Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

2000. Augusztus 19., szombat HH ÜNNEPI Tolnai Népújság - 11. oldal MAGAZIN ________Tolna megyei anekdotatár 31.________ B átaapáti hős daliái Értelmes katonai oktatókönyvekben, ahol olyan szövegeket le­het olvasni, hogy „a halál legbiztosabb jele, ha a fej el van válva a törzstől”, a régi időkben szerepelt egy különös ábra. A vízből való mentést illusztrálta, méghozzá úgy, hogy a jobb sorsra ér­demes honvéd egy kötélbe kapaszkodik, lábain pedig két-két fuldokló belé, így mentik ki őket szorult helyzetükből. Mindig mosolyogni való monarchikus hadvezetési találmánynak véltem a rajzot, amíg aztán a Tolnamegyei Közlönyben a következőket nem olvastam az 1879-es évfolyamban: „Megyénk egy fiát szép kitüntetés éri. Bencz György apáti nagyközségben lakó esztergályos fia, utászezredbeli káplár a múlt őszön a Száva kiöntésénél egy árvízből négy emberéletet mentett meg, három katonát és egy polgár fuvarost, kik élelmet szállítva a hirtelen ár által lőnek elsodorva. A fent nevezett jó úszó lévén, a mentőhajóról az árba veté magát s az elmerülés- hez közel állókat, kik a feléjük úszó lábaira kapaszkodtak, kötél segítségével dereka körül megmenté. Ezen bátor és elszánt tet­téért folyó év március havában az ezüstkoronás érdemkereszttel lön kitüntetve.” Ez jószerivel egyetlen eset, amikor az ábra rajza teljesült, éppen egy 24 éves bátaapáti fiatalember dicsőségét hir­dette. A község későbbi lakosai már jóval kétesebb hírnevet szerez­tek maguknak a Bonyhád Vidéke 1907-es évfolyamában. „Meg­járta a héten néhány apáti gazdaember, az ottani vadászterület bérlői. Tudomásukra jutott, hogy a területhez tartozó erdőcské- ben szarvasok tanyáznak, melyek tetemes kárt okoznak a körül- lévő földeken. Fölkészültek tehát és körülállták az erdőt, amely­ben felhangzott a hajtók zaja. Egyszerre hatalmas csörtetés, ágak ropogása s egy erős, nagy állat körvonalai lettek kivehető­vé az erdő szélén. Egész sortűz fogadta a vadat, amely halálra se­bezve maradt a hely színén, de amelyről aztán kisült, hogy csak egy ártatlan üsző volt. A tulajdonosa által követelt 130 koroná­ból csak 30-at kell a Nimródoknak megtéríteniük, mert a vadpe­csenyét egy mészáros megvette 100 koronáért. DR. TÖTTŐS GÁBOR KERESZTREJTVENY Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szer­kesztőségének címére 7100. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra, kérjük írják rá: Rejtvény! Beküldési ha­táridő: szeptember 2.! Az augusztus S-i rejtvény helyes megfejtése a következő: „Vissza­jöhetsz Baltazár, nem a mamám csengetett. ” A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Kun Istvánná Szekszárd, Csokonai u. 13., Apaczeller Jánosné Bony­hád, Hunyadi u. 7., Bucher Zsuzsanna Sióagárd, Petőfi u. 11., Fa­ust Józsefné Szekszárd, Tartsay ltp. 17., Teleki Jánosné Mőcsény-Zsibrik, Petőfi u. 5. „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akara­tát.” (Mt. 7,21) Egyszer egy kedves kis történetet hallottam arról, hogy egy jól képzett katonatiszt csatába vitte a hadseregét. A csata győzelemmel végződött, de a parancsnok kabát­ja teljesen elrongyolódott. Ekkor a parancsnok­nak egy merész ötlete támadt. A csatában részt vett vitézeit felsorakoztatta egymás mellé és ezt kérdezte tőlük: „Van maguk között szabó?” Az egyik katona előrelépett és jelentette: „Igen, én Szabó vagyok.” A parancsnok így folytatta to­vább: „Akkor magára most nehéz feladat vár. Itt van a kabátom, a csatában teljesen elrongyoló­dott, kérem foltozza meg és varrja meg ott, ahol elszakadt.” A fiatal katona csodálkozva nézett a parancsnokára: „Ne haragudjon parancsnok úr, de én ezt a kabátot sem megfoltozni, sem meg­varrni nem tudom.” „Vajon miért?” - kér­dezte a parancsnok. „Azért - válaszolta a katona - mert nekem csak a nevem Szabó.” A Máté evangéliu­mából való bibliai igék önvizsgálatra intenek bennünket. Keresztyénségünk látszat csupán, egy név, amelyet viselünk, csak vallási hovatar­tozást jelent, vagy egész életünkön át gyakorolt, halálunkig tartó életforma? Jézus Krisztus példát adott a számunkra. A külső látszat és a belső tartalom nála mindig azo­nos volt. Nem csak úgy tett, mintha szeretett vol­na, mintha könyörületes lett volna, hanem való­ban szeretett és valóban irgalmas volt. Nemcsak prédikált az Isten szeretetéről, hanem annyira szeretett bennünket, hogy életét áldozta oda ér­tünk. A millennium évében, keresztyén államalapí­tásunk ezeréves évfordulójára készülve, nem ár­tana nekünk keresztyén embereknek sem, ön­vizsgálatot tartanunk. Mi a keresztyénségünk? Szavak csupán, tettek nélkül? Bizonyára minden Olvasó előtt ismeretes ez a szólás: „a tettek beszélnek.” Többet mondanak rólunk mint ezernyi, kiejtett szép szavunk. Az életünk, a tetteink a gyümölcsök, az ismertetőj e- lei a keresztyénségünknek. S Isten szabadítson meg bennünket az olyan élettől, amely kimerül a szavakban, és hiányoznak a tettek, a cselekede­tek. Isten vezetésével sohasem lesz számunkra unalmas az élet. Ő mindennap tud új feladato­kat, új célokat állítani elénk, amelyek a teljes odaszánásunkat, elszánásunkat, erőnket és sze- retetünket igénylik. Ezért ne feledjük Jézus szavait, tartsunk ön­vizsgálatot, hogy keresztyénségünk ne csak lát­szat legyen, hanem halálunkig tartó, egész éle­tünkön át gyakorolt életforma. SZABADOS REGINA EVANGÉLIKUS SEGÉDLELKÉSZNŐ Szegény koszorúk, mondhatnánk e mondóka hallatán, hiába szépek, so­se vidámak. De nem mondanánk igazat. Ugyanis a koszorúk sorsa nem egyforma, vannak vidámak, örömteliek, amelyek az élőket biztat­ják, és vannak szomorúak, amelyek a holtakat siratják. Most a vidámak­ról essék szó. Ilyen például az adven­ti koszorú, amely aranyló fényeivel az egyik legnagyobb csodára, a Sze­retet megtestesülésére készíti, fénye­síti a lelkünket. A menyasszonyi ko­szorú az élet igenlésnek és a szere­lem szemérmes tisztaságának és be­teljesülésének a jele. Nemcsak virág­ból, de emberből való koszorúk is vannak. Ilyenek mindazok, akiket Istvánnak vagy Stefániának hívnak, ugyanis a nevük magyarul koszorút jelent. Szeretettel köszöntjük őket, ha nagy elődjükkel augusztus 20-án ünnepük a nevük napját. Úgy hi­szem, velem együtt büszkék lehet­nek arra, hogy egyik legnagyobb ki­rályunk nevét viselhetik. Szent István éppen 1000 eszten­dővel ezelőtt kezdte meg országo­sát Hunnia tájain. Közösen ünne­peljük őt, mert közös az örökség, amit ránk hagyott: a magyar anya­nyelv, melynek utánozhatatlan csengése testvéri nemzetté ková­csol bennünket, a magyar anyaföld, mely bölcsőnk és sírunk, közös életterünk, ahol csak együtt élhe­tünk. Örökségünk a magyar állam, mely rendjével és törvényeivel ne­künk polgárainak egyszerre tarto­zik és követel, s végül a magyar ha­za, mely biztos otthont kínál ne­künk a nagyvilágban. Ezek tehát Szent István hagyatékából való kin­csek. Ezért talán nincs olyan ma­gyar, aki ne tisztelné Őt valamikép­pen. Szent István a nevéhez méltó­an koszorú volt és maradt népe homlokán. A koszorú a jó értelemben vett összefonódás, összetartozás jelké­pe is. Tehát akárkik vagyunk, akár­melyik szekértáborba tartozunk, István király késői utódaiként egy nemzetet alkotunk. Akik egy hazá­ban élnek, egy nyelvet beszélnek: Isten nyelvét, amely a megértés és a megbékélés nyelve lehet a bábeli zűrzavarban. István, a király abban is méltó nevéhez, hogy folytonosságot te­remtett népe életében. Hiszen a ko­szorú is kerek, a vége a kezdete, így mindig van folytatása. Szent kirá­lyunk keze munkája nyomán 1000 év múltával is élünk magyarok a Kárpát-medencében, a Duna-tájon és sok más helyen a világon. Ha a véres országdúlásokra és Trianonra gondolunk, elmondhatjuk, hogy Is­ten csodája, hogy még vagyunk, „Isten csodája, hogy áll még ha­zánk.” (Petőfi). Ha Szent István hű népe vagyunk, akkor a folytonos­ság az elkövetkező ezer évben sem fog megszakadni, lesznek, akik ma­gyarul ünnepük meg az újabb ez­redfordulót. István győzelmes király volt, ez nevében is benne van: a koszorú a győztesek fejét ülette, illeti ma is. Az Ő győzelme az volt, hogy meg­mutatta a világnak, hogy egy ki­csiny nép is lehet sziget a népek tengerében, nem mossa el az ár, év­ezredekig megáll, ha benne Isten és ember kezet nyújtanak egymás­nak, és közösen alkotnak maguk­nak házat és hazát. István szemé­ben az európai keresztény-keresz­tyén kultúrába való betagolódás je­lentette a hit és haladás útját ma­gyar népe számára. Imre fiának adott intelmeiben óv az elszigetelő­déstől, más népek lebecsülésétől, a haza kincseinek elkótyavetyélésé­től. Ma sem kell mástól óvakod­nunk, ha élni akarunk. Nagy királyunk, Szent István ép­pen ezer éve kezdett uralkodni. Ma is koszorú népe homlokán, amely összefog minket, összefogásra késztet bennünket, hogy tovább él­hessünk, és olykor vert seregből győzelmes nép lehessünk. Isten megáldotta Istvánt, nagy királyun­kat, áldja meg a ma élő névrokono­kat a Stefániákat és Istvánokat is. SIMON ISTVÁN REFORMÁTUS LELKÉSZ DUNAFÖLDVÁR öl r KECSES HAJLAT ÁDÁM pArja MÉRLÓ t: FORTÉLYT KITANUL U ÁBEL BÁTYJA A TONNA JELE JELADÓ ESZKÖZT HASZNÁL t: JÁROM FÉLTÓN VÉD BÉKÉS...; VÁROS BIZONYTA­LAN, IS­MERETLEN DOLOG l*i VÁLYÚ / l ...g^ KÖZE­LEDIK RUHÁJÁT HORDJA HATÁR­RAG BILINCSBE VER KÖR SZÉLES­SÉGE GAT PÁRJA T NAGYFOKÚ jártasság IGEN, NÉMETÜL ÉTEL­ÍZESÍTŐ JELET VÉS KIS ENIKŐ ÁRUBA BOCSÁTÁS INDULAT­SZÓ REMEKLŐ IDŐSEBB FIÚ­TESTVÉR ~1 JAPÁN TEAHÁZI HÖLGY ÉLETŰT MARÓ ANYAG BURLESZK­POÉN ...LŐ; kirívó HIBÁT KÖVETEL r~ RÁADÁSUL TÁVBE­SZÉLŐ, R. A VÖLGY­BE JUT SZOLMI­ZÁCIÓS HANG LAKÁS EGYIK HELYI­SÉGE TENGELYKAPCSOLÓT HASZNÁLÓ DECILITER, RÖVIDÍTVE VÁLASZT SÜRGETŐ INDULAT­SZÓ UDVA­ROLNI KEZDI A CINK VEGYJELE TAPOGA­TÓZVA KERESGÉL CSAPAT­TAGI BAGDAD A FŐVÁROSA MILÓI TORZÓI KIVÁLÓ MAGYAR LÓFAJTA HELYTE­LENÜL ÍTÉL MEG VALAMIT ÜGYE­FOGYOTT ALAK Á ,, MEGÁLL- I JUNKCSAK MELLÉ­TELEPSZIK ÁLLAT­SZÁLLÁS SÁRBAN GÁZOL NEHÉZ, MINT...; SZÓLÁS UDVARLÓ, LOVAG ~1 SZABÓ ESZKÖZE TÉU SPORT FÖLDET FORGAT ILONA BECENEVE ILYEN HAMAR? NÉMA IKSZ I SZÁZAD, RÖVIDÍTVE FÜGG. CSÜNG KÉN JELE ÁRAM­ÜTÉSSEL GYÓGYÍT OIL OF...; KOZMETIKAI MÁRKA LÖVÉS FEGYVERREL T MELL­FODOR RUHÁN FELÉNK CIPEL AZ EZÜST VEGYJELE r~7 HOROSZKÓP KOS (III. 21.-IV. 20.) Szerelem: Barátaival, családjával kellemes hangulatban telik a hét, különösen péntektől, de mintha jóval többre vágyna. Hivatás: Alaposan készítse elő teendőit, és ragaszkodjon ahhoz az ütemhez, amit saját magának diktál hét elején. BIKA (IV. 21.-V. 20.) Szerelem: Fontos randevúra hívják, ne mondja le! Lehet, hogy most találkozik azzal, akire egész életében vágyott. Hivatás: Alaposan gondolja meg, kire mit bíz, és főleg mennyit árul el a dolgairól, mert csapdába csalhatják. IKREK (V. 21.-VI. 21.) Szerelem: Úgy érzi, nagyszerű dolog, ha egyszerre többfelé is kötelezettséget vállal! Csak nehogy összekeverje a randevúkat és a meghívottakat! Hivatás: Nem a legjobb taktika fölfelé hajbókolni, lefelé taposni! RÁK (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: Néhány borongós nap után a partnerével boldog órák várják. Hivatás: Valami, amit régóta szeretett volna elérni, most sikerül. Úgy érzi: ölébe pottyant a szerencse, pedig csak korábbi munkájának gyümölcsét arathatta le. OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.) Szerelem: A Mars sokszorosra fokozza tettvágyát, de sajnos a harciassága is felerősödik, és ennek partnere látja kárát. Hivatás: Olyan em­berekkel hozza össze a véletlen, akinek az érdekei összeegyeztethetők a sajátjával. SZŰZ (Vili. 24.-IX. 23.) Szerelem: Valaki a munkahelyén szeretné felhívni magára a figyelmet, de észre sem veszi. Hivatás: Válaszúihoz érkezett: döntenie kell, a régi módszerekkel dolgozik-e tovább, vagy stratégiát változtat. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Szerelem: Régi szerelmét sodorja útjába az élet. A sok fá­jó emlék helyett mégis csak a boldog órákat idézik. Hivatás: Olyan dologba nyer be­pillantást, amit pedig a vetélytársai szívesen titkolnának. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Ha már elkötelezte magát valaki mellett, nehe­zen lép ki a kapcsolatból. Valami nagy bűnt kell elkövetnie partnerének, hogy szakít­son. Hivatás: A megbízatások bősége zavarba hozza. Legyen mértéktartó! NYILAS (XI. 23.-XII. 21.) Szerelem: A családi krónika nem sok vidám dolgot je­gyezhet fel a héten az utókornak. Mással is előfordul, hogy mélypontra jut. Hivatás: Túl sok a fölösleges szaladgálás, és ez elveszi a kedvét az alkotó munkától. BAK (XII. 22.-1.10.) Szerelem: Ha a sok apró nézeteltérést nem vitával, hanem csók­kal zárja le, a hét végére kisüt családi élete egén a nap, és boldogan sütkérezhet part­nere szeretetében. Hivatás: Ha valamit megígér, tartsa is a szavát! VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 19.) Szerelem: Társától ajándékot kap, mert ezzel is ki akarja fe­jezni szeretetét. Hivatás: Eszébe ne jusson egyedül nekivágni annak a feladatnak, ami a héten várja. Az időből is kifut, és ötlete sem lesz elegendő a megvalósításhoz. HALAK (II. 20.-III. 20.) Szerelem: Hét elején még a tükre is sírva fakad, olyan búsan nézegeti magát benne. Mintha élvezné, hogy szenvedhet. Hivatás: Csak rutinmunká­ra futja erejéből. f 1 á t

Next

/
Thumbnails
Contents