Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-31 / 204. szám

m 2000. Augusztus 31., Csütörtök MEGYEI T Ü K Ö R Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét F. KOVATSEVA Ágyszám-leépítés Csökkentik a kórházi ágyak számát Magyarországon. A dolog nem új, sőt, még a vihar sem, ami e körül alakul. A kórházi kapacitásokról ugyanis lassan félévtizede folyik a huzavona. Még az 1996-ban hozott törvény rendelkezett arról, hogy a tisztiorvosok vezényletével a me­gyékben kezdjék el az ágyszám-csökkentési tárgyalásokat, mert az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénztár 2001. januártól már a csökkentett kapacitásokra köt finanszírozási szerződést. Első ütemben az ágy- szám-szűkítés megtörtént, most a jelenlegi 83.863 aktív ágyat hétezer­rel kellett volna csökkenteni, de az elmúlt hónapban nem sikerült kompromisszumra jutni. Ez persze várható volt, hiszen azt, hogy ma Magyarországon sok vagy kevés a kórházi ágy és melyik egészségügyi intézményben hány kihasználatlan férőhely van, élő ember meg nem mondja. A legutóbbi ágyszám-leépítések ugyanis, mint utólag kiderült, nem a régióknak megfelelő igény, és nem a betegségekhez igazodó kórházi osztályok szerint történt. Ráadásul a jelenlegi csökkentés előterjesztője, Gógl Ár­pád egészségügyi miniszter korábban, amíg az orvosi kamara elnöke volt, élénken tiltakozott az ágyszám csökkentés ellen. Most viszont a miniszteri bársonyszékben ülve éppen ő az, aki szerint sok az ágy. Ami egyébként igaz is lehet, hiszen világszerte érvényesülő tenden­cia a kórházi ágyak csökkentése. A statisztikák szerint - bár az elmúlt évtizedben ötödével kevesebb az egészségügyi intézmények kapacitása -, még így is kétszer annyi ágy jut egy lakosra nálunk, mint Svédor­szágban vagy az USA-ban. Persze ehhez rögtön hozzá kell tennünk, hogy ezekben a nálunk fejlettebb országokban jobb a lakosság egészsé­gi állapota, alacsonyabb a mortalitás, kiépítettebb a házi betegápolási rendszer és a modem orvostudományi vívmányok segítségével számos olyan beteget kezelnek ambulánsán, akiket nálunk kórházban. A dolog tehát bonyolultabb, mint gondolnánk, egy viszont bizonyos: a kórházi kapacitásokat a gazdasági lehetőségekhez kell igazítani. Információs nap Szekszárdon Phare-pályázat a hátrányos helyzetű fiatalokért Az Országos Közoktatási és Vizsgaközpont (OKÉV) Dél- Dunántúli Területi Irodájá­nak szervezésében informá­ciós napokat rendeztek a ré­gióban. A program Tolna megyei részére tegnap délelőtt került sor Szekszár­don, a Kolping Katolikus Szakkép­ző Iskolában. A tájékoztató jellegű rendezvényre azoknak az oktatási intézményeknek képviselői kap­tak meghívást, amelyek potenciális résztvevői lehetnek „A halmozot­tan hátrányos helyzetű, elsősor­ban roma fiatalok társadalmi beil­leszkedésének támogatása” című Phare-programnak. Babgh Attila, a Phare-iroda munkatársa a pályázat technikai részéről tartott tájékoztatót a részt­vevőknek. Mint elhangzott, össze­sen 2,5 milliárd forintot osztanak el a nyertesek között, ez eddig re­kordösszegnek számít. A pályázati felhívás tartalmát a napokban ad­ják majd közre. Faragó Gabriella az OKÉV terü­leti irodájának referense, a prog­ram területi koordinátora elmond­ta, az információs napok megszer­vezésével erre a Phare-programra kívánták felhívni az érintett oktatá­si intézmények figyelmét, hiszen most olyan lehetőségről van szó, amit feltétlenül ki kell használni. A pályázaton csak konzorciumok ve­hetnek részt, tehát az érintett okta­tási intézménynek szövetkeznie kell például önkormányzattal, ro­ma önkormányzattal, civil szerve­zettel, hasonlóan hátrányos hely­zetű intézménnyel, stb. A program nem titkolt célja a roma fiatalok be­illeszkedésének támogatása, tehát nem hátrány ha roma önkormány­zat, vagy civil szervezet a konzor­cium másik tagja. Az OKÉV feladata volt ezeknek az információs napoknak a meg­szervezése, a programban résztve­vőkkel való ismerkedés és infor­mációcsere, majd a későbbiek so­rán a szakmai segítség biztosítása a pályázatok megírásához. A régió­ból 15-20 pályázatot várnak. Az információs nap résztvevői FOTÓ: GOTTVALD Fizetésképtelen a szekszárdi Agroker A dolgozóknak felmondtak, de egyelőre nem kapták meg a bérüket Már hónapok óta „benne volt a levegőben”, hogy a szek­szárdi Agroker Rt. a végét jár­ja. A számláit kifizetni nem tudta, majd e hét elején fel­mondtak harminc dolgozó­juknak, akiknek a fizetésüket sem nem tudták már kifizetni. A cég fizetésképtelen, mondta Csingár Péter igazgató. SZEKSZÁRD Többen is telefonáltak szerkesztősé­günkbe az Agroker Rt. dolgozói kö­zül, hogy felmondtak nekik, de fize­tést, végkielégítést nem tudott már fizetni a cég. Közben folyik - immár évek óta ­a KSZE felszámolása is, melynek tervezett befejezési ideje ez év de­cember 31-e. A KSZE felszámolója szerint a hitelezőkkel meg tudtak egyezni, a közbenső mérleget a hite­lezők, és a bíróság elfogadta. A két hír azért kapcsolódik össze, mert mind két cég vezetése azonos. Csingár Péter igazgatót arról kérdeztük, igaz-e a hír, hogy az Agroker Rt. is felszámolás elé néz?- Az Agroker Rt. fizetésképtelen. A Chinoin Rt. indított el egy felszá­molási eljárást két éve. Akkor pró­báltunk egymással egyezkedni, ami részben sikerült is, de a Chinoint is megvásárolta egy másik cég, és az új tulajdonosokkal már nem sikerült egyezségre jutnunk. A felszámolás tehát elkerülhetetlen, ősszel meg is kezdi a felszámoló a munkáját.- Mi lesz az emberekkel, akik iá dolgoztak, és megkapják-e a fizeté­süket?- A többség el tud helyezkedni azokban a kft.-kben, melyek a cég­nél maradtak. Egy hónapos csú­szásban vagyunk a bérek kifizetésé­ben, én bízom benne, ha késve is, de mindenkit sikerül kifizetnünk.- A felszámoló müyen vagyonból tud majd „gazdálkodni”?- Az Agroker Rt.-nek nem volt va­gyona, készletei voltak, hiszen ez egy kereskedelmi cég.- Maga az épület kinek a tulajdo­na?- Az Agroker Konzorciumé, tehát az nem lesz része a felszámolásnak.- Mekkám a cég adóssága?- Százmillió forint körül van. _______ MAUTHNER A Dél-Dunántúl kistérségei (1.) Természetessé vált a fogyás NÉPMOZGALOM AZ EGYES TÉRSÉGEKBEN KISTÉRSÉGEK, RÉGIÓK Élveszületések száma Halálozások száma Természetes fogyás Vándorlási különbözet Bonyhádi 10,8 13,0-2,3-5,2 Dombóvári 10,8 14,8-3,9-1,0 Paksi 11,6 13,6-2,0 0,4 Szekszárdi 11,0 13,3-2,3 0,4 Tamási 10,9 17,6-6,7-3,0 Tolna megye összesen 11,0 14,3-3,2-1,1 Dél-Dunántúl összesen 11,1 14,5-3,4 •0,5 forrás: KSH A statisztikai kistérségek rendszere lefedi az egész ország területét. Egy-egy kistérség olyan földrajzi­lag is összefüggő települé­sek együttese, amely a te­lepülések közötti valós munka- és lakóhelyi, köz­lekedési oktatási, egész­ségügyi kereskedelmi és egyéb kapcsolatokon ala­pul. A KSH 1994 óta alkal­mazza a rendszert, 1996 óta pedig ezekkel a térsé­gekkel operál a területfej­lesztési törvény. A Dél-Du- nántúlon 22, Tolna me­gyében öt ilyen körzet van, az utóbbiak: a bonyhádi, a dombóvári, a paksi, a szek­szárdi és a tamási. Dél-Dunántúl A 22 dél-dunántúli kistérség terü­letén az 1999. év elején mintegy 980 ezer ember élt a KSH adatai szerint. A régió egészében 1990 és 1998 között ezer lakosra átla­gosan 14,5 halálozás jutott. A leg­kedvezőbb volt ez az arány a komlói (12,4) és a bonyhádi (13,0) körzetben. Feltehetően az is közrejátszott ebben, hogy e te­rületeken az átlagosnál fiatalabb a lakosság korösszetétele. Lassan megszokottá válik, hogy természetes szaporulat he­lyett természetes fogyásról kell be­szélnünk. Ám míg ennek mérté­ke 1990-ben 1,9 ezrelék volt, ad­dig 1998-ra ez 4,8 ezrelékre emel­kedett. E téren jelentős a romlás a dombóvári és a szekszárdi körzet­ben. Az előbbiben 5,3, az utóbbi­ban 4,2 ezrelékponttal növeke­dett a természetes fogyás arány­száma nyolc esztendő alatt. A Dél-Dunántúlon összességében 3,4 ezrelék az évenkénti fogyás. A régió - ilyen szempontból is - leg­rosszabb helyzetben lévő körzete a tamási kistérség, itt 6,7 ezrelék a lakosságfogyás évenkénti mér­téke. A „legjobb” helyzetben a szigetvári körzet van: ott „csu­pán” 1,7 fővel csökken ezer lako­sonként a népesség. A népességszámot a születé­sek és a halálozások mellett a vándorlások is befolyásolják. A Dél-Dunántúlon ez a veszteség 0,5 ezrelékes. 16 körzetben elván­dorlást, 6 körzetben pedig migrá­ciót mutat a mérleg. Tolnában csupán a paksi és a szekszárdi körzet büszkélkedhet 0,4-0,4 ez­relékes „haszonnal”, míg a dom­bóvári 1, a tamási 3, a bonyhádi - a régióban második legrosszabb- ként - 5,2 ezrelékes elvándorlási veszteség miatt kesereghet. - háj ­Üj taggal bővült a hegyközség A tavalyinál jobb eredményre számítanak a gazdák Elnöki, hegybírói és ellenőrző-bizottsági beszámolót is meg­hallgathatott az a nyolcvan borosgaz­da, aki részt vett a zombai hegyközség elmúlt heti ülésén. Zomba Mint Szűcs Sándor elnök elmondta: többek között szóba került egy novem­beri újborköszöntő meg­rendezése is, melyet már tavaly is nagy sikerrel tar­tottak meg. Á tanács elfo­gadta a 2000-2001-es évre vonatkozó járulékszabá­lyokat, mely szerint a fel­vásárlók a felvásárolt bor, illetve szőlő után továbbra is kötelesek egy bizonyos százalékot a hegy­község kasszájába befizetni. Az elnök örömmel újságolta, hogy a hegyközség új területtel bővült: a hegyközségi tanács döntése alap­ján a medinai gazdák a jövőben a szomszédos zombai hegyközség fennhatósága alá tartoznak. Jelen­leg a terület nagysága és a tagok regisztrálása folyik. ________irónad ________Hírek________ A SÁRKÖZ-MENTI Önkor mányzati Társulás ma, csütörtö­kön ’ 10 órától Fadd­Domboriban, a gyermektábor­ban tartja soron következő ülé­sét. A napirenden szerepel a tár­sulás eddigi tevékenységének elemzése, a Sárköz-menti Fej­lesztési Egyesület és a társulás együttműködése, az érdekérvé­nyesítés lehetőségei, illetve a társulás bogyiszlói rendezvé­nyének megbeszélése. TESTÜLETI ÜLÉS. A vagyon rendelet, a közterület-felügyelet, a munkahelyteremtés szerepel egyebek közt a tamási képvise­lő-testület augusztus 31-én, azaz ma 17 órakor kezdődő ülésének napirendjén. A képviselők dön­tenek kitüntető cím adományo­zásáról is. EGYÉNI HORGÁSZ bajnok­ság. A Horgász Egyesületek Tol­na Megyei Szövetsége szeptem­ber 2-án rendezi meg Tolna me­gye egyéni horgászbajnokságát. A versenyt Bács megyében, a Duna dunafalvai szakaszán ren­dezik. A szövetség azt a 64 ver­senyzőt hívta meg, akik már az idén, vagy az előző évi verse­nyeken ezt eredményeikkel ki­vívták. A megmérettetést fel­nőtt, női és ifjúsági kategóriá­ban rendezik, két fordulóban. FÚVÓSPÁRBAJ a címe annak a koncertnek amelyet a sóskúti, a szigetvári és a tamási fúvósze­nekar ad szeptember 2-án, szombaton este nyolc órától a tamási termálfürdő színpadán. KIÁLLÍTÁS Kőröshegyen. Reisz Tamás simontornyai festőmű­vész és Gyurgyonovics Gyula bátai szobrászművész közös ki­állítással mutatkozik be szep­tember elsején, 15 órai kezdettel a Somogy megyei Kőröshegyen, a művelődési házban. BERNI pásztorkutyások tartják találkozójukat Szekszárdon. A szeptember 2-án 10 órakor kez­dődő rendezvényen a kutyák küllemi vizsgálatán túl sokféle más feladatot is kapnak a ku­tyák és felvezetőik. Láthat a kö­zönség díj- és akadályhajtást, engedelmes versenyt, különbö­ző tenyészetek versenyét. BESURRANÁSOS LOPÁS. A városi bíróság előzetes letartóz­tatásba helyezett egy hajlékta­lan férfit, akit azzal gyanúsíta­nak, hogy két besurranásos lo­pást követett el augusztus 22-re virradó éjszaka Tamásiban. A férfi egy, a József Attila lakótele­pen lévő záratlan lakásba, és egy Dózsa György úti házba ment be, készpénzt, kozmetiku­mokat, bankkártyát, igazolvá­nyokat vitt el. A kár 176 ezer fo­rint. Alapos a gyanú, hogy az il­lető a fővárosban is elkövetett hasonló bűncselekményeket. Pénz szociális ellátásra Elbírálták a pályázatokat • Arany János-program 13 iskolában Tehetségápoló osztály indal a bonyhádi Petőfi Sándor gimnáziumban is Összesen 63 millió forintot osztott el szociális feladatok­ra Tolna megyei intézmé­nyek, szervezetek, önkor­mányzatok között a Szociális és Családügyi Minisztérium. Három szociális földprogram is kapott támogatást. Gyönk A szociális szakellátás segítésére huszonketten pályáztak összesen 62 millió forintra, végül tizenhét pályá­zatot 35 millió forinttal támogat a mi­nisztérium - tudtuk meg Waffenschmidt Ibolyától, a Tolna megyei pályázatokat koordináló gyönki Módszertani Otthon igazga­tójától. A tárgyi feltételek javításához a decsi Lórántffy Zsuzsanna Szere­tetotthon 6 millió, a bonyhádi Áipádházi Szent Erzsébet Otthon 2 millió, a váralja Őszikék Gondozó­ház 650 ezer, a dombóvári Életet a éveknek Alapítvány 800 ezer forin­tot nyert. Ugyancsak támogatást ka­pott a dombóvári önkormányzat fo­gyatékosok nappali ellátásához. A házi segítségnyújtás működtetésé­hez a tamási térségből érkezett ki­lenc pályázat. Új lakóotthon létreho­zására pályázott a majsapusztai Re­habilitációs Intézet, és a szenvedély- betegeket gondozó györkönyi Szőlő­tő Alapítvány. Utóbbi pályázatot el­utasították, a rehabilitációs intéz­mény egy Regölyben vásárolt lakás­otthon befejezéséhez kapott támo­gatást. A támogatottak között van a Falugondnokok Tolna Megyei Egye­sülete is. A tamási kistérség számára meghirdetett válságkezelő program keretében 28 millió forintot osztot­tak el. Mérsékeltebb volt az érdeklő­dés a szociális földprogram támoga­tása iránt. Belecska gyümölcsfák te­lepítéséhez, az Otthonunk Diósberény Közalapítvány a többi közt víziszámyasok kitelepítéséhez, Miszla vetőmagra nyert 1,6,1,2, illet­ve egymillió forintot. A szintén ta­valy Mucsi gesztorságával elindult kecsketenyésztési programot nem támogatta a minisztérium. Közel húsz önkormányzat jutott 1-1,5 mil­lió forinthoz a szociális intézménye­ik, ellátásuk fejlesztéséhez. Köztük van a nagykónyi Idősek Gondozó­háza, a fürgedi Idősek Klubja, a ta­mási Idősek Gondozási Központja, amely 2,3 millió forintot kapott az épület felújítására, valamint a simontornyai általános iskola, amely fejlesztő pedagógusok foglalkoztatá­sához iutott támogatáshoz. t. f. A mostani tanévtől az ország 13 gimná­ziumában 335 diák részvételével indul­nak az Arany János program keretében tehetséggondozó osztályok. Budapest Az oktatási tárca közoktatásért felelős helyettes államtitká­ra elmondta: a tehet­séggondozó programban részt­vevő iskoláknak évente 30, az iskolafenntartók által delegált, jó képességű gyermek oktatá­sát és kollégiumi elhelyezését kell biztosítaniuk. A tárca eh­hez összesen 200 millió forint támogatást nyújt, a résztvevő iskolákat pályázati úton válasz­totta ki az Oktatási Minisztéri­um. A diákok egyéves elő­készítő évfolyam és négy gimnáziumi osztály elvégzését követően tesznek érettségi vizsgát. Az előkészítő évfolya­mon emelt szintű anyanyelvi és idegen nyelvi képzésben, matematika és infor­matikaoktatásban, illetve sze­mélyiség- és képességfejlesztő, kommunikációs és tanulás­módszertani tréningeken vesz­nek részt a pályázati úton ki­választott diákok. Tehetségápo­ló osztályok indulnak a pécsi Leöwey Klára Gimnáziumban, a sárospataki Árpád vezér gim­náziumban, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, a deb­receni Tóth Árpád és a bonyhá­di Petőfi Sándor gimnázium­ban. Részt vesz a programban a mezőberényi Petőfi Sándor, a szegedi Radnóti Miklós, a győri Révai Miklós, az egri Szilágyi Erzsébet, a balassagyarmati Ba­lassi Bálint, valamint a zala­egerszegi Zrínyi Miklós gimná­zium, illetve a szolnoki Varga Katalin és a veszprémi Lovassy László gimnázium. Környei László közölte: a prog­ramba 2001 szeptemberétől to­vábbi hét gimnázium kapcso­lódik majd be. i I

Next

/
Thumbnails
Contents