Tolnai Népújság, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-03 / 257. szám
2. oldal - Tolnai Népújság KÖR KÉP 2000. November 3., péntek H|| Kegyeletgyalázók A sírgyalázó feliratot letakarták Tegnap folytatódott a vandalizmussorozat Budapesten. A Nemzeti Sírkertben egy 69 éves asz- szony zöld feliratokat festett Kádár János sírjára és másik négy síremlékre. A nőt rendészek tartóztatták fel mert festéknyomok maradtak a kezén. Ezt megelőzően éjszaka a Kozma utcai zsidótemetőben harminc síremléket döntöttek le ismeretlen tettesek. FOTÓ! EUROPRESS/DIÓSI IMRE A Budapesti Zsidó Hitközség közleménye szerint a kár értéke hozzávetőlegesen ötmillió forint. Csütörtökre virradóra egyébként önként jelentkezett a rendőrségen az a fiatalember, akit ötödikként gyanúsítanak a Regnum Marianum templom helyén felállított fakereszt ledöntésével - közölték a Budapesti Rendőrfőkapitányságom ____________■ M ekkora Torgyán vagyona? Budapest Az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsága tegnap délelőtt megkapta Áder János házelnöktől azt a levelet, amelyben az SZDSZ több képviselője összeférhetetlenségi eljárás megindítását kezdeményezi Torgyán József ellen. Az MSZP által is támogatott akció hátterében a miniszter „szerény” vagyonbevallása és az épülő Torgyán-villa sokmilliós fedezete közötti ellentmondás áll. A választások után tett kötelező vagyonnyilatkozat hozzáférhető változatában Torgyán József csekély anyagi javakat jegyzett le, míg a bővebb, titkos nyilatkozat tartalmát egyelőre senki sem ismerheti. Kis Zoltán, az SZDSZ ügyvivője szerint a két változat között lényegét tekintve nem sok különbség van. Példaként említette, hogy míg az első kérdőívben a honatya tulajdonában lévő ingatlanfok) nagyságára és feltalálási helyére ffalu-város), illetve az egyéb vagyontárgyakra - mondjuk autóra - kérdeznek rá, addig a páncélszekrénybe zárt változatban pontos adatok, értékek is szerepelnek, illetve abból az egy háztartásban élő családtagok vagyoni helyzete derül ki. Mivel Torgyán alig vallott be valamit, két eset lehetséges. Vagy ismeretlen forrásból építi a 200 müliós értékű vü- lát, vagy szándékosan félrevezette a közvéleményt. Mindkét magatartás összeférhetetlen a miniszteri poszttal, ezért fordult az SZDSZ a házelnökhöz. Kis úgy véli: Orbán Viktornak is érdeke, hogy kiderüljön az igazság, hiszen a miniszterelnök felelős kormánytagjai tetteiért. Karsai József, a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság országgyűlési tanácsadója az Euro- press érdeklődésére elmondta: A házszabály szerint első lépésként a testület - sorshúzással - saját tagjaiból háromtagú bizottságot alakít majd, amely megvizsgálja, fennáll-e az összeférhetetlenség gyanúja. Ezután esetleges va- gyonnyilatkozati korrekcióra szólítják fel Torgyánt, majd szavaznak arról, hogy javasolják-e a parlamentnek az összeférhetetlenség megállapítását. Mivel nem tisztázott, hogy a bizottság - sőt, akár maga Torgyán József - kibonthat- ja-e a titkosított bevallást tartalmazó borítékot, lsépy Tamás valószínűleg az ombudsmantól kér állásfoglalást. Keller László (MSZP) szerint noha a házszabály nem engedi meg a bizottságnak a borítékba való betekintést - de a képviselők jogállásáról szóló törvény igen -, az eljárás anélkül is lefolytatható. A szocialisták mindenesetre kezdeményezték a házszabály módosítását, amelyről jövő héten már szavazhatnak is a honatyák. Keller az előzetes jelekből úgy érzékeli: a kormánypártoknak az az érdekük, hogy eltussolják a Torgyán-ügyet. TAKÁCS MARIANN A tudomány ünneplése A Széchenyi által alapított Magyar Tudományos Akadémia ma 175 éves Jövőre emelkedhet a kutatók bére és az Akadémia egyre több, a társadalom egésze számára fontos kérdésre adhat választ. A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 175. évfordulója és a Magyar Tudomány Napja alkalmából országszerte egyhetes ünnepségsorozat veszi kezdetét. Budapest A 21. század a problémamegoldás százada lesz, amely a szakmák, a tudományágak összekapcsolódása, egymásra épülése révén teljesedhet ki. A magyar tudomány már beilleszkedett az Európai Unióba, ami alapvető fontosságú az ország integrációja szempontjából is - állapította meg a Magyar Tudomány Napja alkalmával Kroó Norbert. Az Akadémia főtitkára az Europressnek nyilatkozva elmondta: az a tény, hogy az utóbbi időben Európában lelassult a gazdasági fejlődés, felértékelte a tudományok jelentőségét. Ez adhat reményt arra, hogy a kutatások támogatására egyre több pénz jut. Magyarországon ez jelenleg 1 százalék alatti, de jövőre 1,2,2002-ben pedig 1,5 százalékra emelAz MTA rövid története A Magyar Tudományos Akadémia épülete egy korabeli metszet alapján kedik. Az ország jövő évi költségvetése az ideinél 3 milliárd forinttal többet szán a tudományra, ami lehetőséget ad arra is, hogy emeljék a kutatók bérét. A 20. század a fizika százada volt, a 21. A magyar reformkor egyik vezéralakjának, gróf Széchenyi Istvánnak a kezdeményezésére 1825-ben határozták el az Akadémia megalapítását a magyar nyelv ápolása, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelése érdekében. Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc leverése után szüneteltetni kellett tevékenységét, majd csak szoros hatósági ellenőrzés mellett, korlátozottan működhetett. Az 1870-es évektől vált az ország tudományos életének központjává. A magyar politikai, gazdasági és kulturális intézményrendszer szovjet mintára történő átalakításakor került sor az MTA átszervezésére is. Az 1980-as évek végén új akadémiai törvény kezdeményezésével reformfolyamat bontakozott ki az Akadémián. 1989-ben rehabilitálták az 1949-ben méltatlanul kizárt tagokat, 1990-ben új alapszabályt fogadtak el. Az MTA nem gyakorolta tovább főhatósági jogkörét. A reformfolyamat betetőzését jelentette az 1994 áprilisában kihirdetett MTA-ról szóló új törvény és az annak alapján elfogadott új alapszabály. viszont a biológiáé lesz - tartják többen, ám Kroó Róbert szerint az új évszázad a szakmák, a tudományágak együttes összefogására épít majd. Véleménye szerint természetesen lesznek olyan területek, amelyek kiemelt szerepet játszanak majd. Ezek közé sorolja az informatika, valamint a molekuláris biológia mellett a biotechnológiát is. A főtitkár véleménye szerint nem jó, ha egy kutatóintézet valamely minisztériumhoz tartozik. Mint mondta, az igazán sikeres kutatói hálózatok a világon mindenhol önállóan, politikai ráhatás nélkül működnek. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a kormányzati centralizáció és az MTA autonómiája között. Kroó Róbert mindemellett nem vitatja a mindenkori kormányzat jogos igényét, miszerint a társadalmat érintő fontos kérdésekben egyértelmű véleményt vár a tudós társadalomtól. HORVÁTH MAGDOLNA Az MSZP a vidékért Budapest Vidékpolitikai munkacsoportok országos hálózatának kialakításába kezdett az MSZP azzal a céllal, hogy elkészítse a magyar- országi választókerületek „problématérképét”. Nagy Sándor képviselő a szocialista frakció csütörtöki budapesti tájékoztatóján elmondta: elsősorban arra a mintegy 120 választókerületre koncentrálnak majd, amelyben meghatározó súllyal van jelen a mezőgazdálkodás, és amely több kistelepülést fog össze. A választókerületi munkacsoportokból megyei vidék- és mezőgazdaság-politikai tanácsok alakulnak, és november 14-én országos tanácsba tömörülnek. Nagy Sándor hangsúlyozta, hogy nem pártpolitikai ügyekkel akarnak megjelenni vidéken, hanem gyakorlati segítséget szeretnének nyújtani az embereknek jobb boldogulásuk érdekében. ■ HÍREK röviden Pokolgép robbant Jeruzsálemben Csütörtök délután egy autóba rejtett bomba robbant fel Nyugat-Jeruzsálemben, két halálos áldozatot követelve. A merényletet Ehud Barak miniszterelnök nyilatkozatban ítélte el, a másik félre hárítva a felelősséget, Jasszer Arafat palesztin elnök pedig megnyugvásra szólított fel. ETA-merénylet Barcelonában Újabb pokolgépet robbantott az ETA, ezúttal Barcelonában. A baszk szakadár terrorszervezet egy gépkocsiban rejtette el a bombát; a merényletben - tekintettel a kora hajnali órákra - mindössze két személy sérült meg. Eltemették a Kurszk áldozatát Szentpétervárott eltemették Dmitrij Kolesznyikov sorhajóhadnagyot, a Kurszk atommeghajtású tengeralattjáró elsőként azonosított áldozatát. A tiszt személyére az általa vezetett napló derített fényt. Halasztódik a jelöltállítás Nem lesz miniszterelnökjelölt-állítás a szocialista párt november végi tisztújító kongresszusán - jelentette ki Kovács László pártelnök az MSZP megyei elnöki értekezletének csütörtöki ülése után. Tájékoztatása szerint a tanácskozáson egyetértés körvonalazódott arról, hogy a kormányfőjelöltet a parlamenti választások előtt, lehetőség szerint az országos lista állításával együtt kell megválasztani egy majdani kongresszuson. Lemondott a Postabank vezetője Auth Henrik tegnap levélben közölte, hogy lemond vezérigazgatói posztjáról és igazgatósági tagságáról. A bankár azzal indokolta lépését, hogy a kormány döntést hozott a pénzintézet tulajdonosváltásáról. Pénzbírság a volt parancsnoknak A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa csütörtöki, nem jogerős elsőfokú ítéletében bűnösnek találta Papp Gyula alezredest az elöljárói hatalommal való visszaélés, valamint csalás és magánokirat-hamisítás elkövetésében, ugyanakkor ejtette a lopás és az elöljárói intézkedések elmulasztásának vádját. A parancsnokot 50 ezer forintra bünteték. Helyreigazítás Az Europress sajtóügynökség október 30-ai információját pontosítva közli, hogy Papp Erika, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöki referense nem adott interjút az ügynökség munkatársának, ennél fogva nem is szólhatott a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével való együttműködésről. Soha nem látott tankönyvár-emelkedés Aggodalmaskodnak a szülők - Az oktatási tárca bizakodó A korábbi évekét jelentősen felülmúló, akár a negyven százalékot is elérő drágulás várható a tankönyvpiacon. Az oktatási vezetés szerint a megemelkedő állami támogatások tehermentesítik majd a szülőket, de az érintettek úgy vélik, hogy a tárca által felajánlott pluszpénz nem lesz elég a kompenzációra. teheti meg, mert az árakat korlátozó megállapodások érvénye lejárt. A diákoknak és szüleiknek azonban ennek ellenére sem kell félniük, hiszen a tervek szerint a Budapest- Az Oktatási Minisztérium mindig ügyelt arra, hogy a diákok könyveinek ára az éves infláció üteménél ne emelkedjen jobban, ám jövőre ez várhatóan másképp lesz - mondta el lapunknak Gál Ferenc, a tárca Tankönyv és Taneszköz Irodájának vezetője. Az idén a minisztérium még meg tudta tiltani, hogy a kiadók a papír árának csaknem ötvenszázalékos emelkedését áthárítsák a vevőkre, de jövőre ezt már nem jelentős költségnövekedést a megemelt támogatások ellensúlyozni fogják. Másképp vélekedik a helyzetről a Tankönyvesek Országos Szövetségének munkatársa, Kar- lovitz Tibor, aki tudósítónknak kifejtette, hogy a tankönyvek áremelkedése már eddig is sokkal nagyobb volt, mint amit a tárca bevallott, ezért a támogatások értéke sem egyezik a hivatalosan TANKONYVARAK ALAKULASA A könyvek árának Az állam által emelkedése finanszírozott rész 1998/1999 1100 Ft/tanuló 10% 20% 1999/2000 1700 Ft/tanuló nem emelkedett 25% 2000/2001 2250 Ft/tanuló 8% 30% 2001/2002 2500 Ft/tanuló* 15-20%* 30 %* 'szakértői becslés közzétett adatokkal. Még jelentősebb lehet a valós számok és a tárca adatai közötti eltérés, ha a minisztérium nem hajlandó a tervezettnél jelentősebb mértékben hozzájárulni a könyvek megvásárlásához. A Magyarországi Szülők Országos Szövetsége (MSZOE) szerint a kívánatos kompenzációs összeg tanulónként több száz forinttal több, mint amit a kormányzat adni akar. Készéi Sándor, a szervezet elnöke úgy véli, hogy az oktatási vezetés által előrejelzettnek a várható áremelkedés akár a kétszerese is lehet, ami jövőre több ezer forintos pluszkiadást jelenthet családonként. Pokomi Zoltán oktatási miniszter ugyanakkor tegnap bejelentette, hogy tárcája a színvonalas oktatáshoz elengedhetetlen taneszközök megvásárlását 4 milliárd forinttal fogja támogatni, és rövid időn belül további egymilli- árdot különít el a célra. Az MSZOE szeretné elérni azt is, hogy az intézményi szülői és diákszervezetek kapjanak támogatást a diákönkormányzatok, illetve az iskolaszékek működtetéséhez. A szervezet javaslata szerint a normatíva összege tanulónként nem lehetne kevesebb 100 forintnál. A szülők kifogásolják a szakképzésről szóló törvény tervezett módosítását, amely szerint a tanulók pénzbeni juttatásának havi összege a jelenlegi 10 százalékkal szemben 2001-ben a minimálbér hét, 2002-ben hat százaléka lenne. Az érdek-képviseleti szervezet szerint a Pénzügyminisztérium által kezdeményezett módosítás ellentétesnek látszik a kormány akaratával, és a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb tanulórétegtől vonja meg a juttatások emelkedésének lehetőségét ____________________-wR endcsinálás Budapest Több korábbi vezető ellen az 500 millió forintos sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt beadott ügyészségi feljelentésről, a rendcsinálásról számolt be Muj- zer János, a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) október 9-én megbízott főigazgatója csütörtökön. A Környezetvédelmi Minisztérium háttérintézményének, a KGI-nek korábbi vezetőjét, a Pepó Pált követő Ligetvári Ferenc miniszter váltotta le. Pepó hivatali ideje alatt a KGI vezetése mintegy 500 milliós számlát hozott össze luxuskiadásokkal, lakomákkal, pazarló pénzköltéssel. Emellett a posztra alkalmatlan személyeket vettek fel, sokszor indokolatlanul magas fizetésért. A főigazgató felvetette egy 500 millió forint értékű áfacsalás gyanúját is, de ebben az ügyben még vizsgálódnak. __________■ i i *