Tolnai Népújság, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-28 / 228. szám

“ISBB 2000. Szeptember 28., Csütörtök MEGYE TŰK Ö R Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét MAUTHNER ILONA Téeszek vég Úgy tűnik, nem csak fenyegető ígérgetés maradt, mert az őszi parlamenti ülésszak kezdetével valóban napirendre került a kor­mánynak a mezőgazdasági üzletrészekről szóló törvényjavaslata. A téma mindjárt heves politikai vitát is kiváltott a képviselőkből. Az érintettek, a szövetkezeti tagok és üzletrész-tulajdonosok, ha­sonlóan „érzelmi zűrzavarban” élik meg az eseményeket. Bár még valójában nem történt semmi. Mégis szorongást vált ki azokból, akiknek jobb híján csak itt, mármint a helyi tsz-ekben jutott mun­ka. A legtöbb faluban az egyetlen munkahelyet jelenti a szövetke­zet. Mi lesz azokkal és a családjukkal, akiknek ez az egyetlen ki­csi lehetőségük is kútba esik? Ez az egyik oldal. A másik oldalon azok állnak, akik saját erőből próbáltak meg gazdálkodni. Nekik eddig nemhogy nem segítettek a tsz-ek (elnézést kérek azoktól, ahol ez nem így volt), de amiben tudták, még akadályozták is őket. így érthető, hogy ez a réteg egyetért a kormány javaslatával. Azt azonban mindenkinek el kell ismernie, hogy a legtöbb tele­pülésen a mezőgazdasági termelőszövetkezetek meghatározó sze­repet töltöttek be a közösség életében. Amíg volt miből adni, szá­míthattak rájuk az iskolák, a helyi sportkörök és más klubok is. Az utolsó tíz évben azonban fokozatosan felélték a tartalékaikat és átalakultak. Ez utóbbit, sok helyen úgy „sikerült” megoldani, hogy a volt tsz-vagyon néhány ember tulajdonába „ment át”. A ja­vakat kiprivatizálták a közösből, fillérekért felvásárolták a tagok üzletrészét és immár jogilag teljesen tisztán, valamilyen másik for­mában, mint saját vállalkozásukat üzemeltetik. Ezek azonban szélsőséges esetek, lelkiismeretlen, harácsoló emberek nem csak a tsz-ek élén voltak. Egy azonban tény, ha a szövetkezeteket megszüntetnék, nagy kárt okoznának, és nem csak a vidéknek. Erről döntenek majd a képviselők, heteken belül. Ezer év kereszténység, képekben Prokop Péter festményei a Babitsban Prokop Péter pap, tanár, festőművész, író képeiből nyílt kiállítás tegnap Szek- szárdon 1000 év-keresz­ténység címmel a Babits Mi­hály Művelődési Házban. Szekszárd A millennium alkalmából a már­ványteremben megrendezett tár­lat részvevőit és a 81 éves mű­vészt a Szekszárdi Madrigálkórus előadása után Halmai Gábomé, a művelődési ház igazgatója kö­szöntötte. A kiállítást dr. Cziglányi Zsolt, a Pécsi Hittudományi Aka­démia tanára nyitotta meg szólva arról, hogy mit jelentenek Prokop Péter képei a mai rohanó világ­ban. pesti Képzőművészeti Akadémiá­Ezután a pap-művész szólt hit- ra, azóta alkotóösztöne „telhetet- vallásáról. len”, mindig valami újra, több tu­- A művész alkotni akar, mint dásra, tökéletesebbre vágyik, az Isten, aki a szépség forrása is. A ,Mai korunkban, amikor a min- szépség a lelkűnkben van, lelki ví- dennel foglalkozó reneszánsz tí- zióimhoz keresek és túlzók el for- pusú emberek kiveszőben van- mákat -, mondta. nak, ő a teljességre törekszik, Az 1919-ben Kalocsán szüle- portrékat, táblaképeket, freskókat tett, de immár 33 éve Rómában fest, üvegablakokat és mozaiko- élő művész expresszionista képei kát készít. Lelki művészete telhe- épp olyan színesek, érdekesek, tetlen, mondanivalója humanista, mint az alkotójuk. Mert ki is tulaj- - írni és festeni ugyanaz, csak a donképpen Prokop Péter? Pap, kifejezési eszközök mások, mind­festő, író? Nehéz megmondani, egy, hogy színnel vagy nyelvvel Mindegyik külön és mindez egy- közelítem meg a teljességgel ki­szerre, hiszen kilencezer képet mondhatatlant -, vallja, festett és tizenöt könyve jelent Prokop Péter kiállításit október meg eddig. Mióta harmadéves 26-ig, naponta 10 órától 18 óráig káplán korában engedélyezték tekinthetik meg az érdeklődők, feljebbvalói, hogy beiratkozzon a _____________________r. kováts I gazság, jóság, szépség fotó; gottvald A ház, amiben élünk I. Lakásviszonyok a Dél-Dunántúlon A LAKÁS KÖRNYEZETÉNEK JELLEGE % Forrás: KSH Baranya Somogy Tolna Városias beépítésű 17,9 7,4 3.9 Lakótelep 24,4 16,2 15,8 Családi házas 23,4 46,0 48,8 Falusias jellegű 26.8 22,2 24,8 Egyéb 7.5 8.2 6.6 A lakások minősé­gi mutatóit, a la­kók elégedettségét, illetve esetleges változtatási szán­dékait firtatta az a felmérés, amelyet a KSH végzett az el­múlt esztendőben. Sorozatunkban a vizsgálódás most közzétett adataiból csemegézünk. Minden ötödik ház vert falú Az ország négymillió lakása közül 385 ezer található a Dél- Dunántúlon, megyénkben pedig 97 ezer. A lakások között legna­gyobb súlyt az 1970 és 79 között épültek képviselik, ugyanakkor jóval több 1944 előtt épült lakó­épület van, mint amennyi az el­múlt húsz esztendőben épült. Régiónkban a lakások egyne­gyede 55 és 70 négyzetméter kö­zötti. Ezek közel 40 százaléka la­kótelepi. Az összes lakás kéthar­mada téglából készült, valamivel több mint 10 százaléka panel, de még szép számban található dön­gölt falú ház is: Tolnában minden ötödik ház ilyen, a régióban alig minden hetedik. Korszerűtlen a fűtés Magyarországon a lakások fe­lében gázzal fűtenek. A Dél-Du- nántúlon a felmérés idején csu­pán egyharmadábán volt gázfű­tés. Igaz ugyan, hogy a lakások 22 százalékába bevezették a gáz­csöveket, de ez nem járt együtt mindenhol a korszerűbb fűtési módra való áttéréssel. Tolnában - az országos képtől igencsak eltérően - kimagaslóan magas a széntüzelésű kályhák használata: arányuk 27 százalék. A villanyáram kevésbé népszerű, mint fűtőanyag országosan és a régióban is (2-3 százalék), Tolnában ugyanakkor majd minden 10. lakásban villanykályhá­ból nyerik a meleget. En­nek oka, hogy az atomerő­mű dolgozói rendkívül kedvezményesen jutnak áramhoz. Nem költenek az öreg házakra Az elmúlt tíz esztendőben a la­kások kétharmadában végeztek felújítást: festést és mázolást, illet­ve kisebb hányadukban csempé- zést, burkolást. Az 1900 előtt épült lakások egyharmadában semmi­lyen felújítás nem volt. Ezeknek az épületeknek a hetven százaléká­ban ötven év felettiek laknak, a la­kók egyharmada pedig hetven éves is elmúlt már. Legnagyobb arányban a nyolcvanas években épült lakásokban végeztek karban­tartási munkákat. A mezőgazda­ságban dolgozó fizikai és segéd­munkások körében a legmagasabb azoknak az aránya, ahol semmifé- le felújítás nem történt.______-háj­A képviselő és az olvasás éve Gyűjtést rendeznek falusi könyvtáraknak Braun Márton országgyűlési képviselő könyvgyűjtési ak­ciót kezdeményezett a vá­roskörnyéki iskolák könyv­tárai javára. Szekszárd A Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériuma hirdette meg az olva­sás éve akciót. Ennek nagyobb ré­sze a millenniumi rendezvények miatt a következő évre húzódik át, bár e tárgyban már jelentek . meg pályázati felhívások. Braun Márton országgyűlési képviselő gyűjtést kezdeményezett a város- környék településeinek iskolai, ha az nincs, községi könyvtárai­nak megsegítésére. Az akció le­bonyolítását a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapít­vány, illetve az általa működtetett Civil Ház vállalta. Az közalapít­vány titkára Sándor Tamásné kér­désünkre elmondta, hogy eddig pénzbeli felajánlások, összesen hetvenezer forint érkezett az el­különített számlára. A pénzado­mánynak megvan az előnye, hogy olyan könyvet vásárolhat belőle az iskola, amilyet szeretne, vagy ami éppen hiányzik a könyvtárból. A számlaszám, ahova várják a felajánlásokat: 10201006-5011 3059. Továbbra is várják cégek és magánszemélyek felajánlásait, beleértve a valamilyen okból fe­leslegessé vált, vagy több pél­dányban meglévő könyveket is.. Mint annak idején sokat fog­lalkoztunk vele, Sárpilis a dec- sinek a tagiskolá­ja lett. Az iskolá­ban van a könyv­tár, de könyvtá­ros már nincs, az idén már nem is működött könyv­tár. A két önkor­mányzat között még folynak a tárgyalások a fo­lyatásról, s még hátra van a leltár is - vázolta a helyzetet Bernád Enikő, a tagiskola vezetője. Sióagárdon is speciális a helye­zet, amennyiben ott sincs kifeje­zetten iskolai könyvtár. Éppen leltározzák a könyvállományt ugyanis, új, alkalmasabb helyre költözött a könyvtár, ahol teleház programot is terveznek és sokféle szolgáltatással várják majd a gye­rekeket. Éppen a leltározás során, amikor minden könyvet kézbe vesznek derült ki, hogy nagyon elhasználódott az állomány, sok könyvet le kell selejtezni. Szűcs Józsefné, az iskola igazgatója kér­désünk kapcsán azt is elmondta, hogy vannak beadott pályázataik, de ezek eredménye még nem is­mert. Reménykednek abban, hogy sikerül pénzt szerezni a könyvtár fejlesztésére is. A legnagyobb összeget a kis te­lepülések, városkörnyéki iskolák könyvtárainak fejlesztésére az Alisca Bau adta. Korcsmár István ügyvezető igazgató elmondta, igyekeznek ott segíteni, ahol tud­nak. A cég hitvallása, hogy tehet­ségükhöz mérten adnak a rászo­rulóknak, támogatják például a regölyi rehabilitációs intézetet, s megyei kórháznak is igyekeznek segíteni. Mivel főként vízvezeté­kek, szennyvíz, csapadékcsator­na, víz-, és szennyvíztisztító mű­tárgyak kivitelezésével, út- és támfal építéssel, pince­megerősítései foglalkoznak, meg­bízásaik jelentős része önkor­mányzati beruházás. Ahol ka­punk, oda miért ne adnánk, - fo­galmazott az ügyvezető. Végül megemlítette még azt a tényt, hogy neki is van három gyerme­ke, ezért iskoláknak meg különö­sen jó szívvel adnak, ha tehetik. IHÁROSI __________Hírek _________ T RÉNING. A szakcsi művelődési házban péntek délelőtt kilenc óra­kor kezdődik a dombóvári térség fejlesztését célzó program részt­vevőinek második tréningje, me­lyet a városkörnyéki önkormány­zatok társulásának és a megyei munkaügyi központnak a szak­emberei tartanak a képviselőtes­tületek tagjainak, a polgármesteri hivatalok munkatársainak, a civil szervezetek képviselőinek, a gaz­dasági társaságok vezetőinek, va­lamint a vállalkozóknak. SZÜRETI FELVONULÁS és bál lesz szeptember 30-án, szomba­ton Sióagárdon. A menet délután négy órakor indul az általános is­kola udvarából. Nyolckor kezdő­dik a szüreti bál, amelynek ideje alatt a Krizák István természetfo­tóiból látható kiállítás. SZÍVKLUB. A dombóvári mű­velődési házban a Szívklub pén­tek délután öt órakor kezdődő összejövetelén a kardiológiai ri­zikófaktorokról tart előadást az érdeklődőknek dr. Karsai Enikő. VERSMONDÓ VERSENY. A tegnapi óvodás mesemondó ver­seny után kisiskolások versmon­dó versenyét rendezik ma, csü­törtökön délelőtt tíz órától Medi­nán, a szüreti fesztivál jegyében. PIPASZÍVÓ VERSENY. A dombóvári 424-es Club világbaj­noka, Horváth Tamás is részt vesz a lengyelországi Poznan­ban szombaton megrendezésre kerülő nemzetközi lassúsági pi­paszívó versenyen. LÓVERSENY. A nagykőrösi lovaspályán szombaton lebonyo­lításra kerülő díj- és akadályhajtó versenyen az ország legjobb pó- nifogatosai között a dombóvári Gyenis Gyula is rajthoz áll pari­páival, Nótással és Viharral. E-mail olimpia Túl a Sydney-i Olimpiai Játékok felénél megállapítható, hogy sike­res volt a Carnation Consulting E- mail Olimpiai hírszolgáltatása, amelyet az Unilever támogatásával működtetnek. Csaknem ezren regisztrálták ma­gukat a www.carnation.hu (ema- ilolimpia) webcímen, s így elektro­nikus postaládájuk a 2000. évi Olimpia legfrissebb híreivel gazda­godik. A Carnation Internet Consulting által kidolgozott és megvalósított e-mail Olimpia látogatói személy­re szabható információkat is kap­hatnak: a felhasználók a bejelent­kező oldalon megjelölhetik az őket érdeklő sportágakat, vagy ép­pen azt, ha kizárólag a magyar vo­natkozású hírekre kíváncsiak. *16896* Tisztelt álláskeresők! Tisztelt munkáltatók! A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Tamási Kirendeltsége a 2000. év őszén is megrendezi a KIRENDELTSÉGI ÁLLÁSBÖRZÉT IDEJE: 2000. szeptember 28. (csütörtök) HELYE: Tamási Kirendeltség Tamási, Szabadság u. 15. Az állásbörze napján kiemelt támogatásokkal vátjuk a munkáltatókat és a leendő munkavállalókat. Tolna Megyei Munkaügyi Központ g Ismét utazott a szobor Áthelyezik Tarr István Bőségkosár című alkotását Tarr 1st vár Bóségkosár című szobra, amit a szek­szárdiak csak Bőség Macaként emlegetnek, úgy látszik nyughatatlan figura. Ismét új helyre kerül. Mint ismeretes, a 70-es évek elején adományozta a városnak az akkori mezőgazdasági mi­niszter. Eredetileg Budapesten, a mező- gazdasági kiállítás területén Ült. Egy regionális (csak akkor nem így hívták) mezőgazdasági kiállítás volt az ajándékozási al­kalom. A szekszárdi közgyűlés döntése szerint a millenniumi ünnep­ség-sorozat, a történelmi em­lékpark keretében a Miker ír i Szent István tér felöli torkolatá­hoz az új 56-os említi-, n v-rül. Mivel Tarr István szobra érté­kes műalkotás, az elhelyezésé­ről gondoskodni kellett. Ez a hely egyébként sem volt igazán alkalmas egy ekkora szobor­nak, s nagyobb téren jobban ér­vényesülhet. A legutóbbi rend­kívüli közgyűlés a művelődési bizottság javaslatát elfogadva a szobor új helyét a Tartsay utca keleti oldalán lévő volt hadi­technikai park területén jelölte ki. Az áthelyezéssel a város ikó László szobrászművészt zta map A szobor ‘ürn együtt úgy 10 tonnát nyom, ■ tudtuk meg Bakó Lászlótól, aki a helyszínen irányította a mun­kákat. Mint kiderült, a szobrot eredetileg két, illetve a talapzat­tal együtt 3 darabból állították össze. A figurát a melle alatt kötötték át drótkötéllel, s mikor megemelte a daru, a dereka alatt 15-20 centiméterre lévő fu­gánál kettévált. Állva, egyben semmiképp nem lehetett volna szállítani, mert mintegy 4 méter magas, ha viszont lefektetik, akkor is szétesett volna a fuga mentén. Bakó László készíti el a szobor alapzatát, majd az eredeti fugá- zat mentén ismét összerakja a szobrot. IHÁROSI FOTÓ! GOTTVALD KÁROLY A tolnai gimnázium könyvtárát sokan keresik fel FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY

Next

/
Thumbnails
Contents