Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-19 / 296. szám

*18811 200°- December 19., Kedd MEGYE TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Átmeneti kedvezményt kaj nak a Bonyhádra települő vállalkozások, ha a csütör­töki ülésen megszavazzák a helyi adórendelet módosítá­sáról szóló előterjesztést. Bonyhád A jelenleg érvényes helyi rendelet szerint azok, akik az adóalapjukat az anyagköltséggel csökkentik, 1,8 százalékot, a többiek 0,7 százalé­kot fizetnek iparűzési adóként. A mostani előterjesztésben az áll, hogy ez a jövőben egységesen 2 százalék lesz. Az elmúlt évi eme­lésről a pénzügyi osztályvezető megállapítja: minimális, egy ezre­lékkel történő növelésről döntött a testület, de ezzel egyidőben a tör­vényi változásból adódóan az ár­bevételből levonható anyagkölt­ség 1/3 résszel növekedett. így a 2000. évben tényleges adóemelés nem történt, a város bevétel-növe­kedése csak az inflációból és a vál­lalkozások tevékenységének bő­vüléséből adódott. Az új törvényi szabályozás egységes adóalap meghatározá­sát írja elő, így az eddig a város­ban alkalmazott kétféle adóalap és adókulcs értelmezhetetlenné válik. Ezért javasolják a testület­nek az egységes, 2 százalékos adókulcs bevezetését. Az elmúlt időszakban éles vita folyt arról, mennyire segíti az ön- kormányzat a vállalkozók Bony­hádra települését. Bányai Béla (Völgységi Ipartestület, listás képviselő) főként azzal indokolta mandátumáról történt lemondá­sát, hogy a városnak nincsenek vállalkozásbarát intézkedései. A mostani előterjesztésben ja­vasolják, hogy azok, akik székhe­lyüket a városba helyezik, része­süljenek - az első évben 100, a másodikban 50 százalékos - adó- kedvezményben. Ez a könnyítés az indítvány szerint azokra vo­natkozna, akik 2001. június 30-ig áthelyezik székhelyüket a völgy­ségi városba. A testület a december 21-én 16 ómkor a polgármesteri hivatal földszinti tanácstermében tartan­dó ülésén dönti el, hogy egyetért-e ezzel. Ugyanekkor tárgyalnak a Szervezeti és Működési Szabály­zat tapasztalatairól, a város okta­tási intézményeinek jövőjéről, megállapítják az élelmezést bizto­sító intézmények nyersanyagnor­máját és tájékoztatót hallgatnak meg a város külkapcsolatairól.- HÁJ ­KARÁCSONYI KONCERT A BABITSBAN. A szekszárdi Garay János Ének-Zenei Általános Iskola di­ákjai adtak karácsonyi műsort tegnap délután a Babits Mihály Művelődési Házban tanulótársaiknak, ta­náraiknak, szüleiknek és az érdeklődőknek. A műsorban versek, kórusművek, színdarabok, hangszeres bemutatók kaptak helyet. ____________________________________________________fotó: gottvald károly Mo ndom A Magamét MAROSI IBOLYA Aktív takarékosság Fura történet volt, amikor a megyeszékhely közgyűlése először nagy többséggel elfogadta a három éves költségvetési koncepció­hoz benyújtott módosító indítványokat, majd ugyancsak nagy többséggel elvetette az egészet. Ezt időrendben megelőzte, amikor a likviditási gondokra kellett megoldást találni. Némely képviselő hajlamos volt úgy termi, mintha a költségvetés felelőse annak előterjesztője, a polgármester lenne. Majd, amikor előállt a takarékossági koncepcióval, akkor azt támadták. A három évre szóló koncepciót ezúttal valóban a polgármester ál­lította össze, egy személyben de természetesen a hivatal segítségével. A koncepció megfogalmaz egyfajta jövőképet, amelyben elsőbbséget élveznek a beruházások, fejlesztések. Mindennek a fedezetét aktív takarékossággal lehet megteremteni. Szekszárd helyzetének az el­lentmondása, hogy gazdasága jól működik, a megyeszékhelyek kö­zött még mindig előkelő helyet foglal el. A város úgynevezett adóerő­képessége jó, de a költségvetési kiegyenlítő mechanizmusok a város hátrányára valósulnak meg. Ebből a helyzetből, ebből a zsákutcából keresi a koncepció a menekülési útvonalat. Külön szimpatikus ben­ne, hogy elsőként a közgyűlés működését ésszerűsítené, már csak a példa kedvéért is. A gondolat, hogy legyen kevesebb bizottság, keve­sebb taggal, kevesebb költséggel, függesszék fel a tanácsnoki rend­szert, valahogy nem arat nagy sikert. Önmagában is nagy lépgs lesz, ha végre tényleg megérkezik a gázközmű vagyon eladásából származó félmiüiárd forint. Kérdés, hogy mire költik. A közgyűlés legközelebb januárban ülésezik, amikor a téma már a jövő évi költ­ségvetés lesz. Ha valaki tud a fentinél jobb, s ettől gyökeresen eltérő koncepciót, az legkésőbb akkor álljon élő vele. Megkérdeztük olvasóinkat: Mit ajándékozna településének? Karácsony közeledtével elsősorban szeretteinkre gondo­lunk, de megnyitjuk szívünket a rászorulók előtt is, ajándé­kozunk és adakozunk, ahogy erőnkből telik. Vajon mit aján­dékoznánk lakóhelyünknek, ha erre lehető­ségünk lenne? Flieg Imre köztisztviselő (Fadd):- Ha megtehetném, megfinanszíroznám a falu szennyvíz-csatorna beruházásának teljes költségve­tését. Új, modem, mindennel felszerelt, barátságos iskolát építtetnék, központi helyen és bizony na­gyon jó lenne egy minden szük­ségessel felszerelt, korszerű orvo­si rendelő, az is a centrumban. Auvalszkyné Angyal Erika óvónő (Szekszárd):- Megadnám a megyeszékhelynek a bevásárlóköz­pontot, amit véleményem szerint a lakosság na­gyobbik fele igényel és nagyon vár. Emellett minél több és jobb olyan létesítményt ________ a dnék a városnak, ahol a gyere­kek jól érezhetik magukat. Dr. Berta Bálint Dombóvár (iskolaigazgató):- A „bölcsek kövéből” a képviselőtestület mind a tizennyolc tagjának ajándékoznék egyet, mely mellé az etikai kódexből is tennék egy példányt. Kovács Gyulának - aki a polgármesteri hivatal pénzügyi irodáját vezeti - egy patikamérleget ad­nék, hogy az önkormányzat rendelkezésére álló kevéske pénzt igazságosan tudja elosztani. Egy kis havat is juttatnék, hogy elta­karja a város azon részeit, melyet a köztisztaságért és a zöldterüle­tek karbantartásáért felelős embereknek eddig még nem sikerült rendbe tenniük Szentkirályi Attila kulturális tanácsnok (Dombóvár):- Hiszek a csodában, hiszek a karácsony misztériu­mában, de ugyanakkor önkormányzati képviselő­ként reálisan kell gondolkodnom. Ennek megfelelő­en csak azt szeretném, hogy minden mozduljon egy kicsit jobb irányba. A mostaninál több szeretetet és megbecsülést, valamint sikeresebb boldogulást is kívánok városunk valamennyi lakójának. Auvalszkyné Angyal Erika Nem tiltott, hanem kívánatos Az ESZI „radikálisainak” álláspontja Egyetlen ponton tér el a „hú­szak” néven felemlített, radi­kálisnak minősített csoport álláspontja a szakszervezet­ekétől, a jogi helyzet megíté­lésében. Szerintük az iskola működésének törvényessége is megkérdőjelezhető. ___ Paks ______ D ecember 7-i, csütörtöki lapszá­munkban Méltányos megoldást keresnek címmel bő terjedelem­ben foglalkoztunk az ESZI szak- középiskolájának helyzetével, be­mutatva a fenntartó, a Paksi Atomerőmű Rt. valamint a szak- szervezetek álláspontját. Ismert, hogy ez a tanév átmeneti a szak- középiskola életében, mert a me­gye főjegyzőjének észrevétele nyomán a közoktatási törvényhez igazodva át kell szervezni az ed­dig az atomerőmű szervezetében működő intézményt. Az önállóso­dás első lépése, a szakközépiskola működési engedélyének megszer­zése megtörtént, a következő tan­évtől már alapítványi iskolaként létezhet a szakközépiskola. Az át­meneti időszakban szándékozik a PA Rt. kidolgozni az oktatók mun­kaviszonyát érintő kérdések meg­oldását is, ennek érdekében tár­gyalásokat kezdtek a pedagógu­sokkal és az érdekképviseletek­kel. Mint a cikkben említettük, az oktatók egy csoportja, akiket a PA Rt. és az iskola vezetői radikális­nak neveztek, a szakszervezetek­től eltérő álláspontot képvisel. A „Húszak” pontosan huszonötén vannak, legalább is ennyien írták alá levelüket, amelyben Nagy Sán­dor vezérigazgatónak címezve is­mertették véleményüket. Komáromi János képviselte a vezetéssel folytatott tárgyaláso­kon a „radikálisokat”. Megkeresé­semre összefoglalta álláspontju­kat: A Paksi Atomerőmű Műszaki Szakközépiskola és Kollégium au­gusztusi megalakulása - az Ener­getikai Szakképzési Intézetből történő kiválása - óta törvénysér­tő módon működik. Engedélylyel rendelkezik ugyan, ám sem az igazgató, sem az oktatók nem áll­nak munkaviszonyban az intéz­ménnyel, a tanulók sincsenek törzskönyvezve, mindez alapjai­ban ellentétes a közoktatási tör­vénnyel. A tantestület joga és kö­telezettsége lenne a döntéseket előzetesen véleményezni, így pél­dául a tantervet, a beiskolázási lét­számot, ám ez nem történt meg. A pedagógusok valamennyien a paksi atomerőmű állományába tartoznak, miközben október vé­gén már a PA Rt. szervezeti és mű­ködési szabályzatából is törölték a szakközépiskolát - vagyis az jogi­lag önálló ugyan, ám munkajogi szempontból nincs vezetője, taná­ri kara, hiszen valamennyien az Válaszlevél A Nagy Sándor vezérigazgatóhoz címzett levél huszonöt aláíró­ja december 17-én reggel egyenként kapott választ. A Paksi Atomerőmű Rt. úgy értelmezte a radikálisok levelét, hogy ab­ban munkaviszonyuk megszüntetését kezdeményezik, éppen ezért felszólították valamennyi aláírót, hogy ezt a - vélelmezett - szándékot két napon belül írásban erősítsék meg. Amennyi­ben ezt az aláírók bármelyike megteszi, felmondását elfogad­ják, a három hónapos felmondási idő leteltével, végkielégítés nélkül távozhat, aki nem válaszol, azt úgy tekintik, nem kívánja munkaviszonyát megszüntetni. Tóth György a PA Rt. humánpo­litikai igazgatója a levelek elküldésének tényét és az abban fog­laltak lényegét megerősítette kérdésemre, hozzátéve, hogy a levél választ ad a „radikálisok” minden kérdésére. A tárgyalá­sok folytatódnak a munkavállalókat képviselő szakszervezetek­kel, a megállapodás határideje 2001. január 15. Portré Négyszáz helyen lehetne ásni Dr. Torma István régész hatvanon túl sem fog unatkozni Bőven van még olyan feltárásra váró terület Tamási környékén, ahol régészeti leletek vannak; dr. Torma István régész négyszáz ilyen helyről tud. Az MTA Régészeti Intéze­tének munkatársa Papp István helytörténeti műveének bemutatóján járt szülővárosában.-Azon kutatási területe rézkor és bronzkor. Csak ezzel foglalkozik?- A fő kutatási területem valójában a régészeti topográfia, így nemcsak az említett korokkal, hanem a középkorig bezáróan mindegyikkel foglalkozom, a topográfiában egy kicsit minde­nesnek kell lenni.- Régészeti szempontból melyik a volt tamási já­rás legértékesebb területe?- Erre nehéz röviden válaszolni. Ha valaki közép­kori templomokkal foglalkozik, számára az, ha a római korral, akkor neki az a legértékesebb. A környéken Regöly területe Névjegy 1940-ben született Tamási­ban 1964-től az MTA Régé­szeti Intézetének munkatársa Veszprém, Tolna, Pest, Bé­kés és Komárom megyében folytatott újkőko­ri, rézkori, bronzkor, órásokat Regölyben bronzkori és kelta temetőt tárt fel az Acta Archaeologica szerkesztőbizottságának tagja több, mint ötven publikáció szerzője mondható jelentősnek, amely a Kapos és a Kop­pány összefolyásánál fekszik. Az őskorban itt két- háromezer évvel ezelőtt építettek ki egy hatalmas sáncrendszert, a környék lakóinak központja volt.- Ezek szerint van még mit kutatni a térségben...- Hogyne. Amikor terepbejáráson voltam, közel négyszáz olyan helyet vettem fel, ahol valami­lyen régészeti lelet van, és ebből talán tizenöt­húsz helyen volt eddig ásatás. - A pályája Tamá­siból indult. Milyen kapcsolatot ápol a várossal?- Az én kapcsolataim több száz évre idekötnek, háromszáz évre visszamenően minden felme­nőm tamási. A magánéleti kapcsolat szoros, de sajnos egyre lazuló. Szakmailag mindig érdekelt Tamási, ha lehetett, foglalkoztam is vele, de fel­adataim másfelé vittek. A hivatali munkám, a to­pográfia Veszprém, Pest, Komárom megyéhez köt. Valamikor volt olyan tervem, hogy, amit Papp István elkezdett, folytatom, és befejezem.- A napokban töltötte be hatvanadik életévét. Van-e szakmai ambíció, amit mindenképpen szeretne megvalósítani?- Van egy mondás: hatvan felé, hazafelé. Ilyen­kor az embernek már a „betakarítással” kell fog­lalkoznia. Persze volna rengeteg tennivaló. Egy­részt azokon a helyeken, ahol a topográfiai kuta­tás folyamatban van, például Aszód környékén. Ezen kívül feltártam valamikor egy jelentős réz­kori temetőt, ezt szeretném feldolgozni, és van még egy sor olyan dolog, ami „ráragad” az em­berre szakmailag, ezeket már nem is sorolom. Egy biztos, unatkozni nem fogok. ___________tj. a tomerőmű munkavállalói. A PA RT. által tervezett megoldás, az is­kola igazgatójának és oktatóinak kirendelése a tanév végéig a szak- középiskolába, nem változtatna a törvénytelen állapoton, éppen ezért ezt el sem fogadják. A hely­zet jogilag tiszta rendezését kérik, valamennyi érintett pedagógus atomerőműves munkaviszonyá­nak megszüntetését rendes fel­mondással, a szakközépiskola igazgatójának kinevezését, aki szerződéseket köthetne az okta­tókkal, a tanév végéig. Azért csak addig, mert az atomerőmű elkép­zelései szerint 2001. szeptemberé­től a szakközépiskola alapítványi iskolaként működne, ez pedig új fenntartót, új helyzetet jelent majd, amelyben új szerződéseket kell kötni. Az atomerőmű által ígért minden más feltételt elfogad­nak, így a bérekre, a végkielégíté­sek kifizetésére tett eredeti ajánla­tokat is. Nem fogadható el Tóth György humánpolitikai igazgató indoklása, miszerint a közoktatási törvény értelmében tanév közben nem lehet szervezeti változásokat végezni - mondta Komáromi Já­nos - mert ebben az esetben nem változásról, hanem a törvénytelen állapot megszűntetéséről van szó, az pedig nem, hogy tiltott, hanem mindenképpen kívánatos! RÁKOSI GUSZTÁV Őcsényi ülés Valamennyi bizottság év végi be­számolóját meghallgatja a képvi­selőtestület ma, kedden 17 óra­kor kezdődő soros ülésén. Az esztendő utolsó képviselőtestüle­ti összejövetelén szó lesz még a falugazdász tevékenységéről, a Gyermekjóléti Szolgálat működé­séről, s a jövő évi munkaterv ösz- szeállítása is terítékre kerül. ■ Diáknap A szekszárdi Bezerédj Pál Általá­nos Iskola december 21-én, csü­törtökön tartja diáknapi prog­ramját. Az immár hagyományos rendezvény 12 órakor a városi sportcsarnokban kezdődik, ahol tanár-diák focimérkőzések, kö­télhúzó versenyek és „büntető dobások” zajlanak. Az irodalmi színpad előadja a „Kis Jézus szü­letése” című műsorát 14.30-tól, majd ezt követően az iskola tor­natermében tanár-diák zsinór­labda- és asztalitenisz bajnoksá­gok bonyolódnak. A játékos ve­télkedők sorában csokievés, sep­rűtánc, szívószálas cola ivás, lufifújás színesítik a programot. A sportversenyek és vetélkedők eredményhirdetése 18 órakor kezdődik, és ekkor derül ki, hogy az osztályok tisztasági versenyé- ben kinek jut az elsőség. ______■ f 4 t K edvezmény a vállalkozóknak Navirenden az oktatás és a külkaücsolatok

Next

/
Thumbnails
Contents