Tolnai Népújság, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-06 / 235. szám
I 2000. Október 6., Péntek Tolnai Népújság - 11. oldal SPORT Sikeres rajtban reménykednek Nehéznek ígérkezik a Veszprém elleni derbi Vasárnap kilenc órakor a tolnai sportcsarnokban megkezdi szereplését az NB I-es terembajnokságban érdekelt Varga Trans-Fer Margaréta Tolna együttese. Női labdarúgás A tolnai hölgyeknek a tavalyi esztendőhöz hasonlóan ezúttal is a Veszprém és az Enying csapatával kell megküzdeniük a középdöntőbe jutásért. Az előző idényben a feladat megoldása nem okozott problémát: a csapat magabiztosan lépett tovább csoportjából, s egészen a négyes döntőig menetelt, ahol végül a harmadik helyet szerezte meg. A vezetés bízik a sikeres rajtban, s abban, hogy a végállomást idén is a négyes döntőbe jutás jelenti majd, ahol mint mondják, már bármi megtörténhet. A nyár folyamán az együttes háza táján gyökeres változások történtek: a klub együttműködési szerződést kötött a Szekszárdi Amazonok csapatával, majd viszszaléptette gárdáját a megyebajnokságtól. A két csapat játékosai immár harmadik hónapja közös foglalkozásokon vesznek részt, a jobbak az NB I-ben, míg a „gyengébbek” a megyebajnokságban kapnak bizonyítási lehetőséget. A tavalyi sikercsapat magja együtt maradt, mindössze a csapat kapitánya, Bagdi Józsefné hagyott fel az aktív játékkal. A gárda heti három edzéssel készült a vasárnapi nyitányra, és a kemény alapozásnak köszönhetően jóval felkészültebbnek tűnik, mint az előző sorozat hasonló időszakában. A sikeres rajt reményeit erősíti, hogy a közelmúltban Somogyjádon megrendezett Recop-Jád kupán a lányok azzal a veszprémi csapattal játszottak döntetlent, akiket a tavalyi terembajnokságban egyetlen alkalommal sem sikerült legyőzniük. A csoport harmadik résztvevője, az Enying sötét lónak tűnik, ám Török Bálint gárdájának hazai pályán nem okozhat problémát legyőzése. (RÓNAI) Az elmúlt idényben bronzérmet szerzett tolnai csapat az idén is dobogóra vágyik ■ Bezárja kapuit a Wembley Világbajnoki selejtezővel búcsúzik a legendás aréna Szombaton az Anglia-Né- metország világbajnoki selejtezővel búcsúzik a futballvilágtól a londoni Wembley-stadion. London A világ egyik leghíresebb futball- arénája 1923 óta szolgálta a sportágat, számos kupadöntőnek, világbajnoki döntőnek és olimpiai eseménynek szolgált otthonául. A londoni létesítményt az utóbbi időszakban évente több mint hét- millióan keresték fel. A 77 évvel ezelőtti FA Kupa-döntőt (1923. április 28.: Bolton Wanderers-West Ham United 2-0) 126 ezer szurkoló tekintette meg, de a kezdő sípszóra még legalább hetvenezren gyűltek össze a stadion közvetlen közelében. Az angol kupadöntő állandó helyszínén rendezték az 1948-as olimpia számos eseményét, az 1966-os labdarúgó világbajnokság, valamint a négy évvel ezelőtti futball Európa-bajnokság több mérkőzését. Az Aranycsapat 1953. november 25-én itt győzte le 6-3-ra a verhetetlennek tartott angol nemzeti tizenegyet. Az 1966-os világbajnoki döntő hosz- szabbításában Geoff Hurst máig vitatott második gólja után Anglia itt verte 4-2-re az NSZK-t. A Manchester United 1968-ban szintén a Wembley-ben hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját a portugál Benfica 4-1-es legyőzésével. A szombaü utolsó hivatalos labdarúgó-mérkőzés után még néhány jótékonysági eseményre sor kerül a szentélyben, majd november 2-án gálával zárul a „régi” Wembley története, hogy aztán 2003-ban, közel félmilliárd font „ráköltése” után már az új évezred technikai kihívásainak megfelelve nyissa meg kapuit. Forster és Varga elsősége A paksiak ezúttal is „otthonosan“ érezték magukat Fekete Krisztián (elöl) és Belusz Pál csatája Az elmúlt hétvégén Gyúrón bonyolították le a Duna-ku- pa OB II-es sorozat idei nyolcadik futamát. Autókrossz A viadal egyben emlékverseny is volt: a szervezők a sorozat egykori vezetőbírójára, a két éve tragikus körülmények között elhunyt Szabó Vilmosra emlékeztek. Az izgalmakban, fordulatokban bővelkedő, feszültséggel teli verseny több induló számára fontos állomást jelentett. A viadalon két kategóriában is győztest avattak: kis kategóriában Forster Györgyé, míg nagy kategóriában Varga Csabáé lett a bajnoki cím. Sajnos ezúttal a sérülések sem kerülték el a versenyt: Belusz Pál Trabantjával ugyanis olyan szerencsétlenül borult, hogy a mentőknek kulcscsont-tö- réssel kellett kórházba szállítaniuk. Forsterhez és Vargához hasonlóan nyugodtan várhatja az év végi gálát a trabantos Szabó Norbert is, ám közép kategóriában a végső győztes kilétére csak az október 22-i madocsai idényzárón derül fény. Eredmények: Trabant kategória: 1. Kesztler János (Valent Motorsport), 2. Kiss Tibor (Előszállás), 3. Fekete Krisztián (Őcsény). Kis kategória (1200 ccm- ig): 1. Forster György (Paks), 2. Körösi Róbert (Tordas), 3. Szabó István (Zönge Car Kölesd). Közép kategória (1200-1600 ccm): 1. Dóczi Szilárd (Paks), 2. Hauzmann János (Paks), 3. Hunyadi János (Paks). Nagy kategória (1600 ccm- től): 1. Varga Tibor (Tordas), 2. Bősz Róbert (Paks), 3. Valent Mihály (Valent Motorsport). Görhoki premier Szekszárdon Tolnában is bemutatkozik az „ismeretlen“ sportág A hétvégén a Görhoki Magyar Bajnokság „C” ligájának bajnoki fordulóját rendezik Szekszárdon. A sportág, amely a jégkorong aszfaltra kitalált változata, többek szerint nagy jövő előtt áll. Görhoki kísérelhetik meg a feljebb jutást. Tolna megyében Beregi Károly kezdeményezésére 1996-ban alakult az első görhoki csapat. A szinte minden évben kicserélődő gárdák eddig főként villámtomá- kon vettek részt. A mostani bajnokságban induló, Dobránszky Gábor, Dobránszky András, Kémenes András, Stumpf Csaba, Szűcs András, Szűcs Ádám, Bitter Tamás, Beregi Károly, Görföl Zoltán, Koleszár Ferenc összetételű csapat szekszárdi, faddi és tolnai, egészen fiatal és idősebb játékoA' külföldön már meglehetősen népszerű, Magyarországon a fővárosban már többek által űzött, vidéken azonban még szinte ismeretlen sportágat, a görhokit soros görkorcsolyával, ütővel és puha, könnyű labdával játsszák, megfelelő simaságú, palánkkal körülvett bitumenes pályán, a jégkoronghoz némileg hasonló szabályokkal. A magyar görhoki liga három éve jött létre, a mintegy 20 csapat három csoportban (A, B, C) hadakozik egymással. A bajnokság az egyes csoportokban körmérkőzéses fordulókban zajlik, az újoncok a C ligában kezdhetik meg a küzdelmeket és Szombaton Szekszárdon debütál a görhoki sokból áll, akik saját erőből, illetve szülői segítséggel teremtették meg maguknak a versenyzés feltételeit. A gárda a Tolnai SE jég- és görhokis szabadidős csoportjaként vívta ki a jogot a magyar bajnokságon való indulásra. A magyar görhoki C liga körmérkőzéses formában lebonyolítandó szekszárdi fordulójára, amely a sportág Tolna megyei hivatalos premierjének is tekinthető, holnap 9 órától kerül sor a szekszárdi városi sportcsarnok bitumenes pályáján. -sHibátlan mányokiak Asztalitenisz Női NB II: Jeans-Tex Szekszárd AC n-KSI II 8:10. A fiatal szekszárdi együttesnek kevés hiányzott a pontszerzéshez. Győztesek: Keinráth 2, Breitenstein 2, Heronyányi 2, Bucher, és a Heronyányi-Kalamár pár. ❖ Négy forduló után százszázalékos teljesítménnyel áll a Nagymányok NB III-as férfi asztalitenisz csapata. A mányokiak a második körben 12:6-ra győzték le Siófok, majd ll:7-re Polgárdi gárdáját. A völgységi együttes legutóbb a PEAC második csapatát győzte le Pécsett 15:3-ra. Az utóbbi mérkőzés győztesei: Teleki Zs. 4, Kizakisz 4, Teleki A. 3, Kelemen 3, valamint a Kizakisz-Kelemen pár. Hőgyész: kettőből egy Kézilabda A Jako kézilabda férfi megyebajnokság soros fordulójában a hőgyésziek kétszer is hazai környezetben léptek pályára, ám míg a gyönkieket magabiztosan győzték le, addig a címvédő Dunaföldvár gárdájával már nem bírtak. A hölgyeknél a pályaválasztóként jól szereplő németkériek ezúttal a Hőgyészt késztették megadásra. Eredmények: Felnőttek, férfiak: Hőgyész-Gyönk 35-23 (18-10). Sportszerű mérkőzésen magabiztos hőgyészi siker. Ld: Nándor 11, Illés 7, Győri 6, illetve Kilvinger 9, Ányos 6. Hőgyész-Dunaföldvár 24-27 (12-16). A mérkőzés összképe alapján megérdemelt a vendégek győzelme. Ld: Győri, Kiing 6-6, Gábor 4, illetve Polgár 8, Vajai 5. Nők: Németkér-Hőgyész 37-26 (18-12). Kerekes gólerőssége is kevés volt a vendégek pontszerzéséhez. Ld: Izsákné 10, Vitéz 7, Fülöp 6, ill. Kerekes 14, Riba 7. Serdülők: Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd V-Gyönk 30-10, UKSE V-Iregszemcse 24-24. Útjára indult a láng Paralimpia Ausztráliában elindult 13 napos kőrútjára a paralimpiai láng. A canberrai parlament előtt a ngunnawal bennszülött törzs tagjai gyújtották meg a lángot, amelyet 920 fogyatékos és ép futó visz végig az ország nagyvárosain. A fáklya csütörtök délután megérkezett Melboume-be. Az október 18. és 29. között sorra kerülő paralimpiára 125 ország több mint 4000 fogyaté- kos sportolóját várják. _______■ K ovács, Popp: abszolút az élen Péntek Labdarúgás: Öregfiúk mérkőzés: Bonyhád-Fadd 17. Szombat Görhoki: Országos bajnoki forduló a szekszárdi városi sport- csarnokban 9. Kézilabda: Női NB 1/B: Thele- na SK Tolna-Tatabánya 18, Nagyatád-Ferropatent Szekszárd 17. NB II, férfiak: Simontornyai TC-Dombóvári KSK 18. Jako férfi megyebajnokság: Dunaföldvár- Hőgyész 17. Kosárlabda: NB I, nők: Atomerőmű KSC Szekszárd-Kecske- mét 17.30. Férfiak: Körmend- Atomerőmű SE 18. Férfi NB I/B: Gödi SE-Dombóvári VMSE 17. Labdarúgás: Kronos megyei I. osztály: Bölcske-Zomba 13, Dunaszentgyörgy-Dunaföldvár, Tamási-Bátaszék 15. Megyei III. osztály, Déli csoport: Kéty-Bonyhádbörzsöny 15. Öreg fiúk mérkőzés: Őcsény-Véménd 16. Vasárnap Kézilabda: Női NB I/B: Esztergom-Cece-Simontornya KC 17. Női NB II: Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd-T&T Bau 11. Labdarúgás NB II, Dráva, A-csoport: Decs-Balatonlelle, Kaposvölgye- Paks 15. B-csoport: Kalocsa- Dombóvár, Harkány-Szekszárd, Bonyhád-PVSK 15. Kronos megyei I. osztály: Tolna-Nagymányok, PincehelyAparhant, Kajdacs-Őcsény, Kakasd-Simontornya, Tevel- Nagydorog 15. Megyei II. osztály: Csikóstőttős-Kaposszekcső- Madocsa, Sióagárd-Bátaapáti, Ozora-Cikó, Gyönk-Kisdorog, Magyarkeszi-Izmény, Mucsfa-Tengelic, Váralja-Majos, Dunakömlőd-Hőgyész 15. Megyei III. osztály: Dél: Závod-Báta, Bonyhádvarasd- Szedres, Gerjen-Lengyel, Mórágy-Harc, Bogyiszló^Fadd, Alsónána-Mőcsény 15. Észak: Döbrököz-Kurd, Tolnanémedi- Nak, Pusztahencse-Iregszemcse, Németkér-Szakcs, Kölesd- Dalmand, Dunaföldvár-Pálfa 14. Teremfoci: Női NB I nyitóforduló, a tolnai sportcsarnokban 9. Az augusztusi éjszakai verseny sikerén felbuzdulva, az elmúlt szombaton első alkalommal rendezték meg Bony- hádon a Suzuki Barta-kupát. Rali A bonyhádi Pusztai István szervezte viadal helyszínéül ezúttal is a jól bevált Vörösmarty-forrás környéke szolgált. A megmérettetés - a korábbiakkal ellentétben - gyér érdeklődés mellett zajlott, pedig a futam végén hirdették ki a rali idei végeredményét. A kevés néző nagy örömére az abszolút elsőnek járó díjat a bonyhádi Kovács István, Popp Tamás kettős vitte el. A versenyen két autó is borult, ám a készenlétben álló mentősöknek nem akadt dolguk. Hatásosan dolgoztak viszont a „szarkák”, akik az egyik fejre állt járgányból „megfújták” a műszerfalat. A verseny különdíját, a pécsi AMC autósbolt által felajánlott 33 ezer forintos sportkormányt a Kajtár, Keresztes duó vehette át. Á közeljövő terveiről Pusztai István, a viadal szervezője beszélt: - A továbbiakban a versenyek a Kölesd-Alsótengelic vasútállomás melletti murvás, és aszfaltos volt KÉV telepen kerülnek lebonyolításra. A talaj jellegéből eredően valóra válhat régi vágyam, a hórali megvalósítása is. A területet úgy alakítjuk ki, hogy a pályát teljes egészében beláthassák a nézők, ugyanakkor illemhelyeket és fedett lelátót is szeretnénk létrehozni a közönség minél jobb kiszolgálása érdekében. A Suzuki Barta-kupa végeredménye: 700 ccm-ig: 1. Guzi János- Guzi Róbert (Trabant), 2. KajtárKeresztes (Trabant), 3. Varga-Dévai (Trabant). 700-1150 ccm: 1. Dániel Sándor-Szám Tibor (Wartburg). 1150-1500 ccm: 1. Zsebe Gábor-Millich Tamás (Lada), 2. Amrein-Tátrai (Lada), 3. Plfug- Maszler (Lada). 1500 ccm: 1. Kovács István- Popp Tamás (VW Jetta), 2. Vas- Vidák (Toyota), 3. Drinóczi- Horváth (Lada). Profi kategória: 1. Keller Péter- Spitzer Gábor (Suzuki). A bajnokság végeredménye: 700 ccm-ig: 1. Kajtár Ferenc- Keresztes Győző (Bonyhád) 37, 700-1150 ccm: 1. Steib Ferenc-Né- meth Tibor (Bonyhád) 24, 1150- 1500 ccm: 1. Amrein László-Tát- rai Attila (Pécs-Hird) 21, 1500 ccm felett: 1. Kovács István-Popp Tamás (Bonyhád) 36 ponttal. HUNYADI ISTVÁN A hétvége sportműsora