Tolnai Népújság, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-04 / 258. szám

2. oldal - Tolnai Népújság KÖR KÉP 2000. November 4., szombat m g| Torgyán kinyitotta a borítékot? A miniszter szerint a sajtó szólította fel a költözésre Botrányos fordulat a kampányban Bush elhallgatta, hogy ittas vezetésért 24 éve letartóztatták Bush magyarázkodik. „Mi minden lehet még a szőnyeg alatt”? Váratlan fordulatot vett a finisébe jutott amerikai elnökválasztási kampány: George Busht, a Republikánus Párt jelöltjét 24 év­vel ezelőtt letartóztatták ittas gépjárműve­zetés miatt - került nyilvánosságra helyi idő szerint csütörtök este. Washington Egy Maine állambeli helyi televízióállomás stábja - miközben úgymond más vonatkozású ügyben folytatott kutatást régi hatósági iratok között - kiderítette: 1976. szeptember 4-én az akkor 30 éves Busht a Maine állambeli Kennebunkportban letartóztatták ittas járműve­zetés miatt, 150 dollár pénzbüntetésre ítélték, és bevonták az államban érvényes jogosítványát. FOTÓK: EUROPRESS/EI Karen Hughes, Bush szóvivőnője újságírók előtt megerősítette a hírt. Elmondta, hogy a Bush által vezetett gépkocsit - „mivel az feltű­nően lassan haladt” - egy bár és Bush szüleinek kennebunkporti háza közötti úton állították meg a rendőrök a szóban forgó estén. Bush a helyszínen elismerte, hogy több pohár sört fogyasztott. Az esetről Bush gyermekei eddig nem tudtak. George Bush tíz évvel később, a 40. születésnapján kemény elhatározásra jutott: felhagyott az ivással, amit addig meglehe­tősen túlzásba vitt. Késő este maga az elnök­jelölt is megszólalt, szóvivőjét annyiban 'egészít­ve ki, hogy annak idején tanult az esetből. Sokan fölvetik azonban a kérdést: ha csak most derült ki ez az eset is, akkor „mi minden lehet még a szőnyeg alatt”? ___________ ■ Ö sszefognak a települések Nem csorbul az önállóság, ha együtt lépnek fel térségük környezetéért Környezetvédelmi megállapodást kötött a Jász-Nagykun- Szolnok megyei önkormányzat a megye 27 településével. Az illetékesek úgy látják, ésszerű lenne ezen együttműkö­dési forma alkalmazását országszerte szorgalmazni. Budapest Parlamenti vizsgálóbizott­ság felállítását kezdemé­nyezi az országgyűlési kép­viselők vagyoni gyarapodá­sáról, jelentette be tegnap az FKGP országos elnökségi ülését követően Torgyán József. A parlamenti pártok különbözőképpen fogadták a pártelnök javaslatát. A Kisgazdapárt elnöke a sajtó- tájékoztatón nyilatkozatot tett, amelyben többek között bejelen­tette:- Hajlandó vagyok felbontani és a nyilvánosság elé tárni az ed­dig tett vagyonnyilatkozatai­mat, amennyiben az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők is megteszik - jelentette ki Torgyán, majd ezt követően képletesen „felbontotta” a saját vagyonnyilatkozatát. Vagyoni helyzetéről szólva a kisgazdapárt elnöke kifejtette: ügyvédi keresetéből három ingat­lant vásárolt. Egyet feleségével - fele-fele tulajdonrészben - az Endrődi Sándor utcában, a mási­kat a felesége nevére Leányfalun, a harmadikat, egy újpesti lakóte­lepi öröklakást pedig a fia nevére. E mellett feleségének volt egy fél családi ház tulajdonrésze, vala­mint neki két testvéreivel közösen egy családi házban egyharmad résztulajdona, amelyben ő lakott, de a testvérei voltak a tulajdonos­társak. Fia nevén tehát az újpesti ingatlan volt, valamint a menye által örökölt Lovas utcai ingatlan egy része. A fiatalok Budakeszin építkeztek, majd ezeket az ingat­lanokat értékesítették, és vásárol­tak egy budai külterületi családi házat, egy épülő 150 lakásos lakó­parkban.- A családi ház építésének szükségessége az 1998-ban tör­tént robbantásos merénylet kan­Debrecen A magyar egészségügy finanszírozásának problé­mái és a műhibaperek áll­nak a Magyar Orvos-Jogász Interdiszciplináris Társaság (MOIT) első, november 2-4. között Debrecenben rende­zett kongresszusának középpontjában.- A magyar orvoslásban előfor­dulnak hibák, de nem olyan nagy számban, mint ahogy arra az úgynevezett műhibaperekből kö­vetkeztetni lehetne; a magyar or­vosok nem követnek el több hi­bát, mint nyugat-európai kollégá­ik, és a műhibaperekben megje­lölt kárigények sem nagyobbak, mint az Európai Unió államaiban csán merült fel, miután „a sajtó több ízben felszólított, hogy tá­vozzam az Endrődi Sándor utcá­ból, ne veszélyeztessem az ott élő állampolgárok biztonságát”. Ek­kor a családi tanács úgy döntött, hogy abból az ingatlanból el kell költözni. Családi összefogással, segítséggel vásároltam meg 1999 őszén azt a XII. kerületi ingatlant, egy bontásra ítélt házzal, amelyen most építkezem. A pártelnöke elmondta: az in­gatlan húsz százalékban áll ké­szen, számlákkal tudja igazolni, hogy miből építkezik, s ha majd kell, áthidaló kölcsönöket vesz fel, hogy felépüljön a ház. Hogy végül is mi készül el, az majd csak később derül ki, addig kár találga­tásokba bocsátkozni. Úgy vélte, 68 éves korára „egy ügyvéd és egy ünnepelt primadonna” megteheti, hogy építsen magának egy családi házat. Torgyán a sajtó korábbi - va­gyonnyilatkozataival kapcsolatos - „arcátlan kérdéseire” válaszolva befejezésül hozzátette: a vagyon­nyilatkozata mindenben megfelel a valóságnak. Az ügyet ezzel a maga részéről lezártnak tekinti. „Bárki, aki többre kíváncsi - mondta -, menjen az adóhatóság­hoz dolgozni.” Ezután az újság­írók egyetlen további kérdésére sem volt hajlandó e témában vála­szolni. A Kisgazdapárt elnökének a va­gyongyarapodás beszámoltatásá­ra vonatkozó javaslatát különbö­zőképpen fogadták a parlamenti pártok. A Fidesz és az MDF csak azt követően foglal majd állást, miután részletesen megismerte a vizsgálóbizottság felállítására vo­natkozó indítvány tartalmát. Az MSZP és SZDSZ vezetői elfogad­hatónak tartják az előterjesztést, míg a MIÉP erkölcsileg megalapo­zatlannak tartja azt.-UG­- hangsúlyozta az esemény sajtó- tájékoztatóján Martini Jenő, a szervezet elnöke. Hozzátette: míg az 1990-es évek elején a be­tegek többnyire „próba-szeren­cse” alapon indítottak pert az or­vosok, illetve az őket képviselő intézmények ellen, addig ma már a perek többsége megalapozott. Ennek ellenére a bírósági ügyek mintegy 40 százaléka pe­ren kívüli eljárással, a felek meg­egyezésével ér véget. Az utóbbi években a műhibaperek során megítélt kártérítések összege lé­nyegesen nagyobb, mint az előző években. A jelenleg folyó műhi­baperek közül a legnagyobb kár értéke 36 millió forint, míg a pe­ren kívüli egyezségben kifizetett legnagyobb „fájdalomdíj” 20 mil­lió forint. ■ Szolnok - Budapest- A flamand mintára létrehozott társuláshoz a későbbiekben to­vábbi 17 település is csatlakozni kíván - mondta el Lakatos István, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat területfejlesztési irodájának vezetője. A szerződés értelmében a megyei vezetés ki­emelten foglalkozik a hulladékel­helyezés, a szennyvíztisztítás és csatornázás problémáival, együtt­működik az illetékes szervekkel az élővizeket ért szennyezésekből származó károk elhárításában és a helyi természeti értékek feltárá­sában. A települési önkormány­zatok vállalták, hogy helyi költség- vetési alapot hoznak létre a kör­nyezet- és természetvédelmi fel­adatok ellátására és biztosítják a szakmai, személyi feltételeket.- A kezdeményezés példaérté­kű az ország valamennyi megyéje, illetve települése számára. Örven­detes, hogy a települések immár saját önállóságuk mellett térségük érdekeit is szem előtt tartják, ké­pesek szélesebb perspektívában gondolkodni. Éppen ez az oka an­nak, hogy a hasonló társulásokat szívesebben is támogatják - jelen­tette ki Vass Nándor, a Környezet­védelmi Minisztérium helyettes államtitkára, aki jelen volt a szer­ződés aláírásánál.- Mindenképpen pozitív lépés ez a megállapodás, hiszen a törvé­nyek lehetővé teszik, hogy a me­gyei önkormányzat és települések vezetőtestülete társuljon egymás­sal egy-egy feladat hatékonyabb teljesítésére. Ez azonban minded­dig nem vált gyakorlattá. Ameny- nyiben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kezdeményezés sikeres­nek bizonyul, ezt az együttműkö­dési formát országos szintűvé le­hetne emelni - nyilatkozta la­punknak Zongor Gábor, a Telepü­lési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára. -ré­SEGESVÁROTT katonai tiszte­letadással felavatták a második világháború után itt elhunyt ma­gyar hadifoglyok temetőjét és emlékművét. Beszédet mondott Adrian Nastase vezető román el­lenzéki poliükus is, aki a temető kialakításához anyagi segítséget nyújtó Francia-Román Nemzet­közi Alapítvány tiszteletbeli elnökeként reményét fejezte ki, hogy a román-magyar kapcsola­tok a választások után változat­lanul fejlődni fognak. BELGRÁDBAN a magyar és az osztrák diplomatakolónia tagjai megemlékeztek az első világhá­borúban elesett magyar és oszt­rák katonákról. Az ünnepségen megjelentek a cseh nagykövet­ség, a jugoszláv vezérkar és a belgrádi vezetés képviselői is. LONDONBAN enyhült a kőolaj szabadpiaci ára, a közel-keleti nyugalom reményében. Az irányadó északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek kora délután hordónként 30,52 dollárt ért, 26 centtel kevesebbet a csütörtöki 30,78 dolláros záróámál. TILTAKOZÓ NAGYGYŰLÉS. A szakszervezeti tagok a kor­mányzati politika miatti elége­detlenségüket november 11-én tiltakozó nagygyűlésen fejezik ki a Nemzeti Sportcsarnokban - jelentették be az országos szak- szervezeti konföderációk veze­tői pénteken. A demonstrációt nem a hat konföderáció vezetői találták ki, az ország különféle régióiban közösen megrende­zett szakszervezeti fórumokon a tagság fogalmazta meg igé­nyét erre - mutattak rá. ZÁRT LÁNC. A szocialisták a közpénzek elszivárgásának ve­szélyét látják abban, ahogyan a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium a biodízelprogram megvalósítását megszervezte. Keller László, a parlament költségvetési bizott­ságának MSZP-s alelnöke pén­teken kifejtette: a biodízel­program megvalósítása ver­senykorlátozó módon, zárt láncú repcJázgrben történik. IMPORTSTOP. Az FVM felfüg­gesztette péntektől további in­tézkedésig az Írországból és Franciaországból származó élő szarvasmarha, nyers marhahús, valamint a marhahús felhaszná­lásával készített termékek magyarországi behozatalát - közölte pénteken a szaktárca. VANDALIZMUS. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­ma (NKÖM) aggodalommal ér­tesült az elmúlt napok szobor-, műemlék- és sírrongálásairól. A minisztérium szükség esetén segítséget nyújt a vandalizmus nyomainak eltüntetéséhez, a megrongált tárgyi emlékek ’ rendbehozatalához. ■ DIÁKOLIMPIKONOK. A nemzetközi diákolimpiákon sikeresen szereplő középiskolások és felkészítő tanáraik vettek át elismeréseket Orbán Viktor miniszterelnöktől és Pokorni Zoltán oktatási minisztertől a Parlamentben pénteken rendezett ünnepségen. A középiskolás diákok a 2000. évi nemzetközi fizikai, matematikai, informatikai és kémiai diákolimpiáról összesen öt arany, nyolc ezüst és hat bronzéremmel tértek haza. _______ FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE F egyvemyugvásra várva A Hamasz szellemi vezére Izrael eltűnését vizionálja Az erőszakos cselekmények bizonyos fokú csökkenését állapította meg pénteken a kora délutáni órákban Gilád Ser, Ehud Barak izraeli kormányfő kabinetfőnöké, de azzal vádolta Jasszer Arafatot, hogy „nem teljesítette a Simon Peresszel kötött megállapodásban vállalt kötelezettségeit”. Közel-Kelet Gilád Ser úgy vélekedett: amennyiben a péntek déli mu­zulmán ima - amely az elmúlt hetekben gyakran vezetett ösz- szetűzésekhez - ezúttal békésen végződik, akkor óvatos remé­nyeket lehet fűzni a feszültség enyhüléséhez. A kabinetfőnök ugyanakkor sajnálkozását fejez­te ki, hogy Arafat nem volt haj­landó világos nyilatkozatot tenni az erőszak végéről csütörtök délután, ahogy abban eredetileg megállapodtak. „Attól tartok, így a palesztinok nem értették meg, hogy mi is volt Arafat célja a Simon Peresszel kötött megállapodással" - mond­ta Ser. „Kitartunk béketörekvése­ink mellett” - jelentette ki Ehud Barak. - „Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy helyt álljunk két fronton is: a békéért való harcban és az erőszak, a terror elleni küz­delemben”. Péntek délelőtt a ciszjordániai Hebronban kisebb, kőhajigálás- sal tarkított tüntetés volt, de se­besültekről nem érkezett jelen­tés. A Gáza övezetben az izraeli rádió jelentése szerint többször is lövöldözés tört ki; elsősorban az izraeli rendőrposztokat tá­madták. Az autonóm területeken egy palesztin az életét vesztette. A 25 éves Halil Barúdot követően egy 19 éves fiú is golyót kapott a mellébe, és sérüléseibe belehalt. Ahmed Jaszin, a Hamasz szellemi vezére egy interjúban kijelentette: elképzelhető a bé­kekötés Izraellel, ha a zsidó ál­lam visszavonul az 1967. évi ha­tárok mögé. Ugyanakkor elutasí­totta a csütörtöki izraeli-palesz­tin tűzszüneti megállapodást. „Nem igazságos megállapodás, hogy csak a palesztin városoktól vonják vissza az izraeli harcko­csikat” - mondta Jaszin. Azt is jósolta, hogy Izrael ki fog merül­ni a palesztinok elleni harcban, és 25 éven belül el fog tűnni a térképről. » 1­4 i I Napirenden a műhibaperek

Next

/
Thumbnails
Contents