Tolnai Népújság, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-01 / 205. szám

4. oldal - Tolnai Népújság TOLNAI TÁJAK 2000. Szeptember 1., Péntek | Tűzre, vízre vigyáznak Parádéval ünnepük a tűzoltómúzeum 15. születésnapját Talán kevesen tudják, hogy az országban Budapest és Vörs után harmadikként Bonyhádon nyílt tűzoltó múzeum tizenöt évvel ez­előtt. Az évforduló kapcsán Farkas At­tilával, a helyi tűz­oltóság megbízott parancsnokával be­szélgettünk. Bonyhád- Mivel készülnek a szeptember 9-i évfordulóm?- Szeretnénk ezt az alkalmat kihasználni arra, hogy az itt jól működő tűzoltó-egyesületet is be­mutassuk. Németországban ha­gyományai vannak ennek: feszti­válok keretében ismerkedhetnek meg az ott élők a tűzoltók min­dennapjaival. Most először mi is látványos programmal készü­lünk: itt lesz a méltán híres orszá­gos és megyei fúvós zenekar. A tűzoltóink az autóikkal felvonul­nak a városközpontban. Meghív­tuk a környékbeli egyesületeket is, így itt lesznek és ugyancsak felvonulnak a zombai, nagymányoki, cikói, váraljai és bátaszéki önkéntesek.- A hivatásos állomány nemré­giben átkerült az önkormányzat­okhoz. Ugyanakkor Bonyhádon önkéntes tűzoltók oltják a tüzet.- A hivatásos állománynak ná­lunk, Bonyhádon nincs készenlé­ti szolgálatot ellátó egysége. Mi, hivatásosok - akik egyben tagjai vagyunk az önkéntes állomány­nak - összesen négyen vagyunk. A tűzoltási és egyéb mentési fel­adatokat az egyesület látja el.- Ha jól tudom, a szek­szárdi hivatásosok segítsé­gével.- Természetesen. Ami­kor a riasztás érkezik, szükség esetén azonnal elindul Szekszárdról egy vagy több autó.- Bonyhádon hány ön­kéntes tűzoltó van?- Tizenhatan vagyunk, közü­lük nyolcán mindig készenlétben. Ezen felül vannak nyugdíjasaink és diáktűzoltó csapatunk.- Mit jelent az, amikor szolgá­latban, vagy ahogy Önök hívják, készenlétben vannak?- A vonulós állománynak úgy kell megérkeznie a tűzoltóság épületéhez, hogy a riasztáshoz képest nyolc percen belül el tud­jon indulni az autó.- Akkor tényleg résen kel lenni.. Az önkéntesek nyilván nem kapnak fizetést. Részesül­nek-e valamiféle juttatásban.- Néhány ezer forintot kapnak havonta. Ez gyakorlaülag zseb­pénz. Egyébként mindenki a saját kocsijával jön, ha indulni kell. Nem győzöm eléggé hangsúlyoz­ni, hogy ezt csak jó szívvel lehet csinálni és nagyon meg kell be­csülni az önkéntesek munkáját. Sokan nem is gondolják, mi­csoda lemondással jár a készenlé­A tizenöt éves múzeum ti szolgálat. Az önkénteseket szin­te csak a riasztáshoz használt adóvevőkkel lehet látni. Ezek már családtagnak számítanak: ott van­nak az ebédlőasztalon, a fürdő­szobában vagy az ágy mellett. Ahol éppen vagyunk.- Évente hányszor kell felhúzni a sisakot?- 30-40 alkalommal kell vonul­nunk. Ezek közé nem számítjuk bele azokat az apróságokat, ami­kor mondjuk egy macskát kell le­szedni egy fa tetejéről... A tűzoltá­son kívül vonulunk, ha árvíz van, ha nagyon hideg van és megnő­nek a jégcsapok, ha baleset törté­nik és ki kell szabadítani a kocsi­ból a beszorult autóst...- Kik azok, akik vállalják ezt az önkéntes munkát?- Sok a fiatal, a legtöbben har­minc év alattiak vagyunk. Gondot okoz, hogy a versenyszférában nem mindenütt nézik jó szem­mel, hogy a tűzoltóknak időnként el kell jönniük a munkahelyük­ről. Üdítő kivétel a Sabona Cipő­ipari Kft., amely nagyon a szívén viseli a mozgalmat. Azt gondo­lom hogy - ugyancsak német mintára - úgy kellene felépíte­nünk a szervezetet, hogy többen legyünk. Kis hivatásos állomány­nyal de széles önkéntes hálózat­tal eredményesen védhetjük saját értékeinket. HANGYÁL Két óra alatt lett milliomos Tíz év múlva talán eljut a fjordokhoz (Folytatás az 1. oldalról)- A játék során volt úgy, hogy úgy érezted: baj van?- A darabolás kérdés egy kicsit megizzasztott... (Az első forduló­ban meg kellett mondani, hogy a Tóték című Örkény drámában a házigazda hány darabba vágja az őrnagyot. Négy volt a helyes válasz. A szerk.) Bevallom, hogy ezt kizárásos alapon találtam ki... Csőre, a feleségem észrevette, hogy baj van, de ez a képernyőn - így utólag megnézve - nem jött át.- A többi kérdést rögtön tudtad?- Igen azonnal, kivéve a milói Vénuszt, ugye ott az volt a kérdés, mit tarthatott a kezében a csonkí­tás előtt. Az almáig is következte­tésekkel jutottam el...- De szerencsére jól. Láthatólag nagyon élvezted a dolgot..- Függetlenül attól, hogy men­nyit nyertem, nekem ez egy nagy élmény marad. Persze, ha min­dent elveszítek, biztosan magam alá zuhanok. Azt hiszem, eléggé játékosra vettem a dolgot.- A hétköznapi életben mennyi­re mersz kockáztatni?- Hát... Utólag kiderült, mekko­ra kockáztatás az, hogy belevág­tunk az építkezésbe. Nagymá- nyokon építünk magunknak új otthont. Lakást is úgy vettünk, hogy hiányzott a vételár harmada, de azért összejött.- Most pedig a házra is összejött a pénz.- Egyébként hitelből fizettük volna, de így kényelmesen meg­van. Ez egy kicsit más szájízt ad az embernek. Tudja, hogy nem lesz évekig adósrabszolga, mint az ókorban...- Mire jut még a pénzből?- Úgy tervezzük, hogy adunk belőle a szüleimnek és a felesé­gem családjának. Egy használt au­tó is belefér a költségvetésbe, meg egy nyaralás jövőre...- A fjordokhoz? (A játék előtt a tesztben megkérdezték, mire költe­né Tamás a nyereményét. Ő azt válaszolta, hogy egy skandináviai utazásra. Aztán az egyik kérdése az volt a játékban, hogy egy leírás alapján kellett felismernie egy földrajzi fogalmat: a fjordot. Innen kezdve a műsorvezető azzal ugrat­ta a versenyzőt, hogy fürdőszoba lesz vagy fjord...)- Ez egyelőre kimarad, de valami jó kis melegtengeri nyaralás belefér.-Ésa fjordokkal mi lesz?- Megmaradnak egy későbbi álomnak, talán tízegynéhány év múlva lesz rá pénzünk. Most már nagyon optimista vagyok. A játék után mondtam is egyik tanítvá­nyomnak: engem valaki odafönt nagyon szeret... Mire legyek pesszimista?- Hát, ezt most biztos nehéz len­ne megindokolni.. Valóban: a kör­nyezeted hogy fogadta a hírt?- Az adás után órákig csörögtek a telefonok: mindenki gratulált. Leginkább egy ismeretlen teveli néni hatott meg. Elmondta, hogy csak azért nézte a műsort, mert hallotta, hogy bonyhádi játszik benne. Hallottam a telefonban: örömében ő is sírt... Ez fantaszti­kusan jó érzés volt. Bevallom, féltem, hogy egyszer csak közutálat tárgyává leszek a nyeremény miatt, de örömmel ta­pasztalom, hogy nem így van. Ha reális akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy a környezetem­ben élők 98 százaléka örült. Ez nagyon jó.- Pedig él bennünk egy sztereo­típia, hogy nem igazán tudunk örülni mások sikernek.- Valóban, és ezért különösen örülök, hogy ez az én esetemben nem így van. Meg annak is, hogy eddig csak egy biztosítási ügynök akart megpumpolni. Még ment az adás a tévében, amikor felhívott...- Elküldted?- Nem volt nehéz. Megkérdeztem tőle, honnan hív és elárultam neki a nagy titkot: az apósom a konkurens biztosítótársaságnál dolgozik...- Ha lehetne három kívánsá­god, mit szeretnél?- Egy darab nyári szünetet, azt, hogy idejében készüljön el a há­zunk és azt, hogy mihamarabb megszülessék harmadik gyerme­künk, a hároméves Luca és a más­fél éves Barna mellé. hangyál VÖLGYSÉGJÁRÓ TEVELI TÁMOGATÁSOK. Te velen azok a gyerekek kapnak tanévkezdéskor támogatást, akik nem részesülnek rendszeres gyer­mekvédelmi támogatásban. Az al­só tagozatos tanulók háromezer, a felsősök négyezer, a középisko­lások ötezer, a főiskolások és egyetemisták hatezer forint segít­séget kapnak az év indításához. KOCCANT, majd lekoccolt. Ösz- szekoccant két személykocsi Bonyhádon, a Zrínyi utcában. A hátulról ütköző jármű vezetője nem várta meg, amíg a rendőrök a helyszínre érkeznek, hanem kocsijával elhajtott. A rendőrök rövid időn belül előkerítették. Felmerült, hogy az illető alkohol hatása alatt vezetett, ezért vérvé­telre előállították. Ennek ered­ménye még nem ismert. A bal­esetnél személyi sérülés nem tör­tént. Felújították a szennyvíztisztítót Egyelőre az átmeneti megoldásra költenek Megkezdődött a próbaüzem a felújított závodi teraszos, kazettás szennyvíztisztító telepen. Hosszú évek bosz- szúságai szűnnek meg ez­zel, ám még így sem érnek a végére az átmeneti megol­dást jelentő építmény felújí­tásának. ZÁVOD 1989-ben készült el a négy köz­ség - Kisvejke, Mucsfa, Závod és Lengyel - ellátására épített kistér­ségi vízmű. A szennyvízhálózat­ról akkoriban még csak álmodni lehetett. A négy település összefogott és közösen megépítette a tera­szos, kazettás szennyvíztisztító telepet. Néhány további telepü­lés: Kisdorog, Tevel, Aparhant és Nagyvejke majd Mucsi is csatla­kozott a beruházáshoz. Immár több faluból szállították Závodra a szennyvizet. A beruházáshoz akkor még a megyei tanács nyúj­tott támogatást. Ahogy teltek az évek, egyre több probléma keletkezett a tisz­títóval: megcsúszott a töltés, a te­lep részben tönkrement. Egy da­rabig toldozgatták, a korábbi ki­vitelező garanciában javította. A Tolna Megyei Kommunális Szolgáltató Vállalat jogutódja működtette a tisztítót, de miután az ott dolgozó munkatársukat le­százalékolták, nem törődött sen­ki az építménnyel. Látva a tarthatatlan helyzetet, a környékbeli önkormányzatok 1998-ban kértek segítséget a me­gyei közgyűléstől, amely össze­sen 9 millió forintot szavazott meg a felújításra. Tavaly négy-, idén ötmillió forintot fordítottak a munkára: teljesen szét kellett bontani a megcsúszott töltés­rendszereket. A munkát a szek­szárdi Szeviép Kft. végezte. Ezzel azonban nincs vége - tudtuk meg Szász János polgár- mestertől: szükség lenne egy át­eresz megépítésére, egy hiányzó betonszakasz elkészítésére, javí­tani kellene az utat is, úgy hogy több, mint további másfélmillió forintnak lenne helye. A végleges megoldás persze nem ez, tudja ezt mindenki, hiszen a környé­ken most alakuló társulás legelső feladata a vezetékes szennyvíz- hálózat kiépítése. MAR BECSENGETTEK! MÉGSEM MARADT LE SEMMIRŐL! P<WN" a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar a 2000/2001-es tanévre az alábbi képzési lehetőségeket kínálja: SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK: Pedagógus szakvizsgára óvodapedagógusoknak, Pedagógus szakvizsgára - tanítóknak, Fejlesztő pedagógia óvodapedagógusoknak, Differenciáló pedagógia - tanítóknak SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK: ______________________ Gyóg ytestnevelés, Játék és szabadidő pedagógus Egészségfejlesztő mentálhigiénikus (Szegedi Tudományegyetem JGYTF) TANTÁRGYI KÉPZÉSEK:_____________________________________ A ngol nyelv, német nyelv, magyar nyelv- és irodalom, ének-zene matematika FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS:_________________________________ Gyóg ypedagógiai asszisztens, Népi játék- és kismesterségek oktatója TANFOLYAMOK:____________________________________________ Gyermektánc pedagógus tanfolyam, Emberismeret-önismeret Angol, német és francia nyelvtanfolyam kezdőknek, ill. újrakezdőknek, nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamok FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐK___________________________________ * /| (szociális munkások, pedagógus pályára készülők stb. részére HnSHi *%r\ Információ: PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar, Programiroda SlJ * 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: 74/528-300/1002 Ili. 1005 mellék p/67 £ Stabil marad az iskola Három általános iskolá­ban, két középiskolában és a városi óvodában új igazgató kezdi meg a mű­ködését ettől a tanévtől. Most induló sorozatunk­ban őket bemutatjuk be. Bonyhád Geresdi Sándor matematika-fizika szakos tanárként kez­dett tanítani a szak­képző intézetben. Ma gépészeti és vállalko­zói ismereteket tanít. 1992-től igazgatóhe­lyettes, egy évig meg­Névjegy Geresdi Sándor, 1948. november 20-án született (megjegyzi, hogy a skor­pió havában: fontosnak tartja, hogy e jegy szülöttei kemények, kitartók, konokok és céltudatosak...) Érettségi: bonyhádi gimnázium. Diplomák: Nehézipari Műszaki Egyetem Miskolc, gépészmérnök, Műszaki Egyetem, Budapest gazdaságmémök, Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola, Szekszárd: felsőfokú szakoktatói képesítés, Műszaki egyetem: közoktatás­vezetői szakképesítés (ezt a diplomáját épp ma, szeptember 1 -jén veszi át) Munkahelyei: Szekszárd, Mezőgép (ma Agram), 8 év, Bányászati Aknamélyítö Vállalat Komló-Pécs, 10 év, 504. Szakmunkásképző Intézet, Bonyhád (1990 óta) bízott igazgatóként látta el a veze­tői feladatokat. Jelenlegi megbíza­tása öt évre szól. Szakdolgozatá­ban a völgységi szakképzés törté­netét dolgozta fel. Az igazgatói munkában a legnagyobb kihívást az oktatás szerkezetének átalakítá­sából adódó feladatokat tekinti. Idén Bonyhádon három pálya- orientációs osztály in­dul, egy szakközépisko­lai, három úgynevezett OKJ-s csoport, valamint a szakmunkások szak- középiskolájában két osztály. Összesen két- száznyolcvanan kezdik meg tanulmányaikat a szakképző induló osztá­lyaiban, az összlétszám pedig közel van az öt­százhoz. A struktúraváltás mi­att idén többen mentek ki, mint ahányan jönnek, de a következő évektől már „nyereséget hoz” a vál­tozás. Jövőre indul nőiruhagyártó és cipőgyártó technikusképzés, a már meglévő oktatást megfejelő ötödik évfolyam. A másik újdonság a szakmunkások szakközépiskolája, ahol az új képzésben résztvevők­nek két nyelvből kell érettségizni­ük. A német mellett a franciát fog­nak oktatni az iskolában, elsőként a városban. Részben azért, mert ezt viszonylag kevés helyen tanít­ják, részben pedig azért, mert az igazgató reméli, hogy elég népsze­rű lesz a diákság körében. Szintén jövőre indul az informa­tikai oktatás az iskolában, amely négy számítógéppel kapcsolatos szakma megszerzéséhez nyújt majd alapot. Mindehhez megvan­nak a szükséges személyi és tárgyi feltételek.- Az elmúlt évben ünnepeltük az iskola 50. születésnapját. Úgy érzem, hogy e jubileum is megerő­sítette a bizalmat az iskola iránt mind a szülők, mind a gazdálkodó szervezetek részéről. Biztos va­gyok benne, hogy az iskola stabil marad, bátran tekinthetünk az el­következő évek elé.- Mi az, amü feüétlenül meg sze­retne valósítani?- Bizonyos, hogy nem halogat­ható az iskolai sportcsarnok meg­építése. Az elmúlt évtizedekben ez valahogy mindig kihullott a kalap­ból. Ez nevelési és oktatási szem­pontból egyaránt nagyon fontos lenne, sőt, az intézmény külső kapcsolataiban is sokat segítene. Miután az ISM és az oktatási tárca is támogatja az üyenfajta törekvé­seket, én minden erőmmel azon le­szek, hogy a bemházás megvaló­suljon a közeli években. A tervek már régen elkészültek. Remélem, ehhez kapunk segítséget az önkor­mányzattól és az iskolával kapcso­latban álló gazdasági szervezetek­től. ■ Bonyhád és környéke lakossága a Tolnai Népújságba a Bonyhád Tourist Irodájában /Bonyhád, Szabadság tér 16., Arzenál Üzletházban/ Telefon/fax: 74/453-156 is feladhatják keretes­és apróhirdetéseiket! i

Next

/
Thumbnails
Contents