Tolnai Népújság, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-28 / 253. szám
10. oldal - Tolnai Népújság HUYÉCI MAGAZIN 2000. Október 28., szombat Voltunk és vagyunk valakik Az egészséges öregedés harminc pontja Dr. Iván László, a gerontológia neves hazai professzora gyakran tart előadást az idős kor problémáiról, de örömeiről is. Összeállított egy táblázatot, melyben az egészséges öregedés feltételeit foglalta össze. Sajnos, a korosodásnak általában a hátrányait ismerjük fel először. Elnehezülnek az ember tagjai, nehezebbé válik a mozgás, egyre többször keressük fel a háziorvost és a szakrendeléseket. Az évek múlásával,a lelki terhek is megnőnek, hiszen az ismerősök, barátok, családtagok közül egyre többen hiányoznak már a földi életünkből. Hogyan lehet ezeken a terheken könnyíteni, kérdeztük dr. Iván László professzortól.- Tudomásul kell venni, hogy az idősödés az előre haladó veszteségek sorozatával jár. Ez az élet része. A kérdés az, ezeket a tesü, lelki veszteségeket hogyan tudja ellensúlyozni az idősödő ember, tudja-e egyáltalán vagy belerokkan. Minden nemzedéknek megvan a maga feladata, így az idős embereknek is. Ez sokféle lehet, ház körüli, otthoni teendőktől kezdve az unokákkal, barátokkal, ismerősökkel való kapcsolattartásig. A legnagyobb gond akkor van, ha az idősödő ember nem tud a saját hátrányaival megküzdeni, nem tud beletörődni a sorsába, elfogadni a tényt, hogy rosszabb a dereka, a térde, a memóriája. Ekkor következik be az, hogy a betegségbe menekül. Ezzel fel is menti magát, ő mái eleget dolgozott, minden energiája elfogyott, de a környezetével való kapcsolata is egyre romlik. Nagyon fontos az önismeret, az ember az élete során gyakran készít „leltárt”, hol tart, hová megy. Ha a helyzetével, döntéseivel, munkájával addig elégedett volt, akkor az öregedés is könnyebb lesz, mert az ember a saját személyiségének megfelelően éli át a változásokat.-Ön is már a nyugdíjas korban van, saját tapasztalata szerint mi az egészséges öregedés titka?- Összeállítottam egy 30 pontból álló táblázatot, ebből emelnék ki néhányat. Kössünk békét önmagunkkal, és tudatosan törekedjünk ama, hogy vágyaink, képességeink és lehetőségeink között egyensúlyt teremtsünk. Kerüljük a több órás passzív TV nézést és a közbeni nassolgatást. Oldjuk a görcsösséget, a szorongató aggályosságot és ne szégyenkezzünk kopásaink, korosodásunk velejáró jellemzői miatt. Naponta legalább fél órát tempósan gyalogoljunk, legyünk érdeklődők szeretteink, ismerőseink iránt. Éljük bele magunkat abba a tudatba, hogy voltunk és vagyunk valakik, hogy szerves részei és meghatározó láncszemei voltunk és vagyunk a nemzedékünknek. MAUTHNER REJTVÉNYFEJTŐKNEK Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolná Népújság szerkesztőségének címére 7100. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra, kérjük írják rá: Rejtvény! Beküldési határidő: november 10. Az október 14-i rejtvény helyes megfejtése a következő: „Értse meg, nincs szükségünk minőségi ellenőrre" A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: András Rita Szekszárd, Fáy A. u. 5., Gölöncsér Tibor Nagydorog, Görgey u. 46. Horváth Jánosné Tolna, Móra F. u. 24., Honti Anikó Decs, Széchenyi u. 25., Skoda Józsefné Bonyhád, Fáy ltp. 11. HOROSZKÓP KOS (III. 21.-IV. 20.) Szerelem: Változtatásra kitűnő alkalom. Akár végleg magához akarja kötni szerelmét, akár szakítani szeretne, most ki kell mondania a végső szót. Hivatás: Aggodalmaskodásra semmi ok. BIKA (IV. 21.-V. 20.) Szerelem: A szíve szomorú, pedig a helyzetet nagyrészt ön irányította. Hivatás: A munkahelyi gondok jó részét megint egyedül kell megoldania. IKREK (V. 21.-VI. 21.) Szerelem: Bár akadozva indul, de azért egészen jól háad a kitűzött cél felé. Hivatás: Hatalmi harcok dúlnak a munkahelyén, ne keveredjen bele, önnek a vezető szerep nem való! RÁK (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: Lassú víz partot mos, tartja a közmondás, de a víz sodrása most mintha felgyorsulna. Hivatás: Véleménye sokat számít a vezetők körében is. OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.) Szerelem: Mivel az az elve, hogy „egyetlen helyzetet sem szabad kihagyni”, hát fel kell készülnie rá, hogy a héten megint helyzet lesz. Hivatás: Jól haladtak az ügyei, most azonban minden vállalkozása felgyorsul. SZŰZ (Vili. 24.-IX. 23.) Szerelem: Régóta foglalkozik a szakítás gondolatával, de most hogy valósággá vált, nem tud beletörődni. Hivatás: Anyagi helyzete jobbra fordul. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Szerelem: Határozottsága imponál a partnerének, ezért új lángra lobban kihúnyóban lévő kapcsolata. Hivatás: Mindig történik valami, ami szépen ívelő karrierjét keresztezi. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Ez az időszak nem kedvez a szalmaláng kapcsolatoknak, de a szoros szálakat még szorabbra fűzheti. Hivatás: Ne hagyja, hogy mások irányítsák, mert fele annyi sem tud produkálni, mintha a saját feje után megy. NYILAS (XI. 23.-XII. 21.) Szerelem: Apró félreértések miatt kár elrontani a szépen induló hetet. Hivatás: Egy csöpp pihenés nem ártana. Legalább annyit tegyen meg, hogy a hét közepétől takarékra állítja energiáit. BAK (XII. 22.-I. 20.) Szerelem: Érzelmei hullámzóak, egyszerre szeretne kiszabadulni a kötöttségből, ugyanakkor biztonságra vágyik. Hivatás: Ha elismerésre vágyik, ne azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy a kollégáit tünteti fel rossz színben! VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 19.) Szerelem: Gondolatait most a család köti le, valamilyen örömteli családi eseményt kell megszerveznie. Hivatás: Az utóbbi időben túl sokat vállalt, és a végén megint keveset tud majd teljesíteni. HALAK (II. 20.-III. 20.) Szerelem: Rózsaszín szemüvegen keresztül látja a világot napok óta. Hiába is próbálják lebeszélni barátai erről a kapcsolatról. Hivatás: Addig kell takarékoskodni, amíg van miből. Hónap végén rengeteg váratlan kiadás adódhat. MELLÉBESZÉLÉS, ARGÓ ~~Y HADNAGYI ELV, TÉTEL fi CÓKMÓK 1 ► Y I y VÉGETT ► JW NAGYON CSÚNYA L , KÉZVÉGEK! ► VAGY, ANGOLUL ► BORTÁROLÓ ESZKÖZ L_ C N ~-W' ~ ZÉRÓ VISÍTOZÓ HELVÉCIA ~1 BEFED Állóvíz T" BEFOLYÁSOLÓ ►Y Y A TONNA JELE ► UTÓD NAGYON ÖREG-KE PÁRJA DINNYESZELET I UDVARRA LOPÓZIK L Y Y Y Y RÓMA11 ► A KIÜTÉS JELE ►Y LÓVERSENY HELYZET, ÁLLAPOT LÓ SEBES FUTÁSA ** PUSZTÍT ► Y LAPOS ►Y TŰLEVELŰ ŐSERDŐ ENYELEG MŰTÉTTEL ELTÁVOLÍT L ÁRAMGERJESZTŐ ►Y Y SALÁTAÍZESÍTŐ RÓMAI 600 ZSÍROZ ► Y HATALMAS ► ÉTKEZÉSHEZ KÉSZÜL NAHÁT! AZOTI UTÓDJA L PARTDOBÁS ►Y — FÉNYKÉPÉSZ ► TI, NÉMETÜL SZEMÉLYED SZABADBA ENGED ► Y Y ÉLÉNK HAJSZÍNÜ FIATAL ► ZOMÁNC DURVA ROSTANYAG HORVÁT I AUTÓJEL 1 ► JÓKORA ► Y ' AMPER, RÖVIDÍTVE ► ¥ NYOMON HALAD RENDBEN L Y ALKATRÉSZ! ► ELLENÉRTÉK ► OXIGÉN VEGYJELE ►Y FUNDAMENTUM LYUKA HAJÓN NYITOTT FÉSZER DIÓDA ÉSZAK, RÖVIDEN ► SZEMÉLYÉTŐL ► Y HAL- j CSONT ; ►Y Y Y NANÁ ITT, NÉPIESEN; NÉMÁN LÉPŐ ! ► Y BEFEJEZ ► Y ÉLETET ELTÖLT ► RÉGI JOBBÁGYADÓ HÁTÁRA ÜT KERTI NÖVÉNY ► Y ÉRTÉSÜLÉS ► Y DÉL, RÖVIDÍTVE ► ANNO, R. ► RÖVID FÉRFIKABÁT ELŐTEREMT DÉLIGYÜMÖLCS VILÁGOS LÓSZÍN L VISSZÁS ►Y Y PÁROSÁN SZÉP I ►Y LÓBETEGSÉG INFORMÁCIÓS EGYSÉG ELME ► NEM BEL ►Y TŐRREL SÉRT ► Y SKÁLAHANG JEGY SZÉLEI I r ___1 Y ÍRÓ (MIKLÓS) ►Y A LITER JELE SZENTIME NTÁLISAN VISELKEDI K T-► Y Mindenszentek, Halottak napja - a fájdalom, a szomorúság, az elmúlás szívszorító figyelmeztetése. De nemcsak az! Gyönyörű ünnep: a minden fájdalmon, minden szomorúságon, minden elmúláson diadalt arató reménység ünnepe. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Mégsem csupán múltba néző, gyászt idéző, sebeket föltépő emlékezéssel, hanem a jövőbe tekintő, húsvéti bizalommal teli szívvel. Mert a hívő ember számára a halál nem a nagy, fekete Semmibe való fejesugrás, hanem a beteljesülés és a találkozás izgalmas, boldog pillanata. Beteljesülése minden nemes célnak és vágyakozásnak. Beteljesülése mindannak, ami szép, ami jó, ami igaz. És találkozás. Találkozás a teremtő Istennel, a megváltó Jézussal, a megszentelő Lélekkel - s találkozás testvéreinkkel, akik előttünk jártak az úton. Szép napok, lelket melengető ünnepek ezeken a fázós koranovemberi estéken. A hamar leereszkedő homályban mécsesek lobbannak, biztató fényükkel egész kis mennyei várost rajzolnak elénk. Lassacskán szívünket is megtölti a bizalom: nem a sötétségé, nem a halálé a végső szó! Mindenszentek, Halottak napja. Páros ünnep. Az érem két oldala. Nagypéntek nélkül soha nincs Húsvét. S a Húsvét ad magyarázatot minden Nagypéntekre. Mi még csak a Nagypénteket, a gyászt, a Halottak napját látjuk és értjük. „Egy ajtó bezárul itt lenn a Földön” - mondhatnánk Gárdonyi Gézával. De van tovább! S a költő is folytatja versét: „Egy ajtó kinyílik ott fenn az égen”. - „Ez a halál”. Ez a kettő. így együtt! S ha a köztudatban egybemosódik e kettős ünnep, ha nem válik világossá, hogy Halottak napján gyászolunk, Mindenszentek ünnepén pedig örvendezünk az üdvözültekkel, talán ennek is üzenet-értéke van. Azt üzeni, azt ünnepli: kedves halottaink immár célba értek! Azt üzeni: „Édeseim, ne sirassatok engem! Ha szerettek, csendes örömmel nézzetek utánam. Én egy órával előre siettem. És várlak a lakóház ajtajában, amely örökre egyesít velem. ” (Sík Sándor) Gondoljuk át ezekben a napokban: Milyen szívvel eresztjük el távozó testvéreink kezét? Atad- juk-e őket bizalommal a Jóisten kezébe? Emberek vagyunk, gyarlók, halandók, kicsinyhitűek. Mindannyiunkat összetör a gyász, megvisel a fájdalom. Mégis túl kell látnunk a becsukódó ajtón. Az evangéliumban fölsejlik a bizonyosság: az az ajtó vezet valahová. A zárt ajtón keresztül is átszűrődik a fény: a Húsvét fénye. Halottainkat még gyászoljuk, szentjeinkkel már örvendezünk. KIRSCH JÁNOS ______________________________________________DIAKÓNUS _________________________________Keressük egymást!_________________________________ JELIGE: TALÁN Rendezett körülmények között élő, csinos, elvált (168/67) nő vagyok. Szívesen fogadnám egy 50-60 év közötti, megbízható, intelligens, magas, magára igényes, természetet, utazást szerető, életvidám férfi bátor fellépését. JELIGE: MEGTALÁLLAK MÉG Ha Ön 55 év körüli, korrekt, rendezett körülmények között élő, lehetőleg Szekszárd közelében lakó, művelt, jó kedélyű, szeretette vágyó férfi, és jelenleg nincs társa, ne várjon tovább, jelentkezzen! Hasonló korú, elvált, magas (170/66), csinos, fiatalos, diplomás, életvidám, független nő vagyok. Figyelem! A válaszleveleket - a megadott jelige feltüntetésével - várjuk az „Őszinte Szó” Társkereső Szolgálatban (Szekszárd, Szent István tér 10.) Jó,, hír