Tolnai Népújság, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-25 / 276. szám
SPORT Tolnai Népújság - 7. oldal 2000. November 25., Szombat Nyeretlenek összecsapása NB III-as megyei rangadók az év utolsó játéknapján Hiába szerzett harmadszor is előnyt a Bonyhád, megint csak egy pontra futotta az erejéből. Az idény utolsó találkozóján az első győzelemre készülnek a völgysé- gi városban. Labdarúgás NB II, Hummel-csoport Bonyhád Agraco FC-Balaton- lelle: vasárnap, 13 óra. Teszler Vendel: - Ajkán jó iramú, közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk a jó játékerőt képviselő hazaiak ellen. A játék úgy alakult, ahogy azt vártam, kicsivel nagyobb figyelemmel mindhárom pontot megszerezhettük volna. A magasabb osztályból érkező játékosokkal felálló Balatoniéin csapata eddig a várakozás alatt szerepelt. Vasárnap várhatóan mindent megtesznek első győzelmük megszerzése érdekében, s mivel nekünk is ez a szándékunk, nagy küzdelemre számítok az évezred utolsó hazai mérkőzésén. Az elmúlt fordulóban megfelelő egyéni teljesítmények voltak, ezért az összeállításon csak szükség esetén változtatok. Sérüléssel bajlódó Nagy és Farkas játéka kérdéses. Bogyai- Volár, Nagy vagy Gergely, Tóth, Farkas vagy Schwarzkopf- Martinov, Pang-hy, Bozsér, Horváth- Bíró, Molnár. NB III, Dráva-csoport Szekszárdi UFC-Dombóvári FC-Aramis For Men: szombat, 13 óra. Kniesz Mátyás: - A harkányi mérkőzésből kihoztuk a maximumot, mivel nagyon sok hibával, pontatlanul játszottunk, így elégedett vagyok a pontszerzéssel. Miután Boros nem tudta vállalni a játékot, és Kvanduk valamint Mészáros is korai sérülés miatt vált ki a csapatból, nem maradt olyan labdarúgó a pályán, aki összefogta volna az együttest. Nehéz mérkőzésre számítok az egyre inkább összerázódó Dombóvár ellen, de szeretnénk győzelemmel, s a tabella élén zárni az idényt. Remélem, sérültjeink szombatig rendbe jönnek, eltiltás miatt senkit sem kell nélkülöznöm. Horváth- Kiss Cs. vagy Kara, Fehér, Tóth V., Torma- Vesz- tergombi vagy Kvanduk, Mészáros I., Mészáros Zs., vagy Kvanduk, Ruff- Kiss J., Tóth A. vagy Boros. Horváth Árpád: - Két hete nem éppen a tervek szerint alakultak a dolgok. Az első félidőben jól futballoztunk, mégis mi kaptuk a gólokat. A második játékrészben már fölénybe került a hazai pálya előnyét élvező Kaposvölgye. Miután az elmúlt hétvégén szabadnaposak voltunk, tulajdonképpen két hetünk volt arra, hogy a jó erőkből álló Szekszárd elleni mérkőzésre ráhangolódjunk. Úgy gondolom, sikerült megfelelően felkészülni ellenfelünkből, szeretnénk pontosan befejezni az idényt. Betegség, illetve munkahelyi elfoglaltság miatt többen hagytak ki edzéseket a héten, ezért a kezdőcsapatot csak a találkozó előtt tudom kijelölni. Paksi SE-Decs: vasárnap, 13 óra. Nagy Lajos: - A várakozás alatt szerepeltünk az elmúlt hétvégén (is), s ez mindenképpen elgondolkodtató. Át kell értékelnünk, mire is vagyunk képesek, és a téli átigazolási időszakban erre kell figyelnünk. A héten feldolgoztuk a problémákat, ígérgetni felesleges, egy dolgunk van: kimenni a pályára, és futballozni - eredményesen. Ismerve a decsiek erejét tisztában vagyunk vele, hogy nehéz 90 perc elé nézünk. Ennek ellenére szeretnénk győzelemmel zárni a 2000. év őszi szezonját. A héten valamennyi kapusunk kidőlt a sorból, így Heizler János személyében régi-új kapus védi a hálónkat. Fejes továbbra is eltiltását tölti, a többiek hadra foghatók. A kezdőcsapatot a mérkőzés előtt jelölöm ki. Kalmár Ferenc: - Helyzetkihasználásunk varázsütésre kétszáz százalékkal javult: öt ziccerünkből kettőt gólra váltottunk, s ezzel nagyon értékes győzelmet arattunk a jó erőkből álló, kultúráltan futballozó Kalocsa ellen. A csapat minden tagja fegyelmezetten, a taktikai utasításokat betartva futballozott. Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, hiszen a paksiak szeretnék megszerezni első győzelmüket utolsó hazai mérkőzésükön. Nagyon jó mérkőzésen szeretnénk megszerezni a három pontot. Pilisi, Nagyfalusi, Lovász és Kapás játéka sérülés miatt kérdéses, Gaál eltiltása lejárt, védőnkre már számíthatok vasárnap. Cziráki vagy Pokorni- Kocsis, Szabácsi, Sztehló, Gaál- Hegedüs, Pusztai, Szűcs, Beré- nyi- Csende, Pilisi. Évadzáró Kétyen Ma 17 órakor tartja évadzáró gyű- rok is meghívást kaptak, akik lését a kétyi sportegyesület. A hozzájárultak a kétyi futball-csa- rendezvényre a vezetőkön és já- pat idei átlagon felüli szereplésé- tékosokon kívül azok a szponzo- hez. ______________________■ A finneken át vezet az út az Eb-re Kettős siker a Magyar Kapában, száz pont felett a szekszárdiak Tréning előtt a magyar női válogatott tagjai fotó: gottvald károly Az elmúlt napokban sokszor elhangzott már, hogy sorsdöntő találkozók előtt áll női kosárlabda válogatottunk, ám tekintve, hogy a hölgyek szerdán „nagyarányú” vereséget szenvedtek az olaszoktól, kétszeresen is igaz e kijelentés a ma esti magyar-finn középdöntő mérkőzésre. Kosárlabda Ahhoz, hogy versenyben maradjunk a továbbjutásért, feltétlenül győznünk kell az északiak ellen, s nemcsak nekünk, hanem az oroszoknak is meg kell verniük a kedvezőbb egymás elleni eredmények miatt előttünk álló olasz válogatottat. Tudja ezt mindenki, s főként a kapitány van tisztában a ma esti találkozó jelentőségével. Rátgéber László nem is bízott semmit a véletlenre, az olaszországi összecsapást követően a lehető leghamarabb hazarepült csapatával, $ már csütörtökön elfoglalta szálláshelyét Szekszárdon. Az együttest láthatóan megviselte a Pármában elszenvedett kudarc, s nem is a vereség ténye, sokkal inkább annak nagysága fáj a lányoknak. Pontegyenlőség esetén ugyanis... De ne szaladjunk eny- nyire előre, hisz a mieink előtt itt van még a ma esti találkozó. Rátgéber - tőle szokatlan módon - kissé nyugtalan.- Nem tudom, mi történt a csapattal az utolsó percekben - idézi a párnái találkozót a kapitány. - Végig partiban voltunk az olaszokkal, egy olyan találkozót vívtunk, amit kis szerencsével és odafigyeléssel könnyen megnyerhettünk volna. A játékosok maradéktalanul betartották a taktikai utasításaimat, éppen ezért bosszant, hogy ilyen körülmények között kaptunk ki. Nem szoktam a bírókkal foglalkozni, de nem mehetek el szó nélkül Béres kipontozása mellett. Tímea személyében olyan játékosunkat vesztettük el a végjátékban, aki harminchat percig nemcsak pontszerzőként volt erőssége a csapatnak, hanem a palánkok alatt is jól teljesített. S bár sokat számított a kiválása, három perccel a találkozó vége előtt még így is csak öt ponttal vezettek az olaszok. Az utolsó harminc másodpercben aztán olyasmi történt, amilyet még nem tapasztaltam pályafutásom alatt: kétszer is mi jöhettünk, ám mindkétszer eladtuk a labdát, így nem lehetett esélyünk a felzárkózásra.- Soros ellenfelünket otthonában 12 ponttal vertük. Egy ilyen kudarc után hazai pályán nemcsak kötelező győzni, de meg kell próbálni feledtetni a közönséggel a pármai találkozót is.- Gyűlölöm azt a szót, hogy kötelező. A mai női mezőnyben már nincsenek gyenge, könnyen verhető ellenfelek. A finnek sokat fejlődtek az utóbbi időben, egyetlen másodpercre sem szabad kihagynunk. Ellenfelünk alacsony szerkezetű, mozgékony gárda, a hárompontos vonalon túlról életveszélyes. Nem szabad futóversenybe bocsátkoznunk velük, a palánk alatti játékra kell fektetnünk a hangsúlyt. Továbbjutási reményeink életben tartásához feltétlenül győznünk kell, ám az igazi erőpróba számunkra nem a ma esti, hanem a jövő szerdai, oroszok elleni találkozó lesz. Nem ígérek nagy különbségű sikert, egyedül a győzelem fontos. Á keretbe Fodor Csilla és Papp Krisztina személyében két új játékos is bekerült. Több kulcsjátékosomat szeretném pihentetni a pécsi mérkőzésre, remélem a szekszárdi közönség mögénk áll, s így nélkülük is nyerni tudunk.- Hisz még a továbbjutásban?- Amíg van esélyünk, mindent megteszünk, ám attól félek, hogy a biztos továbbjutás tudatában az oroszok félvállról veszik az olaszok elleni találkozójukat. Erre azonban gondolni sem akarok... (RÓNAI) Friss hír, hogy két új játékossal, a bedobó Fodor Csillával és a center Papp Krisztinával egészült ki a finnek elleni Európa-bajnoki középdöntőre készülő női kosárlabda válogatott keret. Magyar Kupa: dupla diadal Férfiak. Dombóvári VMSE-Nagykanizsa 93-71 (23-18, 21-19, 25-15, 24-19). Dombóvár, 300 néző. V: Major Gy., Csizmadia. DVMSE: Baumgart ner (4), BALOGH L. (14/3), Trupp (8), PANTA (20), POLSTER (23). Csere: Kováts (-), Krasznai (7), SZILI (13/3), Veréb (2), Vati B. (2). Edző: Meszlényi Róbert. A Nagykanizsa legjobb dobói: Gáli (21/6), Vörös (17/9), Smirnov (12). A hetek óta sérüléssel bajlódó Tursics mellett Ecseri sem vállalta a játékot a Dombóvárban, a vendégeknél pedig Farkas és Horváth neve került fel a hiányzók listájára. Jól kezdtek a hazaiak, gyorsan döntésre akarták vinni a dolgot. Úgy tűnt, ez már az első negyedben sikerül is, hiszen Polsterék már 12 ponttal is vezettek már, aztán a kanizsaiak faragtak valamelyest hátrányukból. A második tíz percben fej-fej melleit haladtak a csapatok, a dombóváriak mindössze egy kosárnyival növelték előnyüket. A nagyszünetet követően a lendületesen kosárlabdázó hazaiak állva hagyták ellenfelüket, és a harmadik negyed végére eldöntötték a találkozót. Az utolsó tíz percben a vendégek kezdtek jobban, aztán fokozatosan átvette az irányítást a DVMSE, Krasznai felpörgette csapatát, amely végül - ezt a periódust is megnyerve - biztosan lépett tovább. Meszlényi Róbert: - Mindkét oldalon sok volt a hiányzó, s ez meg is látszott a játékon. Végül is magabiztosan nyertünk, s jutottunk a legjobb 16 közé, ahol egy élvonalbeli csapatra várunk. GAÁL ISTVÁN Nők Ikarus Kodolányi-Atomerőmű-KSC Szekszárd 44-111 (8-34, 7-31, 14-25, 15-21). Székesfehérvár, 50 néző. V: Fekete L., Feczku. Szekszárd: HAMBRIK Csorvásy (11), TÓTH (19), SZTO- JKOVICS (15), LÓDI (20), Nyíró (11/3). Csere: KAJDACSI (22), Papp (8), Kniesz (3/3), Hegyi (-). Edző: Újhelyi Gábor. Az Ikarus legjobb: Takács (9), Jung (7/3), Biczó (7). A vendég szekszárdiak már az első negyedben érvényre juttatták fölényüket, az NB I/B-s fehérváriak ellen a nagyszünet után már a fiatalok is lehetőséghez jutottak. A KSC 100. pontját az élete második felnőtt tétmérkőzésén pályára lépő szerezte egy tripla formájában. Újhelyi Gábor: - Kellemes ellenféllel szemben eredményesen kosaraztunk. Örülök a fiatalok bátor játékának. Gyönkön állt meg a decsi gyors Kézilabda A Jako megyei bajnokság legutóbbi fordulójában Gyönkön szakadt meg a decsiek remek sorozata: gólgazdag mérkőzésen nyertek a vendéglátók. Nők, felnőttek: Gyönk-Fer- ropatent-Decs 36-33 (18-16). Ld: Agócs 13, Szántó 12, Hock 4, illetve Simon 14, Samu 10, Kőfalvi 5. Serdülők: UKSE V Szek- szárd-UKSE II Szekszárd 22-27, Gyönk-Iregszemcse 19-17. Férfiak, felnőttek: Paks ESZI-Dunaföldvár 12-19 (9-11). Színvonalas mérkőzésen a vendégek a hajrában tették magabiztossá győzelmüket. Ld: Lőjek 3, Koltai 2, Papp 2, ill. Oláh, Czobor 6-6. Ifjúságiak: Paks-Dunaföld- vár 25-27. Pécsi siker a Baktai-kupán A közelmúltban immár 13. alkalommal adott otthont a szekszárdi V. sz. Általános Iskola a Baktai- kupa leány kézilabda tornának. A tornán nyolc 7-8. osztályosok alkotta együttes mérte össze erejét. A csoportmérkőzések után a Pécsi TÁSIA csapata és Kocsola került a fináléba, ahol a baranyai együttes 16-12-re diadalmaskodtak. A torna végeredménye: 1. Pécs A, 2. Kocsola, 3. Szekszárd B, 4. Pécs B, 5 Szekszárd Ötös, 6. Balatonföldvár, 7. Szekszárd A, 8. Gyönk. _______________■ A hétvége sportműsora Szombat Asztalitenisz: Férfi megyei Top 12 bajnokság a nagymányoki sportcsarnokban, 9. Kézilabda: Női NB I/B: Thelena SK Tolna-Esztergom 18, PEAC-TÁSI-Cece-Simontornya KC 15, Tatabánya-Ferro-patent- Szekszárd SE 15.30. NB II: Ta- mási-Nagykanizsa 11. Férfiak: Simontornyai TC-Keszt-hely 16. Kosárlabda: Magyarország- Finnország női válogatott EB-se- lejtező Szekszárdon, 18. NB II, nők: Bonyhád-Atomerőmű SE 15.30. Labdarúgás: NB III Dráva- csoport. Szekszárdi UFC-Dom- bóvári FC Aramis For Men 13. Barátságos mérkőzés: Dunaföld- vár-Dunaföldvári STE14 (ifi: 12). Vasárnap Kézilabda: Férfi NB II: Dombóvár-Hosszúhetény 17. Női NB II: Balatonboglár-Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd 15. Labdarúgás: NB II Hummel- csoport: Bonyhád Agraco FC- Balatonlelle 13. NB III Dráva-csoport: Paksi SE-Decs 13. Teremfoci: Varga Trans-Fer nemzetközi női torna a tolnai sportcsarnokban, 9. _________a L abdás fesztiválok Szekszárd Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva Szilágyi Dezső főszervező az év végére két labdajáték fesztiválját hozza tető alá a szekszárdi városi sportcsarnokban. December másodikán az AB-Aegon szponzorálta kézilabda, míg 27- én kosárlabda gálára kerül sor. A jövő szombati kézis rendezvény - a hagyományok szerint - 10 órakor koszorúzással kezdődik, míg a sportcsarnokban 14 és 18 óra között lépnek parkettre a megyeszékhely utánpótlás műhelyei, a felnőtt női és férfi csapat, illetve - egy- egy nosztalgia mérkőzés erejéig - a közelmúlt játékosai adnak randevút egymásnak és a közönségnek. Á programot 20 órától bál zárja, melyre Szilágyi Dezsőnél (74/318-212, 20/9677- 212) lehet jelentkezni. ■ Babits-ezüst az Eötvös-kupáról Az Eötvös-kupán ezüstérmes szekszárdi csapat Kézilabda Egy hete Csurgón, a 18. alkalommal megrendezett Eötvös-kupa kézilabda-tornán szerepelt a szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola 7-8. osztályos fiúcsapata. Nagy István testnevelő-edző együttese a B-csoportba került, ahol a siklósiak kivételével valamennyi ellenfelét magabiztosan győzte le. Az elődöntőben - az utolsó csoportmeccs után tíz perccel - a másik ág győztesével, az élvonalbeli Komló utánpótlásgárdájába is játékost adó Gagarin Általános Iskola csapatával találkoztak. A szekszárdiak - a torna válogatottjába is beválasztott Halász Gábor és Söptei Ákos vezérletével - hihetetlen izgalmak után győztek. A rendes játékidő 9-9- es, a hosszabbítás 11-11-es döntetlennel zárult. A csapatok az aranygólig játszottak, melyet egy kivédekezett támadás után a babitsosok szereztek. A fináléban megismétlődött a csoportmérkőzés: a szekszárdiak ezúttal' sem tudtak a siklósiak fölé kerekedni, így ezüstérmesként zártak. A szekszárdiak eredményei, csoportmeccsek: Babits-Siklós 7-9, Babits-Szentgotthárd 16-5, Babits-Csurgó 10-3, Babits-Bö- hönye 15-7. Az elődöntőben: Babits-Kom- ló 12-11 (aranygóllal). A fináléban: Babits-Siklós 10-14. ■ Debütált a Tenge-Ring Az elmúlt szombaton Stra- bag-kupa néven rendeztek pályaavató versenyt Kölesd- Alsótengelicen a volt KÉV- telepen. Autósport A megmérettetésen hat profi és 23 amatőr versenyzőpáros küzdött a helyezésekért. A szép számú publikum szinte végig „képben” volt, ugyanis a pálya kialakításából eredően egy pontról figyelemmel lehet (ett) követni az autósok produkcióját. Eredméynek: Előfutók: 1. Pfilf Csaba-Horváth Róbert (Komló), 2. Papp-Király (Pécs), 3. Bognár-Balázs (Tolna).-700 ccm: 1. Békási Lász- ló-Horváth Zsolt (Komló), 2. Tóth-Turmann (Kaposvár). 700-1150 ccm: 1. Steib Ferenc-Németh Tibor (Bonyhád), 2. Dániel-Tix (Komló), 3. Lakatos-Lakatos (Pécs). 1150-1500 ccm: 1. Lakatos Ta- más-Horváth Gábor (Pécs), 2. Balatinácz-Kászun (Versend), 3. Novák-Illés (Pécs). +1500 ccm: 1. Szente-Herbert (Bonyhád), 2. Ancil-Galambos (Pécs), 3. dr. Szőke-Osztrogo- nácz (Baja). Profik: 1. Keszler Mátyás-Hengl Barbara (Pécsvá-rad), 2. Notheisz- Szabó (Komló), 3. Király-Zsíros (Pécs). Amatőrben az abszolút első helyet a pécsi Lakatos-Hor- váth (Alfa) páros szerezte meg. A pályacsúcsot Keszler Mátyás állította fel, 2:29-es idejével. A következő versenyre december 30-án kerülne sor. Á főszervező Pusztai Istvánnak és barátainak régi-régi vágya teljesülne, ha sikerülne egy hóralit összehozniuk, ihunyadd A f