Tolnai Népújság, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-07 / 236. szám

2000. Október 7., szombat Tolnai Népújság igp _ "I É I l M l :azm Tolnai Népújság - 9. oldal Lelki vízióihoz keres formákat Prokop Péter vallomása az alkotásról Prokop Péter pap, tanár, festőművész, író képeiből nyílt kiállítás Szekszár- don 1000 év - kereszténység címmel a Babits Mihály Művelődési Házban. ve jelent meg eddig. Mióta harmadéves káp­lán korában engedélyezték feljebbvalói, hogy beiratkozzon a pesti Képzőművészeti Akadémiára, azóta alkotóösztöne „telhetet­len”, mindig valami újra, több tudásra, tökéletesebb­re vágyik.- Melyik a kedvenc ké­pem? Mindegyiket addig festem, amíg nem érzem, hogy egy vagyok a kép tar­talmává. Igényem az embe­ri lelket ábrázolni, üresnek tartanám, ha csak színeket, formákat vinnék a vászonra. Az én festményeimen a bel­ső kvalitás van jelen, nézem a képet, az visszanéz rám. írni külföldön, az Éle­tünk című lap unszolására kezdett.- Rájöttem, hogy festem vagy fogalmazni ugyanaz, csak az eszközök mások. A kiállítás-meg­nyitón hallhat­tunk a pap-mű­vész hitvallásáról.- A művész al­kotni akar, mint az Isten, aki a szép­ség forrása is. A művészet a szép­ség uralma, belül­ről induló, követe­lődző érzés. A szépség a lelkűnk­ben van, lelki vízi­óimhoz keresek és túlzók el formákat - vallotta. Prokop Péter 1919-ben Kalo­csán született, 23 éves koráig, isko­lái befejezéséig a Vajas partján élt. Pappá szente­lése után 1942- ben Dunapatajon káplánkodott, 1944-ben Kecelre került. A vagy pap vagy festő kibékíthetetlen fo­galmakként szerepeltek egy ideig életében. A bácskai tragédia után a menekült papoknak köszönhetően 27 éves korában engedték el feljebbvalói a budapesti Képzőművészeti Akadémiára, hogy kora gyermekkorától ben­ne bujkáló rajzösztönét kifejleszthesse. Az 1956-os forradalmat kihasználva Jugoszlávi­án keresztül disszidált Olaszországba. A Pá­pai Magyar Intézet tagjaként szerzett festé­szeti diplomát a római Via Ripetta-t Akadé­mián. A háromezer éves örök város szellemi szuggesztív hatása provinciális látásmódját kitágította. Itt teljesedtek ki adottságai.- Magam sem tudtam, hová vezet az az út, amelyen elindultam - mondta. Mindenhez értő, reneszánsz ember Propkop Péter, sok mindenbe belefogott, ké­szített mozaikot, színes ablakot, freskót, sec- cot, fametszést, olaj, akverell képeket, grafi­kát. Kilencezer képet festett és tizenöt köny­Én két birodalom nyelvén - irodalom, festé­szet - tudok beszélni, láttatni azt, ami ben­nem van. Az alkotó típusú embernek az ecset vagy a toll önmaga kimondására szol­gál. Mindegy, hogy színekkel vagy szavakkal közelítem meg a teljességgel kimondhatat­lant - mondta az ember, aki kilencezer képet festett és tizenöt könyve jelent meg eddig.- Az élet négy legfontosabb adománya számomra a lét, az egészség, a tehetség és a szerencse. Ki az, aki kihívott a létbe és miért, mi a terve velem, milyen feladatot kell elvé­geznem? A második az egészség, ami nagy adomány, mert mennyivel nehezebb egy nyomorék embernek a tolószékben. A harmadik a tehetség, hogy nincs a vilá­gon két egyforma ember. Végül a szerencse, hogy a legfontosabb pillanatokban egy kéz utánunk nyúl. A siker csak 49 százalékban múlik a tehetségen, 51 százalék az akarat, a szorgalom, a rámenősség eredménye. Az élet szenvedély, boldog, aki kiélheti. F. Kováts Éva Vendégünk volt Kndlik Júlia A Szekszárdon nemrégiben megtartott Európa nap vendége volt Rudiik Júlia, a Magyar Televízió ismert és népszerű személyisége, akinek műsorain, bátran állíthatjuk, nemzedékek nőttek fel.- Juli-suli című műsorában tanúbi­zonyságát adta, hogy a háztartás veze­tésének minden csínja-bínja a kisujjá­ban van. Hogyan tett szert erre a jár­tasságra?- Játszva tanultam meg mindazt, amit a Juli-suliban megmutattam. Édesanyám otthon volt, ő nem dolgo­zott, akkor állt csak munkába, amikor én gimnáziumba mentem. Akkoriban még nem volt mosógép, hűtőszek­rény, egy családra egy napig tartott a mosás teknő mellett állva, ruhafőzés­sel, kékítéssel, stb. Mit csinál egy gye­rek? A felnőttet utánozza, úgyhogy én egy kissámlin álltam a teknő mellett és körömkefével sikáltam a zoknikat. Édesanyám sohasem erőltetett sem­mit, nagyon jó pedagógiai érzékkel irányított, csak addig kellett valamit csinálnom, például port törölgetnem, kissöprűvel sepernem, amíg kedvem volt hozzá. így aztán játszva tanultam meg ezeket a dolgokat. Természetesen a bevásárlásokra, a piacra is elkísértük édesanyámat az öcsémmel, úgyhogy tíz éves koromra pontosan tudtam, miből mit lehet főzni, meg tudtam kü­lönböztetni a húsfajtákat. Manapság bizony előfordul, hogy nem egy fiatal háziasszony csak akkor tudja megkü­lönböztetni a csirke, vagy a disznó­húst, ha a csirke egészben van.- Változott-e a helyzet, amikor édes­anyja munkába állt?- Tizennégy éves voltam akkor, egy hétre megkaptam a kosztpénzt, azt be kellett osztani, elmenni vásárolni, meg kellett főzni. Sosem felejtem el, az öcsémmel mentünk a piacra, útba esett egy cukrászda, az öcsém mindig nyaggatott, hogy vegyünk fagylaltot, de sosem mertem, mert féltem, hogy elfogy a kosztpénz, úgyhogy fagylalto­zás csak hétvégén volt. Tehát játszva tanultam meg az alapokat, ami min­den háziasszonynak, sőt férfiember­nek is hasznára válik, ha tudja, mert innentől kezdve minden csak fantázia és pénztárca kérdése. Ebből jött a Juli- suli ötlete, mert felnőtt közben két-há- rom olyan nemzedék, amely ideje java részét óvodában, napköziben töltötte, reggel elment, este hazaért, a hétvé­gén pedig az apuka kocsit mosott, az anyuka meg majd megőrült, hogy be­hozza az egész heti háztartási lemara­dást. A műsor egy háziasszony éves munkáját mutatta be, heti bontásban, így talán sikerült segítséget adni ah­hoz, hogy a háziasszony a hétvégén ne „fulladjon bele” a tennivalókba, ha­nem még mosolyogni is tudjon.- A mai napon ön a gasztronómiai versenyt zsűrizi. Mik az ön kedvenc ételei?- Mindennap főzök, ha az elfoglalt­ságom ezt nem teszi lehetővé, akkor előre elkészítem az ételt, lefagyasz­tom, csak fel kell melegíteni. Nem va­gyok válogatós, mindent megeszek, egyetlen étel van, amit nem vagyok hajlandó: a paradicsomos káposzta. Talán azért, mert gyerekkoromban egyszer édesanyám azt mondta, hogy ha nem esszük meg, akkor nem mehe­tünk a strandra, de az öcsémmel ak­kor sem voltunk hajlandóak lenyelni. Az étkezésben a vezérelvem a minő­ség. Nagyon szeretek enni, de keveset és minőségi ételeket. Egy nagyon fi­nom ebéd után jól esik egy pohár bor is, de csak egy pohár, s természetesen a bornak is kiválónak kell lenni. Sze­rencsére Magyarországon kiváló bor­vidékek vannak, mint a szekszárdi is, nem nehéz finom bort találni. A bor esetében vannak szabályok is, például nem iszunk halhoz vörösbort, vagy vaddisznóhoz fehérbort, ez nem sznobság, az étel harmóniája követeli meg a hozzáülő italt. Nagyon fontos a tálalás, a terítés. Hétköznap reggel is úgy terítek mintha ünnep lenne. Ha tudom, hogy korán indulok, akkor megterítek még előző este, bekészítem a kávéfőzőt, stb. A reggeli fontos étke­zés, meg kell adni a módját, nem fut­tában bekapni néhány falatot. Az is nagyon fontos, hogy a család legalább napjában egyszer körbeülje az asztalt, megbeszéljék a napi dolgokat, együtt legyenek. Szeretek főzni, mindent be- szerzek és megveszek, ami a munká­mat megkönnyíti, olyan edénykészlet­tel főzök, ami ugyan nem olcsó mulat­ság, de mire megreggelizek, gyakorla­tilag kész az ebéd. Kenyérsütő gépem is van, otthon jobb kenyeret lehet süt­ni, mint ami a boltban kapható, s olyan fajtát, amit a család a legjobban szeret.- Egy nő életében mi a legfontosabb: a karrier, vagy a család?- Női mivoltunkhoz ugyanúgy hoz­zátartozik a munka, a háztartás, a fele­ség és anya státusz, s teljesen mind­egy, hogy valaki iskolában dolgozik, vagy a televízióban. Nem lehet ezeket a dolgokat szétválasztani, hiszen nagy karriert befutott nők is lehetnek kitű­nő családanyák, mint ahogy erre bő­ven akad példa is.-Azon külseje, nyugodtan állíthat­juk, évtizedek óta nem változik. Mi a titka?- Nincs titok, ezzel sohasem foglal­koztam. Normálisan próbálok élni, ke­rülöm a szélsőségeket. Mindig arra tö­rekedtem, hogy mindent a lehető leg­jobban oldjak meg és mindenütt siker­élményem legyen. Ez a sikerélmény nem csak pályámat jellemzi, az is si­ker számomra, ha megvarrok egy szoknyát, megkötök egy pulóvert, vagy főzök egy jó ebédet. A sikert nem csak a Nobel-díj, vagy az Oscar-díj je­lenti, hanem a napi apró sikerek. A külsőre visszatérve, ha folyton azon emészti magát valaki, hogy hány rán­ca van, azzal semmire nem jut. Min­dent megteszek persze, hogy a lehető legtovább késleltessem a dolgot, de ha már ott van az a ránc, akkor el kell fo­gadni, az is hozzám tartozik. Nem do­hányzóm, nem éjszakázom, nem iszom. Mert az a legegyszerűbb hogy valaki mindenféle káros dolgot művel, s azt hiszi, hogy a fodrász, a kozmeti­kus, meg a ruha néhány óra alatt hu­szonévesre varázsolja. Minden kornak megvan a maga szépsége, csak meg kell találni. Meg aztán, ha valaki el­múlt ennyi, vagy annyi, nem muszáj feketében járnia, fel kell keresni a fog­orvost, a fodrászt akkor is. Ha az em­ber önmagával szemben nem igényes, hogyan is várhatna el igényességet a környezetétől. S ami még nagyon fon­tos: mindig önmagunkhoz viszonyít­sunk. Ehhez persze önismeret is kell, de az eredményeinket ne egy ideálhoz viszonyítva bíráljuk el, hanem saját magunkhoz, tehetségünkhöz, lehető­ségeinkhez képest. Aki így gondolko­dik, az képes felelősséggel dönteni, s harmóniában élni önmagával. Venter Marianna Reggel, az első tíz perc a legnehezebb, ami­kor megpróbálok a nyolcéves kislányomba „életet lehelni”. Látszik rajta, még úgy alud­na. Mire az iskolába érünk, már túljutott a mélyponton, de tudom, holnap kezdődik minden előröl. Már a gyermekeink is túlterheltek, hallani gyak­ran a szülőket panaszkodni. Ki tehet róla, az iskola, a tananyag, a család, vagy a gyermek gyengébb ké­pességű? Es mit lehetne tenni, hogy a naponta is­métlődő ördögi körből legalább néha kikerüljenek a fiatalok? A kérdéseinket egy édesanyának, egy tanítónő­nek és a pszichológusnak is feltettük. Kürtössy Istvánná, Jutka, egy nyolcéves kislány anyukája:- Otthon igyekszünk minél kevesebbet tanulni, de sajnos az nem lehet, hogy ne vegyük elő legalább az olvasó könyvet, az írásfüzetet és német nyelv­könyvet. Akkor még feszesebb a napunk, ha különórája van a kislányomnak. Ma olyan világ­ban élünk, amikor nem enged­heti meg magának sem a szülő, sem a gyermeke, hogy ne teljes erőbe­dobással „vegye az akadályokat”, és nem azért, mert így jó, ha­nem mert ha a közép­iskola végéig nincs meg legalább a kö­zépfokú nyelvvizsgá­ja a tanulónak, akkor még esélye sem lesz arra, hogy egy jobb főiskolára vagy egyetemre bekerüljön. Mi úgy szoktuk levezet­ni a feszültséget, hogy amikor lehet, túrázni, kerék­pározni megy a család. Néha jó lenne többet aludni, olvasni, lustálkodni, de sajnos ezekre az alkalmakra csak a hosszabb iskolai szünetek alatt van lehető­ség. Szabó Márta tanítónő, Szent József Katolikus Általá­nos Iskola, Szekszárd:- Második osztályos gyer­mekeket tanítok. Tény, nagyon leterheltek a tanulók és nagyok az elvárások, aminek meg kell felelniük. De ez a hajtás már az óvodában megkezdődik, ahol sok a foglalkozás, a mondókák, versek tanulása, és ez csak fokozódik az iskola megkezdésével. Mi sze­rencsés helyzetben va­gyunk ebben az iskolá­ban abból a szempont­ból, hogy „kényelme­sek” az osztálylétszám­ok. A második osztály­ban például 16 kisgyer­mek tanul, így több idő jut külön-külön mindenki­re. Ha látom, hogy fáradtak, figyelmetlenek a gyere­kek, akkor óra közben pár percig „megmozgatom” őket, vagyis fel lehet állni, tapsolni, ujjgyakorlatokat végzünk, stb. Nagyon figyelünk arra is, hogy a nap­köziben minden házi feladatot megírjanak a gyere­kek, így otthon legfeljebb gyakorlásra kell időt szo­rítani. Kovácsné Kaszás Beatrix pszichológus, megyei nevelési tanácsadó:- Én elsősorban a tananyagot teszem felelőssé a gyermekek leterheltsége miatt. Különösen a felső tagozat kezdetén, 5.- 6. osztályokban válik a tan­anyag nyelvezete életidegenné, akadémikussá. Ezt már többször jeleztük, tehát minden érintett tudja, mégsem tesz ellene semmit. Ezek a megfogalmazá­sok értelmezhetetlenek a gyermekek számára, tehát sokkal több energia kell ahhoz, hogy megértsék és befogadják az új anyagot. Amit az iskola ad, az ismeretnyújtás és a szá­monkérés, de már a gyakorlásra nem jut ideje, ez a családra há­rul. Nagyon kevés idő jut alvás­ra, játékra, meghitt beszélgeté­sekre. Hogy mit lehetne tenni, hogy könnyebb legyen? Az an­golszászoktól érdemes lenne át­venni az ő módszereiket. Ott olyan a tantárgy-cso­portosítás, ami megkönnyíti a tanítást és a befoga­dást is. Nincs külön fizika, kémia hanem az adott problémakört együtt tanulják a gyerekek. Nagyon sok náluk a gyakorlás, ebből adódóan sokkal prak­tikusabb, életszerűbb az angolszász gyerekek tudá­sa. Én azt tanácsolnám a szülőknek, ne csináljanak „mumust” a jegyekből. Nem kell ragaszkodni ahhoz a 4-es, 5-öshöz. Ennél sokkal fontosabb, hogy érez­zék jól magukat a gyerekek ebben a világban. Fo­gadják el a szüleik őket a maguk esendőségével együtt. Higgyék el, semmiről sincs elkésve az a gye­rek, ne hajtsák őket, inkább engedjék őket sokat ját­szani. Mauthner FOTÓ, BAKÓ JENŐ A játékra, alvásra, beszélgetésre, lazításra kevés idő jut < Igényesség, harmónia, bölcsesség

Next

/
Thumbnails
Contents