Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

2000. December 2., szombat M E G Y E I TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét VENTER MARIANNA Minimálbér IVleglehetősen vegyes fogadtatásban részesült a minimálbér új összegét megállapító rendelet. A helyi önkormányzatok attól tarta­nak, hogy a megemelkedett munkáltatói költségek miatt munka- nélkülivé váló polgárok ellátásáról nekik kell majd gondoskodni­uk. Márpedig valószínű, hogy az egészen kis vállalkozások nem fogják bírni a költségnövekedést. Arról nem is szólva, hogy még na­gyobb teret kap a feketemunka, amiből nincs állami bevétel. Joggal aggodalmaskodnak, pedig hát, valljuk be, ez a bruttó 40 ezer forint nem nevezhető semmi másnak, csak minimálbérnek. Annál inkább annak, mert egy felmérés szerint ha egy kétgyerme­kes családban mindkét szülő minimálbért kap, nem elég a megél­hetésükhöz, mert még abban a szerencsés esetben is, ha mindkét szülő dolgozik, mintegy 20 ezer forint hiányzik ahhoz, hogy mini­mális szinten megéljenek, azaz egyenek és lakjanak. A minimál­bér emelése sem elegendő tehát ahhoz, hogy az igazán kilátástalan helyzetben lévő családok kilábaljanak a bajból. Jelenleg ott tartunk, hogy a minimálbér emelése egyszerre sok és kevés. Sok a kisvállalkozóknak, akik így is nehezen tudják teljesí­teni kötelezettségeiket, de kevés azoknak, akik ezt a bért teszik zsebre hónapról-hónapra. Márpedig ha egy család anyagi bizton­sága megrendül, manapság igen nehezen tudnak kilábalni ebből a helyzetből. Néhány hónap alatt több százezres köztartozás hal­mozódhat fel, s mire észbe kapnak, már el is árverezik fejük fölül a tetőt. A maradék pénzből legfeljebb albérletre futja, s hamar fel­élik azt is. Ha ráadásul az egyikük elveszíti az állását, vagy hosz- szabb ideig betegeskedik, végleg megpecsételődhet a család sorsa. Márpedig akkor a gyerekeiket nem tudják taníttatni, s jelenleg a szakképzett munkaerő is nehezen kap állást, hát még a szakkép­zetlen. lemondhatnák erre az illetékesek, s persze joggal, hogy van ilyen­olyan támogatás, pályázati lehetőség, stb., de azt bizonyára ők sem vitatnák, hogy ebből csak igen keveseknek jut azok közül, akiknek szükségük lenne rá. Hogy mi a megoldás? Sajnos nem tu­dom, pedig nagyon szeretném. Az viszont világosan látható, hogy ez a megoldás még jó darabig várat magára. ___________Megkérdeztük olvasóinkat;___________ M it szólnának egy bevásárlóközponthoz? Dománszki Józsefné, háziasszony {Dombóvár):- Szerintem minden nagyobb városban elkelne egy ilyen bevásárlóközpont. Olcsóbban lehetne vásárolni, ráadásul nem kellene annyi üzletet vé­gigjárni, ha valamit keres az ember, egy helyen el­intézhetném a nagybevásárlást. Tóth Tiborné, alkalmazott (Szekszárd):- Nagyon kellene, mert rengeteget lehetne megta­karítani. Most Pécsre kell elmennie annak, aki ilyen helyen akar vásárolni. Nagyobb lenne a vá­laszték és bizonyára más üzletek árait is a vevők számára kedvezően befolyásolná egy ilyen bevá­sárlóközpont. Támer József, nyugdíjas (Szekszárdi:- Úgy vélem, túlzás a megyeszékhelyen egy nagy bevásárlóközpontot építeni, szerintem ekkora la­kosság nem tud egy ilyen hatalmas üzletet eltar­tani. Nem csak a létszám kevés - véleményem szerint legalább 50 ezer lakos kellene de na­gyon kicsi a vásárlóerő is, magyarán kevés a pén­ze az embereknek. Ráczné Nagy Elvira, kereskedő (Kölesd):- Nekünk, kiskereskedőknek, nem kedvező egy bevásárlóközpont. Nem tudunk versenyezni az áraikkal, hiszen egy kis üzlet forgalma nem tud olyan sokat lefaragni a költségekből, mint egy nagyáruházé. Várdomb „szomszédolt” Bátaszéken Műsor és kiállítás a művelődési házban Mind a bátaszékiek, mind a környező települé­sek lakói körében nagy sikert arat a város szom­szédos településeit bemutató rendezvény-soro­zat. Ennek keretében Várdomb mutatkozott be tegnap este a bátaszéki Petőfi Sándor Művelődé­si Házban. Vilii Ferenc, Várdomb polgármestere, köszöntőjében kiemelte: Várdombnak nem kell bemutatkoznia Bátaszéken, hiszen a két telepü­lés immár 250 éve ezer szállal kötődik egymás­hoz, inkább egy kis „szomszédolásra” látogattak át. Ebből az alkalomból a falu kulturális életét, az ott élők alkotásait igyekeznek bemutatni. Műsorukban a várdombi óvodások és iskolások, valamint a helyi német nemzetiségi néptánccso­port és daloskor mutatkozott be, ezt követte a kiállítás megnyitója. A tárlatot december 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők. VEM Érdekességek a szomszéd faluból FOTÓI BAKÓ JENŐ Versek Vörösmarty emlékére Vörösmarty Mihály születé­sének kétszázadik évfordu­lója alkalmából rendezett tegnap szavalóversenyt a költő nevét viselő általános iskola Pincehelyen. Pincehely Az iskola minden évben rendez háziversenyt a költő tiszteletére, aki a községhez tartozó Görbőn ír­ta a Zalán futása című költemé­nyét. A kerek évforduló alkalmá­ból regionális versmondóver-senyt hirdettek három korcsoportban, amelyen tegnap negyvenegy diák jelent meg. A versmondók a köte­lező Vörösmarty-versek mellett a többi közt Illyés, Petőfi, Kányádi, Radnóti műveit tolmácsolták. A Huszár Julianna, a Béri Balogh Ádám Gimnázium tanára, vezető szaktanácsadó vezette zsűri mind­három korcsoportban különdíjat is adott ki. A 3.-4. osztályosok között Örményi Zsuzsanna, a tamási Würtz Ádám Általános Iskola ta­nulója első, a pincehelyi Tislér Krisztina második, a hőgyészi Bódis Botond harmadik lett, kü­löndíjat a gyönki Fehér Dávid, a pincehelyi Szőts Fanni és a simon- tomyai Pásztor Virág kapott. A második korcsoportban Pfaff Kár­oly lett az első Hőgyész-ről, a má­sodik és a harmadik díjat Szerletics Marcella, illetve Szarvas Réka, a Béri Balogh Ádám Gimnázium di­ákjai kapták, különdíjas lett a hőgyészi Ilkity Lívia, Her-mann Kitti, a Würtz iskolából, és Eremiás Alexandra Iregszemcsé-ről. A 7.-8- osztályosok között a Würtz Ádám Általános iskola diákja, Kovács Patrik első, a pincehelyi iskola ta­nulói, Jóna Bernadett és Vajtai Alida a második, illetve a harma­dik lett, különdíjat ketten kaptak: a hőgyészi Gombos Aranka és a pin- cehelyi Szarkali Melinda. ______■ M egállapodás a taplósi holtágról A nemzeti parké és az önkormányzaté lesz a halászati jog A Duna-Dráva Nemzeti Park a taplósi holtágon és annak környékén bemutató övezet kialakítását tervezi. A terület egy részének tulajdonosa, a tolnai önkormányzat (a másik az állam) erre a célra idén tavasszal 5 évre átengedte a holtág használatát a nemzeti parknak. A részleteket szabá­lyozó megállapodásokat ezen a héten hagyták jóvá. Tolna A bemutató övezet létesítésének az a célja, hogy élőben jelenítsék meg a Sárközre jellemző hagyo­mányos gazdálkodási módszere­ket, az ehhez kapcsolódó életmó­dot. Mindez magában foglalja töb­bek között a kisszerszámos halá­szatot, a legeltetéses állattenyész­tést, a méhészetet, a kézműves te­vékenységeket. A felek megegyeztek abban, hogy a holtág halászati joga 2001. január 1-jétől a nemzeti parkot és a tolnai önkormányzatot illeti. Az új jogosultak a víz eddigi halásza­ti jogának birtokosa, a tolnai halá­szati szövetkezet részére 1,1 millió forintot fizetnek a törvény által meghatározott elszámolási kötele­zettség teljesítéseként. A követke­ző két évben a szövetkezet meg­határozott feltételek mellett még részt vesz a holtág halászatában. A közös halászati hasznosítás során a nemzeti park vállalja a hal­gazdálkodással összefüggő felada­tok elvégzését (halgazdálkodási terv, halasítás, őrzés, stb.) A bevé­telekből az önkormányzat évi 120 ezer forinttal részesül, 5 éven át, 2005. december 31-ig. Ha a nem­zeti park és a város nem tud meg­állapodni a további közös halásza­ti hasznosításról, akkor a mostani szerződés 5 év múlva lejár. ■ Hírek IGEHIRDETÉS. A Nagy ma gyár prédikátorok sorozat újabb állomásaként december 3-án, vasárnap 16 órai kezdettel Szek- szárdon, a Bezerédj utcai Refor­mátus Gyülekezeti Házban Cseri Kálmán, Pasarét reformá­tus lelkipásztora tart - hangsza­lagról bejátszott - igehirdetést a hatodik parancsolat második ré­széről, Az emberölés oka cím­mel. PAKSRA JÖN a finn Mikulás. December 3-án, vasárnap dél­után fél négykor kezdődik az ASE sportcsarnokban az a vi­dám ünnepi műsor, amelynek keretében a város valamennyi iskolájából 1600 paksi gyermek­kel találkozik Joulupukki, aki egyenesen a Lappföldről érke­zik a paksi Finlandia Kör meg­hívására. A NAGYCSALÁDOSOK Tolnai Egyesülete december 3-án, va­sárnap 15 órától rendezi hagyo­mányos kiállítását a tolnai mű­velődési házban. Az idei, mil­lenniumi tárlaton a sokgyerme­kes családokon kívül mások is bemutatkozási lehetőséget kap­nak. A kiállítást Bognár Cecil, a decsi Faluház igazgatója nyitja meg. A tárlat egy hétig tekinthe­tő meg. AZ ART 999 Tolna Megyei Képző és Iparművészeti Egye­sület kiállítása nyílt meg tegnap délután a Völgységi Takarék- szövetkezet Szekszárdi Kiren­deltségében. A tárlaton 14 mű­vész mutatkozik be, akiknek al­kotásait január 31-ig láthatja a közönség, munkanapokon 10- től 15 óráig. FALUGYŰLÉS. A gyulaji mű­velődési otthonban december 4-én, hétfőn 17 órakor közmeg­hallgatással egybekötött falu­gyűlés lesz, ahol elsőként Ne­mes László polgármester, a község önkormányzatának idei tevékenységéről és jövő évi ter­veiről ad tájékoztatást, majd a település lakói elmondhatják véleményüket az elhangzottak­ról. FÓRUM. A jágónaki kultúrház- ban szombat délután fél ötkor kezdődik az a lakossági fórum, ahol a dombóvári térség telepü­léseinek tervezett szennyvíz­csatornázási beruházásáról kapnak tájékoztatást a falu la­kói. TEADÉLUTÁNT rendez a Kolping Felnőttek Klubja de­cember 3-án, vasárnap 15 óra­kor Szekszárdon, a belvárosi ró­mai katolikus plébánián. A tea­délután vendége a Mikulás és a Szent Rita Katolikus óvoda gye­rekei lesznek, akik karácsonyi műsorral kedveskednek a klub­tagoknak. Extra lehetőség az évezred végén A Szerencsejáték Rt. új játékkal búcsúztatja a második évezre­det, mégpedig a kiemelkedően magas nyereményeket ígérő Ez­redvégi Extra Lottóval. A lottó forgalmazása december 4-én kezdődik és december 30-ig tart a tervek szerint. Négy alkalom­mal lesz ajándéksorsolás, a számsorsolás pedig szilveszter napján. Az Extra lottó kitöltésé­nek szabályai megegyeznek az ötöslottóéval. A szilveszteri sor­soláson öt nyerőszámot húznak majd ki, s azok a játékosok nyer­nek, akik legalább három talála­tot érnek el. A három találatosok minimum 25 ezer, a négytalála- tosok minimum 2 millió forintot nyernek, az öttalálatosok nyere­ménye pedig várhatóan több százmillió forint lesz. Turisztikai iroda Szekszárdon Négy hónap alatt 2 ezer ügyfél A szekszárdi Turisztikai Információs Iroda június közepén kezdte nog működését. Az irodát Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata működteti, folyamatban van csatla­kozása a Magyar Turizmus Rt. Tourinform-hálózatához. Szekszárd- Mik az eddig eltelt négy hónap tapasztalatai? - kérdeztük Fiáth Szilviától, az iroda vezetőjétől.- Jól jelzi, hogy hiányt pótolt az iroda az a tény, hogy az eddigi időszak alatt közel 2 ezer ember fordult meg nálunk, szekszárdi­ak, környékbeliek, illetve belföl­di és külföldi turisták.- Milyen szolgáltatást tudnak nyújtani az érdeklődőknek?- Az iroda szolgáltatása az in­formáció. Nem csak a megye- székhelyről, hanem a térségéről is tudunk turizmussal kapcsola­tos információt adni, mindezt programcsomagok formájában, például Szekszárdi városnéző tú­rákat, Borút-programot, a Ge- menci erdő turisztikai kínálatát - ez egyébként a legnépszerűbb program emellett a Sárköz, Fadd-Dombori, Szálka, Sióagárd és Grábóc kulturális kínálatát. Nem csak a megtekintésre aján­lott nevezetességekről kaphatnak tájékoztatást az ide betérők, ha­nem konkrét programokról is. Amellett, hogy a látogatók, a ven­dégek a térség lehetőségeivel is­merkedhetnek meg, a helybéliek számára az ország bármely ré­széről be tudunk szerezni hason­ló programkínálatokat, szállásle­hetőségeket, stb. Ez utóbbi ügy­ben egyre többen térnek be hoz­zánk, a belföldi turizmus a jelek szerint egyre népszerűbbé válik.- Kell-e fizetni a szolgáltatá­sért?- Az iroda non-profit cég, in­gyenes a szolgáltatása, mivel mi csak információt nyújtunk, nem foglalkozunk konkrét program­szervezéssel. Az információkat igyekszünk minél szélesebb kör­ben ismertté tenni, hamarosan el­készül a Szekszárdot bemutató kiadványunk, hasznos informáci­ókkal a város nevezetességeiről, állandó programjairól, a szállás- és étkezési lehetőségekről. Nem csak a turistáknak, hanem a tu­rizmussal foglalkozóknak is se­gítséget nyújtunk, többek között azzal, hogy szolgáltatásaikat fel­vesszük a kínálatba, számukra is biztosítjuk az információkat, pél­dául a pályázati lehetőségekről, a pályázatokhoz pedig szakmai se­gítséget is adunk.- Az iroda is pályázik?- Négy pályázatot adtunk be eddig, kettőt már elbíráltak, si­kerrel. Az egyik a város augusz­A2 UTÓBBI 2 HÓNAP ÜGYFÉLFORGALMA Egyéni látogató (magyar) 447 fő telefonos érdeklődő (magyar) 15 fő csoport (magyar) 6 külföldi 41 fő + 1 csoport tus 20-i rendez- vényeihez nyújtott anyagi segítséget, a másiknak köszönhetően készül majd el a már fent említett Szek- szárd-kiadvány, melyet mintegy 8 ezer példányban készíttetünk el, főként magyar nyelven, de an­golul és németül is. Két pályáza­tunk áll elbírálás alatt, az iroda infrastruktúrájának fejlesztésé­hez kértünk segítséget.- Hol és mikor találhatják meg önöket az érdeklődők?- A Garay téren van az iro­dánk, hétköznap 9-től 17 óráig, szombaton 9-től 13 óráig tartunk nyitva, de nagyobb városi ren­dezvények idején is nyitva talál­nak minket.

Next

/
Thumbnails
Contents