Tolnai Népújság, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-31 / 255. szám

2000. Október 31., kedd AUTÓ PIAC Tolnai Népújság - 7. oldal Skoda Fabia: jön a kombi is Nyugat-Európában siker- történetnek tartják a skodá- sok új kisautójának törté­netét, hiszen jött, látott és győzött a vevőkért folyta­tott harcban, az eladási szá­mok kétségtelenül erre val­lanak. A gyár ezt a jó szé­riát szerette volna tovább­lendíteni azzal, hogy ki­hozta a kombiváltozatot. A nemzetközi kereskedelmi adatok azt mutatják, hogy a vásárlók keresik a na­gyobb rakodótérrel rendel­kező személykocsikat. A mlada boleslavi Skoda-gyár az elmúlt napokban mutatta be a szaksajtó munkatársainak a Fabia kombiváltozatát. Húsz cen­tivel máris megtoldották a Fabia puttonyát, a 426 literes csomag­tartót az ülések lehajtásával há­romszorosára, 1225 literesre le­het növelni, ami már bőségesen kielégítheti egy átlagos család pa- kolási igényeit. A tervezők a ko­várásnak tökéletesen megfelel. Az első két ülés kényelmesnek mondható, igaz, a hátsó ülése­ken utazó termetesebb felnőttek­nek már nem ennyire jó a helyze­tük, kissé össze kell húzniuk fe- jüket-lábukat. Végül is csodákra a mérnökök sem képesek, a Volkswagen Polo méretei jelen­tették a mozgásterüket. Mint ahogyan a motorok is a német testvérből kerültek a cseh autóba. A legszerényebb, 1,4 lite­res motorból háromféle változat is készül: a 68 lóerős alapmotor mellett egy 75 lovas és egy 101 ló­erős sportos teljesítményű. Aki még többre vágyik, megveheti a Fabiát 2,0 literes, 115 lóerős mo­torral is, de kapható két 1,9 lite­res dízel is - a 64 lóerős SDI, illet­ve a 101 lovas TDI. Mind a kettő garantáltan 5 liter alatt fogyaszt 100 kilométeren. Az 1,4 literes, 75 lóerős motorokhoz automata váltót is lehet rendelni. Hiába nőtt meg a karosszéria mérete, a Fabia jó vezetési tulaj­Mozgékony életet élő fiataloknak ajánlják __________________________TECHNIKAI ADATOK__________________________ Motor: 1.4/50tW L4/55HI l.4/55kWJA) 1.4/74W 2,0/05t«1.9SDI/47tW 1,9 TDH>D/74KW Mai. nyomatát (lord/perc): 0000 5000 5000 6000 5200 4000 4000 (ágaatasiáfl (km/óra): 104 170 169 106 197 150 197 Fogyasztásltomblnált): 7,2 6,7 7,9 7,1 7.9 4.9 5.0 ösaaúly (tg): 1615 1610 1645 1615 1660 1675 1605 esi rendeltetéséről azt állítják: ezt az autót egyedül, vagy párosával utazó, az átlagosnál aktívabb éle­tet élő, sportszerető fiataloknak szánták. Maga a „termék” ennek az el­donságai, komfortja cseppet sem veszített erényeiből. A hí­rek szerint ára is kedvezően ala­kul: a kombi alapváltozata 2,5 millió forintnál olcsóbban lesz kapható. (somfai) $ Ünnepelje velünk a magyar SUZUKI 8. születésnapját! 7 héten keresztül SWIFT vásárlóink 6 féle ajándékcsomagból választhatnak r * 1.) TÉLI GUMI SZETT 3.) NAGY ÉRTÉKŰ HITELTÁMOGATÁS 1.000.000 Ft/ 72 hó/18.484 Ft 5.) LIMITÁLT MODELLE MANAGER SEDAN IV. 2.) CLARION rádió-magnó -•-ultrahangos riasztó 4.) Új SWIFT vételénél használt Suzuki emelt áron való beszámítása 6.) Limitált modell II. Suzuki Komfort 1.0 GL 1.3 GL RÁADÁS: WAGON R+ tesztvezetés és egy játék, amelyen 1 éves ingyenes WAGON R+ használatot nyerhet! Megnyílt ÚJ szalonunkban meglepetésekkel várjuk régi és új ügyfeleinket! SUZUKI BONYHÁD ■ VELÜNK JÓL JÁR! Bonyhád, Zrínyi u. 9. Tel.: 74/451-619, 30/9790-217 mmmmummmmmmmmmm Nyitva tartás: | hétfő-péntek 8-17 óráig szombat 9-12 Téli gumiabroncsok RENDKÍVÜLI ÁRENGEDMÉNNYEL Continental Semperit Viking | Szekszárd-Ebes, Árnyas u. 1. Tel.: 74/529-300 Szászvár, Kun Béla u. 46/1 Tel.: 72/389-445 írj frontautó Kft. Sava téligumi AKCIÓ! I JÉyK 4 db abroncs vásárlása Hjfr/ . es-etén AJÁNDÉKBA téli sapkát + sálat adunk! Szekszárd-Ebes, Árnyas u. 1. Tel.: 74/529-300 Szászvár, Kun Béla u. 46/1 Tel.: 72/389-445 Mondeo: világijó „világautó A Ford mérnökei alaposan átdolgozták az 1994-es Év autóját A Mondeo tervezői különös hangsúlyt fektettek a biztonság javítására Új ruhában, két új motorral, átalakított belső térrel hozza piacra az európai Ford a CD kategóriában siker- várományosnak ígérkező Mondeót. A kocsiról szeptemberben a gyári hírek alapján már beszámoltunk, most ki is próbáltuk. Az 1993-as premier óta a Mondeónak im­már a harmadik generációját ismerheti meg a közönség. Az első széria is sikert aratott, hiszen 1994-ben mindjárt az Év au­tója lett, abban az esztendőben 400 ezer darabot adtak el belőle. Aztán jöttek a ki- sebb-nagyobb átalakítások, s most egy na­gyobb átszabás. Első ránézésre is megfogja az embert a biztos fellépést, erőt sugárzó fazon. Belül tá­gas és kényelmes, a magasan húzott ablak­vonal a védettség érzetét kelti az utasokban És ez nem csak benyomás, hiszen a sajtóbe­mutatón kiállított metszetek is igazolják, hogy a gyárban maximálisan megtettek mindent az aktív és passzív utasvédelemért. Minden kocsihoz alapfelszereltségként jár az ABS blokkolásgátló, rendelhető ESP. Gyűrődő, energiaelnyelő zónákat alakítottak ki, biztonsági kabint építettek az utastér kö­ré, ahol lehetett nagy szilárdságú acélele­mek kerültek a kaszniba. A mérések igazol­ják, hogy 15 km/órás ütközésig nem de­formálódnak az elemek, ami a német pia­con máris a Mondeo biztosítási díjainak csökkenését hozta magával. A biztonság persze nem mehetett a ké­nyelem rovására. Egy érdekesség: amikor a kocsi belső terét tervezték, készítettek egy minden irányban mozgatható „do­bozt”, abba ült bele négy termetes úr, s az ő méreteikhez igazították a kasznit. így azután Európa-bajnok lett a hátul ülők láb- és fejtere is. Ami a vezetés élményét illeti, nem lehet panasz az autóra. A tesztvezetés során megismert két új motor - a 2,0 literes, 16 szelepes, 145 lóerős, benzines Duratec HE és a szintén 2,0 literes, 115 lóerős Duratorq direkt befecskendezéses turbodízelmotor pompásan illeszkedik a Mondeóhoz. A benzines motor rendkívül csendes járású, dinamikus, a dízel kicsit még mindig for- dosan kopogós, de rugalmas, erős és rop­pant szerény étvágyú. Maximális 280 Nin­es nyomatéka bizonyos fordulatszámokon akár a 310 Nm-t is elérheti. A váltó jól vezetett, pontosan és köny­nyen működik, a futómű csendesre han­golt és kitűnően korrigálja az esetleges úthibákat. Ötven milliméterrel megnövel­ték a tengelytávot, ami a csomagtér mére­TECHNIKAI ADATOK ■■■■■■■■■■■■■■■■■ 2,0 Duratec HE. 16(2.0 Ouratori) 16V turbodizel Teljesítmény (LE): 145 115 Max.nyomaték (Nm): 190 280 Váltó: 5 sebességes, manuális Hosszúság (mm): 4731 Szélesség (mm): 1812 magasság (mm): 1429 Tengelytáv (mm): 2754 Össztömeg (kg) 1865 1975 Max. sebesség: 215 195 téré is kedvező hatással volt. Talán a 4 ajtós változatnál a csomagtér nyílását lehetett volna öblösebbre méretezni, a belső tér ennek ellenére családi igé­nyekre szabott. A kocsi várhatóan a jövő év elején kerül hazai forgalomba, áráról egyelőre még az importőr Ford Hungária sem tudott nyi­latkozni. _________________________________!L*1 A betonszaggató Clio A Renault Clio V6 két évvel ezelőtt mutatkozott be a Párizsi Autószalonon koncepcióautóként. A tervezők afféle igény- felmérésnek szánták, vagyis kiváncsiak voltak, hogy van-e rá kereslet. Az eredmény még a legmerészebb képzeletet is felülmúlta, már ott helyben többen megrendelték volna a „kis méregzsákot”. Az ötletből valóság lett, idén szeptembertől megrendelhető a Renault legerősebb szériagyártá­sú modellje. A középmotoros au­tóba a konszern háromliteres, kis­sé tuningolva 230 lóerős, V6-os motorját keresztben építik be. 2003-ig összesen ötezer példány legyártását tervezik a 235 kilomé- ter/órás végsebességű és 100-ra 6,4 másodperc alatt sprintelő au­tóból. A 300 Nm-es nyomatékkai rendelkező erőmű a hatsebessé- ges, manuális váltón keresztül a hátsó kerekeket hajtja, ám ezzel és a motor középre építésével még nem értek véget a Clio V6 különlegességei, hiszen sorozat­gyártású testvéreitől méreteiben is alapósan különbözik a kis sportkocsi. A műanyag elemek­nek köszönhetően szélessége tizenhét (!) centiméterrel nőtt, ugyanakkor közel hét centivel alacsonyabban ül, a tengelytávot pedig négy centivel növelték. Mi­vel a motor az első ülések mögé került, a 67 literesre zsugorított csomagtartót előreköltöztették, ám hátul is elfér 45 liternyi pogy- gyász. A kétüléses autót a versenypá­lyákról és a Forma-l-ből (Arrows Team) ismert Tom Walkinshaw Racing építi össze a Renault Clio alkatrészeiből, az ára 240000 francia frank, illetve 75 000 német márka körül várható. Persze az autó olyan luxust és vezetési él­ményt nyújt, amit nem lehet pénzben mérni, így ez az ár nem mondható soknak. Elég, ha csak annyit említünk, hogy felesleges A gyűjtők kedvence lehet a limitált szériaszám miatt a rádió (persze azért van benne), hiszen a Clio V6 tulajdonosa úgy­TECHNIKAI ADATOK Motor: 2946 cm3V6 hengeres 24 szelepes, az ülések mögött, középen Teljesítmény: 230 lóerő/6000 ford Nyomaték: 300 Nm/3750 ford Hossz/szél/mag.: 3803/1810/1365 mm Üres tömeg: 1335 kg Legnagyobb sebesség: 235 km/h Gyorsulás 0-100km/h-ra: 6,4 mp Átlagfogyasztás: 11,2 liter/100 km sem fogja soha használni. A mo­torhang többet ér minden gitár­szólónál. Idén novembertől már megvá­sárolható a korlátozott darab­számban gyártott Clio, ám példá­ul Németországba mindössze néhány száz darabot szállítanak az „álom diókból”, így a nagy ér­deklődés miatt sorsolással döntik el a megrendelők között, hogy ki válhat majd egy ilyen jármű bol- dog tulajdonosává. __________s.k.

Next

/
Thumbnails
Contents