Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-22 / 299. szám
8. oldal - Tolnai Népújság S. Z O L G Á L T A T Á S 2000. December 22., Péntek Hogyan teleljen a muskátli? Aki lépcsőházban tudja átteleltetni a muskátlikat, az öntözze lényegesen kevesebbet, mint mondjuk a nyár folyamán, de nem szabad, hogy kiszáradjon a földje. Akik pedig csak sötét helyen, pincében tudják teleltetni, azok kiszedik a földből, lerázzák a gyökérről a földet, a gyökerét berakják egy papírzacskóba. Felakasztják és úgy tartják, aztán tavasz- szal továbbindítják, vagy újra indítják. Most egy- két-három hónapig nem kell a szobanövényeket sem tápoldatozni, mert azoknak is van bizonyos nyugalmi idejük, erőt gyűjtenek a következő növekedési szakaszra. De az öntözésre, a növényvédelemre, arra oda kell figyelni. A kertben amíg nem lesz fagy, addig el lehet ültetni a hagymákat: tulipánt, krokuszt, nárciszt, esetleg jácint hagymát, ezek majd tavasszal virágoznak. Fontos teendő, hogy a fákról lehulló lombot takarítsuk le a pázsitról, hogy a sűrű lombszőnyeg alatt ne menjen tönkre a fű. Akinek egészséges fái vannak, az komposztálja a leveleket. A fertőzött lombot el kell égetni, hogy a károkozók ne tudjanak áttelelni. A levelek között megbújó atkák, férgek ugyanis tavasszal ismét veszélyeztethetik a fákat, a konyhakerti növényeket. _________Olvasóink kérdezték_________ M ikor kössünk felelősség-biztosítást? Egy kedves olvasónk az alábbi panasszal kereste fel szerkesztőségünket.- Nemrég vásároltam egy személy- gépkocsit. A vételtől számított harmadik napon igazoltatott egy rendőr, és mivel a gépjárműre még nem volt megkötve a kötelező felelősség-biztosítás, megbüntetett. Megdöbbentem, hisz eddig én úgy tudtam: a jogszabály szerint a vásárlástól számított tizenöt napon belül kell elrendezni az autó átírását, biztosítását, mindenféle papírját. A papírmunkára, a sok ügy intézésére nekem a három nap nem volt elegendő, hisz közben dolgoznom is kellett.- Jól tudja az olvasó, a határidő tényleg tizenöt nap, ám ez nem vonatkozik a kötelező felelősség biztosítás megkötésére - mondja Illés László alezredes, a Tolna Megyei Rendőr Főkapitányság közlekedés- rendészeti osztályvezetője. A jogszabály ugyanis kimondja: ha a gépkocsit használni szeretném, köteles vagyok előtte megkötni rá a biztosítást. Az adásvételi szerződés a tulajdonjog igazolását szolgálja, ettől kezdve én felelek az autó papírjaiért. Ki kell hangsúlyozni, hogy ennek fontos szerepe van, hisz ha netán balesetet okoz az illető, érvényes biztosítás nélkül a biztosító nem fizet, s itt már zsebre megy a játék. _______ -RÜg yeietes gyógyszertárak Szekszárdi az ÁNTSZ épületében. Bonyhádi 23-24: Szent Imre (Szt. I. u. 5.) 25-26: Aranysas (Perczel u. 9.) Dombóvári a városközponti (Hunyadi tér 27.) Ügyeletes mégi Nagydorog, Simontornya, és Hőgyész gyógyszertára. Dunaföldvár, Tamási: a helyi két gyógyszertár heti váltásban Paks: 23-24: Borostyán (Dózsa Gy. u. 12.), 25-26: Arany Kígyó (Dózsa Gy. u. 77.) Tolna: 23-24: Salvia (Bajcsy Zs. u. 27.) r Panoráma, nagyterem: Dinó (15.30). Cool túra (17.30, 20.00) . Kisterem: Dinó (17.00, 19.00) . Hová menjünk ma? BONYHÁD _________________ B onyhádon a nagycsaládosok egyesülete ma délután négy órakor tartja karácsonyi ünnepségét a művelődési házban. A Bonyhádi Mozgássérül-j tek Egyesülete ma, pénteken 14 órakor tartja karácsonyi ünnepségét a városi művelődési központban. HŐGYÉSZ __________________ M indenki karácsonya címmel falukarácsonyt rendeznek ma 18 órától a művelődési házban, ahol fellép a helyi Cite- razenekar, és az Asz- szonykórus. DALMAND__________________ Délután két órától az iskola aulájában rendezik meg az Idősek Napját, ahol a faluban élő nyugdíjasoknak az oktatási intézmény kulturális csoportja és a nemrégiben alakult asszonykórus ad műsort. LENGYEL __________________ K arácsonyi ünnepséget rendez a most alakult nyugdíjas érdekszövetség ma 17 órakor a községi polgármesteri hivatalban. SZEDRES____________ K özmeghallgatást tartanak ma 18 órától a helyi művelődési házban. Az esemény keretében adják át a Szedres Községért kitüntető díjakat is. Állatorvosi ügyelet december 25-ig Az ügyelet 2000. december 22-én 14 órától 2000. december 25-én 8 óráig tart. Hatósági állatorvosi ügyelet: Dr. Angyal László Madocsa, Bölcskei u. 81. Tel: 06/20/9/831- 103; 75/330-219, Dr. Szebeni Álmos Tevel, Hőgyészi u. 151. Tel: 74/404-684, Dr. Fisi István Sióagárd, Bercsényi u. 1. Tel: 06/30/217-5628, Dr. Füsti M. László Dombóvár, Népköztársaság u. 1. Tel: 06/30/217-5630; 74/465-871, Dr. Lückl Tibor Iregszemcse, Mikszáth u. 7. Tel: 06/30/9/816-466. Magán állatorvosi ügyelet: Dr. Plachy Gábor Paks, Kurcz Gy. u. 17/b. Tel: 06/30/9/472-400; 75/316-133, Dr. Holló Sándor Bonyhád, Mester u. 18. Tel: 06/60/364-556; 74/452-356, Dr. Enyedy Pál Tolna, Festetich u. 54. Tel: 06/30/9/931-902; 74/440-432, Dr. Szép László Őcsény, Petőfi u. 6. Tel: 06/30/2/264-433, Dr. Dúró József Döbrököz, Páhy u. 19. Tel: 06/30/9/279-274; 74/435-817, Dr. Teszler János Tamási, Árpád u. 19. Tel: 74/471-963, Dr. Pomázi László Ozora, Hunyadi u. 58. Tel: 74/498-779. Szekszárdi Kisállat Klinika: A Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5., telefon: 74/315-797) szombaton és vasárnap 9 órától 12 óráig rendel. A rendelési időn kívül a 06-30-9-464-776-os rádiótelefonon hétköznap és hétvégén éjjel-nappal hívható az ügyeletes állatorvos. Állatgyógyszertár: TOLNAVET Állatgyógyszertár. Szekszárd, Hunyadi u. 5. Tel: 74/315-797. 06-30-464-776. Hétközben: 8.00-19.00. Szombat: 8.00-12.00 óráig. Vasárnap: Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5.) 9.00-12.00. A Palánki Kisállat Ambulancia (dr. Jakab Ferenc), Szekszárd-Palánk 18/B. Telefon: 417-792; 06/30/9/371-906 szombaton és vasárnap 24 órás ügyeletet tart. 2000. December 22., PÉNTEK Televízió-műsor ml RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel (benne: : Körzeti híradók), 8.30 Ezredforduló, 8.35 Min- : dent a szerelemért (bra- | zil sorozat, 69-70. rész), 9.30 Naprakész maga- j zin, 12.00 Híradó délben (benne: 12.10 Körzeti híradók), 13.00 Körzeti magazinok (Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Sopron), 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 A mi kis családunk (német sorozat), 14.55 Utazás a világ nagy vasútjain (úti- filmsor.), 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Ezredforduló, 16.05 Klip plusz, 16.20 Egérfogó, 16.50 Lóerő, 17.15 Extrém koktél, 17.30 évgyűrűk, 18.00 Híradó hatkor (benne: körzeti híradók), 18.15 Ablak 6.30 Reggeli (benne: Mire gondolok?), 9.00 Recept Klub (ismétlés), 9.15 Szeretni bolondulá- sig (ismétlés), 9.45 Juli- eta (mexikói sorozat, ismétlés), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő (benne: Ünnepnaptár; Mire gondolok?; Recept Klub; Joker), 13.00 Híradó (déli kiadás), 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.30 Kalandos nyár (francia sorozat, 88.), 14.25 Maigret (francia krimisorozat, 14.), 16.00 Julieta (mexikói sorozat, 78.), 16.50 Joker (telefonos villámjáték), 16.55 Szeretni bolondulásig (mexikói tévéfilmsorozat), 17.20 Joker (telefonos villámjáték), 17.25 Hegylakó (amerikai kalandfilmsorozat, 99.: A négy lovas), 18.30 Híradó 5.50 Jó reggelt, Magyarország! (színes hírmagazin. Benne: Faluvilág), 8.35 Kakukl, 9.00 Gimidili (amerikai ifjúsági sorozat), 9.25 Egyik kutya, másik eb (amerikai sorozat), 10.45 Reggeli gondolatok, 10.50 Közvetlen ajánlat, 11.40 Utazás Gasztronómiában, 12.10 Miért éppen Alaszka? (amerikai vígjátéksorozat), 13.10 Az alkusz nem alkuszik (amerikai vígjáték), 14.35 Xena (amerikai fantáziasorozat), 15.30 Kastélyszálló (osztrák családi sorozat), 16.25 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói tévéfilmsorozat), 17.10 Maria Isabel (mexikói sorozat), 17.40 Espe- ranza (mexikói sorozat), 18.30 Tények (hírműsor) ,, mm WZ c ■ jNrfck ' / /w M 19.15 Viláahíradó 19.30 Híradó este 18.55 Leaven ön is... 19.25 Fókusz 19.00 Ki vagyok én? (vetélkedő) 20.05 Macskajáték 19.55 Barátok közt 19.30 Gverekszái (maavar film) 20.25 A félelem hajója 19.55 Vad angyal (ar21.45 EuróDai arcok (am. akciófilm) aentin sorozat) 22.15 Híradó este 22.10 A világvége után 20.30 Dáridó 22.45 Théma (am. thriller) 22.30 Jó estét, Magyar23.00 Raionaó 23.40 Híradó ország! 23.30 Show-bálvány 23.55 Űrbalekok (ame0.20 Ha eljönnek a 1981 -et idézve rikai sorozat) bomberek (ameri0.20 „Kell valahol lenni 0.20 Antenna kai akciófilm) egy..." 0.50 Fókusz 2.00 Autószalon 2000 1.45 Ezredforduló 1.20 Divatklip 2.40 Vers éjfél után EUROSPORT 8.30 Különleges sportok, 9.30 Olimpiai magazin, 10.00 Teherautó-verseny, 10.30 Német labdarúgó kupamérkőzés, 12.00 Adnatura magazin, 13.00 Motorsport, 14.00 Autóverseny, 15.00 Harcművészet, Párizs, 17.00 Labdarúgás, 18.00 Ugrás a zátonyról, 18.30 Kosárlabda, 19.00 Aerobic-vb, USA, 20.00 Tánc* verseny, 21.00 Szumó, Japán, 22.00 Ökölvívás, 23.00 Hírek 9.00 Magyar Szalon, 9.25 Születésnapi beszélgetés, 10.30 Ezüstember, 11.00 Seregszemle, 11.30 Lendületben, 12.05 Boldog születésnapot! (német sorozat), 13.00 Híradó délben, 13.551100 év Európa közepén, 14.25 Kettesben, 15.00 72 óra, 15.25 Magyar Ház, 16.00 Iskola utca, 17.30 Show-bálvány, 18.25 Századunk (47), 18.55 Magyarország 2000, 19.35 Esti mese, 20.00 Világhíradó, 20.15 Híradó este. Sport 20.45 TS - Magyarország-Becsej (vá- loaatott vízilabda) 21.55 Serpico (amerikai film)_________ 0.00 Éjszakai csevegés (Fodor János műsora) ______ 1 .35 Éjszakai választék HBO 8.15 A csaj nem jár egyedül, 9.55 Hollywoodi akcióhősök, 10.25 Csenő manók, 11.55 Ron kapitány, 13.40 Nászok ásza, 15.20 Aki másnak sírt ás, 17.10 Jó barátok, 17.40 Láncreakció, 19.30 Mozi!, 20.00 Amikor a farok csóválja, 21.40 Az inváz- ium, 23.25 South Park, 23.55 Tengerre, tata!, 1.45 Az utolsó órán, 3.10 Tétova lelkek Magyar ATV 20.00 Péntek esti film, 21.00 Érted, 21.30 V- max, 2200 Híradó, 22.40 HQ 2000,23.10 Színházi látcső A műsor és a kezdési időpont vál4.10 Virradóra, 9.15 Kip- pi kutyus kalandjai, 9.20 A dzsungel könyve (sorozat), 9.45 Az óceán lánya (ausztrál sorozat), 10.15 Őfelsége kapitánya (angol sorozat), 12.20 Napóra, 12.50 Művészvilág, 13.20 Férfi macskákkak (orosz tévéfilm), 14.40 Pop-sa- rock, 15.10 Miénk a tér, 16.15 Lolka és Bola, 16.25 Sportképek, 18.00 Napóra, 19.00 Magyar világ, 19.30 Esti kérdés 19.45 A világörökség... 20.00 Labirintus (sor.) 20.25 Fák (animációs film) fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. 20.35 Frankenstein nagynénié (sor.) 21.30 Híradó. Sport 22.05 A kígyók csókja (francia-ír film) 23.55 Híradó. Vers Ji 0.10 Nyírfaliget (film) SPEKTRUM 16.25 Régi motorosok, 16.55 Futuro, 17.30 Keresztek hegye, 18.05 Indiák, 18.30 Déli tengere- J ken, 19.00 Csillagsztrá-, da, 19.30 Csodák világa, 20.00 „Ó, dicső természeti”, 21.00 Szép otthonok, 21.30 Libanon ízei, 22.00 Állati élet, 23.00 Van Gogh-hamisítványok, 1 0.00 Úton..., 0.30 Felkapott fürdőhelyek, 100 Repülőgép-hordozók N. GEOGRAPHIC 16.00 Glória halála, 17.00 A Sarkkörön túl, 17.30 Kutatás, 18.00 Kanzi 2., 1900 Végzetes fogak, 20.00 A kínai világ, 21.00 Rio la Venta, 22.00 Az ősi Amerika rejtélye, 23 00 Tiltott rítusok, 0.00 King Gimp, az akarat bajnoka, 1.00 A kínai világ Mit főzzek ma? cept Pulykamell szilvával és baconnel. Hozzávalók: 4 szelet pulykamell, 4 szelet baconszalonna, szilva, só, bors, cukor, petrezselyem, kakukkfű, Worchester szósz. Elkészítés: A feldarabolt szilvát cukorral és egy kis borssal addig sütöm, amíg nem karamel- lizálódik. A húst vékonyra verem, fűszerezem, Worchester szósszal megkenem és rárakom az elkészített szilvát. Óvatosan a húst feltekerem, figyelve arra, hogy a töltelék ne folyhasson ki. Az így elkészül „gombóckát” a baconszalonnával körbetekerem és hústűvel vagy cérnával átkötözöm. Kivajazott tepsiben egymás mellé teszem, sajttal vagy/és szilvával szórom meg. Egy órát sütöm és majonézes zöldséggel tálalom. Jó étvágyat! Orvosi ügyeletek Ügyeletek az illetékes szervek tájékoztatása szerint 2000. december 23-án 18 órától december 27-én reggel 8 óráig. Szekszárd Gyermekorvosi ügyelet: Mártírok tere 18. Telefon: 316-157. Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 316-828. Ellátási területe, hétfőtől csütörtökig: Szekszárd, Szálka, Harc. Hétvégén: Szekszárd, Szálka, Harc felnőtt, valamint Kistormás, Kölesd, Medina, Ócsény, Sióagárd, Szedres, Tengelic és Zomba felnőtt és gyermek lakossága. Magánorvosi fogászati ügyelet: Szombat-vasárnap 8.00-13.00 óráig: Szekszárd, Mártírok tere 18. Telefon: 74/315-454. Bátaszék Kossuth u. 54. Telefon: 492-603. Ellátási terület hétközben: Bátaszék, Alsónána, Alsónyék, Bátaapáti, Mórágy, Pörböly, Várdomb. Hétvégén Bátaszék, Báta, Bátaapáti, Alsónyék, Mórágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. Bonyhád Rendelőintézet (Bajcsy Zs. u.25.) Telefon: 452-132. Ellátási terület: Bonyhád, Kakasd, Lengyel. Bölcske, Madocsa: 23-25: Dr. Bénák Margit. Telefon: 75/335-052. 26: Dr. Szabó Katalin, telefon: 75/335-039. Dombóvár: a kórház bőrgyógyászati, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 465-844 (188-as mellék). Ellátási terület: Dombóvár, Csibrák, Csikóstőttős, Jágónak, Attala, Kapospula, Kaposszekcső, Lápafő, Dalmand, Kocsola, Nak, Szakcs, Döbrököz, Kurd, Gyulaj, Várong. Decs, Sárpilis: 22-25: Dr. Málnai János. Telefon: 495-250; 06/30/2/1757-38. 25-27: Dr. Péntek Elvira, Telefon: 496-980; 495- 331; 06/20/2/1757-738. Dunaföldvár: Gábor P. u. 4. sz. alatt. Telefon: 75/343-291. Fadd: 23-24: Dr. Mosonyi Erzsébet, telefon: 447-523; 25-26: Dr. Harangi Erzsébet, telefon: 447-889. Gyönk: 23-24: Dr. Trischler József. Telefon: 448-291; 25-26: Dr. Albeck Zoltán. Telefon: 448-136. Ellátási terület: Gyönk, Szakadát, Diósberény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla. Hőgyész Kossuth u. 7. Telefon: 488-163. Ellátási terület: Hőgyész, Tevel, Kisdorog, Szakály, Kéty orvosi körzetei. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 480-609. Ellátási terület: Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzetei. Nagydorog Kossuth u. 37. Telefon: 332-052. Ellátási terület: Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Pálfa, Sárszentlőrinc orvosi körzetei. Nagymányok, Kismányok, Váralja, Győré, Izmény: 23-24: Dr. Varjú János, telefon: 458-253; 06/20/9/386-142. 25-26: Dr. Csullag Zsolt, telefon: 458-232; 06/20/9/386-140. Pakson Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) Telefon: 410-222. Ellátási terület: Paks, Németkér, Dunaszentgyörgy. Pincehely: 23-25: Dr. Solti Éva (Fürgéd). 25-27: Dr. Bacsa Barnabás (Ozora). Telefon: 06-60-367-827. Ellátási terület: Pincehely, Özora, Fürgéd, Tolnanémedi, Nagyszékely, Kisszékely, Belecska. Simontornya: Dr. Mihócs Zsolt. Telefon: 30/9/279-830. Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 471-211. Ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. Tolna: orvosi rendelő (Garay u. 6.). Telefon: 440-340. Ellátási terület: Tolna, Bogyiszló, Mözs, Gerjen. (£5 cíb derült napos felhős \ ** «£|K§ c££> 1 párás ködös borult 0 0 0 zápor zivatar esős <£> 46 0 havas eső hózápor havazás Az alacsonyabb légrétegekben nedves levegő érkezik térségünkbe, emiatt vékony, szakadozott felhőtakaró lesz ma csak felettünk. Csapadék sehol sem várható. Általában gyenge, vagy mérsékelt lesz az északkeleti szél. Folytatódik a hideg idő. Közlekedésmeteorológia Fronthatás ma nem terheli szervezetünket, az ország nagy részén kedvezőek lesznek az időjárási viszonyok. Hungária Biztosító Bt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYUR1CZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hirlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesitőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült.