Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-07 / 183. szám

10. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL ARRÓL 2000. Augusztus 7., Hétfő | Kalendárium Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő IBOLYA nevű kedves olvasóinkat. Újmagyar név, a latin Viola ma;gyar fejleménye. Védőszentje: Galantini Boldog Hippolytus (+1619). Virága: ibolya. A katolikus liturgikus naptárban Szent II. Sixtus pápa rés négy társa, aki­ket 258-ban lefejeztek. Szent K ajetán áldozópap (+1547), a teatinus szerzetesrend alapítója. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Dométiosz vértanú emlékezete. HAJDAN: Augusztus hetedikén 95 éve, 1'905-ben született Tolnanémediben dr. Bányai Béla evangélikus lelkész, aki doktori értekezését Kovács Ödön vallásbölcsészete címmel védte meg 1936-ban Pécsett. 90 éve, 1910-ben Bod.a Vilmos írta a Tolnamegyei Közlönyben: „Szerencsére vagyunk az országban még számosán, kik a pártok iránti rokon- vagy ellenszenveinket nem olyan alapon állapítjuk meg, hogy a párt hány kiváló szóno­kot ad s melyik győzi jobban szóval.” 80 éve, 1920-ban Hőgyészen gróf Apponyi Géza uradalmának egykori börtönépületét felaján­lotta polgári iskola céljaira. 65 éve, 1935-ben a Tolnamegyei Újság dr. Orbán Sándor bátaszéki orvos londoni előadásáról írt. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 118,29-102. Mt. 14,13-21. Refor­mátus: 5Móz. 12,1-19. Jn. 12,34-43. Evangélikus: 2Móz. 16,32- 35. Mk. 8,1-10. Ortodox: lKor. 5,9-6,11. Mt. 113,52-58. A NAP KÉL 5.30 órakor, nyugszik 20.09 óraikor. A Hold kél 13.57 órakor, nyugszik 24.07 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 115 cm, Paks 261 cm, Dombori 284 cm, Árvízkapu 676 cm. A Sió Palánknál 210 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adlatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Rónai Gábor. Tel: 511- 513. Fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/ 9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Fogatverseny Szakályban nap 10 órától díjhajtást, 12-től pónibemutatót, 14.30-tól pedig akadályhajtást láthatott a közön­ség. A bajnokság harmadik fordu­lójának eredményhirdetése vasár­nap este hat órakor tartották. _________________FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY A z első két forduló után vezető Kákonyi Norbert A gyilkos, aki szereti a virágot Egy magas rangú indiai tisztviselő agyonvert egy 13 éves fiút, mert az virágot szedett a kertjében. Az Uttar Prades állambeli Fatehgang városkában a legalacsonyabb kaszthoz tartozó kisfiú a reggeli imád­sághoz szedett virágot a tisztviselő kertjében - számolt be az esetről pénteken a Star News Telvision. A tisztviselő nyomban agyonverte a fiút, mihelyt észrevette a kertjében. A rendőrség az ügyben nyomozást indított az állam legfelsőbb kö zigazgatásában dolgozó tisztviselő ellen. A szerencsétlen fiú családjai szeretné, ha gyilkosság vádjával állítanák a tisztségviselőt bíróság elé - jelentette a dpa. ■ Olvastam - Láttam - Hallottam SZÉKELY ÁRON Fő a szakértelem Manapság az embernek nagyon meg kell gondolnia, hogy hol, mit és mennyiért vásárol. Egy évben egyszer végre rászánom magam, hogy vegyek egy „minőségi” és olcsónak nem mondható ruhadarabot ebben az esetben egy márkás rövidnadrágot. .Mint akinek a fogát húzzák, végül kifizetem azt a 9000, azaz kilencezer forintot, ami a maradék ösztöndíjamból és spórolt pénzemből össze­jött. A számlát elraktam, mivel az eladó biztosított, hogy a minőség garancia, s ha bármi probléma van a termékkel, bátran vissza­hozhatom azt. Boldogan, s izgatottan vártam, hogy végre hazaérjek, s felvehessem az új, régóta kinézett nadrágot. Teltek a napok, s két héí múlva vettem észre, hogy kedvenc ruhadarabom a varrásnál elfeslett. Csak semmi pánik - gondoltam - van rá garancia. Visszavittem a vidéki üzletbe, mutattam az eladónak a számlát, s hogy mi történt. Ő csak egy alkalmazott mondta, s nem tudja mi ilyenkor a teendő. Nővére, az üzlet tulajdonosa éppen nyaral, s nem tud nekem segíteni. Másfél óra hiábavaló vitatkozás után zaklatot­tan telefonált apjának, hogy „baj van”. Öt perc múltán megérkezett a papa, aki megmondta kedves lányának, hogy sajnos nincs más választása, az árut köteles visszacserélni. Megtörtént. Hoi az eladói szakképzettség, s az üzleteknek vajon a gyors meggazdagodás, vagy a vásárlók igényeinek kielégítése a célja? Napi horoszkóp Bak (XII. 22. -1.20.) Ma sem­mi újdonságot nem tartogat az élet az Ön számára. Ennek elle­nére szerencsés napja lesz. Vízöntő (I. 21. - II. 20.) Ez a hét alkalmas arra, ne csak át­gondolja további teendőit, ha­nem meg is valósítsa azokat. Halak (II. 21. - III. 20.) Ne foglalkozzon annyit magával, mert így előbb-utóbb rossz passzba kerül. Legyen nyitot­tabb és segítsen másokon. Kos (ni. 21. - IV. 20.) Túlzott aggodalmaskodásával a családját is idegesíti. Mindenbe beleszól, ahelyett, hogy hagyná, hogy a dolgok maguktól rendeződjenek. Bika IV. 21. - V. 20.) Örömte­li napokra számíthat. Tanuljon meg az apró dolgoknak is örül­ni, így valóban boldogabb lesz. Ikrek. (V. 21.- VI. 21.) Döcögve telnek a napjai, úgy érzi, soha nem tudja magát utolérni. Alig várja, hogy végre kipihenhesse magát. Rák (VI. 22. - VII. 22.) Ma a pénzügyeiben óvatosabb le­gyen, mert váratlan kiadás miatt nehéz helyzetbe kerülhet. Oroszlán (VII. 23. - Vm. 23.) Az élet ma próbára teheti baráti és családi kapcsolatait. Önön múlik, hogyan tud úrrá lenni a helyzeten. Szűz (VIII. 24. - IX. 23.) Hasznosnak és fontosnak érez­heti magát, mert mind a mun­kahelyén, mind a családjában megbecsülik. Mérleg (IX. 24. - X. 23.) Ne tegyen olyat, ami ellenkezik elve­ivel, vagy amit később megbán­na. Vigyázzon a jó hírére, mert ami ezen a héten történik, az biz­tosan nem marad titokban. Skorpió (X. 24. - XI. 22.) Él­vezze a nap minden percét, hig­gyen abban, hogy ön megérdem­li, hogy szeretik és kényeztetik. Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) Alig várja már, hogy végre szabadság­ra menjen. Sokat vállalt és dolgo- zott az utóbbi hónapokban. ■ Millenniumi DDGÁZ Napok 2000. augusztus 25-26. Pécs, Széchenyi tér '1 őmíM fFtf V SLÁGER a földgáz augusztus 25. • péntek augusztus 26. • szombat Látogassa meg a földgáz kamiont!- élő Bumeráng Show- Lékó Péter sakkszimultán-1. DDGÁZ Hőlégballon kupa- HAIR musical Gyerekprogram délelőtt- Hupikék Törpikék- Bóbita Bábegyüttes- a Sláger Rádió szórakoztató délutánja- Komár László és Karibi táncparádé Szombaton jól szerepelt a szekszárdi Frey János____________ Mitől döglik a tehén? Ha lecsúszik a golflabda A tehenek a réten nem­csak közönséges füvet le­gelnek, hanem olykor sokminden mást, például golflabdát. Baden-Würrtemberg Legalábbis ez a meggyőződése a Német Golfszövetségnek (DGV). Ezért a szövetség felkérésére a hohenheimi egyetem (Baden- Württemberg) tanulmányt ké­szít annak megállapítására, hogy „mennyiben károsítja a tehenek vagy más kérődzők egészségét, ha golflabdát le­gelnek be”. A tudósoknak szűk másfél évük van, hogy rágódjanak a problémán, 2001 elejére el kell készülnie tanul­mányuknak - jelentette a dpa. Tolna megye derült napos C°~) ködös borult 0 0 0 zápor zivatar esős # 0 # havas eső hózápor havazás A napsütést többször zavar­hatja erős felhősödés, zápor, zivatar is előfordul­hat. Az északnyugati szél időnként megerősödik, a zivatarokat viharos széllö­kések kísérhetik. A hő­mérséklet a kora délutáni órákban 27, 29 fok körül alakul. Készítette: Záporok, zivatarok miatt vizes útszakaszok bárhol előfordulhatnak, viharos széllökésekre is számítani kell Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KA­MARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS M Kft. Tolna Megyei Irodája. Iroda- vezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számitógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügy­nökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hirlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizeté­si díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült. íme a harmadik Gáznapraforgó-pont gyűjtési lehetőség! Főnyereménysorsolás: Pécs, Széchenyi tér, augusztus 25. kezdődött. A Maraton-hajtáson szombaton 10 órától huszonnyolc hajtó mérte össze tudását. Vasár­harmadik fordulóját. A látványos­ság már augusztus 4-én délután 16.30 órakor terepbemutatóval el­Az elmúlt hétvégén Szakályban, a lovaspályán rendezték meg a Tol­na Megyei Fogathajtó Bajnokság

Next

/
Thumbnails
Contents