Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-06 / 285. szám
2000. December 6., szerda MEGYEI TŰKOR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét D, VARGA MARTA Hátrányos helyzetben Az a mániám, hogy a kistelepüléseken élő és tanuló gyerekek hát- rányos helyzetben vannak. Mert vajon mennyi az esélye mondjuk Jegenyéspusztán egy zsigerből tehetséges gyereknek arra, hogy hegedűművész, drámai színész, balettáncos legyen belőle, olyan, mint abból a gyerekből, akit a nagymamája, mikor észrevette, hogy mozog valami a gyerekben az Operába hordott egészen kis korában. Meg a módosabb gyerekek valahogy csak eljutnak a nagyvárosok speciális középiskoláiba; de akinek pénze nincs, az többnyire marad ott, ahol van. Most mégis felcsillanni látszik a remény, mert működnek felzárkóztató programok, s ami nagyon fontos: csaknem minden falusi általános iskolában ott a számítógép, ami segít megtalálni azt az oktatási intézményt, ahol ott a helye a kiugróan jó képességűgyerekeknek, s azt a formát, embert, alapítványt, testületet, amely pénzt ad az iskolám, a kollégiumra. A .mikor idén tavasszal Kajdacson felavatták a Teleházat, látszott, hogy mennyire örül ennek mindenki, nemcsak azért, mert megadták a módját az ünneplésnek, hanem azért is, mert ezzel a sokak számára bizony idegen eszközzel közelebb került a világ. Például úgy is, hogy állandóan nézhetik hogy hol, mire, milyen formában lehet pályázni, pénzt szerezni a községnek, hogy fejlődni tudjanak, hogy jobb, kényelmesebb és kulturáltabb legyen az életük. Lemaradnak a milliókról a kistérségek? - kérdezzük ma a pályázatokról szóló cikkünkben, amelyből kitűnik, hogy igen, még akkor is lemaradhatnak, ha a fejlesztésekhez szükséges önerő birtokában vannak. Lemaradnak azok, akik nem figyelnek, akik nem elég élelmesek, akik restek például azt az egyszerű pályázatot megírni, amit mondjuk a Teleház Szövetségnek kell megcímezni. Nem sírni kéne, ßem panaszkodni, nem másokat okolni azért, ha például egy tehetséges gyerek elkallódik. Mert igaz ugyan, hogy a pénzen sok minden múlik, de a találékqnyságon legalább ugyanannyi. Ericsson-díj, pedagógusoknak Az országból 16-an, a megyéből ketten Az idén másodízben kiosztott Ericsson-díjban az országból 16 matematika, illetve fizika szakos tanár részesült a hétvégén Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megrendezett nívós, illusztris vendégeket felvonultató ünnepségen. A díjat többek között a tantárgy iránti figyelem felkeltéséért, a tu- i dományok megszerettetéséért, a ! hazai oktatásügy segítéséért, a i diákjaik által elért kiváló tanulmányi eredményért érdemelték ki a kitüntetettek. Tolna megyéből két pedagógus is megkapta a díjat, Jurisits József, a szekszárdi Garay János Gimnázium igazgató-helyettese, valamint Károlyi Károly, a bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola tanára. Érdekesség, hogy szintén a díjazottak között volt Jurisits József egyik volt tanítványa, Tartsay Tamás, aki je- lenleg Szegeden tanít. venter A telefondoktor a reumáról Hívja a 06-80-200-398-as zöldszámunkat! Itt a téli hideg, nyirkos az idő, amikor az ízületi, reumás bántalmak kiújulnak. Sokan szenvednek ebben a fájdalmas betegségben. Akinek ilyen panaszai vannak, vagy bármilyen kérdése ezzel kapcsolatban, az hívja a Tolna Népújság ingyen hívható zöld számát december 6-án, azaz ma. A vonal végén dr. Katona Klára reumatoló- gus főorvos válaszol olvasóink kérdéseire 9-12 óra között. Tárcsázza a 06-80-200-398-at! Raiffeisen kamatrobbanás Összeg 500.000-5.000.000 Ft között 5.000.001 Ft-tól (teljes összegre) További futamidők: ó és 12 hónap. Az EBKM megegyezik a közölt éves kamatlábakkal. Akciós kamatlábak a lekötött f őri ntfoetétek re! Futamidő 1 hónap 3 hónap 9,85% 9,50% Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot! I Raiffeisen 1 BANK Bankfiók: Szekszárd, Széchenyi u. 37-39. X Megyénkben jó az adófizetési morál Az adónyomozók az idén 151 esetben tettek eddig feljelentést Sajtótájékoztatót tartott tegnap a megyei adóhivatal, melynek témája az idei évi ellenőrzés tapasztalata, a jövőre életbe lépő adótörvények, valamint az adónyomozók munkájának az ismertetése volt. Szekszárd A BEVALLÁSKIEGÉSZÍTÉSRE FELSZÓLÍTOTT ADÓZÓK FŐ TEVÉKENYSÉGE Dr. Bíró Zoltán, a megyei adóhivatal igazgatója elmondta, hogy változatlanul jó az adófizetési morál. Az adónemek közül az általános forgalmi adó biztosítja az egyik legnagyobb bevételt (az idén 8,1 milliárd forintot), ugyanakkor ennél is több a kiutalások összege, idén 10,7 milliárd forint volt a visszautalt áfa. A személyi jövedelemadóból nettó bevételként 10,5 milliárd forint érkezett be a hivatalhoz. Az idei év első tíz hónapjában 51 esetben kezdeményezte az adóhivatal a vállalkozói igazolványok visszavonását az illetékes kamaráknál és 27 adóalanynál kértek a vállalkozás működésére vonatkozó felülvizsgálatot. Sűrűsödött az ellenőrzések száma, így az éves bevallóknál, és a bevallást nem készítőknél is. Az ügyfélszolgálati osztályhon 11.909 támogatási igénylést nyújtottak be, melynek alapján 4,2 milliárd forint összegű támoga- tást utaltak ki. A megyei igazgatóság megkülönböztetett figyelemmel kíséri a kintlévőségek alakulását, mondta dr. Bíró Zoltán. A kisösszegű adósoknak augusztusban fizetési felszólítást küldtek ki, november elején pedig 660 egyéni vállalkozó és 1438 magánszemély kapott felszólítást, noha 50 ezer forint alatti egyenkénti hátralékuk volt. A végrehajtási munka hatékonyságát mutatja, hogy a befejezett végrehajtási ügyek száma több mint ötszörösére nőtt a tavalyi évhez viszonyítva, a befolyt összeg meghaladta az 1,8 milliárd // Közúti teherszállítás 29 Ügynöki tevékenység 20 Vegyeskereskedés 11 Szobafestés, mázolás 6 Fodrász 6 ■ forintot. A megyei adóhivatal ez év október végéig 56 büntető feljelentést tett, többségében adócsalás és számviteli fegyelem megsértése miatt. Adóellenőrzések: az idén, eddig 3705 adóellenőrzést végeztek, a megállapított nettó adóhiány meghaladja a 1,8 milliárd forintot. Az új feladatok közé tartozik a bevallás azonnali ellenőrzése. Ezek közül 10 gazdasági társaságot és 10 egyéni vállalkozót választottak ki. A befejezett vizsgálatok azt mutatják, hogy a jövedelmek egy részét eltitkolják a vállalkozók, illetve a költségelszámolásuk nem minden esetben a jogszabályi előírásokon alapul. Az idei év őszén hét adózónál úgynevezett vagyongyarapodási vizsgálatot is végeztek az adóhivatal munkatársai. A vizsgálat során arra kerestek választ, hogy a magánszemély vagyonosodása arányban van-e az általa megszerzett adózott jövedelemmel. A megkezdett vagyonosodási vizsgálatoknál a vagyonnövekmény ösz- szege 119 millió forint. Az idén 57 esetben hoztak határozatot üzletbezárásról. Nyugtaadási kötelezettség miatt 23 esetben, de volt aki már másodszor mulasztott (19 eset), sőt harmadszor (4 eset). Az üzletek többségében kereskedelmi, illetve vendéglátóipari tevékenységet folytattak. Burillák Attila, az APEH sajtószóvivője az adónyomozók idei évi tevékenységéről számolt be. Ez évben 151 feljelentés érkezett a megyei adónyomozókhoz. November végéig 119 nyomozást kellett elrendelni, főleg adócsalás gyanúja miatt. Az idén 69 nyomozást zártak le vádemelési javaslattal. A 69 ügyben 1.224 bűncselekményre derítettek fényt, a gyanúsítottak száma 122 volt, a megállapított kárérték csaknem 420 millió forint. MAUTHNER Örültek órája a középiskolában Prevenciós nap az I. Béla Gimnáziumban A Rákóczi utcában bekövetkezett baleset miatt ammónia került a légtérbe: a sérült tartályból szivárgó gáz a széljárásnak engedelmes- kedve lassan elkezdett sodródni az I. Béla Gimnázium felé. A katasztrófariadó elrendelésével egyidejűleg - a diákok, tanárok biztonsága érdekében - azonnal végre kellett hajtani az úgynevezett elzárkózást... Szekszárd A fenti szituációt, már ami a balesetet illeti, szerencsére csak a képzelet szülte, ám a szekszárdi I. Béla Gimnázium diákjai fegyelmezetten eleget tettek az ilyenkor szükséges tennivalóknak. Azaz zárták és szigetelték a nyílászárókat, majd elvonultak biztonsági felvezetés mellett - az előre kijelölt, védett körletbe. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által rendezett prevenciós napon hasznos, ezzel együtt látványos és érdekes programok sorozatában vehettek részt - nemcsak elszenvedőén, hanem tevékenyen is - az intézmény tanulói. Kipróbálhatták a vegyi védelmi felszerelést, a gázálarcot, filmeket tekinthettek meg a narkotikumok, drogok káros Elvonulás a körletbe, gázálarcban hatásairól, megismerkedhettek a rendőrség által használt sebességmérő eszközzel, s figyelemmel kísérhettek egy életmentéssel egybekötött tűzoltási bemutatót is. Nagy sikert aratott az úgynevezett Őrültek órája, melynek keretében a paksi Neutron kommandó tagjai adtak ízelítőt felkészültségükből és tudásukból. A szervezők igyekeztek élethű körülményeket teremteni: ezért egy rövid ideig a járókelők a pirotechnikai eszközök alkalmazásának következtében valóban imbolygó felhőt láthattak a gimnázium épülete fölött: ám ijedtségre nem volt semmi ok, hiszen ammónia helyett ártalmatlan füstköd go- molygott a magasban. FOTÓ, GOTTVALD KÁROLY _________________________-&ZAHí rek SZEKSZÁRDI FORUM. A magyar nemzet kiemelkedő államférfiad bemutató sorozat keretében december 7-én, csütörtökön 18 órától Szekszárdon, a Művészetek Háza aulájában Hermann Róbert hadtörténész tart előadást Ferenc József élete és kora címmel. KARÁCSONYI CSOMAG. A medinai népjóléti bizottság, a helyi iskola és óvoda vezetése közös pályázatot nyújtott be a budapesti Gyermekétkeztetési Alapítványhoz, amely szervezettől 23 darab tizenkét kilogrammos, tartós élelmiszert tartalmazó csomagot nyert el a falu. A csomagokat karácsony előtt adják át medinai gyermekes, rászoruló családok részére. t TANULMÁNYI VERSENY. A Dombai Péter, Szintai Balázs és Tóth Balázs alkotta trió nyerte a megyei fizika csapatbajnokságot, melyet tegnap rendeztek Szekszárdon, az I. Béla Gimnáziumban. A nyertes csapat tagjai a szekszárdi Garay János Gimnázium végzős tanulói. BARÁTI KÖR. A Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör a helyi művelődési házban ma, szerdán 18 órától tartja soron következő összejövetelét, amelynek keretében a Wosinsky iskola alsó tagozatos színjátszó csoportja ad ünnepi műsort a klub tagjainak. KIRÁNDULÁS. A pálfai általános iskola száznegyven diákja, szülők kíséretével vonattal Budapestre utazik december 7-én, csütörtökön, az Országház épületében tesznek látogatást, megtekintik Szent Koronát és a koronázási ékszereket. Ml VAN A ZSÁKOMBAN? Ez zel a címmel rendez Télapó-délutánt a faddi művelődési ház ma, 15.30-tól az intézményben. Közel 300 gyerek lesz kíváncsi a zsák tartalmára: a művelődési ház Tapsi bábcsoportjának, az iskola énekkarának, a diák színjátszó kör és az óvó nénik ajándékműsorára, valamint egy kis meglepetésre a résztvevő gyerekek számára. JÁTSZÓTÉR ÉPÜLT. Ma, szer dán délelőtt fél tizenegykor ünnepélyes keretek között adják át a gyermekeknek Decsen a Víztorony mellett a közelmúltban megépített játszóteret. A rendezvényen avatóbeszédet mond Biczó Ernő, a község polgármestere. SZÍNHÁZ. Paprikajancsi története elevenedik meg december 8-án, pénteken Szekszárdon, a Deutsche Bühne Ungarn színpadán. A zenés gyermekdarab 14 órától várja a közönséget. Lemaradnak a milliókról a kistérségek? Nem jutnak el a pályázati információk az önkormányzatokhoz Országos jellegű problémának is nevezhető az a tendencia, mely a dél-dunántúli régióban is tapasztalható, hogy a kis- önkormányzatok, kistérségek egyáltalán nem, vagy csak nagyon bátortalanul pályáznak különböző európai uniós pénzekre, támogatásokra, noha erre a lehetőségük meglenne. Legtöbbször az a gond, hogy úgy vélik, esélyük sincs, valamint, hogy szakmailag nem tudják kivitelezni magát a pályázati anyagot sem. SZEKSZÁRD-PÉCS Az Európai Unió elvárásainak mielőbbi megfelelését segítik elő a csatlakozás előtt álló országok - így Magyarország - számára meghirdetett, EU és állami alapokból származó pályázati lehetőségek és támogatások. Ezekkel azonban nem mindig tudnak az önkormányzatok, térségek mit kezdeni. A Községi Önkormányzatok Szövetségének szervezésében nemrég konferenciát tartottak Pécsett, ahol a térség és a régió polgármesterei vitatták meg az EU- csatlakozás kapcsán felmerülő gondokat, köztük a különböző forrásokra történő pályázatok nehézkességét is. Dr. Nádor Rudolfné, a szövetség elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: egyrészt a kistérségek összefogására lenne szükség, ala- mint regionális méretekre kellene kibővíteni ezeket a pálv; tatokat. Ekkor van ugyanis a legnagyobb esélye annak, hogy eredményesek lesznek. Dr. Csefkó Ferencnek, a szövetség főtitkárának véleménye szerint a probléma ott kezdődik, hogy a kistelepülésekre nem jutnak el az információk, mivel ezeket az EU- pá'yázatokat leginkább az interneten keresztül, vagy olyan speciális kiadványokban, szaklapokban lehet olvasni, amelyekkel legtöbbször nem rendelkeznek ezek az önkormányzatok. A legfőbb gondot azonban az jelenti, hogy a legtöbb pályázathoz szükség lenne saját forrásra, önrészre is, a pénz azonban hiányzik ezeknél a telepe tknél. így még ha tudnának, sem irdul- hatnak uniós támogatás' mert nem áll rpnrM'hány millió, amely feltétele a projektnek. Az elsősorban pénzügyi-gazdasági tanácsadással és felszámolással foglalkozó, illetve beruházások és technológiai fejlesztések forráskombinációs lehetőségeinek - hazai és európai uniós pénzforrások, támogatások igénybevételével történő - megszerzésére specializálódott részvénytársaság projekt man- agere, dr. Szegedi Ivett elmondta, tapasztalataik szerint csak igen kevés önkormányzat fordul profi tanácsadó cégeihez, amelyek elkészítik a pályázatokat és közreműködnek a különböző EU-források megszerzésében, valamint elvégzik akár a program teljes körű kivitelezését és lebonyolítását is. A jövő évtől azonban olyan uni- x- farrSc.-1' jc meenvílnak ManyarPályázati információk A különböző EU-s és állami pályázatokról, PHARE, SAPARD, 1SPA programokról, támogatásokról nemcsak speciális kiadványokból és szaklapokból, hanem az interneten keresztül is információhoz lehet jutni - legtöbbször a különböző minisztériumok honlapjain, vagy önálló európai uniós weboldalakon. www.gm.hu www.meh.hu www.fvm.hu www.om.hu www.europa.hu www.europa.eu.int/comm/opoce/indexen.htm www.datanet.hu/bau-dok www.itd.hu/itdeuro.htm ország előtt, mint például a SAPARD, amely elsősorban a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést, valamint az ISPA, amely a környezetvédelmi és a közlekedési-infrastrukturális befektetéseket támogatja, Uletve felkészíti a csaüakozásra váró országokat a Strukturális Alapok támogatásának a fogadására. Ezeknek az európai uniós közpénzeknek a felhasználása azonban feltételez bizonyos állami támogatásokat és esetenként helyi hozzájárulást is. Szegedi Ivett szerint a kistelepüléseknek most elsősorban a felkészülésre és az infrastrukturális feltételek megteremtésére (megfelelő információs hálózat kiépítésére) kell törekedniük, ez ugyanis egyik alapvető feltétele egy sikeres projekt kidolgozásának. KAPITÁNY GERGELY