Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-19 / 296. szám
10. oldal - Tolnai Népújság 2000. December 19., kedd ERRŐL - ARRÓL * Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő VIOLA nevű kedves olvasóinkat. Latin virágnév, amely sok nyelvben lett női névvé. Védőszent: Szent Viola, dél-tiroli lány, akit gyermekkorában végeztek ki Krisztusért (+304). Virága: lila afrikai ibolya. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Bonifác vértanú. HAJDAN: December 19-én 125 éve, 1875-ben az alispán a métermérték ellenőrzését írta elő a szolgabírónak: csupán a közforgalomban használt mértékeket ellenőrizhették, de kivétel volt a hordók űrmértéke, valamint tűzifánál használt ölmérték. 105 éve, 1895-ben jeles adományokkal gazdagodott a nemzet, illetve a megye: gróf Apponyi Sándor a nemzeti könyvtárnak adományozta Pesty Gábor Aesopus fabuláinak egy régi nyomtatványát, Forster István földbirtokos pedig XIV. Lajosnak azt a kardját, amelyet Rákóczinak küldött, ő pedig Béri Balogh Ádámnak adott vitézségéért a Tolna megyei múzeumnak adta: az ereklye 1944- 1945-ben nyomtalanul eltűnt. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 71. Lk. 1,5-25. Református: lKir. 22,13-28. Lk. 20. Evangélikus: Mt. 3,1-12. Lk. 1,18-25. Ortodox: lTim. 1,8-14. Lk. 14,25-35. A NAP KÉL 7.28 órakor, nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 0.31órakor, nyugszik 12.51 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár - 37 cm, Paks 95 cm, Dombori 105 cm, Árvízkapu 486 cm. A Sió Palánknál 187 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Rónai Gábor. Tel: 511- 513. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860- 530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Okosodj Mozarttal! A brit dr. Alistair Smith tanulmánya szerint ahhoz, hogy a diákok sikert érjenek el, már nem a tanulással töltött órák számát kell növelni, hanem meg kell tanulniuk megfelelően lazítani. A kísérletek azt bizonyítják, hogy a vizsgadrukk feloldásának legmegfelelőbb módszere, ha az osztrák zseni, Mozart muzsikáját hallgatják a megmérettetés előtt. A harmóniát árasztó operák, mint a Varázsfuvola, vagy a Figaro házassága, az emberi szervezet működését is serkenti. Az amerikai Wisconsin egyetemen végzett kísérletek szerint a zeneszerző muzsikájával lazító hallgatók egy intelligenciateszt megoldásánál 8-9 ponttal jobb eredményt értek el, mint azok a társaik, akik a dolgozat előtt zenehallgatás helyett csupán a körmüket rágták izgalmukban. Az angol oktatási hatóság mindezek tudatában most körlevelet küldött az iskoláknak, amelyben arra kéri a tanárokat, hogy a számonkérések előtt néhány percig szóljon Mozart-mu- zsika a tantermekben. Dicsérő rendőrök Büntetés helyett ösztönzéssel próbálja rávenni az autósokat a biztonsági öv használatára a massachusetts állambeli Palmer rendőrsége. A város ugyanis e tekintetben az utolsók között kullog az Egyesült Államokban. A Csatolj a zsetonért akció keretében sorsjegyeket, takarékbetétkönyveket és ingyen fánkokat osztanak ki azok között, akik betartják az előírást és viselik a biztonsági övét. A gyorsbüfékkel és bankokkal kötött megállapodás révén a megjutalmazott autósok beválthatják a rendőröktől kapott zsetonokat. Az ötlet - úgy tűnik - sikeres: a biztonsági övét használók száma 10 százalékkal növekedett az utóbbi hetekben, holott a jutalmak értéke 5 és 25 dollár között mozog. A hatóság szerint azonban a legkisebb ösztönzés is hatásosabb, mint a büntetés. HÚSOSOS SZENDVICCSEL A KERGEMARHAKÓR OKOZTA BIZALOMVESZTÉS ELLEN. Spa nyol gazdálkodók sült marhahúsos szendvicseket osztogattak az embereknek Madridban a mezőgazda- sági minisztérium előtt. A gazdák azt követelik, hogy a kormányzat nyújtson nekik anyagi segítséget a bizalomvesztés okozta veszteségek leküzdésére. Több mint kéttonnányi húst osztogattak szét. __■ Z siráféknál tilos a csók Megindító szerelmi dráma zajlik egy Arizona állambeli állatkertben, ahol a gondozók véget vetettek három zsiráf évek óta tartó románcának. A Reid Park Állatkert hímzsiráfja, Yebo hat esztendeje boldog szerelmi háromszögben élt a két nősténnyel, Texas-szal és Den-verrel. A szenvedélyes kapcsolat ez idő alatt kilenc utódot eredményezett, de a szakemberek attól tartanak, hogy a közeli rokonság miatt a további szaporodás genetikai zavarokhoz vezethet az utódoknál, ezért szétválasztották a zsiráfokat, akik hiába nyújtogatják hosszú nyakukat, még egy forró csókot sem válthatnak. ■ Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 50. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A négytalálatos szelvények száma 37 darab, ezekre egyenként 928.770 forintot fizetnek. A háromtalálatos szelvények száma 3.111 darab, nyereményük egyenként 11.046 forint. A kéttalálatos szelvények szá- "Mna 91.272 darab, ezekre 659 forintot fizetnek. Telitalálatos joker nem volt. A hatos lottón hat-, illetve 5+1 találatos szelvény nem volt. Az öttalálatos szelvények száma 27 darab, ezekre egyenként 269.649 forintot fizetnek. A négytalálatos szelvények száma 1.720 darab, nyereményük egyenként 4.233 forintot érnek. A háromtalálatos szelvények száma 33.084 darab, ezekre egyenként 770 forintot fizetnek. Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Orrunknál fogva Tliába, no! Szintetikus az egész világi Nekem már az is megrá- zó élményt jelentett, amikor megtudtam, a legfinomabb gyümölcsillatot és aromát nem a gyümölcs adja bizonyos élelmiszerekben, hanem „sima” vegyi anyagok, úgyhogy nem mást eszünk és iszunk, mint illúziót. A gyártók fantáziája pedig végtelen, még emlékszem a gyümölcsízű, ehető fehérneműre, most meg itt van a csoki-kókusz illatú férfigatya. Mondhatni, szó szerint és átvitt értelemben is már megint az orrunknál fogva vezetnek minket. Most már tudjuk, mi hiányzott eddig! Csoki illatú alsó nélkül, ugyebár, szegényebb lenne a világ. ^. JK.m lépjünk csak tovább, nem szabad megállni, ha már ilyen csúcsot ért el a technológia és ilyen nélkülözhetetlen, abszolút praktikus dolgot sikerült feltalálni, mint ez a barna színű, aromás alsónemű. Stílszerűen szólva: miért ragadnánk le csak a csokoládénál! Lehet málnás, epres, rózsa- és levendula illatú, sőt, ha légfrissítőben hódít az „új autó illatú”, lehet, hogy beválnak gatya esetében is. Ki tudja elvégre, kinek mi a vonzói Ráadásul a dolog fordítva is működik: ha a férfiú azt szeretné, hogy kedvese aznap este, hogy is mondjam, ne tüntesse ki érdeklődésével, mást sem kell tennie, mint felhúzni egy másik alsót: mondjuk, kelkáposzta, vagy pálpusztai illatút... Pogányok pedig (ma is) vannak Az Egyesült Államokban 600 ezer a „bejegyzett” pogányok száma, ami ez esetben nem az ateistákat, vallástalanokat jelenti, hanem éppen azokat, akik a pogány kor isteneit kívánják tisztelni, a régi korok hagyományai vonzzák őket. Az elmúlt években országosan' kibontakozó szervezet idén már az USA 50 állama közül 36-ban, emellett 5 kanadai tartományban rendezte meg a „Pogány büszkeség napját”. Ezen megjelentek a kelta, a régi egyiptomi, a római vagy a görög istenek tisztelői épp úgy, mint a boszorkányhívők. Valamennyien tiltakoztak azon fel- tételezés ellen, hogy holmi sötét praktikák hordozói lennének. Erről szó sincs, mondják, csak mások mint a többiek. De a jótékonykodásban nem maradnak el a történelmi egyházak. EGYETLEN PONT- Sportolsz?- Igen. Jógázom. Ráereszkedem a gerincemre, és erősen figyelek egyetlen pontra.- És mi az a pont?- A televízió. PRÓBA-SZERENCSE A butikba bemegy egy fiatal nő.- Miben segíthetek? - kérdi az eladó.- Kérem, szeretném felpróbálni azt a ruhát a kirakatban.- Elnézést, hölgyem, de nálunk a ruhát csak a próbafülkében veheti föl. Horoszkóp BAK (XII. 22 • 1.20.) Szellemi leg kimerült, ilyenkor jót tesz a fizikai munka. VÍZÖNTŐ (I. 21 - II. 20.) Ha higgadtan érvel igaza mellett, maga mellé állítja munkatársait és családját. Örömhírt kaphat egy családtaggal kapcsolatban. HALAK (II. 21 - III. 20.) A kedvesség a munkában és a családban is eredményes módszer lehet céljai eléréséhez. Kellemes napnak ígérkezik a mai. KOS (III. 21. - IV. 20.) Még egy kosnak is kimerülhetnek az energiái. Hallgasson barátai tanácsaira, amelyek kikapcsolódásra intik. BIKA IV. 21 - V. 20.) Mostaná ban több lehetősége is nyílik arra, hogy változtasson megunt életvitelén. Érzelmi élete harmonikus, de vigyázzon jobban egészségére. IKREK (V. 21.- VI. 2.) Ne min dig másokat okoljon, ha valami nem sikerül. Jogban, igazgatásban, pénzügyekben kedvező változásokra számíthat. RÁK (VI. 22 - VII. 22.) Kölcsön kenyér visszajár, ezért ma csupa jóra számíthat. Kellemes meglepetésben is része lehet. OROSZLÁN (VII. 23.-Vili. 23.) Hangulata éppoly borongós, mint az időjárás, ütemezze át tárgyalásait. Nem űzi a tatár, ráér lépésről lépésre megvalósítani az elképzeléseit. SZŰZ (Vili. 24 - IX. 23.) Hagy ja most a pénzügyeket, a jogi problémákat, azok megoldódnak maguktól. Váratlan öröm érheti. MÉRLEG (IX. 24 - X. 23.) Ide ális nap, ma minden arannyá válik a kezében. Most érdemes befejezni azokat az ügyeket, amelyeket elkezdett. SKORPIÓ (X. 24 - XI. 22.) Ér zelmi, lelki zaklatottságát sétával vezesse le. Közben jó ötletei támadhatnak. NYILAS XI. 23 - XII. 21. Amit meg tud oldani, az oldja meg, amit nem, azon meg ne idegeskedjen. FOCI TÁRGYAK ÁRVEREZÉSE LONDONBAN. A Bonhams and Brooks aukciós ház bocsátja árverésre híres focisták mezeit és egyéb foci ereklyéket, mintegy 700 darabot. A képen David Beckham, Eric Cantona és Didier Dechamps meze látható, ezek is kalapács alá kerülnek. Felhőkarcoló skanzen New York legújabb múzeuma igazán stílszerű lesz. George Patakinak, New York állam magyar származású kormányzójának javaslatára felhőkarcoló skanzen épül. Ebben összegyűjtik és kiállítják a világon elsőként tömegesen itt elterjedt felhőkarcoló-építészet történetét, emlékeit. Manhattan félsziget déli részén már épül a Felhőkarcoló Múzeum. Az épület falait, tetejét, csiszolt, rozsdamentes acél burkolja. Belsejében sok tükröt helyeznek el, hogy éreztessék az óriási teret, amelyet a magasépületek betöltenek. Az új, 2001 őszén nyíló múzeum egyébként egy új kiállítási körzetben áll majd. Ott található például - ugyancsak George Pataki javaslatára - a Nők Múzeuma is. A tanár úr bolygója Hálája jeléül tanáráról nevezte el az általa felfedezett aszteroidát egy amerikai kutató. Jeffrey Larsen a Minnesotai Egyetem professzoráról, Roberta Hupmphres- ról keresztelte el az eddig 10.172 néven számon tartott kisbolygót, amelyre 1995-ben bukkant. A Mars és a Jupiter között keringő égitest hivatalos neve tehát mostantól Humphreys aszteroida. A csillagász azzal indokolta döntését, hogy professzora szinte kizárólag olyan információkkal gazdagította tudását, amelyek nem szerepelnek a tankönyvekben, és utólag kiderült, hogy a gyakorlatban ezek a leghasznosabb ismeretek.« KÓNYA KULCSMÁSOLÁS késes & köszörűs- öngyújtótöltés- szelepezés- névtábla készítés- monogramvésés! Zárszerelés, javítás! ZÁRMENTÉS! TAMÁSI, Szabadság u. 33. ZÁR Böllérkések, húsdarálókések, rostélyok széles választékban kaphatók. Ezek élezése! Rostély élezés síkköszörűvel! Svájci és egyéb márkás bicskák és tőrök nagy választékban kaphatók. Ollók, pedikűr, manikűr szerszámok jobbnál-jobb minőségben! i