Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-21 / 67. szám
2. oldal - Tolnai Népújság MEGYEI TÜKÖR 2001. MÁRCIUS 21., SZERDA Hírek TOLNA. Ma, szerdán 14 órától a tolnai önkormányzat képviselői testületi üzemlátogatást tesznek a Tolnán jelenleg szivacsszabászattal foglalkozó Pontex Kft-nél, a cég meghívására. A látogatásra azután kerül sor, hogy a legutóbbi képviselőtestületi ülésen is szóba kerültek bizonyos aggályok a Pontex által történő esetleges szivacsgyártással kapcsolatban. Az ülésen a polgármester hangsúlyozta, hogy ilyen tevékenység nem folyik a cégnél. PAKS. Az önkormányzat pince albizottsága ma, március 21-én 15 órától tart ülést a Városházán, amelynek napirendjén a Hegyhát utca 7. alatti ingatlannal határos támfallal kapcsolatos problémák és a dunakömlődi Csárda és Sánchegy utcák közötti magaspart stabilizációja szerepel. BONYHÁD. Civil szervezet alakult a városban, Völgységi Polgári Egyesület néven. A szervezet elnöke Takácsné Verese Erzsébet, alelnöke Melcher Zsolt, titkára pedig Filóné Ferencz Ibolya lett. NAGYDOROG. A Vöröskereszt helyi alapszervezete véradást szervez március 22-én, csütörtökön 9 és 16 óra között az iskola sportcsarnokában. BONYHÁD. A 2-es iskola tanulói ma 17 órától mutatják be rokonaiknak és az érdeklődőknek az iskolai Ki mit tud?-on előadott műsorszámaikat. A szülői gála a művelődési házban lesz. SZEKSZÁRD. A Magyar Agrár- tudományi Egyesület Tolna MegyeiSzervezete Nyugdíjas Klubja március 22-én, csütörtökön, 14 órai kezdettel Szekszárdon, a tsz- szövetség székházában tartja következő összejövetelét. Dr. Dobos István, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Tolna Megyei Szövetségének Titkára filmvetítéssel egybekötött előadást tart. BONYHÁD. A művelődési házban működő Nők klubjának tagjai mg 17 órakor tartják soros ösz- szejövetelüket, melynek keretében az egri kirándulás részleteit beszélik meg. DUNAKÖMLŐD. A Szülők szabadegyeteme sorozatában ma, március 21-én 17 órától Noé Krisztina pszichopedagógus a szülők és nevelők közötti kapcsolatról, a konfliktusok megoldási lehetőségeiről tart előadást a Faluházban. SZEKSZÁRD. Visszatekintő - ezt a címet viseli Újváry Lajos festőművész jubileumi kiállítása, mely Szekszárdon, a Művészetek Házában nyílik március 22-én, 17 órától. Fertőszögi Béláné köszöntője után Fábián Gyula tanár, újságíró ajánlja a tárlatot az érdeklődők figyelmébe. ___________■ Ka stélyterápia volt drogosoknak Rehabilitáció keretében állítják helyre a kúriát Tegnapi számunkban, a regionális kábítószerügyi egyeztető fórum pécsi megalakulása kapcsán már írtunk arról, hogy a szedres! Bezerédj- kúriát egy alapítvány terápiás-utógondozói célokra kívánja megvásárolni A hírt az alapítvány elnöke megerősítette, és részletekkel is szolgált ezzel kapcsolatban. Sándor Zoltán, az alapítvány elnöke FOTÓI BAKÓ JENŐ Szedres - Pécs A szedresi mezőgazdasági szövetkezet tulajdonában levő egykori Bezerédj-kúria jelenleg romos állapotban várja, hogy megmentsék az enyészettől. A pécsi illetőségű Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány erre készül. Pontosabban elsődleges céljuk szenvedélybetegek rehabilitációja, emellett azonban - részben az ott alkalmazott munkaterápia keretében - a kúriát is rendbe hoznák. Sándor Zoltán, az alapítvány elnöke lapunknak elmondta: az otthon hangsúlyozottan nem elvonó intézmény lenne, oda egy 30 napos kórházi gyógyszeres elvonó kúrát és egy felvételi interjút követően kerülhetnének be az önkéntes jelentkezők, akik maximálisan 18 hónapot tölthetnek majd az intézményben. A rehabilitációs otthonban többféle speciális csoportterápiát és munkateMost még lakhatatlan rápiát alkalmaznának, amelynek révén a bentlakók rendbe hoznák az épületet, egyebek mellett Bezerédj-emlékszobát is kialakítva. Az egykori kúria jelenlegi állapotában nem alkalmas arra, hogy abban emberek lakjanak. Az induláshoz - azaz az alap-megerősítéshez, a födém- és tetőcseréhez, a minimálisan szükséges lakóhelyiségek létrehozásához - mintegy 15 mülió forint kellene. A teljes felújítást 35-40 millióra becsülik. Természetesen az épületet előbb meg kell vásárolni jelenlegi tulajdonosától, ez azonban már folyamatban van, az adás-vételről az előszerződés már megköttetett. A fő kérdés most az, honnan teremtik elő az induláshoz szükséges milliókat. Sándor Zoltán elmondta: támogatást kémek a Tolna megyei és a Somogy megyei közgyűléstől. E két, e téren országosan a legellátatlanabb megyéből várnák ugyanis elsősorban a gyógyulni vágyó szenvedélybetegeket. (Tolna részéről Tímár László megyei alelnök karolta fel az ügyet.) Számítanak továbbá az Ifjúsági és Sport Minisztérium (ISM) anyagi segítségére is. Az ISM drogkoordinációs osztályvezetője, Topolánszky Ákos, helyettes államtitkár hétfői szedresi látogatása alkalmával javasolta az alapítvány elnökének: tekintettel arra, hogy a tervezett 40 millió forint kevésnek látszik a teljes felújításra, egy újabb árajánlat ismeretében hamarosan térje- nek vissza a „kastélyterápia” ügyére. _____-sTo lna megye az árvízkárosultakért A helyszínen és itthon is segítenek A tiszai árvíz károsultjainak megsegítéséből, illetve a helyszínen folyó munkálatokból Tolna megye is kiveszi részét. A hétvégén a Vöröskereszt megyei szervezetének pfaffenhofeni (Németország) testvérszervezete 18 tonnányi adományt szállított a megyeszékhelyre. Mint azt Martin János, a Vöröskereszt megyei titkára elmondta, a nagyrészt ruhaneműből, takarókból álló segélyszállítmányt teljes egészében a tiszai árvízkárosultak javára fordítják. A katasztrófa sújtotta településeket a katasztrófavédelem és a Vöröskereszt országos szinten felosztotta a megyék között, annak érdekében, hogy minden rászoruló falu segítséghez jusson. Tolna megye két beregi községet, Márokpapit és Vámosatyát segíti, azaz ebbe a két faluba jut a Tolna megyeiek adománya, természetbeni és pénzben: egyaránt. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság raktáránál, illetve a Vöröskeresztnél fogadják továbbra is az adományokat, hétköznap, munkaidőben, 8-16, pénteken 8-13 óráig. Elsősorban tartós élelmiszerekre, palackozott vízre, tisztítószerekre, takarókra lenne a legnagyobb szükség a pénzbem adományok mellett. A Vöröskereszt a személyi jövedelemadók számukra felajánlott 1 százalékát szintén az árvízkárosultak javára fordítja majd. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jelenleg 6 szakemberrel képviselteti magát az árvízsújtotta területen, ahol a mentesítési és fertőtlenítési munkálatokban vesz részt Mácsai Antal igazgató, Varga Jenő és Balázs Sándor kirendeltség-vezetők, valamint Farkas László, Horváth Zoltán és ifj. Csőglei István munkatársak. VEM A telefondoktor az allergiáról és az asztmáról Hívja a 06-80-200-398-as zöldszámunkat! Korunk leggyakoribb betegségei közé tartozik az al- vezetője válaszol olvasóink kérdésére március 22- lergia és az asztma. A Tolnai Népújság ingyén hív- én, csütörtökön 9-12 óra között, ható zöld számán ezúttal dr. Schmidt Katalin főor- Akinek az allergiával, asztmával kapcsolatos kérvos, a megyei kórház krónikus tüdő osztályának dése van, tárcsázza 06-80-200-398-at! _________■ __________________Fekete krónika__________________ Is kolai betörések Betörtek jelenleg még ismeretlen tettesek a szekszárdi Kelemen Endre Szakközépiskolába. A tolvajok egy videokészüléket vittek el, amelynek értéke mintegy harmincezer forint. A pincehelyi általános iskolából telefont és számítógépet loptak el a betörők. Garázdaság a vasútállomáson Beverték a szedresi vasútállomás ablakait, az okozott kár mintegy ötvenezer forint. Két öngyilkos Bogyiszlón és Decsen is öngyilkos lett egy-egy középkorú férfi. Mindketten önakasztással vetettek véget életüknek. Mivel idegenkezűség gyanúja nem merült fel, államigazgatási eljárás keretében folyik az eljárás a halálesetek ügyében. Gépkocsifeltörés Szekszárdon Az autóban hagyott iratokat és készpénzt vittek el ismeretlen tettesek, akik feltörtek egy autót Szekszárdon. Besurranó tolvajok Dombóváron közel harmincezer forint készpénzt loptak el egy Árpád utcai házból. Jelentős kár Tizenegy önetetőt tulajdonítottak el Tamásiban a csaringáti sertéstelepről. A kár nagysága eléri a 250 ezer forintot. Tolvaj járt a gyógyszertárban A dombóvári kórház patikájának szellőzés miatt nyitva hagyott ablakán jutott be az egészségügyi intézménybe az az ismeretlen tolvaj, aki mintegy 30 ezer forint értékű gyógyszert ellopva távozott az épületből. ■ __________________Faluról, falura_________________ DALMAN D. Az elmúlt héten a németországi Wachbachban járt a falu polgármestere, Bondorné Nagy Ibolya, aki a Baden-Württemberg tartományban lévő település oktatási intézményének igazgatójával - a magyar származású Peter Molnárral - az iskolák közötti kapcsolat- felvétel lehetőségéről tárgyalt. A megbeszélés eredményes volt, amit jelez az is, hogy a direktor júliusban hazánkba látogat a részletek tisztázása és a megállapodás aláírása érdekében. GYULAJ. Jó ütemben halad a községet Szakállyal összekötő út építése. A földmunkákat hamarosan befejezi a vállalkozó, majd a kövek hordása és azok tömörítése következik, végül pedig az aszfaltozásra, valamint a padkarendezésre kerül sor. CSIKÓSTŐTTŐS. A megyei labdarúgó bajnokság második osztályában játszó csapat tagjait vacsorával egybekötött fogadáson látta vendégül Pintér Szilárd, a megyeszéli falu polgármestere. A találkozón az őszi szezonnál lényegesen jobb tavaszi szereplésben bízó sportköri elnök, Szabó Zoltán egy garnitúra ajándékszerelést vett át Brauer Jánostól, a nemrégiben alakult Völgység-Hegyhát Takarék- szövetkezet ügyvezető elnök-igazgatójától. SZAKCS. A község polgármesteri hivatalában csütörtök este hat órakor kezdődik a falu képviselőtestületének következő ülése, melyen a megyei területfejlesztési tanácshoz benyújtandó pályázatról és a gyermek- védelemről alkotott önkormányzati rendelet módosításáról lesz szó. ■ Módszertani börze Segítség a felzárkóztató foglalkozásokhoz Báta A Nemzeti Etnikai Kisebbségi Oktatás szaktanácsadói csoportja programjaként a bátai általános Iskola március 20-án módszertani börzét rendezett a kisebbségi oktatásban részt vevő, és a kiscsoportos oktatás iránt érdeklődő iskolák pedagógusai számára. A bemutató órákon a pedagógusok segítséget kaphattak kiscsoportban szervezett felzárkóztató és fejlesztő foglalkozások vezetéséhez. A résztvevők a roma tanulók tantárgyi fejlesztésén túl betekintést nyertek a számítógépes egyéni foglalkozások munkaformáiba is. A bemutatót szakmai konzultáció követte, amelyen a részt vevő pedagógusokon kívül Szo- boszlai Máténé kisebbségi referens, a Tolna Megyei Humán Szolgálatok Központja munkatársa, valamint Humné Szentesi Katalin nemzetiségi oktatási szakértő vett részt.-RPEUGEOT AuTÓsziqET Pécs, Siklósi út 122. Tel.: 72/450-505; 72/446-855 HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Telepünkön lévő használt autók eredetvizsgálattal rendelkeznek! Cltroén BX Break; 1,9D kpz., riasztó, el. abl. ’87 499 EFt Daewoo Legenza CDX; 2.01 szkorm., légzsák, el. abl. '98 3.200 EFt Daihatsu Coure; 0.9 légzsák, rádiómagnó '97 999 EFt Flat Cinquecento; 0.9 kpz., riasztó, ködlámpa '94 720 EFt Fiat Punto 55 S; 1.11 indítésgátló, szervizkönyv, '96 1.220 EFt Honda Civic; 1.6Í/16V kpz., riasztó, el. abl., rmagnó '91 899 EFt Mercedes B. 300 SE; 3.2I full extra '92 4.499 EFt Peugeot 205 XRD; 1.9D rádiómagnó '90 599 EFt Peugeot 306 XN Break; 1.41 szkorm, Izs., indg., kpz., el. abl., szín. üv., szervlzk. '98 1.950 EFt Peugeot 406 Break STDT; 1.9TD szkorm., Izs., indg., kpz., el. abl., ’97 szín. üv., szervizk. 3.200 EFt Renault R 5; 1.4 rádiómagnó '86 380 EFt Skoda Felicia LX; 1.9D szkorm., kpz. riasztó, el. abl., váltózár, vonóh, napfénytető '98 1.599 EFt Suzuki Swift GLS; 1.31 3 a., indg., kpz., el abl./tük., szk. ’98 1.340 EFt Suzuki Swift Sport IV.; 1.3i központi zár, elektr. ablakom. ’00 1.650 EFt VWGolf; 1.6D rádiómagnó ’88 730 EFt Fiat Ducato Maxi; 2.5D tgk., rádiómagnó ’93 1.056E+áfa Ford Transit; 2.5D tgk., szkorm, rádiómagnó ’94 1.300E+áfa Peugeot Expert; 1.9TD tgk., szkorm., Izs., riasztó ’98 2.399 EFt Peugeot Partner 170 C D; 1.9D tgk., szkorm, indg., szervizk. ’00 1.900E+éta Részletfizetés és használtautó-beszámítás. Bizományosi értékesítésre autót átveszünk. L. Auto-Motor Kft. Pécs, Siklósi út 68. Tel.: 72/414-196, 30/288-5551, 30/226-0677 ■ BMW 535i, 1997 - multi kormány- full, szervizkönyv 6.500.000 Ft • BMW 520i, 1996 - multi kormány- tempómat - kiima, szervízkönyv 4.990.000 Ft • BMW 728i, 1997 - gyári telefon - kiima - szervizkönyv 6.500.000 Ft • Megane Classic 1997 1,6B - légzsák - szervo 1.960.000 Ft ■ Honda Civic Sedan 1996. 1,4 metál ezüst 1.998.000 Ft ■ Opel Astra Caraván 1993 1,7D el.ablak 1.360.000 Ft • VWGolf III. 1994. 1,4 1.488.000 Ft • Honda 1,6 125 LE 1992 1.350.000 Ft További még 100 db autó. Hitel lehetőség 15 éves korig. Használtautó-beszámítás. •7ioeo‘ NYITRAI AUTÓHÁZ Pécs, Szent Borbála u. 5. Tel.: 72/270-027,270-028 Használtautó kínálata: Renault 5; 1.4,5 a. '87 460 EFt Renault 11; 1.7,5 a. ’84 245 EFt Renault 19 RT; 1.4,5 a. ’93.ro1.230 EFt Renault 19; 1.4,4 a. ’94.iz 1.250 EFt Renault Clio; 1.2,5 a. ’97 1.350 EFt Renault Lag. RXE; 2.0, full 94 2.200 EFt Renault Még.; 1.4,5 a. 96 1.590 EFt Renault Még.; 1.4,5 a. '96.121.580 EFt Renault Még.; 1.4/16V,4a. ’99.0? 2.990 EFt Renault Scén. RT; 1.6 ’97 2.720 EFt Renault Scén. Fám.; 1.4 '98 2.550 EFt Renault Twingo; 1.2 ’99.071.680 EFt Barkas B1000; 2.Ü. '89 265 EFt Citroen BX; 1.4 '85 330 EFt Daewoo Lanos; 1.5,5 a. '97 1.490 EFt Dae. Nubi.; 1.6/16V, 5 a. 98 1.670 EFt Hyundai Exel; 1.5,3 a. '91 520 EFt Nissan Sunny; 1.6,4x4, kombi '88 580 EFt Peugeot 306,1.4; 4a,b/g'96.n 1.570 EFt Skoda Forman LX; 1.3 '94 850 EFt Suzuki Sedan GLX; 1.3 ’94 990 EFt VW Passat Combi; 1.6D '85 450 EFt Wartburg; 1.3,4 üt. '89 280 EFt Wartburg; 1.3,4 üt., b/g '90 380 EFt Ford Esc. Van; 1.8D,tgk. ’93 890 EFt Minden szerdán AUTÓPIAC v A * I 1