Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-20 / 297. szám
4. oldal - Tolnai Népújság KÖR KÉP 2000. December 20., szerda Az autópályától a drogig Megtartotta az évezred utolsó ülését a kormány Budapest Egyebek mellett az árak és a bérek emeléséről, az állami gazdaságok egy részének magánosításáról, az autópálya-matricák használatának tapasztalatairól és a kábítószer-fogyasztás visszaszorításáról tárgyalt tegnapi ülésén a kormány. A kormányfő a szóvivői tájékoztatón hangsúlyozta: a miniszterek szinte minden döntése az infláció leszorítását célozza (a pénzromlás idén valószínűleg 9- 10 százalékos lesz, jövőre 5-7 százalékot remélnek). Ezért is határoztak úgy, hogy 2001-ben a gáz és a villamos energia ára éves szinten legfeljebb 6 százalékkal nőhet. Az áramért már januártól ennyivel többet kell fizetni, a gázért júliustól kérnek - a csúsztatás miatt 12 százalékkal - többet. A gyógyszerek 4,3; a buszközlekedés 6,8; a vasúti menetjegy 6 százalékkal kerül majd többe, mint az idén. 6 százalékos emelés várható a tévéműsor-szolgáltatóknál és a gépjármű-biztosítás körében, mint ahogy a hatósági díjak is ennyivel nőnek. Orbán szólt az autópályákon idén bevezetett matricás rendszer kedvező tapasztalatairól is, hozzátéve, hogy hamarosan leszerelik a fizetőkapukat, miközben új ellenőrzési rendszert vezetnek be. Mint megtudtuk, januártól átlagosan 5,8 százalékkal fizetnek majd többet az autósok az Ml-esen és M3-ason használható címkékért, ezen belül a nehézgépjárművekre kirótt tarifa kevésbé, a többi autóra vonatkozó díj jobban nő. A kabinet döntése értelmében 2001-ben 13 százalékkal emelkedik a közszférában dolgozók keresete - jelentette be a miniszter- elnök. A szociális és egészség- ügyi ágazatban kifizetett egyszeri juttatásból megmaradt összesen 966 millió forint is csak béremelésre használható. A kormány foglalkozott az állami gazdaságok sorsával is. A gazdaságok egy része (például Bábolna történelmi egységei) állami tulajdonban marad, a többit - főleg az ott dolgozók és a helyi gazdák körében - értékesítik. Föld nem adható el, csak használatba vételről lehet szó. A részvényt vásárlók kedvező hitel- konstrukcióra számíthatnak. A kabinet meghallgatta, az ifjúsági minisztérium kábítószerellenes küzdelemről szóló beszámolóját, s megállapította: a széles körű megelőző program és a törvény szigorítása meghozta eredményét. A középiskolások körében például megállt a drogot kipróbálók számának emelkedése, ami mindenképpen jó jel. A legközelebbi ülés január 2-án várható. takács mariann Több milliárd forint értékű kábítószert foglaltak le idén a magyar vámosok, akik mostani eredményükkel a leghatékonyabban működő európai fináncok közé kerültek. A csempészek lebukásában a tökéletesedő ellenőrzési technikák mellett a vámhatósághoz eljutó információknak is nagy szerepe volt. Majd’ nyolcszáz kilogramm drogot foglaltak le idén a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai; ez kiugróan jó eredménynek számít a hazai bűnüldözés történetében. A már az ország területére bejutott kábítószerek felkutatása is hatékonyabb volt a korábbiaknál. A nagy fogások sajnos nemcsak azt jelzik, hogy a vámosok és a rendőrök jobban végzik a munkájukat, hanem azt is, hogy nagyobb a forgalomba került tiltott anyagok mennyisége. Hollósi György, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság Kábítószer-, osztályának helyettes vezetője lapunk munkatársának elmondta, hogy hazánk egyelőre a kevéssé fertőzött országok közé tartozik, de Nyugat- Európához hasonlóan nálunk is várható a kábítószer-probléma súlyosbodása. A hazai piacot jelenleg több kisebb bűnözői csoport uralja, akik között főleg a vendéglátóhelyek megszerzéséért folyik a harc. Általában tömegverekedéseken dől el, hogy ki lássa el egy-egy diszkó őrző-védő szolgálatát, és ezáltal ki kereskedhessen az épületen belül a kábítószerrel. A drog terítését elkezdő, napjainkra sok esetben már szépen meggazdagodott kereskedők általában nem találkoznak vevőikkel, hanem kábítószerfüggő beosztottjaik adják el az anyagot. A sok negatívum mellett biztató, hogy amint azt Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter nemrégiben bejelentette, a fővárosban egyelőre megállt a drogfüggők számának növekedése. wilk A VÁM- ÉS PÉNZÜGYŐRSÉG HEROINFOGÁSAI (BP) 1995 1996 1997 1998 1999 2000 Elfogadták a kétéves költségvetést Az új miniszterek egymásnak gratulálnak fotó: europress/körmendi Letette az esküt a parlamentben a kormány két új tagja: Mikola István és Varga Mihály. Az Országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta a kétéves költségvetést. Nem sikerült felállítani a Torgyán házaspár vagyongyarapodását vizsgáló bizottságot. A parlament kapujánál kedden főbe lőtte magát egy fiatal kormányőr. Budapest A parlament tegnap megtartotta idei utolsó ülésnapját. A zsúfolt program első perceiben letette a hivatali esküt az új egészség- ügyi miniszter és a pénzügyi tárca új vezetője. Mikola István és Varga Mihály rögtön ezután a megbízólevelét is átvette a köztársasági elnöktől. Mindketten január elsején foglalják el hivatalukat. Az egészségügyi tárca új vezetője máris személycseréket jelentett be a tárcánál, illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár élén. Egyúttal azt hangsúlyozta, hogy a terület finanszírozását alapjaiban kellene újragondolni, amivel egyetértett a várhatóan posztjáról távozó Lampé Zsolt, az OEP eddigi főigazgatója is. A parlamenti végszavazás előtt a kisebb kormánypártok is jelezték, hogy megszavazzák a kétéves költségvetést, ugyanakkor az ellenzék mindhárom pártja - még ha más-más megfontolásból is - elutasította a szavazásra bocsátott tervet. Az áttörés költségvetésének titulálta a kormányzat a kétéves költségvetést már az előtt, hogy a normaszöveg a képviselők elé került volna. A 2001-2002-re tervezett büdzsé azóta is az ellenzéki képviselők támadásainak kereszttüzében állt, amelyet mi sem jellemez jobban, minthogy rekordszámú, több mint ezer módosító indítványról kellett dönteniük a honatyáknak. Az indítványok tekintélyes része csak javaslat maradt, a módosítások közül szinte csak a kormányoldalró érkező indítványokat fogadták el. A törvény legkritikusabb pontja minden bizonnyal a tervezett 5-7 százalékos infláció lesz, ez ugyanis csak a külső feltételek jelentős javulása mellett lenne tartható. A kormányzat mégis mindvégig bizakodó volt, Járai Zsigmond gyakran hangoztatta: a magyar gazdaság jelenlegi állapota minden alapot megteremt a tervezett számok teljesüléséhez. Az ellenzéki képviselők nem hisznek ebben, azt gyanítják, a kormány a valószínűsíthető magasabb pénzromlás következtében többletbevételhez jut, amelynek elköltéséről majd nem kell számot adnia. A kétéves költségvetés fő szabályai ugyan két évre szólnak, de a bevételeket, a kiadásokat, valamint a hiányt - tehát a zárszámadást - évente hagyja jóvá a parlament. Az egyelőre nem világos, hogy a büdzsével kapcsolatos 2001. őszi-téli parlamenti vita kiiktatásán túl ennek az eljárásnak mi lesz a politikai hozadéka a választások előtti kampányban. A koalíció „főműve”, amelynek tegnapi zárószavazása csak formalitásnak volt tekinthető, jelentős változásokat hoz a társadalom legszélesebb rétegeinek életébe. Ilyen változás a minimálbér 40, majd 50 ezer forintra történő emelése, a pedagógusok és a szociális dolgozók 20 százalékos, a felsőoktatási dolgozók és kutatók 22 százalékos jövő évi béremelése. Az eredeti terveknél 3 százalékkal magasabb, 10,3 százalékos nyugdíjemelésről is határoztak a képviselők, 2002-ben pedig ismét csaknem 10 százalékkal több pénzt visz majd a postás. Az ellenzéki pártok elutasításának oka az volt, hogy ők „valós számokra épülő, nem a klientúra gazdagodását szolgáló”, hanem az emberek helyzetének javulását és az ország gyarapodását szem előtt tartó büdzsét képzeltek el. Az ezekből a padsorokból érkező vélemények szerint a költségvetés megalapozatlan, s jelentős kockázatokkal jár, megfeledkezik a nehezen élőkről. ❖ Precedens értékű feladata miatt nem hibázhat a mentelmi bizottság a Torgyán házaspár ellen indított összeférhetetlenségi eljárás során. Ezzel, valamint a meglévő szabályok ellentmondásosságával indokolta a testület tegnapi ülése közben tartott sajtótájékoztatón IsépyTamás, hogy a várakozásokkal ellentétben mégsem alakult meg az eljárás végigvitelére hivatott háromtagú különbizottság. Az ellenzék politikai okokat sejt az „időhúzás” mögött. Eleinte úgy tetszett, hogy röviddel a kezdés után a mentelmi és összefé hetetlenségi bizottság elnöke kihirdetheti a folyosón várakozó temérdek újságírónak, kiket sorsoltak be a Torgyánék összeférhetetlenségét vizsgáló háromfős külön- testületbe, ám döntés mégsem született. Egyes képviselők szerint Isépyék - főképp a ldsgazda és a fideszes tagok nyomására - nem merték felvállalni az azonnali lépés következményeit. Az elnök szerint az ok egyszerű: mivel félő, hogy a jövőben bozóttűzszerűen terjed majd az összeférhetetlenségi eljárások kezdeményezésének szokása, legjobb előre tisztázni, hogy a házszabály, illetve a képviselők jogállásáról szóló törvény egymásnak ellentmondó rendelkezéseit hogyan is értelmezze a testület. Az ülésen 8-4 arányban úgy döntöttek, hogy a vitás kérdéseket küldjék meg az ügyrendi és az alkotmányügyi bizottságnak, s csak a két fórum állásfoglalásának ismeretében térjenek vissza az SZDSZ kezdeményezésére. A számos kérdés egyike, hogy az összeférhetetlenségi eljárást valóban egy háromfős különbizottságnak, vagy magának a mentelmi bizottságnak kell-e lefolytatnia. A másik: Torgyán Józsefen és feleségén, Cseh Márián kívül betekinthet-e bárki is kettőjük titkos vagyonnyilatkozatába. Azt sem tudni bizonyosan, hogy külön vagy együttes eljárásnak minősül-e a vagyonnyilatkozattal, illetve az összeférhetetlenséggel kapcsolatos eljárás, és hogy a kettőre egyforma vagy eltérő szabályokat kellene-e alkalmazni. Jól jönne a tanács azzal kapcsolatban is, hogy milyen adatok bekérésére jogosult a bizottság, s hogy bevezethetnének-e szankciókat, ha a meghallgatásokra behívottak fittyet hánynának a megkeresésre.Isépy önkritikaként tette hozzá: lehet, hogy sietősen döntött, amikor külön határozat nélkül elrendelte az eljárás megindítását. A mentelmi bizottság két ellenzéki al- elnöke, Dombach Alajos (SZDSZ) és Géczi József (MSZP) szerint a háromtagú testület kisorsolását már most, a másik két bizottság állásfoglalásától függetlenül meg kellett volna ejteni, hiszen az eljárás így is, úgy is meglesz. Dornbach úgy gondolja: Isépy meghátrált, koalíciós nyomásra időhúzás kezdődött, mert a költségvetési végszavazás előtt szinte senki sem mert a kisgazdákkal (illetve elnökükkel) ujjat húzni. A parlamenti vita közben érkezett a hír, hogy az Országgyűlési Könyvtár bejáratánál öngyilkosságot követett el egy 26 éves kormányőr. A köztársasági őrezred őrmestere szolgálatteljesítés közben lőtte főbe magát. Tettének oka az első feltételezések szerint szerelmi bánat volt. STEFANITS - TAKÁCS FOTÓK: EUROPRESS/KALLUS GY( Hírek röviden A kormány és a kamarák A korniány és a kamarák szoros együttműködést alakítanak ki gazdaságpolitikai kérdésekben, az erről szóló megállapodást várhatóan január végén írják alá. Orbán Viktor és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének tegnapi találkozóján a kormányfő úgy fogalmazott, a kamarák nem a kötelező tagságtól erősek, hanem attól, hogy képesek olyan szolgáltatást, információt, befolyást biztosítani a tagságnak, amely miatt érdemes a vállalkozóknak kamarához tartozniuk. Családtámogatás Az előzetes tájékoztatással ellentétben a jövő év első hónapjában esedékes család- támogatási ellátásokat - családi pótlék, gyes, iskoláztatási, gyermeknevelési, anyasági támogatás - nem decemberben, hanem az eredetileg meghatározott időben, január 15-ig utalják ki az érintettek számára - tájékoztatta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az MTI-t. A közlemény szerint a Pénzügyminisztérium jelezte: megszűnik a jogi alapja annak a korábbi elképzelésnek, hogy - az utalás feladatát ellátó szervezet január 1-jei változásával összefüggésben - az egyébként januárban kifizetendő családtámogatási ellátásokat már 2000 decemberében kifizessék. Távolsági buszközlekedés A menetrend szerinti helyközi autóbuszközlekedésben a Volán-társaságok 6,8 százalékos átlagos tarifanövekedésre számítanak jövőre - mondta Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója. A Volán-társaságok jövőre 500 új autóbuszt szereznek be, de ez sem lesz képes megállítani a járműpark elöregedési folyamatát. Vagyonkezelés jövőre Az állami vagyonrészek jövőre halasztott eladásai 50-80 milliárd forint közötti bevételtől fosztották meg az idén az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t - közölte Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója. így az eredetileg tervezett százmilliárd forintnak még a felét sem sikerült beszedniük 2000-ben. A cég jövőjéről szólva elmondta, hogy a megszűnő szervezet feladatai különválnak két-három utódszervezetbe. Európai munkaerőpiac Az Európai Bizottság bővítési kérdésekért felelős tagjának szóvivője, Jean- Christophe Filori „nagyon hasznos hozzájárulásnak” nevezte kedden Gerhard Schröder német kancellár előző napi nyilatkozatát, amely szerint az Uniónak csak öt-hét év átmeneti időszak után kellene megnyitnia munkaerőpiacát az újonnan csatlakozó országok előtt. Schröder elképzelését azonban a tagjelölt országokban csalódással fogadták. Bush a 43. elnök Helyi idő szerint hétfőn az Egyesült Államok 50 tagállamában és a szövetségi fővárosban, Washingtonban megtartott elektori elnökválasztással hivatalosan is rákerült a pecsét George Bush győzelmére. A republikánus jelölt megkapta mindazt a 271 elektori voksot, amely biztosította számára a felettébb szerény (a minimálisan szükségesnél csupán eggyel nagyobb) többséget. Merénylet Moszkvában Moszkva központjában kedd reggel merényletet követtek el Joszif Ordzsoni- kidze, a moszkvai önkormányzat végrehajtó testületének elnökhelyettese ellen. Ordzsonikidze haslövést kapott, és a lábán is megsebesült, sofőrje viszont az életét vesztette. A merényletet két ismeretlen követte el. A bérgyilkosok páncéltörő lövedékeket használtak, így a páncélozott autón csaknem harminc, golyó ütötte nyom maradt. A halálbüntetés ellen A halálbüntetés átfogó betiltását követelő és több mint hárommillió támogató aláírást tartalmazó beadványt juttattak el emberi jogi szervezetek az ENSZ főtitkárához. Kofi Annan közölte: támogatja azokat a törekvéseket, amelyek a halálbüntetésre vonatkozó, egész világra kiterjedő moratórium bevezetését szorgalmazzák. Kijevi tüntetés Kedden Kijev központjában mintegy ötezer ember tiltakozó megmozdulást tartott, követelve Leonyid Kucsma elnök és igazságügyi vezetők lemondását Gongadze internetes újságíró nyomtalan eltűnése miatt. Egy képviselő a parlamentben azzal vádolta meg az elnököt, hogy a titkosszolgálattal együtt köze volt az újságíró eltűnéséhez. Orosz-francia kapcsolat Ha a francia és az orosz vállalkozók a két ország kiegészítő adottságaira alapozzák együttműködésüket, akkor sikerrel szerepelhetnek a nemzetközi gazdasági versenyben - hangsúlyozta Mihail Kaszja- nov orosz kormányfő, aki az orosz-francia kormányközi bizottság soros ülésén vesz részt Párizsban. i 4 r ír- Dörnbach szerint lsépy meghátrált