Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-01 / 178. szám
10. oldal - Tolnai Népújság E R R Ö L • ARRÓL 2000. Augusztus 1„ Kedd Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő BOGLÁRKA nevű kedves olvasóinkat. Újmagyar név a virágnévből. Védőszent: Szent Anthusa (jelentése: virág) kisázsiai asszony, aki miután megszabadult a hitéért elszenvedett üldözéstől, remeteségbe vonult (+280). Virága: a sárga virágú boglárka. A katolikus liturgikus naptárban Ligouri Szent Alfonz püspök, egyháztanító (+1767) emlékezete. Ügyvédből lett pappá, majd megalapította a redemptorista szerzetesrendet. HAJDAN: Augusztus elsején 175 éve, 1825-ben a megyegyűlésen a király országgyűlésre hívó levelét olvasták föl. 165 éve, 1835-ben Csapó Dániel, megyénk főispánja az országos gazdasági egyesület alapszabályain munkálkodott. 95 éve, 1905-ben Tolnán a képviselő-testület előtt egyezkedtek a sztrájkoló kőművesek és munkaadóik, mert „tudvalevő, hogy Tolna az építő munkások Rómája”, ezért nem lehet sztrájktörőket hozni. 90 éve, 1910-ben a Nyugat Szekszárd szülötte, Dienes Valéria A nirvána felé című párbeszédét közölte. 85 éve, 1915- ben, amikor századát vezette rohamra Doberdónál, Szepessy László költő-tanárt halálos lövés érte s elesett. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 78. Mt. 13,36-43. Református: 5Móz. 7. Jn. 11,28-32.. Evangélikus: 2Móz. 14,8-31. Mk. 6,53-56. Ortodox: lKor. 1,1-9. Mt.13,24-30. A NAP KÉL 5.22 órakor, nyugszik 20.18 órakor. A Hold kél 6.44 órakor, nyugszik 21.27 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 100 cm, Paks 239 cm, Dombori 247 cm, Árvízkapu 618 cm. A Sió Palánknál 206 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Rónai Gábor. Tel: 511- 513. Fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239.06/20/9669- 185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 30. heti ötös- és hatoslottó nyereményei a következők: Ötöslottó: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosokra egyenként 299.575 forintot; a 3 találatosokra egyenként 4.742 forintot; a 2 találatosokra egyenként 386 forintot fizetnek. Hatoslottó: 6 találatos szelvény nem volt. 5+1 találatos szelvény nem volt; az 5 találatosokra 125.383 forintot; a 4 találatosokra 2.412 forintot; a 3 találatosokra 522 forintot fizetnek. Telitalálatos Jo- ker szelvény nem volt. ______________________________■ E sküvő a föld alatt Furcsa helyeken tartják egyesek az esküvőjüket, van aki búvárruhában a víz alá merül, mások ejtőernyővel a levegőben zuhannak alá, ismét mások a föld alatt, bányászkobakban esküsznek örök hűséget egymásnak. A felvételen látható boldog ifjú pár is lemászott egy ónbányába Angliában, tán abban reménykednek, hogy soha ebben az életben nem látnak többé sötétséget, minden szép, fényes, tündöklő lesz a boldogító Igen után odafenn, a napvilágon. _________■ Ol vastam - Láttam - Hallattam ____MAUTHNER ILONA K ié a járda? Tavasztól őszig, ameddig a jó idő tart megszaporodik a biciklisek, motorosok száma. Ez természetes, hiszen az ember szívesen • pattan fel a kerékpárjára, vagy a kismotorjára, élvezve így is a sza- j badságot, a könnyű mozgás lehetőségét. A baj az, hogy Szekszárd \ nincs erre felkészülve, a belvárosban egyáltalán nincs (a város szélén már inkább) kerékpárút, így a bringások és a kismotorosok • gyakran a járdát választják az úttest helyett a közlekedésre. A gyalogosok között próbálnak meg szlalomozni. A munkába siető vagy turistáskodó, netán a városban jövő-menő felnőttek és gyerekek néha bizony komoly veszélybe kerülnek emiatt. Az ember megy az \ utcán, s egyszer csak azt veszi észre, hogy a háta mögött, mint a villám elhúz egy biciklis. Még szerencse, hogy nem álltam meg hir- : télén az egyik bolt kirakata előtt - pedig szándékomban volt, hiszen már napok óta kacérkodtam az egyik ruhával -, mert akkor a nyakamba ugrott volna a bringás, akire őszintén szólva nem számítottam a járdán sétálva. Ugyancsak életveszélyes kisgyermekkel közlekedni, pláne ha a kicsi már önállóan szeretne jobbra, balra szaladgálni, az amúgy nem zsúfolt járdán, mert bármelyik pillanatban felbukkanhat egy vad biciklis. Még soha nem láttam, sőt nem is hallottam arról, hogy kerék- < párost megbírságoltak volna a rend őrei azért, mert a járdán villámgyors manőverezéseivel ijesztgeti a gyalogosokat. Vagy a járda nem csak a gyalogosoké? Horoszkóp BAK (XD. 22. -1.20.) Ne üljön folyton a számítógép előtt. VÍZÖNTŐ (I. 21. - H. 20.) Mozogjon többet, mert egészsége bánja. HALAK (II. 21. - III. 20.) Ráférne Önre a pihenés. KOS (ű. 21. - IV. 20.) Használja okosan a tehetségét. BIKA (IV. 21. - V. 20.) Vigyázzon, mert leskelődik befelé az ablakon a zöld szemű szörny! IKREK (V. 21. -VI. 21.) A pénz nem boldogít, örüljön a szép tárgyaknak. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Anyagi helyzete javulóban van, törődjön többet családjával és barátaival. OROSZLÁN (VII. 23. - VIII. 23.) Ne hagyja magát kizsákmányolni. SZŰZ (VEI. 24. - IX. 23.) Ne kapkodjon, türelemmel többre megy. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Észérvekkel többet ér el, mint kiabálással. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Meditáljon, s rájön a megoldásra. NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Vegye észre a környezetében élőket is. ___ ■ V árható időjárás: Tolna megye-:q:f i' Tamási 27 o Simontornya -A<26° Vc Paks 2? o i# ?26ß Bényhád 28° Szekszárd v 28° V 1 1 1 1 # Jf Készítette: # c£5 ö derült napos felhős & -» c£b párás ködös borult # # # zápor zivatar esős <£><&<£> havas eső hózápor havazás Az északnyugaton fejlődő- erősödő ciklon melegfrontja ugyan még nem ér el bennünket, de lassanként már melegebb levegő szivárog hozzánk is. Erősödik ezért a nappali fölmelegedés. Sok napsütésre van kilátásunk, csak néha lesz kevés felhő az égen. Ma nyugodt, frontmentes lesz időjárásunk. A kristálytiszta levegőben kiváló látásra, mérséklődő szélre számíthatunk. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számitógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült. “1 A Tolnai Népújság szolgáltatása Jókívánságait közvetítjük szeretteinek. Családi ünnepekre, születési, születésnapi, névnapi, ezüst- és aranylakodalmi köszöntőiket, jókívánságaikat vasárnap is házhoz kézbesítjük —1 VASÁRNAPI ~ * Tolnai Népújságjai-ben. fAJMAIJ &JÜ2Í3A3A 2. mmn Jiiiiiüimr,áttusfa && nétú-JsAa tí! tfít Bátaszék Bonyhád Dombóvár Dunaföldvár Szekszárd Szekszárd Tamási Tolna Megvásároljuk használaton kívüli PB-gáz palackját. A MÓL Rt. megvásárol személyazonosságukat igazoló mai személyektől, legfeljebb két darab, ép, sérülésmentes és érvényes hatósági engedéllyel rendelkező, 11,5 kg-o$ PB-gáz palackot egyenként 5000,-Ft értékű - MOL- töltőállomásokon levásárolható - MÓL vásárlási utalványért. Az akció 2000. augusztus hónapban, az engedélyezett cseretelepi készlet erejéig tart. Ha össze akarja kötni a hasznosat a hasznossal, nem is kell messzire mennie. Tolrta megyei PB-gáz palack átvevőhelveink címe a szórólap alján Tolna megye Bajai u. Zrínyi u. 25. Köztársaság u. 27 6-os út 56-os út Csatári torok Szabadság u. Szedresi u. További részletek a szórólapokon.