Tolnai Népújság, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-03 / 232. szám
10. oldal - Tolnai Népújság 2000. Október 3., Kedd | ERRŐL - ARRÓL Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő HELGA nevű kedves olvasóinkat. Észak-germán eredetű név, jelentése: boldog. Védőszent: Boldog Helga remete (+1115). Virága: kaktuszdália. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Areopagita Szent Dénes vértanú. HAJDAN: Október harmadikán 640 éve, 1360-ban Kont Miklós nádor Tolna megye közgyűlésén oklevél kibocsátásával védi meg a johanniták gyánti birtokát. 120 éve, 1880-ban a Tolnamegyei Közlöny A mi tűzhelyünk címmel Szekszárd számadását és költségvetését elemezte s megállapította, hogyha rendben lenne, 25 százalékkal kevesebb pótadót kellett volna fizetni. 75 éve, 1925- ben a Tolnamegyei Újságban Boross Zoltán Szőlőművelésünk jövője címmel közölt cikket. 65 éve, 1935-ben Tolna Vármegye Hivatalos Lapja tudatta, hogy az elhatározott tüdőbeteg-gondozó intézet létesítésére „ez idő szerint anyagi források nincsenek”, de tartalékából segélyt ad erre. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 87. Lk. 9,51-56. Református: lSám. 25,1-17. Zsid. 4,1-11. Evangélikus: lKir. 17,7-16. Jer. 43,1- 13. Ortodox: Gál. 2,21-3,7. Mk. 6,1-7. A NAP KÉL 6.46 órakor, nyugszik 18.19 órakor. A Hold kél 12.41 órakor, nyugszik 21.44 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 3 cm, Paks 148 cm, Dombori 162 cm, Árvízkapu 543 cm. A Sió Palánknál 194 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Venter Marianna. Tel: 511-513. Fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/ 9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Olvastam - Láttam - Hallottam IHAROSI IBOLYA Magyarságteljesítmény Esterházy Péter írja: És végre választ kaptunk szellemi életünk ősi, fájdalmas kérdésére, hogy ki amiagyar Megvan a megoldás. Az, aki gólt lő. (Radubvics.) Végre megnyugodhatnak azok is - már nem emlékszem kik voltak, - akik a magyarságteljesítményt akarták mérni. Most mérhették. Lehet, hogy több külhonit kellene befogadnunk, éppúgy mint Szent István tette volt. Legfeljebb szembe találjuk magunkat Grespik Lászbval, aki a betelepülni vágyók vallására is kíváncsi volt. Fakultative, meg a jövőre nézve. Azt is írta még, hogy Jézus anyja magyar vérből való hercegnő volt. Ebből két dolog következhet, vagy a zsidók is mi, a magyarok vagyunk, vagy Jézus nem volt az. (Szerinte az utóbbi.) Nesze neked katolikus egyház, oda a kétezer éves hagyomány! Éppenséggel a külhoni áüampolgárságnak sincsen hagyománya. Amolyan nesze semmi, fogd meg jól. Jöhet, meg mehet, a határon túli magyar, pár hónapig dolgozhat, ellátást is kaphat, adót nem fizet és nem szavazhat. Ez az egyik legutóbbi variáció amit sokan vitatnak. Például az RMDSZ. Hogy amúgy mekkora az egyetértés magyar és magyar között, arra jó példa a Magyarok Világszövetségének legutóbbi elnökségi ülése. Éppen a honiakat nem engedték be, Budapesten, a mi adóforintjainkból (is) működve. Már megint egy magyarságteljesítmény. Várható Tolna megye Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak a nap második felében lehet több-kevesebb napsütés. Többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat. A keleti, délkeleti szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. KászitBttB: Közlekedésmeteorológia Többfelé valószínű eső, zápor, így vizes útszakaszokra számítani kell.Erős, néhol viharos széllökések is lehetnek. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítóknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a A szerkesztőségi rendszerrel készült. ERIC, az 550 kg súlyú emberevő krokodil csirkét kap ajándékba 54. születésnapján. Az öt méteres hüllőt 1987-ben fogták be, miután felfalt két őslakót Ausztrália északi vidékén. Jelenlegi lakóhelyére, a Sidney-közeli krokodilfarmra azért került, mert korábban megölte éppen párosodó krokodiltársát. _____________________europress/epa L ottónyeremények Az ötös lottón telitalálat nem A hatos lottón sem volt telitalá- volt, 4 számot 20-an találtak el, lat. Az egyetlen 5+1-es szelvény amivel egymillió 226 ezer 975 fo- 7 millió 293 ezer 93 forintot ér. rintot nyertek. A hármasokra 9 Az ötösökre 191 ezer 924, a né- ezer 413, a kettesekre 481 forintot gyesekre 3 ezer 440, a hármasok- fizetnek. ra 638 forintot fizetnek. ■ Napi horoszkóp BAK (XII. 22 -1. 20.) Szerelmi életében váratlan fordulat következhet be, ha nyitott a változásokra. Az új érzelmek nem jelentenek feltétlenül új partnert is. VÍZÖNTŐ (I. 21 - II. 20.) Ne le gyen biztos abban, hogy a külsőségek nem számítanak. Adjon többet a formákra, különben észre sem veszik a tartalmat. HALAK (II. 21 - III. 20.) Mint minden romantikus típust, időnként elragadják az érzelmei. Most ne álljon ellen a csábításoknak, bátran engedje el magát. Megéri. KOS (III. 21. - IV. 20.) Válassza szét a munkáját és a magánéletét. Határozottsága e téren nagyobb bonyodalmaktól óvja meg. BIKA IV. 21 ■ V. 20.) Veszélyes kalandokba sodorhatják az érzelmei. Különösen egy skorpiótól óvakodjon. IKREK (V. 21.- VI. 21.) Ne bocsátkozzon kilátástalan küzdelmekbe. Előbb győződjön meg róla, hogy ki az ellenség, ki a barát, s csak azután tegye meg a szükséges lépéseket. RÁK (VI. 22 - VII. 22.) Anyagi helyzetének javulását mutatják a csillagok, de annyit legalább tegyen meg, hogy lottót vásárol. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) Semmit se vigyen túlzásba. A mértékletesség hozzásegíti, hogy tisztán lássa a dolgokat. SZŰZ (Vili. 24 - IX. 23.) Kellemes és hasznos napnak néz elébe. Már régóta húzódó ügyeire is megtalálja a helyes megoldást, ráadásul érzelmileg kiegyensúlyozott lesz. MÉRLEG IX. 24 - X. 23.) Szere ti az elegáns, csillogó dolgokat. Fékezze meg pompakedvelő hajlamát, különben hamarosan kiürül a pénztárcája. SKORPIÓ (X. 24 - XI. 22.) Ha nem elég óvatos, anyagilág nehéz helyzetbe hozza magát. Érzelmi szempontból azonban kedvező változásra számíthat. NYILAS (XI. 23 - XII. 21.) Ma ne döntsön fontos ügyekben, most a kivárás taktikája eredményesebb lehet, mint ha döntésre viszi a dolgokat. _____________■ v agy az ára: II. nyeremény: 500 000 Ft. III-IV. nyeremény: 200 000-200 000 Ft. Vigasztalónak: 100 000 Fi További információk a Kiskegyed 40-es számában! <