Tolnai Népújság, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-28 / 50. szám

2. oldal - Tolnai Népújság MEGYEI TÜKÖR 2001. FEBRUÁR 28., SZERDA Hírek MŐCSÉNY. Ma, február 28-án 10 órakor Mőcsényben tartja so­ron következő ülését a Társadal­mi Ellenőrző és Tájékoztató Tár­sulat. A napirendi pontok között a TETT és a Radioaktiv Hulladé­kokat Kezelő KHT 2001. évi szerződéskötésére, illetve az ak­tuális feladatok megbeszélése szerepel. BÁTA. A település 2001-es évi költségvetés-tervezetét tárgyalja a bátai képviselőtestület szer­dán, 16 órakor kezdődő ülésén. Az ülésen szó lesz a település 2000. évi gazdálkodásáról, s a helyi Vízmű tavalyi működése, valamint a működéssel kapcso­latos idei tervek is terítékre ke­rülnek. MEDINA. Ma, szerdán 17.30-tól ülésezik a medinai képviselőtes­tület. A fő térpa a település költ- ■ ségvetése lesz. TAMÁSI. Elutasította a tamási önkormányzat a Massive Hun­gária Kft. adókedvezmény iránti kérelmét. Tavaly egységesen 1,8 százalékban állapította meg a képviselő-testület az iparűzési adót. A város legnagyobb válla­lata, mint négyszáz főnél több munkavállalót foglalkoztató cég jelenleg is részesül adókedvez­ményben. SÁRSZENTLÖRINC. Lakossá­gi fórumot rendeznek március elsején, csütörtökön délután hat órakor a polgármesteri hivatal­ban bortermelők számára. A bor adózásáról, az egészségügyi hozzájárulás kérdéseiről Görbe Sándor, az APEH Tolna Megyei Igazgatóságának munkatársa, a növényvédelmi elvárásokról az EU csatlakozás kapcsán Terpó István, a Tolna Megyei Agrárka­mara szakértője tart előadást. BONYHÁD. A POFOSZ Bony­hádi Szervezete március 2-án, pénteken 9 órától tartja közgyű­lését a városi Művelődési Köz­pontban. KISDOROG. Hitel nélküli mű­ködéssel számol a most elfoga­dott költségvetés a 2001-es évre Kisdorogon. A 84 millió forintos bevételi főösszeg kiadási olda­lán a legfontosabb tételt az álta­lános iskola működtetése, illet­ve a falu közvilágítás korszerűsí­tésének költsége jelenti. BONYHÁD. A Tolna megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara Bony­hádi Irodájának ünnepélyes megnyitására kerül sor március 2-án, pénteken délután két óra­kor a Perczel úti Iparos Udvar­ban. PAKS. Köllő Imre rendőr alez­redes, a Paksi Rendőrkapitány­ság vezetője fogadóórát tart ma, február 28-án 15 és 16 óra között a rendőrkapitányságon. Farsang a katolikus óvodában A hagyományápolás jegyében minden évben húshagyó kedden együtt farsangolnak a gyerekek és a szülők a megye egyetlen ka­tolikus óvodájában a Szent Ritá­ról elnevezett intézményben Szekszárdon. Az egész óvoda részt vesz a kö­zös, családias ünnepségen. A cél nem az, hogy drága jelmezekben pompázzanak a gyerekek, ha­nem hogy ötletes, saját készítésű álarcokat, kalapokat, öltözeteket vegyenek magukra a közösség­megtartó mulatságon. A gyerekekkel együtt gyúrták meg a hagyományos farsangi csöröge fánkot. Az egész napos rendezvényt vidám vetélkedők tarkították, a szülők bármikor bemehettek a gyerekek közé velük együtt ünnepelni, játsza­ni. Hagyomány az is, hogy a szülők már két éves kortól vi­hetik a kicsiket az óvodai ün­nepségekre, hogy amikor há­rom évesek lesznek, már ott­hon érezzék magukat az intéz­ményben, a többi gyerek és az óvónők között. Jó mulatság az oviban maskarában táncolni Már elkezdődött a pollen-szezon Allergiás bárki lehet Tévednek, akik azt gondol­ják, a pollenektől csak már­cius végtől kell tartani. A té­li szezon igen enyhének ne­vezhető, hamarabb ébredt a természet a szokásosnál. Az ÁNTSZ megyei intézetének jelentése szerint már meg­kezdődött a pollen-szezon. Szekszárd Az elmúlt héten már jelen volt a levegőben az éger, a mogyoró, a tiszafa, a fűz pollenje és a gom­baspórák is. A legtöbben nálunk is a parlagfű pollenjére allergiá­sak, ez az agresszív gyom, ami mostanra valóságos közellenség­gé nőtte ki magát, majd csak a nyár közepén kezd virágozni. Mint arra már többször utaltunk lapunkban is, a parlagfű ellen az egyetlen orvosság a gyom kiirtá­sa, amit lehetőleg még akkor kell elvégezni, mikor éppen csak ki­bújik a földből, tehát tavasszal. Még időben vagyunk, jó, ha oda­figyelünk a parlagfű-irtásra, annál is inkább, mert a helyi önkor­mányzati rendeletek erre kötele­zik a területek, porták tulajdono­sait. Akinek nin­csenek panaszai, az sem ülhet nyugodtan a „ba­bérokon”, ugyan­is az allergia bár­melyik életkor­ban kialakulhat, akár idős korban is, ezért szó sze­rint mindenki­nek érdeke, hogy lehetőségei sze­rint mindent megtegyen a par­lagfű elszaporo­dása ellen. A pollen-aller­gia, amit köznapi néven szénanát­hának is nevez­nek, nagyon kel­lemetlen tünete­ket produkálhat. Eldugult orr, könnyező-viszkető szem, tüs- szentő-rohamok, súlyosabb eset­ben asztma is kialakulhat. Sze­rencsére az allergológia - nem utolsó sorban az allergiások szá­mának ugrásszerű növekedése miatt - az utóbbi években nagyon sokat fejlődött. Aki szenved a szénanáthától, először is vizsgál­tassa ki, pontosan milyen növény pollenjére allergiás. Kiváló készít­mények állnak a betegek rendel­kezésére, amelyek szinte teljes tünetmentességet biztosítanak, ezen gyógyszerek nagy részére pedig 90 százalékos a tb-támoga­fottSág. ___________________________VENTER Fek ete Krónika ÉGETT A NÁDAS FÜRGÉD MELLETT. Mintegy nyolc hektár nádas égett le vasárnap Fürgéd mellett egy halastónál, amelynek kiszáradt med­rében megsemmisült a növényzet. A tűzoltókat csak hétfőn reggel értesí­tették. Elégett a tó zsilipjének betonozásához előkészített zsaluanyag is, a kár 600 ezer forint. Szintén nádas kapott lángra hétfőn délután Tamási ha­tárában. Az esetet este félhétkor jelezték a tűzoltóságon, a tamási önkén­teseknek kiérkezésekor azonban már csak 3040 négyzetméteren égett a terület. A tűz valószínűen a száraz gyep égetése után terjedt el. PROSTITUÁLT A PAKSI KAPITÁNYSÁGON. Ismét őrizetbe vet tek egy nőt a paksi rendőrök, aki bájainak árulásából próbált megél­ni. A jelek szerint nem nagy sikerrel. LEVÁGTÁK A LÉGKÁBELT AZ OSZLOPOKRÓL. Az oszlopokról vágták le a légkábelt Miszlán egy mezőgazdasági majorban ismeret­len tettesek. A 850 méter hosszú alumíniumtartalmú kábel értéke kétszázezer forint. ELLOPTÁK AZ ÁLLVÁNYT DOMBÓVÁRON. Egy építési területről állványcsöveket loptak le Dombóvárott. A kár mintegy hatvanezer fo­rintnyi. TOLVAJOK JÁRTAK A BÁTASZÉKI ISKOLÁBAN. Akkumulátort loptak a bátaszéki általános iskolából. Nem ismeretlenek viszont azok a gyanúsítottak, akiket a rendőrség tettük elkövetését követően rövidesen elfogott. Ok italt loptak egy boltból, s még arra sem volt idejük, hogy elfogyasszák, ugyanis a lopott ital is előkerült. BENZINT SZÍVTAK LE A TRABANTBÓL. Négy Trabantból szívott le benzint az a társaság, akiket lakossági segítséggel a rendőrök el­fogtak. A hét felnőtt és egy fiatalkorú gyanúsított az üzemanyagot sa­ját használatra tulajdonította el. Vigyázz, elment a komp! Dunába esett a Fiat, nem lelik a búvárok lekéste a komp indulását, az már éppen elhagyta a paksi partot, mikor a kocsival odaérkezett. Hogy ne kelljen várakozni a kö­vetkező járatra, a hölgy kiugrott a Fiatból és integetni kezdett, re­mélve, hogy a vízi jármű megfor­dul és felveszi. A kocsi ajtaját gondosan bevágta, ám a kézifé­ket elfelejtette behúzni, így a Fiat önállósította magát és a lejtős úton a Dunába gurult. A sötéte­dés miatt csak tegnap délelőtt kezdték keresni a folyóba veszett járművet a búvárok, hogy a ké­szenlétben álló tűzoltók kiemel­hessék, ám sikertelenül. Mivel a Fiat ajtajai zárva voltak, valószí­nű csak lassan telt meg vízzel, ezalatt a folyó sodrása lejjebb vi­hette a kicsi kocsit. Előbb vagy utóbb azonban csak csökken a vízállás és majd csak előkerül a jármű, amely egyelőre a fenéken parkol. ____________Rákosi Fal uról, falura Úgy látszik hiába a figyel­meztetés, pedig tegnapi szá­munk első oldalán is, a lap címe felett megjelent, Vi­gyázz, elment a komp! En­nek ellenére egy Fiat Unó a Dunába gurult a paksi rév­nél. Paks A szlogen a címoldal tetején per­sze csak tréfás figyelemfelkeltés internetes honlapunkra, amelyen cseppet sem mellékesen már teg­nap olvashatták a sztorit, amely bizonyítja a viccek az élettel egy­általán nem összeegyeztethetet­lenek. Történt ugyanis, hogy egy paksi vállalkozó azzal bízta meg beosztottját, egy ifjú hölgyet (nem tudjuk haja milyen színű) vigye át koros Fiat Unó gépkocsi­ját a kompon a túlsó partra, ahol már várják azt. Hősünk azonban AZ ATTALAI képviselőtestület szerda délután négy órakor kez­dődő ülésén a megyeszéli falu önkormányzatának idei munka­tervéről és költségvetéséről, tele­pülésfejlesztési elképzelésekről, szociális segélyekről, valamint az óvoda, az iskola és a kultúrház tavalyi tevékenységéről lesz szó. A NAKI községházán tart foga­dóórát csütörtök délután három­tól dr. Szíjártó István alezredes, a Dombóvári Rendőrkapitányság vezetője. A CSIKÓSTŐTTŐSI önkor­mányzat pénteken 18 órakor közmeghallgatást tart a polgár- mesteri hivatal nagytermében, ahol a falu lakói elmondhatják véleményüket a település önkor­mányzatának munkájáról és ter­veiről. A JÁGÓNAKI kultúrházban a Hármas Határ Vadásztársaság In­téző Bizottsága szombat este hét órától farsangi bált rendez, me­lyen a szervezet tagjai és azok hozzátartozói mulatnak. A napokban'adták át azt az Elektrolux hűtőgépek, melyet COOP akcióban nyert az egyik nagydorogi vásárló. Az országos akció keretében öt ilyen készüléket sorsoltak ki, s az egyik Szőllősi Lászlóné tulajdonába került. A Nagydorog és Vidéke Áfész elnöke a boldog nyertesnek nyújtotta át a nyeremény, aki a helyi általános iskola konyháján dolgozik. Mint elmondta, Fortuna nem sokszor ajándékozta meg ilyen lehetőséggel. Nagy öröm számára a nyeremény, lesz helye a családban az új hűtőszekénynek. A nyertes a Nagydorog és Vidéke Áfész 1. számú ABC-jében vásárolt. -x­Hiány és takarékos gazdálkodás Elfogadták a város költségvetését Harmadik tárgyalásban, politikai fel­hangokkal tarkított vita után 14 igen és 3 nem szavazattal elfogadta a dombóvá­ri képviselő-testület keddi ülésén a vá­ros idei költségvetését. Dombóvár A költségvetés főbb jellemzőiről és számai­ról Tóth Attila polgármestert kérdeztük. A kétmilliárd hétszázmilliós költségvetés 150 millió forintos hiánnyal indul, amit át­meneti hitellel, majd pedig az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormány­zatok számára létrehozott alapból, illetve más pályázatokból elnyert összegekkel sze­retnének kiegyenlíteni. Ingatlaneladásokból is származik majd bevétel. A legnagyobb összeget, 2,2 milliárd forin­tot kell az önkormányzat intézményeinek működtetésére felhasználni. E soron mu­tatkozik a hiány. Fej­lesztésre 116, felújítá­sokra 50 millió forint szerepel a költségve­tésben, ezeket az összegeket is pályáza­tokkal, elsősorban a területi kiegyenlítésére szánt alapból lehet ki­egészíteni. Már eddig is voltak sikeres pá­lyázatok, például útfelújításra, emellett igen rossz állapotban vannak Dombóvárott is a járdák. A szociális kiadásokra 158 mil­lió forint van. Folyamatban lévő önkormányzati beruhá­zás nincsen. A város tavaly a Gazdasági Mi­nisztérium szociális lakásépítési pályázatán elnyert 67 millió forintot. A Liget lakótele­pen, a volt laktanya területén már felépült 8 lakás, tíznek az átadása áthúzódott erre az évre. Ha nem is önkormányzat a beru­házó, de 10 lakással még gyarapodik a vá­ros. A költségvetés számaihoz tartozó, kilenc pontból álló határozat szinte minden pontja takarékossági intézkedéseket tar­talmaz. Az országos költségvetésben is szerepel a 2 százalékos létszámleépítés, ennek kötelező erejét Dombóváron is ki­mondták, s ez érvényes a városházára, s valamennyi városi intézményre. Egyéb intézkedések kidolgozására március vé­géig szabott határidőt a testület a polgár- mesternek. Az intézményvezetőkkel kö­zösen kialakított program testület elé ke­rül. Öt százalékos zárolást is tartalmaz a határozat, ami azt jelenti, hogy július 30- ig az elfogadott költségvetés összes olyan sora, amely nem szerződési kötelezettsé­get tartalmaz, 5 százalékos zárolással in­dul. IHÁROSI 1» » r

Next

/
Thumbnails
Contents