Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-16 / 294. szám
J 2000. December 16., szombat KÖR KÉP Tolnai Népújság - 5. oldal Bezárták a csernobili poklot Átírták a nizzai szerződést? Magyar lépések a helyelosztás módosításáért Péntek délben örökre leállították Ukrajnában a csernobili erőművet, amely 1986-ban az atomenergetika legnagyobb katasztrófáját okozta. A szarkofág környezetének biztonságossá tétele még nagy és költséges feladat. Csernobil - Kijev Leonyid Kucsma államfő a kijevi Ukrajna palotában élő televíziós összeköttetésben meghallgatta Vitalij Tolsztonohov vezérigazgató jelentését a 3-as reaktor állapotáról, majd kiadta az utasítást a végső leállításra, amit az erőmű dolgozói végrehajtottak. Közép-európai idő szerint 12.17 óra volt. A biztonsági rendszer 5. számú kulcsának elfordításával örökre leállt az erőmű, amelyben az atomenergetika történetének legsúlyosabb balesete következett be. A leállítást követő beszédében Leonyid Kucsma az ünnepélyes ceremóniára meghívott ukrán és külföldi vendégek előtt kiemelte: „Megerősítjük a világgal szembeni kötelezettségünket, végleg elbúcsúzunk a totalitárius múlt örökségétől, ismételten hangsúlyozzuk szándékunkat, hogy jövőnket megfontoltan és felelősen, az európai választás, valamint az ukrán nép és az egész emberiség jövő nemzedéke iránti gondoskodás jegyében építjük fel.” Az államfő javasolta: az erőművet a jövőben használják nemzetközi tudományos kutatóközpontként, ahol az atomlétesítményekben bekövetkező balesetek következményeit tanulmányoznák. Leonyid Kucsma hangsúlyozta: Ukrajna támogatja a nemzetközi környezetvédelmi monitoring- és ellenőrző rendszer létrehozásáról aláírandó konvenció megszületését. Az államfő az 1986-os csernobili atomerőmű-balesetre utalva kijelentette: Ukrajnának olyan számlákat kell kifizetnie, amelyeket nem írt alá, és olyan bűnöket kell levezekelnie, amelyeket nem követett el. Rámutatott: Ukrajna olyan feltételek között zárja be Csernobilt, amikor gazdaságának szerkezete még torz és nagy energiaigényű, éppen kilábalóban van a súlyos válságból. Emlékeztetett arra, hogy az erőmű bezárásával Ukrajna elektromosenergia-termelésé- nek legkevesebb öt százalékától fosztja meg önmagát, ami nemcsak jelentős veszteséget, de nem kevés kockázatot is jelent számára. Az államfő kiemelte, hogy az ország előtt az erőmű teljes bezárásának és az 1986-ban felrobbant 4-es reaktor fölé emelt szarkofág környezetvédelmileg biztonságossá tételének nehéz és hosszadalmas folyamata, valamint az erőmű dolgozói szociális védelmének biztosítása áll. Bizonyosak vagyunk benne, hogy a nemzetek és országok szolidaritása nem hagyja Ukrajnát külső segítség nélkül - hangsúlyozta végezetül az ukrán államfő. Az Egyesült Államok kedvezményes célfinanszírozással járul hozzá Ukrajnában egy atombiztonsági válságközpont létrehozásához - jelentette be pénteki kijevi sajtó- tájékoztatóján Bill Richardson amerikai energiaügyi miniszter. Az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) ugyancsak együttműködik Ukrajnával csúcstechnológiákkal összefüggő munka- Vhelyteremtésben a csernobili atomerőmű dolgozóinak otthont adó Szlavutics városban - közölte a miniszter. James Brady Anderson, az USAID ügyvezetője elmondta: az egyik legnagyobb Kucsma elnök televíziós láncon adott utasítást a reaktor leállítására segélyprogramot az USA1D Ukrajnában valósítja meg. Az ügynökség nyugat-európai országokkal együtt a jövőben is folytatja az atombiztonság fejlesztésére irányuló munkát, elsősorban Csernobil térségében. Bill Richardson hangsúlyozta: az Egyesült Államok támogatja az atomenergia fejlesztését, de ragaszkodik az atomerőművek környezetvédelmileg tiszta és biztonságos működéséhez. Martonyi János külügyminiszter, aki Brüsszelben találkozott ukrán kollégájával, kijelentette: Magyarország rendkívül elégedett a csernobili erőmű bezárásával. A bezárás alkalmából rendezett ünnepélyes eseménysorozat pénteken a kijevi Szófia székesegyházban tartott ökumenikus gyászmisével kezdődött el. A gyászszertartáson jelen volt Leonyid Kucsma elnök, Viktor Juscsenko miniszterelnök, Ivan Pljuscs házelnök, valamint a kormány több tagja. 1986-ban és 1987-ben hatszázezren vettek részt a csernobili 4-es blokkban bekövetkezett robbanás következményeinek elhárításában, közülük kétszázezren kaptak a megengedettnél nagyobb sugárdózist. Az elmúlt tíz év során a baleset következtében egészségkárosodást szenvedett 3,2 millió ember közül több mint száz- hatvanhétezren hunytak el. Több mint négyezer-kétszáz esetben állapították meg közvetlen halálokként a csernobili baleset következményeit. Többségük - mintegy háromezren - részt vett a mentésben. Brüsszel Bírálják az Európai Bizottság és az EU kisebb tagállamai a soros elnökséget ellátó Franciaországot, mert „egyezségeket csúsztatott be a nizzai szerződés végső szövegébe” anélkül, hogy erről valamennyi tagállam tudott volna. A tegnapi The Times szerint zavar tapasztalható az Unióban a megállapodás végső szövegét illetően. „Egyelőre nem világos, miben is egyeztek meg a tagállamok” - írja a mértékadó napilap. A dokumentum szövegét megismerve egyesek meglepetten látták, hogy Görögországnak és Portugáliának két plusz mandátumot biztosítottak az Európai Parlamentben (EP), ezáltal e két ország azonos számú képviselővel bír a nagyjából azonos lélekszámú Belgiummal. Ugyanezt a kedvezményt viszont nem kapta meg a tagjelölt Csehország és Magyarország, amelyek lakossága az előbbiekhez hasonló nagyságú. A portugál és a görög mandátumtöbblettel így az EP létszáma 732-re nőtt, a bejelentett 728 helyett. Martonyi János már csütörtökön helytelenítette, hogy az Európai Unió bővítéséről kidolgozott jegyzőkönyv szerint Magyarország kettővel kevesebb képviselőt küldhetné az Európai Parlamentbe, mint két hasonló nagyságú tagállam. Mindez a zárónyilatkozat megszületésének kavarodásában nem derült ki egyértelműen. A külügyminiszter szerint a hazánkat és Csehországot hátrányba hozó helyelosztás nincs összhangban a népképviseleti arányosság elvével. Munkatársunk kérdésére Horváth Gábor külügyi szóvivő tegnap elmondta: a brüsszeli NATO- értekezleten tartózkodó Martonyi János máris felhasználja az alkalmat arra, hogy intenzív diplomáciai lépéseket tegyen a számunkra hátrányos „helyelosztás” megváltoztatására. „Biztató, hogy meghatározó uniós tagországok osztják külügyminiszterünk véleményét. így remélhető, hogy támogatni fogják a lényeges jogi, alkotmányozási elv érvényesítését. Ha a problémát rövid időn belül nem sikerülne orvosolni, még mindig kínálkozik lehetőség a csatlakozási tárgyalásokon a kérdés felvetésére” - hangsúlyozta a Külügyminisztérium szóvivője. Brüsszeli hírek szerint egyébként Mádl Ferenc, aki csütörtökön felszólalt az Európai Tanulmányok Társasága világkonferenciáján, felvetette a helyelosztási aránytalanságot az EU bizottsági elnökének, Prodinak is. ■ Vita Ankarával NATO-tanácskozás lesz Budapesten Brüsszel Újabb ülést tartottak a NATO 19 országának külügyminiszterei az Európai Unióval létrehozandó katonai-biztonsági együttműködés kényes pontjairól. A jelek szerint a nézeteltéréseket nem sikerült teljesen kiküszöbölni, és a nyitott kérdések rendezését későbbre halasztják. A viták Törökország álláspontja körül kristályosodtak ki. Ankara továbbra sem látja biztosítva, hogy az önálló európai védelmi és biztonsági politika kialakításánál kellően figyelembe veszik a NATO- országok szerepét és létfontosságú érdekeit, vagy akár a jubileumi washingtoni csúcstalálkozó megállapodásait, továbbá a tavaszi firenzei NATO-külügyminiszteri értekezlet és az egy hete tartott védelmi miniszteri értekezlet állás- foglalásait. Míg európai részről a két nukleáris hatalom, Nagy-Britannia és Franciaország tesz különös erőfeszítéseket a fenntartások eloszlatásáért, a törökök elsősorban Washingtont akarják döntőbírónak a vitában, és túl komolynak tartják a tétet ahhoz, sem hogy azonnal és elhamarkodott döntést hozzanak. A NATO brüsszeli értekezlete alkalmával Madeleine Albright az amerikai diplomácia irányítója külön is találkozott Magyarország, Csehország és Lengyelország, továbbá a „vilniusi kilencek” külügyminiszterével. A három balti országot, valamint Szlovákiát, Szlovéniát, Bulgáriát, Romániát, Macedóniát és Albániát emlegetik a vilniusi kilencek néven. Ezek az országok a NATO tagsági akcióprogramjában készülnek fel arra, hogy később a szövetség tagjai lehessenek. A találkozón Martonyi hangsúlyozta: Magyarország támogatja a szervezet készségét a további bővítésre. Hazánk tevékeny szerepet vállal a szövetség tagsági programjában, és a kétoldalú kapcsolatok révén, tapasztalatai átadásával is igyekszik segíteni az érintett országokat a felkészülésben. A külügyminiszter kijelentette: Boszniában a nemzetközi közösségnek folytatnia kell szerepvállalását. A NATO körül tömörülő Euro- atlanti Partnerségi Tanács külügyminiszteri ülésén úgy határoztak, hogy a 46 ország minisztereinek következő értekezletét Budapes- ten tartják 2001 májusában. ■ Rájár a rúd Torgyánra Miközben a jövő héten összeférhetetlenségi eljárás indul Torgyán József és felesége, Cseh Mária ellen, egyre sűrűbben hallani a pártelnök-miniszter részleges „trónfosztásának” szükségességéről is. Az FKGP első vonala kategorikusan cáfolja, hogy új pártelnökre volna szükség, többen azonban már a lehetséges utódok, Lányi Zsolt, illetve Túri-Kovács Béla nevét is emlegetik. Budapest Mint ismeretes, néhány SZDSZ-es képviselő azért kezdeményezte az összeférhetetlenségi eljárás megindítását, mert a pártelnök-miniszter többször egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett Budán épülő luxusvillájuk fedezetéről. Torgyánék - a mentelmi bizottsági elnök Isépy Tamás felszólítása ellenére - megtagadták a titkos vagyonnyilatkozatukat rejtő boríték kikérését és nyilvánosságra hozatalát. Szili Sándor (MSZP), a mentelmi bizottság tagja szerint ha a pártelnök-miniszter valótlant állított, vagy kiderül, hogy netán a kisgazda körökben forgó kétes támogatásokból csurrant-cseppent valamennyi az építkezésre, akkor bizony fennáll az összeférhetetlenség. A vizsgálatot elvégző háromtagú különbizottság vezetője egyébként - a jövő keddi sorsolás eredményétől függően - a mentelmi bizottság két alelnöke közül az egyik, Dörnbach Alajos (SZDSZ), vagy Géczi József (MSZP) lehet, s két tagot (egy kormánypárti, egy ellenzéki) sorshúzással jelölnek ki. A miniszter és felesége vétót emelhet a személyek ellen, de csak egyszer. Mivel efféle eljárás lefolytatására az elmúlt 10 évben még nem volt példa, a különbizottságnak most kell kidolgoznia a vizsgálat módszereit és menetrendjét. Talán nem véletlen, hogy épp ezekben a napokban terjedt el a hír: új pártelnökre volna szüksége a kisgazdáknak. Többen az FKGP meredeken süllyedő népszerűsége, illetve a Fidesz egyre kirívóbb távolságtartása miatt ültetnének másvalakit az elnöki székbe, bár nyíltan - Horváth Béla frakcióvezető-helyettesen kívül - senki, még a szóbanforgó „utódjelöltek” sem erősítették meg, hogy elképzelhető a váltás. TAKÁCS MARIANN HÍREK röviden Székely letartóztatásban 30 napos előzetes letartóztatásba helyzeték a szerdán őrizetbe vett volt kisgazda képviselőt, Székely Zoltánt és két szakértőjét. A bíróság a zsarolással és vesztegetéssel vádolt honatya esetében a döntést azzal indokolta, hogy szökéstől és elrejtőzéstől, valamint a bizonyítékok elrejtésétől lehet tartani. MVSZ-megszorítások Szigorú takarékossági intézkedések lépnek életbe december 15-től a Magyarok Világszövetségében (MVSZ). Erről Patrubány Miklós, a világszövetség elnöke számolt be a parlament költségvetési döntése után, amely a szövetségnek szánt támogatás jelentős részét átcsoportosította az Illyés Közalapítványnak. Autópálya-építések Kora tavasszal elkezdődik az M7-es autópálya felújítása, és délnyugati irányban új szakasz is épül a gyorsforgalmi úthoz - erősítette meg Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter. Az autópálya-építésekről elmondta: a tárca elképzelései szerint tavasszal folytatódik az M5-ös és az M3-as sztráda építése is. Szerbia veszélyes A Külügyminisztérium azt tanácsolja a magyar állampolgároknak, hogy gépkocsival kerüljék el Dél- Szerbiát, ahol feszültté vált a helyzet. A Görögországba és Macedóniába tartó autósoknak célszerű a bulgáriai kerülő utat választani. Koszovó továbbra sem biztonságos. Izraeli-palesztin tárgyalások? Barak izraeli miniszterelnök a legfrissebb közvélemény-kutatási felmérések szerint alulmarad a februári választásokon. Netanjahu volt miniszterelnök és Sáron ellenzéki vezető is legyőzné az ügyvezető kormányfőt. Izrael egyébként a jövő héten folytatja a tárgyalásokat a palesztinokkal - jelentették be azt követően, hogy a külügyminiszter három órán át tárgyalt Arafat palesztin elnökkel. Bűn az ittas vezetés Lengyelországban tegnaptól bűncselekménynek minősül az ittas vezetés, és akár két év börtönnel is sújtható. A szigorítás ellenzői szerint a módosítás lehetetlen helyzetbe hozza majd a bíróságokat, mert így évente 200 ezer új eljárással kell megbirkózniuk. ■