Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-01 / 51. szám

2. oldal - Tolnai Népújság MEGYE TÜKÖR 2001. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK S>: §§jj| Hírek PAKS. Az önkormányzat kép- viselő-testülete március 7-én, szerdán 16 órai kezdettel tart­ja következő ülését, amelynek legfontosabb napirendi pontja a város 2001. évi költségvetés­ének elfogadása lesz. Az elő­terjesztéseket a szakbizottság­ok a héten véleményezik. TOLNA. A Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete ma, csütör­tökön 18 órától a helyi műve­lődési házban tartja soros ösz- szejövetelét, amelyen megbe­szélik a március 24-i budapes­ti kirándulást. BONYHÁD. Az Internet-fiesta nevet adta legújabb program­jának a városi könyvtár. Már­cius 2-án és 3-án, 9-17 óráig ingyenes internetezési lehető­ség várja a számítógépes is­meretek tekintetében kezdő­ket és a haladókat egyaránt. Előzetes időpont egyeztetés alapján ülhetnek le inter­netezni a jelentkezők, a ren­delkezésre álló fél óra alatt a könyvtár dolgozói segítik az ismerkedést a világhálóval. A DOMBÓVÁRI Molnár György Általános Iskolában csütörtök este hat órakor Tö­rök Emőke nemzetközi hírű mestertől az okleveleket veszi át az a tizennyolc asszony, aki résztvevője volt a térség ön- kormányzati társulása által szervezett harminc órás játék- baba-készítő tanfolyamnak. PÉCS. Minden eddiginél több kiállítóval nyílik meg március 9-én a Turizmus 2001 Utazási Börze Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A háromna­pos kiállításon és vásáron a térség utazásszervezői, illetve számos országos utazási iroda mutatja be idei kínálatát, szakmai és szolgáltatási új­donságait. A DOMBÓVÁRI Dombó Pál utca 17. szám alatti irodában március elsején ismét megnyí­lik a Tolna Megyei Kereskedel­mi és Iparkamara helyi kiren­deltsége, melynek működteté­sét a kisrégió területfejlesztési társulása pályázaton nyerte el. TOLNA. Tolna Városvédő Egyesülete ma, csütörtökön 18 órától a helyi művelődési ház gyermekkönyvtárában tartja tisztújító közgyűlését, ame­lyen elnököt és titkárt válasz­tanak, valamint az egyesület további munkáját beszélik meg. DOMBÓVÁR. A Magyar Szo­cialista Párt helyi szervezete a MÁV Rt. Gyenis Antal utcai üzemi étkezdéjében „Szegfű­bált” rendez péntek este hét órától, ahol a zenét a Treff együttes szolgáltatja. _______■ Mo st már jöhet a tavasz! Nagy napra ébredtünk, ha valaki esetleg még nem eszmélt volna rá, hivatalosan beköszön­tött a harmadik évezred első meteorológiai ta­vasza. Hogy ez így történhetett, abban jelen­tős szerepet játszottak a medinai óvodások, akik tegnap minden igyekezetükkel megpró­bálták elintézni, hogy a tél - amely eléggé ta- vasziasra sikeredett az idén, de azért már ép­pen elég volt belőle - most már tegye el magát legalább háromnegyed évre. Hogy nem hiva­talosan ehhez mit szól a leghidegebb évszak, az más lapra tartozik, az azonban biztos, hogy a medinai óvoda udvarán tegnap délelőtt vég­rehajtott télbúcsúztató kisze báb égetés során még kifejezetten kellemes volt a tűz melege. ___________________ FOTÓ: BAKÓ JENŐ Bi zonytalanság a hulladéklerakó körül Hamarosan önkormányzati tulajdonba kerülhet az őcsényi reptér Az őcsényi repülőtér és az ugyancsak Őcsényben terve­zett esetleges regionális hul­ladéklerakó is témája volt a Szekszárd Megyei Jogú Vá­ros és a Városkörnyéki Ön- kormányzatok Területfej­lesztési Társulása tegnapi, Zombán rendezett tanács­kozásának. Zomba Az ülés első részében Koltai Tamás, a me­gyei közgyűlés elnöke informálta a megjelen­teket az idén várható megyei és regionális területfejlesztési támo­gatásokkal kapcsolatban. Egyebek mellett elmondta: a megyei terület- fejlesztési tanács által már meghir­detett céljellegű decentralizált alap­pal (CÉDA) összefüggésben nem várható újdonság, a pályázható összegek reálértékben lényegében megfelelnek a tavalyinak, és az el­osztás irányelvei sem változnak a tanács szándékai szerint, azaz a CÉDA-pénzeket lakosság arányo­san tervezik szétosztani a kistérsé­gek között, a konkrét települési projektek támogatásáról pedig idén is a kistérségek döntenének. Koltai Tamás az őcsényi repü­lőtérrel kapcsolatban elmondta: jó esély van a létesítmény tulajdo­ni viszonyainak gyors rendezésé­re. A két területileg érintett tele­pülés, Őcsény és Decs várhatóan a napokban benyújtja az ÁPV Rt.- hez az ezzel kapcsolatos kérel­met, ezt követően a reptér térítés- mentesen a két önkor­mányzat tulajdonába ke­rülhet. A megyei elnök kö­zölte azt is, hogy nagy va­lószínűséggel meglesz a pénz (a regionális terület- fejlesztési tanács egyik ke­retéből) a reptér megvaló­síthatósági tanulmányá­nak elkészítésére, és ugyanebből a forrásból jut­hat a szekszárdi pedagógiai főis­kolán megvalósítandó területfej­lesztési szakember-képzés - akár idén szeptembertől történő - be­indításának elősegítésére is. Igen nagy viszont a bizonyta­lanság az Őcsényben esetleg megvalósuló hulladéklerakó kö­rül - derült ki a téma tárgyalása kapcsán. Egyrészt még nem zá­rultak le az előkészítő vizsgála­tok, de ha az illetékes hatóságok minden szempontból megfelelő­nek is találják a helyszínt, az ezt követően megtartandó őcsényi népszavazás meg is hiúsíthatja a tervet. A térséghez tartozó önkor­mányzatok képviselői kifogásol­ják, hogy nem kapnak informáci­ót a témáról, holott többségük nemcsak - egy korábbi szándék- nyilatkozat szerint - a beruházás­ban, hanem annak előkészítésé­ben is részt szeretne venni. Nem tudni azt sem, várhatóan milyen (anyagi) feltételek mellett történ­ne a hulladék elszállítása az egyes településekről. Tovább bo­nyolítja a helyzetet, hogy a jelek szerint Pakson is terveznek regio­nális hulladéklerakót (Tolna leg­alábbis már kapott ajánlatot Paks­ról). Mivel a térségi hulladéklera­kó létesítéséhez a törvény szerint legalább 100 ezer főnyi lakosság szükséges, és ilyen alapon Tolna megyében kb. 2,5 hulladéklerakó létesülhet, az esetleges „elszívó hatás” esetén szintén kudarcba fulladhat az őcsényi lerakó terve. A továbblépés érdekében ezért arról határoztak: a társuláshoz tartozó önkormányzatok tegye­nek szándéknyilatkozatot azzal kapcsolatban, hogy - a szekszár­di polgármesteri hivatal által ki­dolgozott egységes feltételrend­szer alapján - csatlakoznának-e a térségi hulladéktárolóhoz. Fekete Krónika GÁZOLAJAT LOPTAK KAPOSPULÁN. Egy árufuvarozással foglalkozó kapospulai vállalkozó családi házának udvarában parkoló két teherautó üzemanyag-tartályának zárszerkezetét lefeszítve ismereüen tettes összesen 190 liter gázolajat tulajdonított el az éj leple alatt, mellyel 40 ezer forintos kárt okozott a járművek tulaj­donosainak. „CSAK” RONGÁLTAK, NEM LOPTAK. Tegnap Bátaszék és Várdomb között, az 56-os út közelében egy gazdasági épületbe hatoltak be ismeretlen tettesek. Értéktárgyakat nem vittek magukkal, viszont a berendezést megrongálták. KIGYULLADT A SERTÉSÓL. Egy nádfedeles, bontás alatt álló sertésól kapott lángra tegnap Tamásiban, valamivel délután 2 óra előtt. A tüzet a dombóvári hivatásos, valamint a tamási önkéntes tűzoltók fékezték meg. SÚLYOSAN MEGSÉRÜLTEK. Pakson kedden két súlyos közlekedési baleset is történt. Az első esetben, a 6-os számú főúton, lakott területen kívül, egy vélhetően ittas személy az általa vezetett gépkocsival letért az útról és nekiütközött egy kerítésnek. Ugyancsak súlyos sérülést szenvedett az a kerékpáros is, aki kanyarodás közben nekiütközött egy egyenesesen haladó személygépkocsinak. TŰZ A NÁDASBAN, OZORÁNÁL. Az ozorai elágazónál található területen tegnap 17.40 órakor mintegy két hektárnyi területen lob­bant lángra a nádas. A tűzoltók a szomszédos Fejér megyéből, Sárbogárdról érkeztek megfékezni a lángokat. Új kivitelezőt keresnek Megérkezett a hivatalos értesítés Megérkezett a Környezetvé­delmi Minisztérium hivata­los értesítése a KAC támo­gatás elnyeréséről, így in­dulhat a négy település szennyvízcsatornájának építése Időközben kiderült, új kivitelezőt kell keresni. Madocsa A környezetvédelmi alap céltámo­gatás elnyeréséről szóló hivatalos • értesítés kézhezvétele után ta­nácskoztak az érintett települések - Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa és Dunakömlőd okán Paks - pol­gármesterei a mintegy 4,5 milliárd forintos szennyvízcsatorna beru­házás tennivalóiról. Miután az ál­lami támogatási források rendel­kezésre állnak, a legsürgetőbb fel­adat a víziközmű társulások létre­hozása, amelyen keresztül a beru­házási összeg 15 százalékát kitevő lakossági hozzájárulások fizethe­tők be. Ismert, hogy a KAC támo­gatás mintegy két éven keresztül váratott magára, a kivitelezőket azonban már ezt megelőzően ki­választották közbeszerzési pályá­zat útján. A Madocsán épülő tisz­tító kivitelezője a Csőszer Rt, a csatornahálózaté a Nemzetközi Betonútépítő Rt. lett. Utóbbi azon­ban decemberben csődöt jelen­tett, ezért a négy polgármester szakértők tanácsára úgy döntött új kivitelezőt keresnek helyére, meghívásos közbeszerzési pályá­zat útján. Új közbeszerzési pályá­zat kiírása ugyanis hosszú időt venne igénybe, veszélyeztetné a beruházás júniusi kezdését, ami az állami céltámogatás elvesztését jelentené. _______________Rákosi Is kola a bőrgyári irodaházból? Faluról, falura Mintegy kétórás vita után elfogadta a simontornyai képviselő-testület a város idei költségvetését. SlMONTORNYA Az ülésen több képviselő tett kri­tikus észrevételt a város 515 mil­lió forintos tervezett bevételének elosztását illetően. Körtés István, a pénzügyi bizottság elnöke a fej­lesztésre fordítandó összeget ke­vesellte. A képviselő szerint több elképzelés kimaradt a költségve­tésből, egyebek közt nem szere­pel benne a gyógyturizmus, az A költségvetési kritikája inkubátorház és a környezetvé­delmi alap támogatása. Gácsi Vendel, a kertváros járdaépítését hiányolta a kiadások közül, Csőszné Katz Edit szociális bizott­sági elnök szerint a segélykeret nem elegendő. A rendeletet a ja­vasolt módosítások nélkül, két nem-szavazat és egy tartózkodás mellett fogadták el. Eszerint a be­vételek több, mint tíz százalékát fordítják beruházásra, fejlesztés­re, a társadalmi szervezetek 12,5 millió támogatást kapnak. A be­ruházások között legnagyobb összeggel, tízmillió forinttal a bőrgyár irodaházának tervezett megvásárlása szerepel, amelyben iskolai tantermeket alakítanának ki. Ötmillió forintért a városköz­pont díszburkolatát, négymillió forintért a temető urnafalát és út­burkolatát építik ki. Ötvenperces vitát követően sza­vazták meg a polgármester illet­ményét. Cserháti Péternek a köz- tisztviselőkénél alacsonyabb mér­tékű emelést hagytak jóvá: az ed­digi 223 ezer forint helyett 240 ezer forintban állapították meg ha­vi járandóságát, Sudár Mátyás al­polgármester havi 50 ezer forintos tiszteletdíjat kap. __________________________________T. F. GERJEN. Az eddigi legtöbb mintával neveztek a gazdák az 1994. óta megrendezett borbírá­latra, amelyet a hét végén tartot­tak. Összesen negyvenegy bor ér­kezett a versenyre, ahol a terme­lők a zsűrivel együtt kóstolhatták az éppen bírált nedűt. Az értéke­lésnél is egyenként mondták el tapasztalataikat, tanácsaikat a szakemberek. A fehér borok kö­zött 1 arany, 4 ezüst, 5 bronz, a rosék 1 ezüst 2 bronz, a vörös­borok 2 arany, 2 ezüst és 5 bronz minősítést érdemeltek ki. SÁRSZENTLŐRINC-UZD. A Népfőiskola XI. évfolyamának 11. összejövetelét ma 14 órától ren­dezik a nyugdíjasok klubjában. Raszputyin, a cári udvar különös kegyeltje címmel Németh Balázs szekszárdi ifjú tudor, Kölesd múltjának jelentős állomásai címmel dr. Kiszler Gyuláné kölesdi magyar-történelem sza­kos tanár, helytörténész, Az állat­orvos időszerű tanácsai címmel dr. Kiszler Gyula kölesdi állator­vos tart előadást, majd szokás szerint Renkecz József nyugal­mazott iskolaigazgató meteoroló­giai és ornitológiái perceivel zá­rul a délután. DUNAKÖMLŐD. A Faluházban március 2-án, pénteken 18 órakor nyílik ifj. Bere Imre amatőr festő kiállítása az Almássy László Egyesület rendezésében. ______■ Mi t fogtak a horgászok 2000-ben? A horgászok mindig panaszkodnak. Kevés a hal a vizekben, rosszkor, rossz helyen történik a haltelepítés, rossz a hor­gászrend, rossz az időjárás, nagyon drága a horgászjegy, a felszerelés. Ami részben igaz is. Mégis, tulajdonképpen büsz­ke lehetne a megye horgásztársadalma a tavalyi eredmények­re. Az elmúlt évről Szegedi Lászlóval, a Horgászegyesületek Tolna Megyei Szövetsége ügyvezető elnökével beszélgettünk.- Sokféle összesítés, kimutatás, sta­tisztika készül egy-egy évről a szö­vetségnél Valamennyit természete­sen nincs módunkban közre adni, ezért próbáljuk meg a legfontosab­bakat, legérdekesebbeket kiemelni. A halak és fogások előtt kezdjük ta­lán a horgászokkal!- Tolna megyében tavaly 528-cal nőtt a regisztrált horgászok száma. A rosszabbodó körülmények elle­nére van tehát érdeklődés a horgá­szat iránt. Nem kis létszámról van szó, hiszen megyénkben összesen 11.302-en kaptak állami horgászje­gyet az elmúlt évben. Ebből 8872 a felnőtt, 1739 a gyermek és 691 az if­júsági horgász. Jó jel, hogy legna­gyobb mértékben a gyermekhorgá­szok száma emelkedett. Szeren­csés, hogy a halászati törvény je­lentős kedvezményeket biztosít a 14 év alatti korosztálynak - azaz nagyon olcsón horgászhatnak a gyerekek szinte mindenütt -, és a lehetőségeinkhez képest mi is min- dent elkövetünk, hogy az ifjak kö­zül mind többen kedveljék meg ezt a szép sportot, hobbit. A gyermek területi engedélyekből befolyt pénz minden fillérjét rájuk költjük, minden évben szervezzük a vetélkedő­ket, a horgásztáborokat, versenyeket, ifi csapat- bajnokságot, és ez mind teljesen ingyenes. Na­gyon fontos számunkra az utánpótlás nevelése, hogy a gyerekek közül minél többen váljanak a természetet, a vi­zeket, halaikat jól ismerő és szerető és nem utolsósorban eredményes felnőtt horgászok, sőt akár ver­senyhorgászok is.- Alakulnak-e új egyesületek, s előfordul-e megszűnés?- Majd' minden évben alakul egy-egy új horgászegyesület. Ta­valy például Belecskán volt erre példa, idén valószínűleg Madocsán lesz. Hivatalos megszűnés nem­igen fordul elő, pedig nem ártana. Van ugyanis néhány vege­táló vagy egyáltalán nem működő egyesület. Van, hogy elveszíti a vizét az egyesület, s a tagok szét­szélednek, átigazolnak, de ez ritka. A kisebb egye­sületeknél általános gond, hogy ma nehezen találni olyan embereket, akik tiszt­séget vállalnak, akik önzetlen munkával működtetik az egyesüle­tet. Ezért mondom, hogy jobb len­ne, ha a jelenlegi 43-nál kevesebb, de jobban működő horgászegyesü­let lenne a megyében.- Lássuk akkor a halakat! Mi­lyen volt a fogás 2000-ben?- A leadott fogási naplók össze­sítése alapján horgászaink tavaly átlagosan 27,18 kg halat fogtak. Ez­zel az eredménnyel a megyék kö­zött a 4. helyen állunk, ami nem rossz eredmény. Talán érdekes le­het, hogy „kik” végeztek előt­tünk. Az első Somogy 31,8 kg, a második Komárom-Esztergom 30,8 kg és a harmadik Nógrád megye 28,32 kg-mal. Az országos átlag 20,2 kg.- A szövetség kezelésében lévő vizekre lebontva hogyan alakul­nak a számok?- Az egyes vízterületekre vonat­kozó számításoknál úgy járunk el, hogy a leadott fogási naplókból ki­gyűjtött, az adott vízre vonatkozó összesített fogást elosztjuk az arra a vízre eladott éves területi enge­délyek számával. Ez nem ad egé­szen pontos képet, hiszen nyilván napijeggyel is horgásztak ott, de tájékoztató adatnak azért elfogad­hatjuk. Négy vízterület halászati jogával rendelkezünk, ezek tava­lyi eredménye a fenti számítás sze- szetesen léteznek részletesebb fo­rint: Szálkai-víztározó 36 kg, Bo- gási statisztikák külön-külön az gyiszlói Holt-Duna 30,3 kg, egyesületekre vonatkozóan illetve Keselyűsi Holt-Sió 22 kg és Fadd- halfajokra lebontva is. Dombori Holt-Duna 21 kg. Termé- _______________________ A H ALFOGÁSBAN LEGERED­MÉNYESEBB TOLNA MEGYEI HORGÁSZ EGYESÜLETEK kg/év/horgász h 60T 50 40 30 20 10 3 © O Paksi Atomerőmű HE 0 Bonyhádi Városi HE 0 Szekszárd-Paksi Vízitársulat HE O Kisszékely Községi HE 3 Közalkalmazotti HE (Sötétvölgy) © Nagydorogi HE x % 4 4 p

Next

/
Thumbnails
Contents