Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-23 / 69. szám
I 2001. Március 23., Péntek MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét VENTER MARIANNA Víz fölött maradni Országunkban, területi nagyságához mérten az európai átlagnál jóval több termálvíz-forrás tör a felszínre. Nincs az országnak olyan régiója, ahol legalább egy kiváló gyógyfürdő ne lenne. Északon Mezőkövesd és Bükßrdö, középen Hajdúszoboszló, Délen Gyula, nyugaton Harkány és Zalakaros, hogy csak a legismertebbeket említsük. Tolna megye is szerencsés ebből a szempontból, a Dombóvár melletti Gunaras és Tamási gyógyvize is a nemzetközi hírű fürdők rangára emelkedett. Ám egy-két szerencsés kiväellöl eltekintve a termálfürdők többsége gondokkal küzd, egyre kevesebbet tudnak fejlesztésre fordítani, pedig erre égető szükség lenne. Talán sokan emlékeznek még a Tenkes kapitánya sorozat egyik epizódjára amiben a 18. századi elképzelt gyógyfordőzést mutatták be. A gyógyforrás vize ment a maga útján, a szegény emberek meg ott ücsörögtek az iszapos tavacskában, csak úgy. A gazdagok hordókban vitették házukba a vizet, ha fürdeni támadt kedvük. Nos, mára alaposan megváltozott a helyzet. A legkevesebb, hogy a fürdővendégek modem, vízforgatásos rendszerű, kiváló minőségű medencéket akarnak látni, amiknek lehetőleg van fedett része is, nap és eső ellen és természetesen a kiszolgáló infrastruktúra - mosdók, öltözők, büfé, napágy, stb. - is magas színvonalúak legyenek. Lehetőleg egyéb szolgátatások is álljanak rendelkezésükre, gyógytorna, masszázs, fodrászat, kozmetika, legyen játszótér, s mindenek felett rend és tisztaság. Már a felsoroltak is rengeteg pénzbe kerülnek, s akkor még nem is beszéltünk arról, hogy lassan már nem elég csak a fentieket biztosítani, ahhoz, hogy sokáig maradjon a vendég, a fürdés és napozás mellett más, kikapcsolódásra való programokat és lehetőségek is kellenek. A népszerű reklámszbgent megfordítva: aki lemarad, az kimarad. Mert a jobb feltételekkel rendelkező ßrdß- helyek javára hűtlenek lesznek a vendégek a „lemaradókhoz”. Azzal pedig ördögi kör indul be, a kevesebb vendég kevesebb beväelt hoz, a kevesebb bevétel pedig még kevesebb pénzt a fejlesztésre. A talpon maradni kívánó termdlßrdöknek tehát be keü szállniuk a versenybe, mert jelenleg nincs más alternatíva. Főként annak tudatában, hogy az országban, sőt, a megyében is, több potenciális gyógyfürdő-hely van, amely csak a kiaknázásra és befektetőkre vár, mint jövendő versenytárs. Itt szavazhat: 06-90-230-426 (21) Hdttd ÉVd (Pereked) Névjegy Életkor: 22 Foglalkozás: tanuló Családi állapot: hajadon Hobby: hostesskedés Magasság: 165 cm Kedvenc étel: halételek Kedvenc ital: gyümölcslevek Csillagjegy: mérleg Emelt díjas telefon (99Ft+ÁFA/perc ♦ 6 Ft kapcsolási díj) További 7 kép: www.tolnainepujsag.hu Ismét játékra, egyfajta fürdöruhás szépségversenyre hívjuk! Ha ön 16 éves elmúlt, és még nincs 35, és szívesen megmutatná magát fürdőruhában vagy bikiniben, akkor küldje be lapunknak nem túl régi fürdöruhás fényképét. A képeket szakemberek zsűrizik, a legfotogénebb hölgyekről ezután profi fotónportereink készítik el a megjelenésre szánt képeket. A fotók február 26-ától négy héten át jelennek meg a Tolnai Népújságban, és további hét kép megtekinthető lesz lapunk internetes honlapján, a vwwv.tolnainepuisaq.hu címen is. A versenyben résztvevő hölgyek közül olvasóink szavazatai alapján az első három helyezett egy-egy Praktikum-kártyás mobiltelefont nyer! Olvasóink a lenti szelvényen, telefonon és interneten is szavazhatnak arra, kié is a legszebb mosoly. Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között szintén gazdára talál egy Praktikum-kártyás mobiltelefon! Gmuntc Tolnai Népújság szerkesztősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írják rá: "A nap mosolya"!' SZAVAZÓ,SZELVÉ NY A szavazó neve: A szavazó címe: Juhász-szobrász alkotások a Csapóban Az elméleti előadás kárpótolta a diákokat Juh- és kecsketenyésztési szakmai nap keretében Gyurgyonovics Gyula j'uhász-szobrász alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap délután a palánki Csapó Dániel Szakképző Intézet könyvtárszobájában. Szekszárd-Palánk A teveli származású, ma Bátán élő, civil foglalkozását tekintve központi-fűtés szerelő művész fából, mészkőből és löszdarabokból készített alkotásait Bea József, a Tolna Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Gyurgyonovics Gyulának több kiállítása volt már Tolna megyében, a palánki iskolában tegnap nyílt minitárlata méltó folytatása a sorozatnak. Az avatóünnepségen Orbán György előadóművész verset szavalt, míg Körtés József fuvolaművész Bach műveket adott elő. A kiállított műveket március 29-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Gyurgyonovics Gyula délelőtt 10 órakor egy juhnyírási bemutatót is tartott volna az iskola állattartó telepén, ám a száj- és körömfájás járvány veszélye végül keresztülhúzta az elképzelését. A kiállítás megnyitót megelőzően így a diákoknak meg kellett elégedniük egy elméleti előadással, ám dr. Tóth Imre, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főtanácsosa a juh- és kecsketenyésztés aktualitásai című tartalmas, élvezetes előadása nem okozott csalódást számukra. {róna» Az „Élet bölcsője” fotó: gottvald Látogatók a víztisztító üzemben A víz világnapján a víz minőségéről A tavasz első napja egyben a víz világnapja is immár tizedik éve. Csütörtökön a szekszárdi vízmű telephelyein, ebből az alkalomból, nyílt napot tartottak, így bárki ellátogathatott a vastalanítóba, a vízmérő laboratóriumba és a szennyvíztisztító telepre. Szekszárd A nyílt napon a legtöbben a vastalanító üzembe látogattak, főleg iskolások és nyugdíjasok, mondta Mina Imre, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. főmérnöke. A látogatók arra voltak kíváncsiak, hogy valójában milyen a szekszárdi víz minősége. A vízminőség vizsgáló laboratóriumban saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy milyen tisztítási folyamaton megy át a víz, mire a fogyasztókhoz jut. A szekszárdi vízmű vezetését jelenleg két dolog foglalkoztatja leginkább, mondta Mina Imre főmérnök, az egyik a Környezetvédelmi Minisztérium finanszírozásában elinduló közel 200 millió forintos bemházás, mely 3 évig tart majd. Ennek keretében víztermelő kutak fúrására kerül sor. A másik beruházás a szennyvíztisztító telep felújítását érintené, ez 800 millió forintot igényelne. Ennek a beruházásnak az előkészítése folyamatban van, a szükséges összeget elnyert pályázati lehetőségekből finanszírozzák majd. mauthner A megyei EIP a fővárosban Ki tud többet az Európai Unióról? Budapest-Tolna megye Budapesten, az Utazás 2001 kiállításon a külügyminisztérium is képviselteti magát, s ennek köszönhetően a látogatók nemcsak a különböző országok látványos tájaival; a turisztikai lehetőségekkel, hanem a hazai Európai Információs Pontok (EIP) tevékenységével is megismerkedhettek. A bemutatkozók között ott volt a Tolna Megyei EIP is.- A kereskedelmi és iparkamaráknál található Európai Információs Központokkal, mint társkiállítókkal voltunk egy standon - tudtuk meg Tolnai Ritától, a megyei EIP munkatársától. - Tevékenységünkkel az Európai Unió működésébe, mindennapjaiba engedtünk betekintést a látogatók számára. Ezt egyebek mellett különböző játékos feladatokkal, például az EU-ra vonatkozó kérdésekkel - majd jó válasz esetén jutalmak átadásával - sikerült megvalósítani. Az EU-totóban például arra kellett választ adni a jelentkezőknek, hogy a közösségben melyik a legjelentősebb agrárország (Franciaország), avagy, hogy hol gyártják a legtöbb lábbelit (Olaszország). Ugyanakkor az érdeklődők számára rendelkezésre állt az a szóróanyag, mely részletesen bemutatta a megyei EIP-et. A közönség egyébként a tegnapi után még egy alkalommal, március 25-én, vasárnap találkozhat a kiállításon az Európai Információs Pontok képviselőivel.-SZÁMilyen az egészségügyi ellátás? Hívja a 06-80-200-398-as zöld számunkat! Milyen az egészségügyi ellátás a szekszárdi rendelőintézetben és a megyei kórházban? Mivel vannak megelégedve a betegek és mi az, amin változtatni kellene? Torgyán utolsó bosszúja? Lapunk internetes honlapjának - www.tolnainepu- jsag.hu - fórum rovatában ismét megélénkült az érdeklődés a kisgazda ügyek iránt. A másik slágertéma a szekszárdi „tévéjáték” újabb folytatása. Vannak, akik szerint Koppánné Kertész Margit eltávolítása nem más, mint Torgyán József utolsó bosszúja. Mások pedig abban reménykednek, hogy a menesztett agrárminisztemek valóban ez volt az utolsó bosszúja, többre nem lesz alkalma. Majd meglátjuk. Mindenesetre várjuk véleményüket erről, illetve a szekszárdi városi tévé körül kialakult helyzetről. További címek honlapunk fórum rovatából: A (magyar) demokrácia működ(ösít)ése, Stadler csak a Fideszt nem támogatta? Zámolyi romák, Tojást a Torgyánra, Kívánjuk a sajtó szabadságát, Kutya ügyek, Vajon mindannyian a "fekete angyalok" kezében vagyunk? A www.tolnainepujsag.hu címen Ön is indíthat vitatémát és megtudhatja, mások miként véle- kednek az Ön álláspontjáról. ■ Matematikaverseny Bátaszéken Ma rendezik Bátaszéken a XII. matematikaversenyt, melyre a környező országokból is jelentkeztek a tanulók. Bátaszék A Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola, a Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó Alapítvány és a Bolyai János Matematikai Társulat Tolna megyei tagozata közösen rendezte meg az idén is a XII. matematikaversenyt Bátaszéken. A mai döntőre 58 iskolából 150 tanuló (az általános iskola 3. osztályától a 8. osztályáig) kapott meghívást, ők ugyanis sikerrel vették az eddigi több fordulós akadályokat. A januári, második fordulón még több, mint ezer tanuló vett részt. A határon túlról is jöttek versenyzők Bátaszékre, Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, a döntő ideje alatt, a kísérő tanárok részére szakmai tanácskozást szerveztek. mauthner Előadások a faluról A szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban működő honismereti szakkör mai első programjaként 8 órától dr. Kápolnás Mária muzeológus tart előadást Találkozások és változások a XX. századi magyar faluban címmel. Ezt követően, 10 órától Vass Erika néprajzkutató a parasztság val- lási ünnepeiről ad körképet. ■ * Zentán jártak Zentán járt március 15-én a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, illetve a Széchenyi István Általános Iskola tanulóinak negyven fős diákküldöttsége. Az ott élő fiatalok elmondták a bonyhádiaknak, hogy mit jelent nekik magyarnak lenni, és az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére műsort is adtak vendégeiknek. A vajdasági Zenta lakosságának 80 százaléka magyah A bonyhádi diákok megtekintették a városházát, a levéltárat, a múzeumot, megkoszorúzták a zentai csata emlékművét. A város megismerésében Pataki Tibor zentai történelemtanár segítette a vendégeket. A bonyhádiak szeretnék fenntartani a kapcsolatot a zentaiakkal, ebben továbbra is támogatja őket a Rákóczi Szövetség. ÁRNYÉKBAN AZ ÁRNYAS UTCÁBAN. A felvételen egy buszmegálló tart végleges helyére, Szekszárd déli részén az Árnyas utcai játszótérre. Az itteni megálló tegnap szép kis fedett épületet kapott Pecze István, a választókerület képviselőjének egyéni keretéből. Ignácz István asztalosmester készítette, fotó: bakó jenő Pályázatokkal a drogprevencióért Segít az ANTSZ és a A Völgységi Önkormányzatok Megelőzési Egyesülete (VÖMÉ) összehívta az oktatásban, művelődésben, propaganda munkában dolgozó szakembereket, hogy tevékenységük hatékonysága érdekében megbeszéljék idei teendőiket. Völgység Az ÁNTSZ bonyhádi vezetője, dr. Hompoth Eszter értékelte a tavalyi év programjait, pályázati eredményeit, a diákság körében végzett felmérés tapasztalatait. Szó esett arról, hogy az oktatási munkacsoportot még nem sikerült megfelelő módon beindítani, de ezt idén orvosolni szeretnék tanfolyam szervezésével, az iskolák bekapcsolásával a megelőzési programokba. A tavalyi nyertes pályázatokművelődési központ ból idén több programot is szervez a VÖMÉ: váraljai drogmegelőző tábor (közösen a rendőrséggel), egészségnapok vidéki általános iskolákban, a „kulcsos gyerekeknek” nyári napközis tábor (közösen a Rádió Bonyháddal), középiskolai osztályfőnöki órák, őszi prevenciós napok, védőnők továbbképzése, pedagógusok felkészítő tanfolyama, kiállítások. Az iskolákat szeretné segíteni a VÖMÉ a pályázati pénzek elnyerésében is. Ehhez fontos teendő lenne, hogy legkésőbb március 27-ig elkészüljenek az oktatási intézmények a drogmegelőzést elősegítő programjaik pályázatával, és azt vigyék el vagy a bonyhádi ÁNTSZ-hez, vagy a városi művelődési központba, ahol majd segítséget adnak nekik. Az országos pályázatok benyújtási határ- ideje március 31. _______ ■ 4 i * I Szükség van-e új szakrendelésekre és bármiféle változásokra? Akinek véleménye, javaslata van a rendelőintézettel, kórházzal kapcsolatban, az hívja ma, azaz pénteken 10-12 óra között a Tolnai Népújság ingyenes zöld vonalát. A 06-80-200-398-as telefonon dr. Almási István főigazgató-he- lyettes várja az észrevételeket. ■