Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-02 / 52. szám

2001. Március 2., péntek Tolnai Népújság - 5. oldal VILÁG TŰKOR Javulóban a gazdasági kapcsolatok Meddig marad „hadifogságban” a sárospataki könyvtár? Ma tartja soros tanácskozását a ma­gyar-orosz gazdasági-kereskedelmi vegyes kormánybizottság, amelynek magyar társelnöke Matoícsy György gazdasági miniszter. Partnere Alekszandr Dondukov ipari, tudo­mányos és technológiai miniszter, a vegyes bizottság orosz társelnöke. Moszkva - Budapest A kétoldalú kapcsolatok megélénkülését mutatja, hogy a közelmúltban járt hazánkban Igor Ivanov orosz külügyminiszter (aki­nek egyébként novemberre volt érvényes meghívása, de akkor a látogatását elhalasztotta), Alek­szandr Dondukov pedig alig egy hónapja volt Matoícsy György vendége. A magyar gazdasági miniszter legutóbb december 5-én látogatott Moszkvába, egy nemzetközi konferencián vett részt, és ebből az alka­lomból Dondukowal és German Gref orosz gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisz­terrel is megbeszélést folytatott a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi együttműködés jö­vőjéről, a kapcsolatok távlati fejlesztéséről. Moszkvai adatok szerint a kétoldalú áru­csere 2000-ben 2,9 milliárd dollárt tett ki (1999-ben 1,98 milliárdot), s ebből az orosz export értéke 2,5 milliárd, míg a magyar ki­vitelé csak 400 millió dojlár volt, vagyis a magyar deficit megközelítette a 2,1 milliárd dollárt. Martonyi János külügyminiszter a na­pokban úgy nyilatkozott, hogy az idén le­hetőség van az Oroszországba irányuló magyar kivitel megkétszerezésére, a ma­gyar exportnövekedése ugyanis tavaly 27,8 százalékos volt és ezzel a kereskedelmi hi­ány is mérséklődhet. A pénteki moszkvai tárgyalásokon a ke­reskedelmi aránytalanságok mérséklésének lehetőségei mellett szó lesz a csaknem 500 millió dolláros, a Szovjetuniótól örökölt orosz adósság törlesztésének kérdéseiről is. Mindazonáltal orosz körökben egyre gyak­rabban és nyíltabban szólnak arról, hogy a két ország kapcsolatrendszerében súlyos te­herként szerepel a második vüágháborúban a szovjetek által elhurcolt műkincsek kérdé­se. Annak idején még Borisz Jeldn elnök tett ígéretet arra, hogy rövidesen visszaszolgál­tatják a sárospataki könyvtárat, erre azon­ban mind a mai napig nem került sor. Az orosz lapok rendszeresen cikkeznek arról, hogy a magyar fél szinte minden egyes alka­lommal fölveti ezt a kérdést, de az Európa- szerte nemtetszéssel fogadott restitúciós tör­vény szellemében az elhurcolt javakat egy­fajta „háborús kárpótlásként” fogják föl. Mindenesetre kérdéses, hogy Mihail Kaszja- nov orosz kormányfő várható budapesti lá- togatására milyen válaszokkal érkezik: ■ Határblokád várható A szervezők titkolják, hogy hol lesznek torlaszok Szlovákia Határátkelőhelyeket zárnak le a szlovák vasasok, akik azért demonstrálnak, mert nem kapták meg a megálla­podás szerinti béremelést. Péntek reggel 9-től délután 13 órá­ig öt határátkelőhelyet von blokád alá a fémipari szakszervezet - je­lentették be vezetői. Azt nem árulták el, hogy pontosan melyik átkelőkről van szó. Annyit azon­ban tudni, hogy két-két szlo­vák-lengyel, illetve szlovák-ma­gyar és egy szlovák-cseh átkelő­helyen kívánják majd megakadá­lyozni a forgalmat. Minden helyszínen legalább 400 aktivistájuk lesz jelen, és az egész akció több millió koronájá­ba kerül majd a szakszervezet­nek. Elégedetlenségüknek azért adnak ilyen formában hangot, mert állítólag sem a kormány, sem a gépipari szövetség nem tar­totta be a velük kötött egyezséget, vagyis tavaly nem emelte a bére­ket az infláció mértékének meg­felelően. Szerkesztőségünk információi szerint a magyar forgalomban minden bizonnyal a Parassa- puszta-Ipolyság (Sahy) és a Ko- márom-Eszak-Komárom (Komár- no) közti határátkelőket érinti majd a blokád. A zárlat szervezői azonban nem közölték előre a helyszíneket, mivel meglepetés­nek szánják a kiválasztását, ezzel is fokozva a hatékonyságát. En­nek következtében a magyar ha­tárőrség sem hozott különösebb intézkedéseket; szükség esetén a kialakult helyzetnek megfelelően, rugalmasan fognak reagálni. Markó Béla összefogást sürget Egy román lap bírálta Németh Zsolt erdélyi körútját A kormány már pénteki ülésén dönthet a státustörvény tervezetéről, amelyet csütörtökön tárgyalt meg és hagyott jóvá a közigazgatási államtitkárok értekezlete - derült ki Orbán Viktor miniszterelnök és Markó Béla RMDSZ-elnök csütörtöki találkozója után. Budapest A megbeszélést követően a romá­niai magyar szervezet vezetője mellett Németh Zsolt, a külügyi tárca politikai államtitkára nyilat­kozott újságíróknak.- Össze kell fognunk, hogy a bukaresti illetékes hatóságok ne lassíthassák le az erdélyi magyar egyetem tervezett szakának enge­délyezési folyamatát - mondta Markó Béla. Kitért arra, hogy Mircea Geoana román külügymi­niszter március végére tervezett budapesti tárgyalásain a többi között a romániai egyházi és kö­zösségi ingatlanok ügyének, vala­mint a nyelvhasználatot szabályo­zó törvényjavaslat témakörének mindenképpen napirendre kell kerülnie. V Németh Zsolt, a magyar Külügy­minisztérium politikai államtitká­ra minden diplomáciai szokást fel­rúgva a román hatóságok tájékoz­tatása nélkül tett látogatást az el­múlt hetekben több erdélyi város­ban, ahol olyan kijelentéseket tett, amelyek csak a szélsőséges román nacionalisták malmára hajtják a vizet - írta csütörtöki számában a Curentul című román napilap. A lap szerint loan Ras Fehér megyei prefektus közölte: magya­rázatot kérnek a nagyenyedi Beth­len Gábor Kollégium igazgatójá­tól, milyen körülmények között találkozott a magyar politikussal. A Curentul Írása figyelmen kí­vül hagyta azt a tényt, hogy erdé­lyi körútját megelőzően Németh Zsolt Bukarestben tárgyalt Mircea Geoanával. ■ Csődben a palesztin gazdaság A minisztériumok nem tudják fizetni a telefonszámlát Rendőrségi ellenőrzés közben tegnap felrobbant egy taxi Izraelben. Az öngyilkos palesztin merénylő mellett kilen­cen megsebesültek. Továbbra sem csitulnak a közel-keleti feszültségek, miközben a palesztinok által ellenőrzött terü­leteken a teljes gazdasági csőd fenyeget. Tel-Aviv Az izraeli rádió szerint a rendőr­ség tudomást szerzett arról, hogy egy gépkocsiban robbanóanyag van, s Tel-Avivból - ahol fölfedez­ték - ötven kilométeren át követ­ték. Egy szemtanú elmondta: iz­raeli rendőrök lezártak egy útsza­kaszt, és elkezdték ellenőrizni a gépkocsikat, közöttük egy taxit. Amikor közelebb mentek a kocsi­hoz, az felrobbant. Megfigyelők szerint a térség­ben az is szítja a szélsőséges in­dulatokat, hogy a Palesztin Ható­ság - az október óta tartó felkelés miatt - fölélte tartalékait; a mi­nisztériumok már a telefonszám­lát sem képesek kifizetni. Ennek fő oka, hogy 135 ezer palesztin, minden hatodik mun­kavállaló képtelen eljutni izraeli munkahelyére, pedig az ott ka­pott, az otthonihoz mérten vi­szonylag nagyobb bér gyakran egész családok egyetlen megélhe­tési forrása. Ha a kiesett bérekhez hozzászámítják a többi elmaradt bevételt, ez napi legkevesebb. 12 millió dolláros veszteség. „Békeidőben” - ha van ilyen a Közel-Keleten - az elmúlt hóna­pokért 250 millió dolláros adó­átutalás illetné meg a palesztino­kat, hiszen Arafat korábban meg­állapodott az Izraelben levont pénzek átutalásáról. Ezzel szem­ben a Palesztin Hatóság csupán 75 milliót kapott meg. Izrael arra hivatkozik - s ez az ördögi kör -, ha kevesebb palesztin munkás dolgozhat odaát, kevesebb adó is folyik be. A palesztin munkavál­lalók kiesése Izraelnek is kárt okoz, de a biztonsági szemponto­kat helyezik előtérbe. Intő jel le­hetett számukra az is, hogy a nyolc halálos áldozattal járó ko­rábbi buszmerényletet olyan pa­lesztin sofőr követte el Tel-Aviv külvárosában, aki öt éven keresz­tül „ingázott”. _________________________(Béni HÍR EK RÖVIDEN Martonyi Ausztriában A magyar külügyminiszter Schüssel kancellár meghívására március 2. és 4. között részt vesz az 5. Európai Fórumon az ausztriai Lechben. Mivel a térséget egyedül Martonyi János képviseli, meg­hívása az európai folyamatok alakításában vállalt magyar szerep komoly elismerése. Brüsszeli pénz vidékfejlesztésre Tegnap aláírták a belga fővárosban az Európai Unió előcsatlakozási alapjának felhasználására vonatko­zó pénzügyi megállapodást. A program keretében Magyarország 2000 és 2006 között évente 38 millió eurót (mintegy 10 milliárd forint) kap, amely mező- gazdasági és vidékfejlesztési célokra vehető igény­be. Ehhez a költségvetésnek 3,5 milliárd forint saját forrással kell hozzájárulnia. Jörg Haider támad Az Osztrák Szabadságpárt egy éve lemondott elnö­ke szokásos hamvazószerdái beszédében újra álta­lános támadást intézett az Európai Unió, Klestil ál­lamfő, a koalíciós partner Osztrák Néppárt, az oszt­rák szociáldemokraták, valamint általában a balol­dal és az osztrák zsidó hitközség ellen. Schengeni határ kérdőjelekkel Visszalépés lenne, ha a schengeni határ Csehor­szág és Szlovákia között húzódna - jelentette ki Rudolf Schuster Prágában. A szlovák államfőnek Havel elnök kifejtette: Szlovákia csatlakozása a NATO-hoz és az Európai Unióhoz Csehországnak is érdeke. Kucsma-ellenes mozgalom Az ukrán főváros főutcáján a rendőrség lebontotta az „Ukrajna Kucsma nélkül” elnevezésű megmoz­dulás résztvevőinek sátrait. Néhány ellenállást ta­núsító részvevőt előállítottak. Berlin megbékél a rakétapajzzsal A német kormány a jelek szerint átértékeli az ame­rikaiak országos rakétaelhárító rendszerével (NMD) kapcsolatos álláspontját, és elfogadja a wa­shingtoni érveket. Tévéinterjújában Schröder kan­cellár kijelentette: nem osztja azoknak a nézetét, akik ördögi tervnek tekintik az NMD-t. A kormány­fő elsődleges gazdasági érdeknek nevezte, hogy Németország hozzájusson az NMD alapját képező csúcstechnológiákhoz. FÖLDRENGÉS SEATTLE-BEN. Több mint 270 milliárd forint kárt okozott a nyugat-amerikai nagy­várost megrázó, a Richter-skála szerint 6,8 erősségű földmozgás. A katasztrófában több mint 150 ember megsérült, egy asszony az ijedtségtől szívinfarktusban meghalt. _________________ fotó: europress/epa ÍTÉ LETIDŐ. Angliától fél Németországig megbénult a forgalom a szokatlanul erős, tél végi havazás mi- att. A franciaországi Saint-Maximinban mintegy 4000 jármű került a hó fogságába. fotó= europress/epa á »

Next

/
Thumbnails
Contents