Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-02 / 282. szám
8. oldal - Tolnai Népújság HÉTVÉGI MAGAZIN 2000. December 2., szombat Tolna megyei anekdotatár 45. Dombóvári lárifári Megyénk második városa, amelynek ambíciói egykor önálló megye létrehozásáig terjedtek, történeteivel akár külön kötet is megtölthetnék. Mi lenne ebben? Például 1929-ből a helyi személyi kultusz nagy pillanata november 30-án, amikor Kocsis László papköltő mellszobrát leplezték le az Orsolya-rendi zárdában, a Fetter Károly alkotásának felavatásán ott volt maga Kocsis is! A helység megérte, hogy hóesés, villámlás és szivárvány együtt tündökölt égboltján, 1900-ban pedig 150 túzok szállt le a Békató mellett. (Vesztükre, mert élelmes, alkalmi vadászok megtizedelték őket.) Két évvel korábban Hubert Leopold vagyonát dézsmálta meg a neje, aki egy pincérrel megszökött. Hubert a pécsi rendőrséghez benyújtott körözési kérelmében nem is az asszonyt, csak „a magával vitt nagyobb összeg pénzt és ékszert” várta vissza. Nem minden férj volt üyen zord szívű és karakán: 1935-ben a dombóvári járásbíróság folyosóján egy asszonyka dühében körömcipővel ütlegelte férjét, aki nem akart tőle elválni... Dombóvár azonban mindenek fölött vasúti csomópontjára büszke. A Mikszáth Új Zrínyiászában is szereplő állomáson és vendéglőben megfordult az utolsó magyar király, IV. Károly is 1917. december 19-én. Bonyhádon még nem szállt ki, mert ebédelt, de itt a peronon sétált és Szévald Oszkár főszolgabírótól a bortermésről érdeklődött. „Őfelsége tábori szürke egyenruhát viselt és pompás színben, láthatólag jókedvben volt.” Ugyanez talán nem mondható el a jeles újságíró, Kenedi Géza által megírt - s eddig ismeretlen helytörténeti adatként felbukkant - úrról. „Hazafelé az éjjeli fiumei vonat úgy hajnali öt óra előtt érkezik Dombóvárra. Fölébredtem a hűvös somogyi levegőtől. Jó lesz talán egy meleg kávét bekapni Dombóváron a reggeli ködök ellen. A vonat tíz percig áll; sietni kell. Már az utolsó kortynál tartottam, amikor hirtelen megjelenik az egyik kocsi ajtajában egy valódi budapesti, kávéháznevelte gentleman, és parancsoló hangon kiabál: - Pincér, hány perc van még? - Kettő, kérem! - Hamar egy pohár meleg kávét. Jó barna legyen, friss süteménnyel. Ne legyen semmi föl rajta. Hé, jól szűrje meg, érti? Nem is tudom miért, de úgy örültem, hogy az elegáns kávé ottmaradt.” DR. TÖTTŐS GÁBOR Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére 7100. Szek- szárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra, kérjük, írják rá: Rejtvény! Beküldési határidő: december 15. A november 25-i rejtvény helyes megfejtése a következő: „Sohasem indulok el a ruhatáram nélkül. " A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Báli Ervin Fadd, Öreg u. 35., Bittemé Szeri Ildikó Fadd, Zrínyi u. 8., Csankóné Horváth Anna Szekszárd, Mészáros L. u. 5., Mézes Janka Nagymányok, Malom u. 62., Petiik Lászlóné Tolna, Bocskai u. 12. Advent. Advent? Advent! Még fülünkbe csengenek a Krisztus Királyságát dicsőítő himnuszok, hálaadó énekek köszönő szavai. De egy benső lelki hang már más tónusokat szólaltat meg szívünk mélyén: „Hogyan lépjek tovább az új kezdet idején? Miként vessem le bűneim zsoldját? Van-e elég erőm vétkeim megbánásához, és a jövőben a helyes utat keresni, azon haladni?... Bármilyen megoldást találunk, mindig ott van benne Isten keresése, meghívása, várása. De vajon ki vár kit?... Én Istent?... Vagy 6 engem? Isten vár, folytonosan azon munkálkodik, hogy befogadhasson minket atyai házába. Ő ott áll szívünk kapujánál, és várja, hogy beléphessen. A váró ember, aki bűnei mélyében, ha nyitottak szemei felismeri a kegyelem fénysugarát, ha nyitottak fülei meghallja a hívó szót, s szívét kitárja az Úr érkezéséhez. Fiatalabb koromban, amikor az egyes ünnepkörök értelmét kerestem, sokat gondolkodtam azon, hogy mi is az advent jelentősége egy keresztény ember számára. Hiszen az Úr hűséges hozzánk, nem hagy el minket, mindig velünk van. Akkor miért várunk mégis az Ő eljövetelére? Advent nem csak egy számunkra is látható külső színjáték, nem csupán egy sóvárgó tekintet a születendő Megszabadító felé. Nem csak a betlehemes játékok próbálásának, a tavaly oly szépen énekelt énekek áténeklésének, ismétlésének remek ideje. Hanem sokkal inkább egy benső előkészület, önvizsgálatokkal teljes időszak: Vajon kész-e az én szívem fogadni Urát? El tudom-e fogadni a megváltást?... Vállalom-e a néha még nem is látható utat, melyet az Ur mutat nekem?... Egy apa és gyermeke, mindketten az ifjonc boldogulására törekednek, de míg az apa ezt bölcsen teszi, addig a gyermek csupán pillanatnyi előnyöket képes vizsgálni, s ezért gyakran nincs egyetértésben apjával, csak a bizalom és a tisztelt érveivel dönthet úgy, amint apja szeretné, ezzel a jót, helyeset választva. Hasonlóan állunk mi is mennyei Atyánkkal szemben: az Ő bölcsességét meg nem érthetjük, de hitünk, bizo- dalmunk azt sugalljaszámunkra, hogy fogadjuk be Őt, javunkra váló akaratát szívünkbe. Mit jelent számomra Advent?... Szívem-lelkem megnyitása, kitárása Teremtője felé. A reményteli várakozás, hogy a Kegyelem megtisztít, alkalmassá tesz az üdvösség befogadására. SCHWEZOFF DÁVID KÁNTOR Jubileumi kiállítások Beszélgetés Cyránski Máriával és ifi. Koffán Károllyal (Folytatás a 7. oldalról) Ezeken a képeken a teret képeztem le a térre, matematikai- geometriai úton, egy időben, több nézőpontban, a nézőpontok változtatásával, a felületek egymásra vetítésével. Úgy gondolom azonban, hogy a néző számára mindennek a megértése nem elsőrangúan fontos, hiszen e nélkül is érezheti azt, hogy ezek a képek a rejtélyes belső ritmus párbeszédei a színekkel.- Nézhetjük a képeket egy térgeometriai tankönyv ábráiként is?- Természetesen, hiszen a téralakítás törvényei szerint dolgoztam. Egyébként ez lenne az első ilyen jellegű tudományos tankönyv, ugyanis én a korábbiakhoz képest új úton indultam el. Az a módszer, amivel a képeim készültek, alkalmas különös, térszemléletet fejlesztő térláttatós ábrák készítésére is. Az eddigi térláttatós ábrák az asztallapra fektetve élvezhetők, én falra helyezhetőket készítettem. így a kép síkja mögött és előtt egyaránt láthatók ábrarészek. A térhatás a reliefszerű kiképzésen alapul. A relief vagy dombormű dolgozik hasonlóan a térmódosító ábrázolással, ami azt jelenti, hogy széliében és magasságában arányos, mélységében azonban torzított a mű. Az így létrejött térben akár mint színházi díszletben, közlekedhetünk is. A gyakorlati életben ennek a technikának az alkalmazása nagyon népszerű, már a reneszánszban használták az építészek. Híres példa erre a Szent Péter Bazilika előtti tér. A Bazilikához vezető úton haladva a templomot közelinek, hívogatónak érzékeljük a tér trapéz alakú kiképzése miatt. Visszafelé jövet pedig a valós világot különösen távolinak érezzük, bár a gyalogút hossza mindkét esetben ugyanany- nyi. így a zarándok úgy érezheti, hogy megkönnyebbülve távozik a templomból. Ezzel a technikával dolgozik a díszlettervezés is. Az ötletet épp innen merítettem, ugyanis 1979-82 között díszlettervezőknek tanítottam geometriát a Képzőművészeti Főiskolán. Az ő számukra kezdtem az illuzionisztikus terek kutatásába.- „Lebegősek” a képei.- Igen, olyanok, mint az űrbéli képződmények. Valószínűleg a világmindenség érzékelésében is hasonló hatásoknak vagyunk kitéve. A galaxis lehet gömb alakú, mégis korongnak látjuk. Azt kell mondani, hogy a látszat nézőpont kérdése. De hát a nézőpontok összevethetők. Ami nem látszik az egyikből, az megmutatható a másikból. Mint a képeimen.- Hogyan tovább? Melyik irányban folytatja az alkotást?- Ki tudja? Most úgy gondolom, hogy rajzolni és relieftereket készíteni egyaránt fogok. Számomra ez a két dolog teljes mértékben ösz- szeegyeztethető, hiszen mindkettő a világ megismerésének eszköze. _____ BALOGH EMESE E RŐSEN KÍVÁNÓ BELÜLRŐL EVŐ NÖVÉNYI HAJTÁS Cl TEMPLOMI HANGSZER ODANÉZZ I Cl (ENET-LEN ZSANÉR HANGJA TEMPLOM- TORONYBAN ZENG CSAPATTAG I KOKAS PÁRJA MÉLY NŐI HANGNEM A MÉTER JELE MELY I SZEMÉLY?! o KÜLÖNLEGES IGEVÉGZŐDÉS CSEPEREDŐ HÁZI MOZI OLDALAIHOZ TULAJDONOD KIVÉTEL, RÖVIDEN KÉST HASZNÁL SEGÉLYT FOLYÓSÍTÓ NÉMA GÉSAI TEL-AVIV POLGÁRA KATONAI TÖMB ZENEKAR, RÉGIESEN MINDIG MÚLIK TÁVBESZÉLŐ, RÖVIDÍTVE JÓD JELE GLÉDA PRÍMA MINŐSÉG JELE TISZTVISELŐI MUNKAHELY FOG ÉS TOJÁS IS VAN ILYEN LÉCCEL HAVON SIKLÓ SZÁZAD, RÖVIDEN LENTI HELYRE RÁSPOLYOZ rv BETŰT VET BIUÁRDKELLÉK TARTALÉK VESZTEGEL GÖD HATÁRAI I CSILLAGTÚRA FÉLTŐN VÉD SZINTÉN NE RÓMAI 3 A PIANISSIMO JELE UTASÍTÁSBA AD ELEKTRON JELE MEGELÉGEL UNIÓS PÉNZ FÉRFINÉV A BALATON VIZÉT VEZETI LE A VÉGÉN KENI ANNYI MINT, RÖVIDEN LÁTOGATÓ GYÜMÖLCS KISAJTOLT NEDVE ÉRZELMI KÖLTÉSZET IGEKÉPZÓ HÍRÜGYNÖKSÉGÜNK RÉSZBEN RÁFOG I HABZÓ ITAL ZUGA SZÉL, KÖLTŐIEN A KÁLIUM VEGYJELE AMELY DOLOGRA LEVELET ÚJRAFOGALMAZ HOROSZKÓP KOS (III. 21.-IV. 20.) Szerelem: Legyen óvatos! A kalandnak ítélt kapcsolat komolyra fordulhat. Hivatás: Az elmúlt hónapok tétlen várakozása után most túl sok a teendő. BIKA (IV. 21.-V. 20.) Szerelem: A hét második felében alighanem találkozik valakivel, áld alaposan felbolygatja érzelmeit. Hivatás: Nem szívesen kapcsolódik bele a mások által elkezdett feladatokba. IKREK (V. 21.-VI. 21.) Szerelem: Különös érzés kerítette hatalmába. Hivatás: Minden pillanatát leköti a munka, szinte ki se látszik a teendőkből. Úgy érzi, kihasználják. RÁK (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: Apró kellemetlenségek miatt kesereg, becsapottnak érzi magát. Hivatás: Ne ragaszkodjon mereven a terveihez, és meglátja, minden jóra fordul. OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.) Szerelem: A hét második fele kellemes meglepetéseket tartogat. Hivatás: Ha hosszú távú terveket szövöget, halassza el néhány héttel későbbre. SZŰZ (VIII.24.-IX. 23.) Szerelem: Meggondolatlanságával keserű perceket szerez a partnerének. Hivatás: Még egy-két hét, és újra önmagára talál. Most alighanem az bántja, hogy mások sikeresebbek voltak. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Szerelem: A viták nem használnak! Ha túl sok kivetnivalót talál a társában, akkor jobb ha felülvizsgálja érzéseit. Hivatás: Ne halogassa tovább a határidős munkákat! SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Oktondi erőpróbák helyett legyen inkább őszinte. Hivatás: A következő napokban inkább a folyamatban lévő ügyek lezárására törekedjen. NYILAS (XI. 23.-XII. 21.) Szerelem: Úgy robban be életébe a nagy érzés, hogy képes volna felborítani miatta mindent. Hivatás: Kollégáival lassan tisztázni tudja a félreértéseket, és ettől a munkakedve is sokkal jobb lesz. BAK (XII. 22.-I. 20.) Szerelem: Kevés olyan ember él a világon, aki az ön örökös próbatételeinek meg tud felelni. Hivatás: A sült galambra hiába vár, jobban teszi, ha nekilát a teendőknek. VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 19.) Szerelem: Nehezen talál magyarázatot érzelmi labilitására. Hivatás: Ne bízzon semmit a véletlenre! Menjen a dolgok elébe és vívja ki főnökei elismerését. HALAK (II. 20.-III. 20.) Szerelem: Nincs még ideje az ábrándozásnak. A kapcsolata akkor is boldog lehet, ha közben két lábbal jár a földön. Hivatás: Bármihez fog, szerencsésen alakul. 4 < * i * KERESZTREJTVÉNY