Tolnai Népújság, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-02 / 206. szám
Tolnai Népújság 2000. Szeptember 2„ Szombat Hétvégi Magazin Tolnai Népújság - 9. oldal Nem tudunk ölelni, csak siratni benneteket Kétezer kilométer, visszafelé az időben Bayer Péter 1945-ben Schimdt Ádám sírjánál... és ma Voltak, akik őrültnek tartották, voltak, akik csak mosolyogtak, mások irigykedve figyelték a Bayer Pétert. A hetvennégy esztendős, szovjet lágert megjárt bonyhádi férfi tíz éve készül, hogy megnézze azt a földet, amelynek gyomrában öt éven keresztül szenet fejtett, azt a földet, amelyben sok-sok cimborája jeltelen sírban pihen. Az álom most valóra vált, s nem is csak Bayer Péter számára. „Szeretnénk megölelni benneteket, de nem tudunk, csak siratni. A messzi távolból. ” Torokszorító szavak egy kis cédulán, amit Hirschmann Jánosné a kezembe ad. Torokszorító szavak a koszorún, ami ma több, mint kétezer ki- bméterre innen hirdeti: apa és fia, apa és lánya egymásra talált. Hosz- szú volt az út odáig... S nemcsak földrajzi értelemben. Bayer Péter emlékszik a napra, amikor Hirschmanné apja meghalt:- Ő volt az első, akinek nem jutott koporsó... Mindenki a könnyeivel küszködik e szavak hallatán, a férfiak a torkukat köszörülik. Együtt az Ukrajnát megjárt csapat Bonyhádon, az őket szállító Németh István asztalánál. Csak a gyönki Faust Henrik hiányzik. Nyolcvan évesen vállalkozott a nagy utazásra. Azt mondják, a fiatalokat megszégyenítő módon bírta a gyűrődést. Hucker Andrásnak a lágerben halt meg az édesapja. Kaufmann János apja túlélte a nehéz éveket, itthon halt meg idős korában. Herr Péter málenykij robotot megjárt anyja ma is él Lengyelen. Az emlékek bennünket tovább. A romániai Iasi városáig már vagy öten meghaltak a vagonban, ahol iszonyatos körülmények voltak. Február másodikán érkeztünk meg a Donyecki-medencében fekvő lágerbe, ma Andrejevkának hívják. Akkor még nem sejtettük, hogy a száműzetés majd' öt esztendőre szól: mi, a „szerencsések” 1949. november 6-án érkeztünk meg Bonyhádra. Ezernégyszáz-ezerhatszáz ember lakott az 1026-os lágerben. Az első év volt a legszömyűbb: május 10-én halt meg a már említett A láger épülete robot és a robot volt. Munkaidő? Amíg nem vagy kész, nem mész haza - ezt németül is tudták az orosz katonák. Nem csoda, hogy oly sokan odavesztek: a férfiak harminchat, a nők húsz százaléka, két év alatt.- Akkor már kezdett jó világ lenni, amikor az amerikaiak tejlevest hoztak, igaz felhígítva kaptuk. 1947 december 15-én szűnt meg a jegyrendszer, utána többé senki nem halt már éhen. Mi pedig csak dolgoztunk és dolgoztunk, 1947- ben dupláját kerestük, mint az oroszok.- Most már el tudom képzelni, milyen lehetett ott az életük - mondja meghatottam- Amikor hazaértünk, anyám zokogva a vállamra borult - mondja megindultan Herr Péter. Óriási élmény volt, hogy láthattam szenvedései helyszínét, sohase felejtem el.- Ötvenöt évig arra vártam, hogy elmehessek édesapám sírjához - mutatja a helyszínen készült képeket - könnyeivel küszködve - Hirschmanné. Nagyon örülök neki, hogy ha a sírjához nem is, de a temetőhöz, ahol nyugszik, elmehettem. Erre nekem nagy szükségem volt, talán most majd meg tudok nyugodni. Hucker András nem ismerte az édesapját. Alig múlt egy hónapos, mikor a papának mennie kellett.- Vittem magammal az útra földet hazulról, széthintettem, hogy az apámnak és a többi ott nyugvónak jusson egy kis hazai anyaföld. Úgy érzem ezzel megkapták azt a végtisztességet, amit megérdemelnek.- Ha nincs Németh István, tán soha nem jutunk el a régi lágerbe - mondja Bayer Péter. Nagyon hálás vagyok neki és mindenkinek, aki Az anyaíölddel adta meg Hucker András apjának a végső tisztességet A bűnösnek kikiáltott németeket 1945. január 2-án gyűjtötték össze Bonyhádon. A gimnáziumba terelték őket, hogy aztán „egy kis munkára”, „málenykij robotra” vigyék őket.- Gyalog mentünk Bajáig, lovas szekér vitte a batyukat - emlékszik Bayer Péter, akinek 665 volt a száma, a parancsnokok csak így szólították - onnan tehervonattal vittek Schmidt Ádám, Hirschmanné édesapja. 39 éves volt. Hucker András apja 27 éves korában, július 25- én hunyta le örökre a szemét. Mind a ketten éhen haltak - toppannak a szavak.- A legtöbb halott 1946 februárjában volt. Kitört a tífuszjárvány, én sokadmagammal kórházba kerültem - folytatódik a történet. A vész elmúltával ismét csak a Bayer Péter szerint 1948-49-ben - noha nem ment jól a soruk, - már jobban éltek, mint azok, akik ma a Donyecki-medencében tengődnek, de ez már egy másik történet... A viszontlátás Aki nem járt keleten, annak nehéz elmagyarázni, milyen is egy ukrán falu. A pottyantós WC udvari romantikája, a tetőtartályos zuhanyozó, a 200 gramm vodka és a vendégszeretet. A régi szenvedések helyszínét felkereső csapat mindenütt érdeklődő embereket, segítőkész kalauzokat talált. Volt, aki kirámolta a szobáját, hogy helyet adjon éjszakára az aznap megismert vendégeknek. Kisebb kompánia gyűlt össze, amikor a régi temető helyén felállították az emlékkeresztet, s az emléktáblát a felirattal: Az 1026-os láger lakóinak emlékére. Kaufmann János apja ugyan hazajött, de apjának a testvérei, rokonai odavesztek. közreműködött abban, hogy ez az út megvalósulhasson: dr. Bíró Évának a konzulátusokkal folytatott tárgyalásokért. Ezek nagyon hasznosnak bizonyult a határon, Tóth Pálnak, aki remekül tolmácsolt az úton. Hemer Ádám készítette a keresztet, Stekly Zsuzsa a zománc feliratot, Jónás János apát úr pedig megáldotta azokat. Koszorút küldött a nagymányoki német kisebbségi önkormányzat és a polgármesteri hivatal. S hálás vagyok a hozzátartozóinknak is, akik izgultak értünk. Nézzük a fotókat, Németh István felolvassa az út krónikáját: oda-vissza 4630 küométer. Ennyit kellett megtenniük, hogy itthon ismét emlékezhessenek. Ismét a kezembe akad a cetli, a szöveggel, ami a koszorú szalagján szerepel. „Szeretnénk megölelni benneteket, de nem tudunk, csak siratni. A messzi távolból. ” A szavakat ott talán senki nem érti. Az üzenet azonban végre megérkezett. HANGYÁI. Hirschmann Jánosné és Hucker András a kereszttel Énekkel köszöntek el Arezzótól Szent Márk téri tapsvihar a szekszárdiaknak Arezzói életkép: ízlett a pizza a szekszárdiaknak A történelmi hangulatú Arezzo városa adott otthont annak a négy napos nemzetközi ének fesztiválnak, melyen hazánkat a szekszárdi Garay János Ének- Zenei Általános Iskola nagykórusa képviselte. A negyven fős csapat a verseny-programban negyedik helyezést ért el. Arezzo-Szekszárd A felső tagozatos diákok a kiírásnak megfelelően egyházi műveket adtak elő a város középkori katedrálisában.- Sokat készültünk, jól mutatkoztunk be és élményekkel gazdagodva tértünk haza - összegezte távirati stílusban a történeteket Gáli Ferencné karnagy, aki két éve vette át a kórus vezetését nyugdíjba vonuló elődjétől. - Sajnos, néhány apróbb szervezési hiba becsúszott a programba: vendéglátóink például megígérték, hogy lesz alkalmunk próbálni zongora kíséret mellett is - erre nagy szükségünk lett volna -, de aztán ez végül is elmaradt... A közönség rokonszenvét mindenesetre azonnal megnyerték a 11-12 éves szekszárdi gyerekek, akik egyébként nem egy esetben a külföldi együttesek 15- 16 éves versenyzőivel mérték össze tudásukat. A megyeszékhely fiataljai az első három dalművet - a karnagy értékelése szerint - szinte hibátlanul adták elő a lenyűgöző akusztikájú és hangulatú templomban. Ezután következett a már említett, zongorával kísért darab, majd a záró felvonás, ami ugyancsak fergeteges elismerést aratott a publikum körében.- Az összesítésben végül is a negyedik helyre kerültünk, annak ellenére, hogy valamennyien éreztük: ebben a csapatban azért benne volt akár az ezüst érem is... - mondja a kórus vezetője, aki azért hozzáteszi: a kellő rutint ez alkalommal megszerző tanítványai már most fogadkoz- nak, hogy jövőre, ugyanezen a versenyen máshogy alakul a sorrend! A kórus az elutazás előtt szabad téri, közös búcsú koncertet adott a tajvaniakkal, majd buszra szállt, s meg sem állt a lagúnák városáig. A társaság este érkezett Velencébe, s ott, a Szent Márk téren, a katedrális lépcsőin nem lehetett kihagyni egy újabb önkéntes fellépést.- Csak úgy visszhangzott a Ecce Maria Halleluja - idézte fel a jelenetet Gáli Ferencné. - A tér ablakai egymás után tárultak ki, s a kitartott záró akkord végeztével, amikor leintettem a kórust, a helybeliek a több ezer turistával együtt tapsviharral és hangos brávó! kiáltásokkal fejezték ki tetszésüket. -száArezzo: a történelmi városközpont Fiatal történészek Szent Istvánról Amikor Magyarország elismert, európai királyság volt Ebben az évben, de kiváltképp a múlt hónap végén kétségkívül Szent Istvánt emlegették beszédeikben leggyakrabban politikusaink. Első királyunk remek hivatkozási alapnak bizonyult, személyéből szinte mindent sikerült levezetni, Krisztus után ezertől napjainkig. A hét közepén, csütörtökön - a Demokratikus Közéletért Alapítványnak köszönhetően - fiatal történészek tartottak előadásokat Szekszárdon az uralkodóról, pátosztól mentesen, de annál érdekesebben és frissebb gondolkodás móddal. A meghívott, huszonéves történészeket - immár valamennyien tudományos munkatársak, egyetemi oktatók - arra kértük: néhány mondatban foglalják össze azokat a talán nem eléggé közismert, de fontos ismereteket, melyeket területeik tanulmányozása, kutatásaik eredményeként szereztek Szent Istvánról. Homonnai Sarolta (Bencések Szent István korában): - A közhiedelemmel ellentétben nem is annyira a bencések végezték a térítést Magyarországon, hanem zömében a Bajor Gizellával - István feleségével - érkező papok. A bencések ugyanakkor komoly egyházi képzést folytattak monostoraikban, hozzájárulva a magyar papság kineveléséhez, ezzel együtt a meghatározó, bencés szerzetesi szellem terjesztéséuez. Tód- Ildikó fMam/->Bizánc Szent István korában): A laikus számára talán meglepő, hogy a nyugati kereszténységet választó Istvánt a konstantinápolyi pátriárka nemrég az ortodox szentek közé iktatta. Ugyanakkor tudjuk, hogy a magyarok a kereszténységgel először a Kelet révén találkoztak, az első püspökök is Bizáncból érkeztek. A nyugati rítus bevezetése, a keleti vallású törzsfőkkel való leszámolás ellenére István megtűrte az ortodoxiát, a keleti kultúrát és a Bizánci Birodalomból érkezett embereket országában. Kis Péter (Szent István korának társadalma): - A világi társadalom szervezése terén -1 rén ez több generációt átfogó to mat - Szent István nem fejthetett ki olvan jelentős tevék ’vet. mint az egyház szervezés vonatkozásában. Azt teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogyJ hozzá köthető az egyházi társadalom létrehozása. Ugyanakkor évszázadokkal később a kiváltságos rétegek általában Szent Istvánig vezették vissza privilégiumaikat, persze jórészt képzelt módon. Piti Ferenc (A pogányság Szent István korában): 1- Szent István nevéhez i sok eredmény köthető; 1 ám azt még ő sem tudta I elérni, hogy akár ural- ' kodása végére a magyar - társadalom hithű ke- ' reszténnyé váljon, i Ezért persze nem lehet 1 őt hibáztatni, hiszen év- t százados szokásokat, t beidegződéseket nem j lehet évtizedek alatt megváltoztatni. A társa- : dalom jelentős része po- 1 ^ány volt, avagy látszat keresztény. A döntő fordulat véleményem szerint csak Könyves Kálmán idejében, tehát az 1100-as években történt meg. Szabados György (Szent István királysága és a Német-Római Császárság): - Szent István a Német-Római Császárság számára a hivatalos magyar királyságot megbecsült és elismert, új európai monarchiává tette. Az Istvánhoz rokoni kapcsolatokkal kötődő, (Szent) Henrik halála után II. Konrád császár támadólag lépett fel hazánkkal szemben. Am István - s ez nem egészen köztudott - 1030-ban nemcsak, hogy visszaverte az összbirodalmi német seregeket, de Bécs városát is elfoglalta, s az 1031-es békeszerződés értelmében - 1043-ig - egy nyugati területsávval is gyarapította Magyarországot. Thoroczkay Gábor (Egyház szervezet Szent István korában): - A Kárpát medencében Szent István teremti meg a stabil püspökségi hálózatot. Nagy valószínűséggel két érsekség és hatnyolc püspökség épült ki ekkoriban. Ez az időtálló rendszer egészen a XX. századig meghatározta a térség egyházmegyei határvonalait - ezeket a vonalakat a kilencvenes években Róma - a Vatikán - szabta át, ezen a téren is tudomásul véve Trianont. SZERI ÁRPÁD Szent István egykorú ábrázolása a koronázási! paláston j
