Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-04 / 181. szám

2. oldal - Tolnai Népújság KÖR KÉP 2000. Augusztus 4., péntek ■■■■ Az elnök elköszönt Pakolt, puszit adott a lányoknak és hazament Budapest Mindig tudta, hogy ez a nap is eljön egyszer. Talán ezért, no meg a tőle meg­szokott fegyelmezettség mi­att nem rendítette meg túl­ságosan a búcsú - persze lehet, hogy leplezte zavarát. Göncz Árpád utolsó munka­napján is ugyanolyan fris­sen, jókedvűen ment be hivatalába, mint máskor. Göncz Árpád munkatársai már hetek óta feszülten figyelik: mi­lyenre sikeredik az egyfolytában tíz éve hivatalban lévő államfő búcsúja. Nekik sem könnyű az elszakadás, hiszen főnökük min­den rezdülését, minden szokását kiismerték. Tudják például, hogy az elnök mindenből az egysze­rűt, a természeteset kedveli: a Miniszterelnöki Hivatal „menzá­jának” főztjét ette, ha pedig uta­zás közben megálltak egy kis­vendéglőnél, csülkös bablevest kért. Csak a protokolláris esemé­nyekre vett fel fekete ruhát, egyébként inkább szürke öltönyt és világoskék inget hord. behan­goltnak, hitehagyottnak sohasem látták, s még akkor is ő diktálta kíséretének a (futó) tempót, ha láthatóan fáradtan indult a vidéki körútra. Tegnapi utolsó munkanapját a szokásostól fél órával később, fél kilenc körül kezdte. Nem várta már temérdek teendő, ám né­hány levélre válaszolt még, s pár telefont is lebonyolított. Még egy­szer átfutotta iratait, nehogy va­lamit rendezetlenül találjon az utód, majd körbejárta a hivatali szobákat, hogy elköszönjön munkatársaitól. Egy-egy kedves szó mindenkinek jutott, a höl­gyeknek - ahogy ez máskor is lenni szokott - ráadásként puszi is kijárt. A 79. évében járó elnök bevallottan nagy hódolója a gyengébb nemnek. Valamivel dél után elegánsan becsukta maga mögött az ajtót, hogy maradjon ideje az otthoni pakolásra is. A Göncz család ugyanis a Béla király úti reziden­ciáról hamarosan az exállam- főnek kijelölt új helyre, a Vér­halom tér egyik kisebb villájába költözik. Ma délután 3 órakor Göncz Árpád még fogadja a hiva­tali ideje alatt várossá lett telepü­lések polgármestereit, majd a Kossuth téren felállított hatalmas emelvényen ünnepélyesen is át­adja a köztársasági elnöki teen­dőket utódának. takAcs mariann ___________________Hírek röviden___________________ A pápa moszkvai látogatásának feltételei II. Alekszij, minden oroszok pátriárkája két feltételhez köti a pápa moszkvai látogatását: szűnjék meg az ortodoxok üldözése Ukrajná­ban és a katolikus térítés az orosz ortodox egyház területén. II. Alekszij a Corriere della Sera című olasz napilapnak nyilatkozott. Határsértőket fogtak el Burgenlandban Magyarország felől érkező embercsempész került csütörtökre virra­dó éjjel Burgenlandban az osztrák csendőrség hálójába. Az igazolta­tásnál kiderült, hogy négy iraki állampolgárt szállít, akik ülegálisan tartózkodnak Ausztriában. A magyar embercsempészt, aki 25 ezer forintért vállalta a fuvart, letartóztatták és a kismartoni bíróságra vit­ték, négy utasát pedig visszatoloncolták. Illegális határátlépők cso­portját fogták el csütörtök délelőtt a nickelsdorfi határátkelőhelynél is. A hatóságok 30 személyt találtak, akik teherautón próbáltak ész­revétlenül átjutni a határon. Új névviselési törvény Csehországban Csehországban a nemzeti kisebbségekhez tartozó nők a jövőben a cseh nyelvben használatos, mindeddig kötelező ,,-ová” végződés nél­kül is használhatják vezetéknevüket. Ezt az anyakönyvekről szóló új törvény teszi lehetővé, amelyet a képviselőház után a szenátus is megszavazott. Az ,,-ová” nélküli név viselését a törvény a nemzeti ki­sebbségekhez tartozó, a külföldiekhez férjhez ment nők, illetve az idegen nevet viselő nők számára teszi lehetővé. Ismét emelkedik a kőolaj ára Csütörtök délután a londoni nemzetközi olajpiacon az irányadó Brent-nyersolaj ára - szeptemberi szállításra - hordónként 53 cent­tel állt magasabban, mint előző nap: 28,12 dolláron jegyezték. A drágulás felülmúlta a szerdait: akkor 45 centes áremelkedést rögzí­tettek. EU-eljárás a Microsoft monopóliuma miatt Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt az Európai Unió is eljá­rást indított a Microsoft ellen. A brüsszeli bizottság álláspontja sze­rint a számítástechnikai konszern a piaci részesedés mintegy 95 szá­zalékát mondhatja magáénak, és ezzel gyakorlatilag monopóliumot szerzett magának. Ellenérdekeltek a patikusok Valószínűleg megváltozik a gyógyszertárak elszámolási rendszere A betegeket csak ritkán világosítják fel a patikusok FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Változtatni kívánnak a gyógyszertárak elszámolási rendszerén, mert jelenleg a patikusok pénzügyi szempontból a drágább készítmények forgalmazásában érdekeltek. így érthető, hogy a betegek számára sem szívesen ajánlják az olcsóbb, bár ugyanolyan hatásos szereket. Budapest Július elsejétől van érvényben az a kormány- rendelet, amely kimondja, hogy a vényköteles gyógyszereknél a patikusnak kötelező tájékoz­tatni a beteget az olcsóbb, de azonos hatóanya­gú készítmények választékáról. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nemrég országos felmérést készített, hogy kiderítse, müyen információkhoz jutnak a betegek. Kiderült, hogy a megkérdezettek 85 százalé­kának még soha nem ajánlottak fel a patikában olcsóbb készítményeket. Ezzel szemben a gyógyszerészek azt állították, hogy a betegek közel 50 százalékának tettek ilyen ajánlatot. Különösen akkor folyamodtak ehhez a meg­oldáshoz, ha a beteg nem tudta kifizetni * az orvos által rendelt gyógyszert. A patikákban tapasztalták, hogy a térítési díj hallatán egyre többen visszalépnek a vásárlástól. Általában minden negyedik beteg távozik orvossága nélkül. Ez az arány az ország keleti megyéiben még magasabb. Az orvosok többségének, úgy tűnik, nincs tudomása ezekről a jelenségekről. A betegek jelentős része nem is beszél orvosával a gyógy­szerek áráról, mert úgy vélik, hogy az orvosok a számukra legjobb készítményt írják fel. Pedig - főként a nyugdíjas korosztály számára - alap­vető megélhetési kérdés, hogy mennyit kell kifi­zetniük a rendszeresen szedett gyógyszerekért. Az OEP felmérései ugyanakkor azt is igazol­ták: a magyar orvosok is tisztában vannak azzal, hogy az olcsóbb, generikus készítmények épp olyan jók és hatásosak, mint a drágább, eredeti változatok. A nálunk fejlettebb Egyesült Álla­mokban a generikus szerek piaci részesedése 50 százalék körüli, míg hazánkban az olcsóbb szerek csak 20 százalékát teszik ki az eladott patikaszereknek. __________ Németh zsuzsa E légedetlenek a kisvállalkozók Elégedetlen az adórendszer tervezett 2001. évi változtatásai­val a kis- és mikrovállalkozásokat tömörítő érdekvédelmi szervezet, a Kisosz. Két éve csak ígérgeti a kormány az adóreformot, de valójában a mostani tervezet sem oldja meg a gondokat - nyilatkozta lapunknak dr. Martonosi István, a Kisosz társelnöke. Budapest A Kisosz állásfoglalása szerint ez idáig semmi sem történt az adó­rendszer egyszerűsítése érdeké­ben. Nem csökkent az adónemek száma, pedig ez a központi költ­ségvetés bevételeinek mérséklő­dése nélkül is megoldható lenne, vélekedett Martonosi István. Ösz- sze lehetne vonni ugyanis a sze­mélyi jövedelemtől függő adótípu­sokat, azaz magát a személyi jöve­delemadót, a munkaadói és mun­kavállalói járulékokat, illetve az egészségbiztosítási hozzájárulást. Hasonlóan járna el a Kisosz az árbevételfüggő adókkal is. Ezeket egy összegben, egy elvonási jogcí­men lehetne fizetni, ami jelentő­sen leegyszerűsítené és köny- nyebbé tenné az adózást. A Kisosz nem tartja méltányosnak a mini­málbér-emeléssel és a tb-járulék- csökkentéssel kapcsolatos pénz­ügyminisztériumi javaslatot sem.- A kormány ezt a kérdést a családi pótlékhoz hasonlóan keze­li: ugyanúgy támogatja a gazda­got, mint a szegényt - mondta Martonosi István. - Ha ugyanis a minimálbért 40 ezer forintra eme­lik, hiába csökken a tb-járulék 3 százalékkal, a kisebb vállalkozá­sok tömege mehet tönkre. Szinte biztos, hogy a mikrovállalkozások nem tudják majd az előírt mérték­ben emelni minimálbéres alkal­mazottjaik jelenlegi, 25 500 forin­tos fizetését. A Kisosz a személyi jövedelem­adó-tábla 20 százalékos adósáv- határát a PM-tervezethez hasonló­an 480 ezer forintnál húzná meg. A 40 százalékosat viszont 1 millió 480 ezer forintnál jelölné ki a pénzügyi tára 1 millió 50 ezer fo­rintos elképzelésével szemben. Martonosi szerint újabb gondok forrása lehet a reprezentációs költ­ségek eddigi adómentességének megszüntetése is.____________istsi FELAJÁNLKOZÁS. Több be tegszállító vállalkozás jelezte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatójának, hogy a nyári szabadságolások miatt ki­alakult nehéz helyzetben szük­ség esetén szívesen átvesznek feladatokat a szervezettől - je­lentette be Gyula Tibor, az Euró­pa Mentőszolgálat vezetője csü­törtökön. Gőbl Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta: a beteg- szállítók segítségét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fi­nanszírozná, a szokásos eljárási rendnek megfelelően. MSZP-KEZDEMÉNYEZÉS. A szocialisták kezdeményezni fogják, hogy a parlament kultu­rális bizottsága tegyen ajánlást a Magyar Rádió kuratóriumi el­nökségének: a következő rádió­elnöki pályázati fordulóban - ha az elnökség még akkor is csak kormánypárti delegáltakból áll - biztosítson nagyobb szerepet az elbírálásban a nagykuratóri­umnak - mondta csütörtökön Lendvai Ildikó MSZP-s frakció­vezető-helyettes. Kifejtette: azt tartanák szerencsésnek, ha a ci­vil kurátorok alkotta testület több, vagy akár az összes pályá­zatba betekinthetne. OMBUDSMANI JAVASLAT. Az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa felkérte a megyei területi gyermekvédelmi szak- szolgálatokat, hogy dolgozza­nak ki egy olyan megállapodási szerződéstervezetet, amelyet a gyermek hozzájárulásával az ő külső kapcsolatainak szabályo­zására kötne a gyám és a gyer­meket patronálni kívánó sze­mély - tartalmazza az Ország- gyűlési Biztosok Hivatalának csütörtökön nyilvánosságra ho­zott közleménye. ÉLETFOGYTIG. A Nemzeti Színház Részvénytársaság éle­tük végéig gondoskodni kíván a nemzeti színjátszás nagyjairól, az rt. alapító okirata erről is ren­delkezik majd - jelentette be csütörtökön Schwajda György, aki a kulturális minisztérium felkérése nyomán megbízott igazgatóként vezeti a részvény- társaságot. Tájékoztatása sze­rint „A nemzet színésze”, illetve „A nemzet színésznője” címet egyidejűleg tizenketten birtokol­hatják majd. KIVÁLÓ STRANDVIZEK. A ta­vak, folyók és holtágak mentén kijelölt strandok vízminősége az országban csaknem mindenütt kiváló, illetve megfelelő minősí­tést kapott az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szakembereinek legutóbbi vizs­gálatai során - közölte tegnap Szentgyörgyi Ildikó országos tisztiorvos. A Velencei-tó és a Balaton vize is szinte kivétel nél­kül mindenütt kiváló kinősítést kapott. Szerelmes szélhámos Nemere István kisregénye - 23. rész Volt ugyan benne egy halvány, kel­lemetlen érzés: minél több „esetet” csinál, annál nagyobb az esélye, hogy megfogják. Minél több em­bert csap be, annál közelebb az óra, amikor elcsúszik egy banánhé­jon. De remélte, az újságok által közölt szélhámos-lebukások csak kis részei a valóságos eseteknek. Sőt, szinte mániákusan hitt abban, hogy a lebukott pályatársak csak a jéghegy csúcsát jelentik, ahogy mondani szokták. A nagy többség ügyesen tevékenykedik, róluk ép­pen azért nem olvasnak soha az új­ságok vásárlói, mert elvegyülnek a tömegben, teszik a dolgokat és ügyesen. Egyszerűen nem kerül­nek rendőrkézre, nem tudja senki, milyen trükkökkel dolgoznak. Leg­feljebb a károsultak, az áldozatok tesznek olykor feljelentést, de en­nek sincs folytatása. Hiszen a tette­sek után gyakorlatilag semmi nyom sem marad. Flóri erősen re­mélte, ő is ez utóbbiak közé tarto­zik most és örökké... Eljutott egyik szokásos átöltözőhelyére, majd a szállodá­ba. Nem kellett most töprengenie semmin. Volt ideje, és ezért meg­tervezte a következő akciót. Ennek célpontja már az a kis fehér ház volt, ott valahol Ötvösháza keleti szélén, távol a városkától. Flóri körülnézett. Senkit sem látott. Még nem volt dél, de a nap már magasan járt és valósággal ontotta a sugarakat. A férfi kis híján megizzadt. Rossz inget és nadrágot viselt, lábán erő­sen használt tornacipővel. Mind­ezt egy utcai turkálóban szerezte be. Egy csúnya nájlontasak volt még nála, ezt most nadrágszíjára csomózta, hogy szabad legyen mindkét keze. Sajnálta, hogy az arca nem elég borostás. Paróka­gyűjteményéből - ezt a szálloda szobában tartotta, de kódzáras táskában, nehogy a takarító sze­mélyzet csupa kíváncsiságból be­lenézzen - kiválasztotta a legbor- zasabb, legtorzabb darabot. Ezt ráadásul nem fésülte meg kellő­képpen, így rakta a fejére. Remél­te, első pillantásra mindenki csa­vargónak nézi majd. Az átöltözés itt történt az erdő szélén, egy bo­kor alá rejtette jobb ruháját. Így nem mehetett volna végig a váro­son, a cirkáló rendőrök biztosan igazoltatják. Mivel nem járt arra senki, dön­tött. Rövid nekifutásból ugrott a drótkerítésre és sikerült elkapnia a felső végét. Felhúzta magát. A drót megingott, de közel volt a beton­oszlop, és Flóri nem esett vissza. Nagy nehezen áttette egyik lábát, majd a másikat is, és leugrott. A legközelebbi fenyő nagyon közel volt - alája gurult, mint egy kom­mandós vagy nindzsa. Rögtön el is képzelte, hogy éppen ez a foglalko­zása, és két percig ezzel a gondolat­tal játszott. A nadrágja nem volt eléggé „csavargós”, hát az egyik szárán végighasította. A repedés kissé túl nagyra sikerült, fél lábszá­ra kilátszott. Aztán elindult előre. Nagyon remélte, hogy nincse­nek kutyák. Tegnap egyet sem lá­tott, nem is hallott. A ház lakói mindent a kerítésre bíztak, amely lám, milyen könnyedén bevehető akadálynak bizonyult. A sűrűn álló fenyők között ment előre, igyeke­zett zajt nem ütni. Nem tudta, müyen messze van már a kerítéstől, csak a nap állása szerint tájékozódott. Időnként ár­nyékba került, a fák alatt haladt. Mindinkább az volt az érzése, hogy aki ültette őket, szándékosan tette azt Uyen sűrűn. Mintha el akarta volna zárni a látványt a kül­ső, kíváncsi emberi tekintetektől. Végre kivüágosodott előtte, kiért a fák közül. Senki sem volt a ház mellett. A bejárati ajtó - majdnem feketére festett, szögletes nyílás - résnyire nyitva volt. Akkor hát itt vannak. Vagy legalább... Kinga van itthon? Müyen csodás lenne, zavar­talanul beszélni vele! A csönd nyugtalanította. De volt ideje, várt. Madarak énekel­tek veszettül, a hangerőt szívesen lejjebb csavarta volna, ha lehet. Szél nem volt, a hőség ömlött a házra, bár néhány nagyra nőtt fa azért vetett oda némi árnyékot. Aki annak idején megvette a há­zat, ott kezdte az ültetést. Aztán kmyüott az ajtó és kijött a szélesváüú férfi. Kinga apja. Flóri ösztönösen meglapult. Amaz vala­mit hozott az udvarra, letette, visz- szament, ismét kijött. Kezében most egy balta volt. Flóri háta borsódzott. Különösen, amikor látta, hogy az ember elindul arrafelé, ahol ő lapult. Megint úgy érezte magát, mint reggel. Ez csapda. És kénytelen volt beismerni ön­maga előtt, hogy nem jól kons- pirált, nem jól rejtőzködött. A férfi ösztönét nem csaphatta be. Vagy az már akkor észrevette őt, amikor először kijött az udvar­ra...? Olyan határozottan jött oda a há­zigazda, hogy Flóri nem látta értel­mét a további bujkálásnak. Össze­borzolta a haját, hogy a homlokára lógjon, lehorgasztotta a fejét és ki­lépett a tisztásra. Hátában még érezte néhány fenyőtű szúrását, bőrét karcolták az ágak.- Jónapot! - mondta mély han­gon.- Mit keres itt? Hogyan jött be? - a kérdések, akár az ostorcsapások érték a bőrét. Még az is megfordult a fejében, hogy ha van itt telefon, a pasas hívhatja a rendőrséget. No, akkor aztán futhat...! ___________________________[FOLYTATJUK.) * V t

Next

/
Thumbnails
Contents