Tolnai Népújság, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-02 / 206. szám
12. oldal - Tolnai Népújság HÉTVÉGI MAGAZIN 2000. Szeptember 2., Szombat A tenorok nemcsak énekelnek Pavarotti főz, Domingo pezsgőt kér az ágyba Hogy Luciano Pavarotti jól énekel, senki számára nem lehet kérdéses. De hogy jól is főz, az egy brazil szállodának jelentett nemrégiben problémát. „Azt követelte tőlünk, hogy teljes konyhát rendezzünk be számára a lakosztályában, mivel itt akar főzni!” - panaszkodik az ötcsillagos Sao Paolo-i szálloda szóvivője, Fabiana Po. Ha tésztáról van szó, „Big P” - ahogy a túlsúlyos énekest Amerikában becézik -, csak magában bízik. Márpedig Pavarotti naponta legalább egyszer fogyasztja az olaszok e nemzeti ételét. A Maestro Sao Paolo-ba két tenorkollégájával, Jósé Car- rerasszal és Placido Domingo- val érkezett. A három tenor első dél-amerikai koncertjének előkészületei nagy izgalommal és felfordulással jártak. A szálloda eddig soha nem tapasztalt követelésekkel találta szembe magát. Az énekesek kívánság- listája négy oldalt tett ki. Domingo például még felkelés előtt, az ágyba kérte szokásos pezsgőőét. Hajsamponból csak a Giorgio Armani márkájú felelt meg neki és minden nap ragaszkodott kedvenc sportújságához, a Gazzetta dello Sporthoz is. Teflonbevonat, eldobható pelenka NASA-találmányok a háztartásban Amikor a NASA, az amerikai űrhajózási hivatal emberei azt hallják, hogy a teflon-bevonat a fazekakon az űrhajózásból származik, idegesek lesznek. Bár ez igaz, de azóta a találmányok, termékek hosszú sora vezethető vissza a sokak által még mindig felesleges pénz- pocskolásnak tartott űrkutatásra. Ki gondolná, hogy az eldobható pelenkát eredetileg űrhajósok számára fejlesztették ki, akiknek gyakran sok órán át, beszíjazva kell várniuk a rakéta indulását? Immár a polgári közlekedés is elképzelhetetlen a GPS, a műholdas, globális helyzet-meghatározó rendszer nélkül. A technika egyre több autós életét könnyíti meg s várható, hogy a még nemrég igen drága rendszer árának zuhanása miatt a következő években éppoly mindennapossá válik a kocsikban, mint a rádió. A berendezés, amelyet most önrakodó villástargoncák vezérlésére használnak, eredetileg azt szolgálta, hogy a Marson fut- kározó kutatójármű szenzo- raival észlelje az akadályt, s ne ütközzön sziklába. Az űrkutatás áramlástani vívmányait használta fel egy német cég arra, hogy 50 százalékkal gyorsabban tudja csomagolni a burgonyaszirmot. A vonatokon újabban használt • szenzoros fékberendezések eredetileg éppúgy az űrben kerültek alkalmazásra, mint azok a módszerek, amelyekkel idejében észlelik az erdőtüzeket. A betegeknek távolból történő vizsgálata csakúgy erről a területről származik, mint egy sor fit- nessz-berendezés: a gépeken eredetileg az űrhajósok edzettek, a súlytalanság állapotában. Törvényesítik a próbaházasságot Skóciában divat volt kipróbálni egymást Jóban-rosszban, amíg a halál el nem választ. A világ minden táján valahogy így hangzik a házassági fogadalom. De az ősi keltáknál divatban volt a próbaházasság intézménye: hivatalosan, állami, sőt egyházi jóváhagyással létezett. Megsárgult fóliánsok tanúsága szerint így volt ez a zord skót felvidéken ezerötszáz esztendővel ezelőtt. Aztán hosszú szünet következett. Mostanában azonban a még kicsiny, de egyre népszerűbb skót kelta egyház felújította a régi szokást és állami tiltakozás egyelőre nem érkezett. Edinburghban bejelentették, hogy eddig egy híján húsz pár mondta ki az igent úgy, hogy „egy év és egy nap múlva” visszatérnek és megerősítik, vagy megsemmisítik fogadalmukat. Persze csak akkor, ha addig a frigyből nem született gyermekáldás. William Mackie, a kis egyház- közösség püspöke kijelentette: - Nemcsak helyeslem ennek az ősi nemzeti rítusnak a feltámasztását, de a parlamenthez fordulok állami jóváhagyásért. Ez a gyakorlat ugyanis rendkívül hasznos. Ha gyermektelen házaspárok nem illenek össze, az egy év alatt kiderül és min- denld sok szenvedéstől menekül meg. Beleértve a megszületendő gyermekeket is. Vériasszonyok nyara vagy esős ősz? „Ha Mihály napján eső esik, a bunda hamar kelletik” Ilyenkor, szeptember első napjaiban különösen foglalkoztatja az embereket, hogy milyen őszre számíthatunk. A műszeres meteorológiai előrejelzések mellett bőven jut hely az évszázados megfigyeléseken alapuló, a paraszti naptárhoz kötődő megfigyelések számára is. Szeptember hónapban mindjárt az első nap jelentős. A paraszti naptár szerint ugyanis Egyed napjának időjárása meghatározó az egész hónapra nézve. Valahogy így: „Ha Egyed korsóval érkezik, egész hónapban esik”. Az állatok viselkedéséből is következtetni lehet a várható időjárásra. Ha a fecskék még szeptember 8-a (Mária születésnapja) után is maradnak, sokára köszönt be a tél. Ha ellenben azokban a napokban elrejtőznek a kígyók, akkor biztosak lehetünk benne, hogy küszöbön a fagy. Ha szeptember 11-én, Theodóra napján nem esik az eső, száraz lesz az ősz, ellenben ha 14-én, Szeréna napján derült az idő, kemény télre számíthatunk. Szeptember 16-ának napján Edit, az ájtatos gyerek gyakran hoz esőt és szelet. A népi hiedelem szerint szeptember 21-re, Máté napjára be kell fejezni a téli vetést, hogy „az evangélista a gyümölccsel és a szőlővel törődhessen”. A hagyomány szerint ugyanis Máté édesíti meg a körtét és a szőlőt, és szép időt hozva megteremti a jövő évi jó bor alapjait. Ha Máté napján viharos az idő, az hús- vétig eltartó hosszú telet jelez. Szeptember 22- éből, Móric napjából is következtetni lehet az ... vagy rossz hangulatban, esernyő alatt sietünk a dolgunk után elkövetkező hónapok időjárására. „Ha Móric derült idővel köszönt be, sok vihart tartogat télire” - tartja a néphit, ha pedig viharokkal érkezik, az komoly károkat jelent. Hasonlóképpen Ősszel gyönyörködhetünk a fák színes lombjában... semmi jót nem ígér, ha szeptember 25-én, nálunk Eufrozina napján hűvös, nyirkos az idő. Mindenek előtt azonban szeptember 29-e, Mihály napja jelentős az időjárási előrejelzések szempontjából. Ha azon a napon északi és keleti szél fúj, akkor hideg télre, kemény fagyokra kell számítanunk. Ha ellenben esik, ebből több mindenre lehet következtetni. Egyrészről „nedves Misit nedves ősz követ”, másrészről ellenben, „ha Mihály napján eső esik, a bunda hamar kelletik”. Ha pedig Mihály napján sok makkot találunk, akkor már karácsony előtt bőségesen hull majd a hó. Ha viszont addig még nem távoztak a vándormadarak, úgy a tél nem lesz kemény, és nem köszönt be karácsony előtt. A horgászok szerint: „Ha Mihály napján csali után kap a hal, soká zeng még szép időt a dal”. Az igazán derülátók pedig azt tartják, hogy „a Mi- hály-napi szép idő még négy hasonló hetet varázsol elő”... Király Feri, a 14 éves egyetemista Orvostudományt, matematikát, fizikát és informatikát hallgat Franz Király szülei orvosok, magyar származású és a 14 éves kisfiú ősszel egyetemre megy. Németországban napok alatt országos hírt szerzett. Király Feri a második világháború óta a legifjabb németországi érettségizett, és már felvették az ulmi egyetemre, ahol ősztől orvostudományt és matekot, később fizikát és informatikát hallgat majd. Immár az is bizonyosnak látszik, hogy Király Ferenc kutató lesz, az pedig valószínűnek, hogy nem is egy tudományágban igyekszik újat alkotni. A kislegény intelligenciahányadosa (IQ) 145. A német skála 150-ig terjed. Franz háromévesen olvasott, négyévesen milliós számjegyeket adott össze fejben. Összesen öt osztályt hagyott ki, nyolcévesen már a gimnázium hatodik osztályába járt. Egy-egy tanév anyagát néhány hét alatt bevágta. Tanárai a minap alig tudták lebeszélni, hogy egy tudósklubban előadást tartson tér és idő viszonyáról. A gyerek (sőt, azóta kiderült, hogy az öccse is!) nagyon tehetséges, egyben nagyon szerencsés is. Szülei ugyanis minden vonatkozásban képesek biztosítani fiúk kibontakozásának feltételeit. Három éves kora óta jár hozzá angol tanár, zongoratanár. Később ez kiegészült egy sportoktatóval, egy sofőrrel, aki naphosszat cikázott vele iskolák, könyvtárak, tanfolyamok között, valamint egy testőrrel. Testőrrel? Sajnos, igen. Társai irigyelték, gyűlölték a náluk sokkal különbet, és ez naponta testi inzultusokban is megnyilvánult: a kis zsenit bizony meg kellett védeni. Amikor megkérdezték a kisfiút, mi hiányzik neki, a válasz így hangzott: az, hogy társaim úgy érezzék, egy vagyok közülük. A mozi: gyógyít A német mozikban most egy filmkomédia éri el a legmagasabb nézőszámot. „A kemény fiúk” című darab főhőse egy 16 éves fiú, aki élete első erekcióját éli át. A kamaszok problémáival foglalkozó alkotás kivételes sikerét a témafelvetés adja. A film itt nem egyszerűen rafináltan megkomponált képhatást, jó vágásokat és frappáns dialógusokat jelent. Azt jelzi a vászon előtt ülő millió tininek, hogy zűrzavaros szexuális problémáival és kamaszos érzelmeivel nincs egyedül. Az USA-ban tudósok és szociológusok évek óta vizsgálják a mozi lélektani hatásait. Arra az eredményre jutottak, hogy betölthet kiegészítő terápiás szerepet is. Aki megtekinti a „Forrest Gump” című filmet, saját érzésvilágával szembesülhet. Az „Oroszlánkirály” című Disney-pro- dukció alkalmas a félelem levezetésére. Sok alkotás annak köszönheti sikerét, hogy tabu témákat dolgoz fel. Az „American Beauty” egy férfi lánya kiskorú barátnőjéhez fűződő szexuális vágyait jeleníti meg. Ezekben sokszor a néző megoldást is találhat saját problémáira, rádöbben, hogy egyedi problémái sokakat érintenek. A lényeg, hogy a teremben sok száz másik emberrel ül együtt, azonos dolgokon sírnak és nevetnek. Mindez egyfajta biztonságérzettel ajándékozza meg. A mozi túlélte a tévé, a videó konkurenciáját. Nem nyújt interaktív élményt; előnye a közösségi műfajban van. A legújabb példa Julia Robert filmje az „Erin Brokovich”. Ebben egy olyan egyedülálló anyát alakít, aki be tudja bizonyítani, hogy nemcsak a főzéshez és a pe- lenkázáshoz ért, de másokért is képes cselekedni. A női nézők millióitól kapott a film elismerést. Ezek azok az alkotások, amelyek többet nyújtanak üres szórakozásnál. A tévében rengeteg filmet láthatunk mostanban, igyekezzünk hát olyat választani közülük, amely a gyarapodásunkra szolgál. „Olajozott” bébiételek A bolti bébiétellel táplált csecsemőknél célszerű, ha esetenként egy teáskanál főzőolajat keverünk az ételbe. A kész kása és por legtöbbször elegendő értékes vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, ám a csecsemő szükségleteihez mérten túl kevés benne a zsiradék. óin BANK Tisztelt ügyfelünk! Ezúton értesítjük minden tisztelt ügyfelünket, hogy 2000. szeptember 4-től kezdődően a Szekszárd, Szent István tér 5-7., valamint Paks, Dózsa György u. 33. szám alatti bankfiókjainkban a következő nyitvatartási időben állunk az Önök rendelkezésére: Hétfő: 7.45-18.00 Kedd: 7.45-17.00 Szerda: 7.45-17.00 Csütörtök: 7.45-17.00 Péntek: 7.45-16.00 Tisztelettel: OTP BANK RT. Dél-dunántúli Régió A KAROLINA Kft. felvételt hirdet azonnali belépéssel a következő munkakörökbe:- Művezető- Lakatos- Kazánfűtő- Esztergályos- Villanyszerelő- Betanított munkás Jelentkezni lehet személyesen a Karolina Kft. telephelyén (Tolna, Stutensse u. 2., 6-os főút mellett), vagy telefonon a 74/540-910 telefonszámon. .V:' i’íV. . i .^ T ISZTtLT^tíVFIZETONK! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, |p|í^hanem ajánlója is lenne a Tolnai Népújságnak, MEGRENDELÖLEVÉL A TOLNAI NÉPÚJSÁG ELŐFIZETÉSÉRE Megrendelő neve:.................................................... / magánszemély, vállalkozás, vagy intézmény/ Kézbesítés címe:...................................................... E lőfizetési időszak: egy hónap kettő hónap Előfizetési díj: 795.Kedvezmény az árus- || árhoz viszonyítva: 300.S Beszervező előfizető neve:. Címe:................................. barátai körében új előfizetőt lapunknak! Axel Springer Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Tel.: 74/511-503 Adószám: 10462933-2-11 Jégjegyzékszám: 11 -09001415 Az Ön szervezőmunkáját ajándékkal szeretnénk megköszönni, az új előfizető pedig - természetesen az újságon felül - ajándékkönyvet kap. Kérjük előfizetőinket, bogy az új előfizető megrendelését a mellékelt, megrendelőlapon küldjék be címünkre. ’’f'maíd