csapatnak számít, hiszen hazai pályán még nem szenvedett vereséget. Mi a kalocsai győzelmünkre építünk, remélem a játékosok most is elhiszik, hogy idegenben is lehet keresnivalónk. Keret: Bontovics, Szabados, Hopp, Horváth Á., Vincze, Nagy, Horváth J., Farkas, Steiger, Savanyú, Szabotin, Varga, Erdős, Tóth, Várai. Ifjúsági bajnokságok NB III Dráva-csoport: Baracs- Szekszárdi UFC 0-5, Paksi SE- Bonyhád 2-1, Dombóvár-PVSK 1-1, Szentlörinc-Decs 4-1. NB III, Dráva-csoport 1. Szekszárd 12 10 1 1 48- 15 31 Z Paks 12 8 2 2 54- 15 26 3. PVSK 12 7 3 2 41- 15 24 4. Bonyhád 12 7 2 3 45- 14 23 5. Beremend 12 6 3 3 43- 16 21 6. Baja 12 7 - 5 40- 19 21 7. Szentlörinc 12 7 - 5 20- 19 21 8. Dombóvár 12 6 2 4 32- 19 20 9. Harkány 12 3 1 8 18- 22 10 10. Kaposvölgye 12 2 - 10 15- 41 6 11. Baracs 12 1 - 11 8- 62 3 ÍZ Decs 12 1 - 11 11-118 3 Megyei II. osztály 1. Cikó 17 14 1 2 60- 23 43 Z Si óagárd 17 13 2 2 57- 16 41 3. Kisdorog 17 12 2 3 77- 20 38 4. Magyarkeszi 17 11 3 3 75- 30 36 5. Ozora 17 10 3 4 65- 32 33 6. Majos 17 8 3 6 49- 42 27 7. Bátaapáti 17 7 4 6 54- 45 25 8. Gyönk 17 7 3 7 66- 43 24 9. Dunakömlőd 17 7 3 7 70- 42 24 10. Válralia 17 7 2 8 48- 42 23 11. Hőgyész 17 6 4 7 49- 46 22 ÍZ Mucsfa 17 6 2 9 29- 35 20 13. Izmény 17 3 2 12 20- 75 11 14. Tengelic 17 3 2 12 27- 60 11 15. Madocsa 17 3 2 12 30- 73 11 16. Csikóstőttós 17 - - 17 6-158 DVMSE: a fővárosban is otthon A Dombóvári VMSE NB I/B- s férfi együttese a fővárosban nyert rangadót, s ezzel az első helyről várhatja a rájátszás második körét. Kosárlabda MAFC KEDombóvári VMSE 62-66 (13-20,17-19,16-6,16-21). Budapest, 300 néző. V: Szamos, Benczúr T. Dombóvár: TUR- SICS (22/6), Lee (21), BALOGH L. (8/6), Ecseri (8), Polster (7). Csere: Krasznai T. (-). Edző: Meszlényi Róbert. A MAFC legjobb dobói: Kangyal (20/6), Wilkerson (16/6). Az eredmény alakulása: 5. perc: 6-10, 15. p.: 18-30, 25. p.: 36-43, 32. p.: 53-51, 36. p.: 55-59. Magabiztosan kezdett a Dombóvár, különösen Tursics és Lee volt elemében, s így az első tíz percben végig vezetett a remekül védekező DVMSE. A folytatásban felváltva estek a kosarak, de a vasutasok a szünetig így is kilenc pontra tudták növelni előnyüket. A fordulás után nagyot változott a játék képe: a vendégek dobásai pontatlanná váltak, rengeteg hibával kosárlabdáztak, s a fővárosiak ezt kihasználva át is vették a vezetést. A döntés az utolsó negyedre maradt, amelyben a hatalmas lelkesedéssel játszó vasutasok szíve a helyén volt, s ez győzelmet eredményezett. A DVMSE 5-1-es mutatóval az első helyen zárta a rájátszás első szakaszát, s előkelő pozícióból várhatja az A-csoportos helyük meghosszabbításáért harcoló együttesek (Debrecen, Soproni Aszok, Bp. Honvéd, Soproni MAFC) gárdája elleni találkozókat. Meszlényi Róbert: - Igazi kemény rangadón szó szerint kiharcoltuk a győzelmet. Szurkolóinknak köszönhetően a fővárosban is otthon érezhettük magunkat. S ez már majdnem giling... (gaál) Kupadöntős az ASE Lapzártakor: Férfi Magyar Kupa elődöntő: Atomerőmű SE-Alba- comp-UPC 88-79. A szombati döntőben Kaposvár-Atomerőmű SE (Duna TV 15.15), míg a harmadik helyért Körmend-Alba- comp mérkőzést rendeznek. ■ Ezúttal nem volt nyerő a huszonegy Helyenként látványos játékkal biztosan nyert a Szekszárd A női NB I/B Nyugati csoportjában újabb magabiztos hazai győzelmet aratott a Ferropatent-Szekszárd SE gárdája. Kézilabda Ferropatent-Szekszárd SE- Nagyatád 32-21 (19-10) Szekszárd, 120 néző. V: Pordán, Rákóczi. Szekszárd: Uvarovszka- Müller 7, Weigel 5, Horváth 0.2, Foszák 2, Jánics 8 (3), Horváth Sz. 1. Csere: Schell (kapus), Taksonyi 2 (1), Tamás 5, Savanyu, Fábián, Schmidt O. Vezetőedző: Elena Sklar. Kiállítások: 4, ill. 2 perc. Hétméteresek: 4/4, ill, 7/6. A 3. percben Müller csillogtatott átlövő-erényeket, s ezzel már 3-1-re vezetett a Szekszárd. Hiába lépett meg azonban három góllal is Ferro, a vendégek a rutinos román légiós, Ghetu, valamint a kapitány Bőzsöny találataival tartották a lépést (9. perc: 5-3). Uvarovszka remek védései és milliméter pontosságú indításai után növelték előnyüket a házigazdák. Kiismerhetően, egysíkúan támadott a Nagyatád, s amennyiben a házigazdák kicsivel jobban koncentrálnak a befejezésekre, már az első negyedórában eldönthették volna a mérkőzést. Somogyi időkérést követően beállós gólra beállóból válaszolt a Ferro, s ezzel ráduplázott a nagyatádiakra (16. p.: 10-5). Foszák igazán elemében volt, a vendégek még szabálytalanul sem tudták tartani a szekszárdiak szőke beállósát. Igaz, hasonló gondok jelentkeztek a másik oldalon is, Hartait többször is tisztán találta a társak bejátszása (21. p.: 13-8). A csereként pályára lépő Tamás kétszer is betalált a szélről, produkciójának értékét növeli, hogy második gólját emberhátrányban dobta. A folytatásban Jánics irigyelte meg csapattársa „mutatványát”, s a szünetig kilenc gólra nőtt a különbség. A fordulás után mindkét együttes kapust cserélt, s eleinte inkább Schellnek akadt dolga. Zsinórban négy vendégtámadás zárult góllal, s erre csak egyszer érkezett válasz. Weigel fújt ébresztőt a hazaiaknál, ám a somogyiak Bőzsöny heteseivel továbbra is kapaszkodtak. Aztán Müller a szélről és egy gyors indítás után is betalált, így visszaállt a féleidei „rend”, sőt Jánics nyolcadik góljával először ment tízzel a Ferro (41. p.: 25-15). Fáradni látszottak a vendégek, a szekszárdiak pedig szinte tetszés szerint vették be a somogyiak hálóját. Mintha emberhátrányban játszottak volna a nagyatádiak, ráadásul a kezdetben kissé bizonytalan Schell bravúros védésekkel vette el a vendégek lövőkedvét. Kilenc percnyi gólcsendet követően találtak a kapuba a somogyiak (50. p.: 28-16), majd pár perccel később Tamás ötödik góljával a Ferropatent harmincra kerekített. A különbség azonban már nem nőtt, miután a szekszárdi fiatalok gyakran feleslegesen siettették a támadások befejezését, előkészítetlenül célozták meg a kaput, a vendégeknél viszont Bőzsöny megszórta magát. A Ferropatent a játék minden elemében felül múlta ellenfelét, s végig vezetve magabiztosan nyert. A szekszárdiak ezúttal remekül éltek a szélek és a beállós-poszt kínálta lehetőségekkel. Jók: Jánics, Müller, Foszák, Uvarovszka, Schell. _______________________________________________________(FEKETtl----sat— -----_________i_____i________! — 1 Mü ller Márta (jobbról) hét góllal vette ki részét a Ferro sikeréből fotó: bakó „Nem történt szerződésszegés” Profi ökölvívás Egyre magasabbra csapnak a hullámok a Rácz György és az Unió Box Team, illetve fia, Rácz Félix és a nevével fémjelzett Felix Promotion közötti nézetkülönbség kapcsán. Tegnapi számunkban „Betartás, vagy betartatás?” címmel megjelent írásunkban helyet adtunk Rácz György véleményének. Az általa elmondottakra reagálva ezúttal Rácz Félix - az immár lapunk hasábjain zajló vitát lezárandó - gondolatait adjuk közre:- A váláskor kötött megállapodás szövegében az szerepel, hogy apám lemond az Unió Box Team profi sportolóinak zöméről - azok térítés- mentesen igazolhatnak át a Felix Promotion-höz -, s a továbbiakban csak néhányukra tart igényt - mondja a menedzser. - Állításával szemben én nem szegtem meg a szerződésünket, ugyanis a klub kötelékében maradó egyetlen öklözőnek sem szerveztem mérkőzést. Egyébként a kontraktusnak nincs olyan pontja, amely a megállapodás felmondásának okiról rendelkezne, így azt egyoldalúan felbontani nem lehet. Ráadásul apám olyan szabályokat emleget, amelyek nem, vagy nem ilyen formában léteznek, ezért a címmeccs megakadályozásának háttefében egyértelműen személyes indokok dolgoznak - fejezte be mondandóját méreggel vegyes keserűséggel Rácz Félix. Lapunk - miután mindkét fél álláspontját a nyilvánosság elé tárta - a vitát lezártnak tekinti. Országos döntőben az apáczais fiúk Kosárlabda A VI. korcsoportos fiúk területi diákolimpiái döntőjét rendezték meg az elmúlt héten a Dombóvári VMSE Gyenis Antal utcai sportcsarnokában. A tornát a helyi Apáczai Csere János Szakközépiskola - Ács, Gál, Krasznai T., Ulrich, Veréb, Rajczi M., Rajczi A., Nagy, Szilágyi, .Várallyáy A., Virág, Német összeállítású - csapata nyert meg, miután az első helyért 111-94-re legyőzte a kaposvári Széchenyi István Szak- középiskola gárdáját. A Molnár István edző és Miszlai József testnevelő irányította dombóváriak sikerükkel jogot szereztek az április 29. és május 1. között Szerencsen lebonyolításra kerülő országos fináléban való részvételre. A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Gál Péter Tolna megye bajnoka Sikerével a fiatal sakkozó édesapja emlékének is adózott SZOMBAT Asztalitenisz: Női NB I: Statisztika-Fastron AC Tolna 11. Kézilabda: Női NB I/B: Cece- Simontornya KC-Esztergom 16, Tatabánya-Tolna KC 15.30. NB II, férfiak: Simontornyai TC- Hosszúhetény-Pécsvárad 18, Nagykanizsa-Dombóvári KSK 17. Nők: Tamási-Pécsváradi Spartacus 11. Kosárlabda: Férfi Magyar Kupa helyosztók Kaposvárott: a 3. helyért 13, döntő 15.15. Labdarúgás: Kronos megyei I. osztály: Kéty-Őcsény (Dunai), Tamási-Tevel (Rácz) 15.30. Megyei III. osztály, Déli-csoport: Szálka-Lengyel (Bagdi) 15.30. Öregfiúk mérkőzés: DD Gáz Pécs-Bonyhád 14.30. U16, U18: Atomerőmű SE-Kaposvári Rákóczi 11, 13. Teremfoci: Városi bajnokság Pakson az ESZI-csarnokban, 12.40. VASÁRNAP Kosárlabda: Férfi NB II: Marley FKSE Szekszárd-Marcali 11. LABDARÚGÁS NB II, Hummel-csoport: Bonyhád Agraco FC-Veszprém 15. NB III, Dráva-csoport: Decs- Harkány, Baracs-Dombóvári FC- Aramis For Men, Paksi SE- Kaposvölgye, Beremend-Szekszárdi UFC 15.30. U14, U15: Atomerőmű SE-BDSE 11,13. Kronos megyei I. osztály: Bölcske-Dunaszentgyörgy (Bárány R.), Kakasd-Tolna (Tóth L.), Nagydorog-Pincehely (Albert K.), Simontornya-Kajdacs (Csizmadia), Bátaszék-Aparhant (Lubastyik), Dunaföldvár-Nagy- mányok (Vincze) 15.30. Megyei II. osztály: Mucsfa -Csikóstőttős-Kaposszekcső (Sajgó), Sióagárd-Magyarkeszi (Sebestyén), Hőgyész-Ozora (Horváth I.), Izmény-Gyönk (Kovács), Tengelic-Kisdorog (Weitner), Majos-Cikó (Botos), Madocsa- Bátaapáti (Niki), Váralja-Duna-kömlőd (Sik) 16. Megyei III. osztály, Déli csoport: Alsónána-Závod (Anczló}, Bogyiszló-Bonyhádvarasd (Nagy), Bonyhádbörzsöny-Ger- jen (Vágner), Fadd-Mórágy (Tölgyesi), Mőcsény-Harc (Unya- tinszky), Báta-Szedres (Petro- vics) 15.30. Északi csoport: Kölesd- Döbrököz (Kertész), Németkér- Tolnanémedi (Balogh), Pálfa- Pusztahencse (Stier), Szakcs- Iregszemcse (Fábos), Dalmand- Nak (Besenczi), Kocsola-Duna- földvár (Szűcs L.) 15. (A Kurd szabadnapos). Tájfutás: 2001. Áfész-kupa Paks-Ürgemezőn, 10. Teremfoci: Városi bajnokság Pakson az ESZI-csarnok- ban, 9. ■ Nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó hosszú hétvégén a megyei szövetség Bátaszéken bonyolította le az idei felnőtt- női és ifjúsági egyéni bajnokságot. Sakk Annak ellenére, hogy ezúttal négy Bács megyei „vendégjátékos” is elindult, a résztvevők száma jelentősen elmaradt a korábbi években megszokottól, hisz öt egyesület mindössze 18 versenyzője ült asztalhoz a felnőttek között. A nemzetközi címviselők távollétében a bajnoki címre leginkább valamelyik rutinos decsi játékos - Balázs Imre, Papp Csaba, Rudolf László - tűnt esélyesnek. A hétfordulós, svájci rendszerű torna végig nagy küzdelmet, néhány óriási meglepetést, és végül - mint az utóbbi időben egyre gyakrabban - a fiatalság diadalát hozta. A szekszárdi Gál Péter villámraj- tót vett, hisz öt forduló után pontveszteség nélkül másfél pont előnnyel vezette a mezőnyt. A nagy menetelés közben visszavágott Hovorka Tamásnak a városi bajnokság sorsát eldöntő „minapi” vereségéért is. A hajrá kevésbé sikerült számára, de - ha pontértékeléssel is - sikerült megszereznie első megyebajnoki címét. Ezzel élete legnagyobb sikerét érte el, amihez a komoly játékerőn túl ezúttal csodálatra méltó lelki erőre is szüksége volt, hisz a fiatal játékos a verseny közben vesztette el édesapját. Hovorka újra bizonyított ezüstérmével, a rutinos Rudolf László pedig jó hajrájának köszönheti a bronzot. Kiváló eredménynek számít a mindössze 10 éves decsi Pap Gyula negyedik helye a felnőttek mezőnyében. A női bajnok Rudolf Anna lett, míg az ifik között a szekszárdi Barbarics Tamás győzött. Végeredmény (7 fordulós svájci rendszer): 1. Gál Péter (Rendőr SE Szekszárd) 5.5, 2. Hovorka Tamás (Szekszárdi Sakk SE) 4.5, 3. Rudolf László (Bátaszék SE) 4.5,4. Pap Gyula 4.5, 5. Papp Csaba 4, 6. Sebestyén Balázs (mindhárman Decs 1990 SE) 4 ponttal. Ifjúsági bajnokság (7 induló, körmérkőzés): 1. Barbarics Tamás (Szekszárdi Sakk SE) 5.5, 2. Dobrovitz Piroska 5, 3. Pap Mihály (mindkettő Decs 1990 SE) 4.5 ponttal. dr. szabó péter