Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-19 / 194. szám
Tolnai Népújság 2000. Augusztus 19., szombat Tolnai Népújság - 9. oldal A Szent Korona és a Szent Jobb a Parlamentben Interjú a budapesti Bazilika kanonokjával Székesfehérvár, majd Esztergom után az idei Szent Jobb körmenet a budapesti Kossuth Lajos téren, az Országházban fejeződik be. Az ereklyét rövid időre a Szent Korona mellé helyezik, majd visz- szaszállítják a Bazilikába. A millennium tiszteletére egy évre hazánkba érkezett Dubrovnikből a magyarság állam- alapító királyának koponyaereklye darabja, amelyet az érdeklődők a Szent István Bazilikában tekinthetnek meg. Budapest A keresztény magyar állam megalapítójának, Szent Istvánnak ünnepén kivételes események tanúi lehetnek mindazok, akik figyelemmel kísérik a millenniumi rendezvényeket. A Szent Jobb az augusztus 20-ai körmeneten kívül egész évben a bazilika kiemelt helyén tekinthető meg. A hazánkba érkezett koponyaereklyét pedig a biztonsági rendszerrel ellátott Szent Jobb kápolnában helyezik el.- Szent István mumifikálódott jobb kézfejét a katolikus egyház ereklyeként tiszteli. Tiszteletben tartjuk mindazon személyek földi relikviáit, akiket szentté avattak - nyilatkozta lapunk munkatársának a Szent István bazilika kano- nokja, Szabó Géza.- István király jobb kézfejének fennmaradását az egyház állam- alapítónk kettős eltemetésével magyarázza. A legenda szerint Istvánt először 1038-ban, majd 1060-ban temették el Székesfehérváron. A második temetés előtt választották le jobb karját, amelyet a következő évszázadokban számtalan helyre hurcoltak. Az ereklye megjárta Romániát, Lengyelországot, Bécset. Székesfehérvárról 1S41 után a törökök rabolták el. A később áruba bocsátott ereklye raguzai domonkos szerzetesekhez került, akik már Szent István egyik kisebb koponyadarabját is őrizték. Tőlük szerezte meg az ereklyéket Mária Terézia 1771-ben, s ő rendelte el a Szent István nap megtartását, sőt nemzeti ünnepként a naptárba is felvetette. A Szent Jobbot Budára szállíttatta és körmenetben vitték végig a városon augusztus 20-án.- A 18. század óta vigyázza az ereklyét a Szent Jobb őre, aki köteles azt biztonságban, kellő tisztelettel és méltósággal, hozzáférhető helyen őrizni, s jeles alkalmakkor a nép, a hívők elé tárni. Ezt a tisztet 18 éve Szabó Géza, a bazilika kanonokja látja el, aki lapunknak elmondta: idén csak a két városba vitték el az ereklyét. Székesfehérvárra, ahol István a törvénynapokat tartotta és ahol eltemették, valamint Esztergomba, ahol államalapítónk született, majd megkoronázták. Hosszú idő után 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján, majd 1988-ban járta végig a Szent Jobb hazánk nagyvárosait. Az idei ünnep egyik fénypontja a Szent Jobb parlamentbe vitele lesz, ahol - bár rövid időre, mindössze 10 percre - a Szent Korona mellé helyezik. Szabó Géza nem tartja kizártnak, hogy a koponyamaradványok is ott legyenek a 20-ai szentmisén, valamint a Szent Jobb körmeneten. A Dubrovnikből egy évre kölcsönadott koponyaereklyét külön géppel, rendkívüli biztonsági körülmények között szállították a fővárosba. A díszes tartóba helyezett csontok története legalább annyira kalandos, mint a Szent Jobbé. A történészek között nincs egyetértés abban, hogy a maradványokat magyarok rejtegették, menekítették-e el az országból, vagy a törökök zsákmányként hurcolták-e el magukkal. Megtalálásuk után Mária Terézia azokat a horvátországi domonkos rendi kolostorra, míg a Szent Jobbot a hazai Angolkisasszonyok zárdájára bízta. Ma az ereklyét a Szent István bazilikában lévő biztonsági tabernákulumban vigyázzák. H.M. István király, az államalapító, az egyházszervező emlékét és nevét, több sokévszázados múlttal rendelkező településünk őrzi. Több település még legendát is szőtt nevének eredete, a szent királlyal való kapcsolata köré. Királyszentistván a veszprémi vár közelében található. A lakosság azt tartja, hogy Szent István itt aratott győzelmet Koppány felett. A szent név felvétele általában a tatárjárás után terjedt el, így a XIII. században már feltételezhetően létezett a település. Szentistván a Borsod megye szélén fekvő, három matyó település egyike. A falu egyetlen temploma a római katolikus barokk templom, amelyet 1763- ban szenteltek fel, védőszentje Szent István, a főoltárkép is a királyt ábrázolja. Bakonyszentkirály a cseszneki vár tövében meghúzódó kis település. Első neve Szentkirály volt, az 1700-as években Magyar- szentkirályként találkozhatunk vele a történeti leírásokban, hogy megkülönböztessék a szomszédos Németszentkirálytól. Végül 1926-ban egyesítették a két települést Bakonyszentkirály néven. Szentkirályszabadja a harmadik Veszprém megyei község, amely nevében viseli az államalapító emlékét. Egy 1269-es jegyzék már Szabadé néven említi. A király szabadjai azok a harcosok voltak, akik királyi földeket kaptak lovas szolgálatuk fejében. A hagyomány szerint e kiváltságot Szent Istvántól kapták, ezért később Úrszabadi, majd a XV. századtól a Szentkirályszabadi nevet viseli a település. Kerkaszentkirály Zala megyében a Kerka folyó partján, csaknem a szlovén határ mentén található. Első írásos emléke 1322-ből származik. ÉvszázadokÖh keresztül a település nértie- si birtok volt. A XIX század utolsó harmadában már saját iskolát és templomot épített a falu népe, amelyet Szent István tiszteletére szenteltek fel. Szentkirály a Duna-Ti- sza közén fekszik. Neve már 1354-ben egy adománylevélen szerepel. Sokáig Kecskeméthez tartozó puszta volt, de önálló nevét mindvégig megőrizte. 1952-ben lett önálló község, de korábbi nevét Lászlófalvára változtatták. A községben tovább élő hagyomány győzelmeként, 1987-ben sikerült kiharcolniuk, hogy régi nevüket - Szentkirályt - visszakapják. Védőszentjük kultuszának ápolását tanúsítja Szent Istvánnak a falu temploma előtt álló bronzszobra. Szentistvánbaksa a Her- nád folyó mellett fekszik. Egy 1318-ból származó oklevél várjobbágyi birtokként, egy későbbi már királyi birtokként említi. A baksa nevet a hagyomány a baksózóból eredezteti, a juhtenyésztők ugyanis a kiselejtezett és levágott állatokat kádakban sózva tartósították. A falu idők viharában elpusztult templomának védőszentje Szent István volt. Rinyaszentkirály a nevében szereplő somogyi folyócska mellett található. A XIII. században egy pápai tizedjegyzék Senthkyral néven említi. Nevét a Szent Istvánnak szentelt temploma után kapta. KOÓS Egyháztörténeti jelentőségű bejelentésre készül a konstantinápolyi pátriárka a magyar államiság millenniumi ünnepén, augusztus 20- án. Államalapító Szent Istvánt pátriárkái és zsinati határozattal felveszik a keleti ortodox egyház szentjei közé is. Ez a példa nélkül álló esemény bizonysága annak, hogy Magyarország az elmúlt ezer évben kivívta mind a nyugati, mind a keleti kereszténység elismerését. Legnagyobb tiszteletnek örvendő királyunkat 1083-ban, halála után 45 évvel, augusztus 20-án avatta keresztény szentté jVlI. Gergely pápa. Elei még a pogány hit iszerint éltek, s István is pogányként szülékéit, de már a krisztusi vallás szellemében inevelkedett. Megkeresztelése után szigorúan tartotta magát hite szabályaihoz, s ezt országa népétől is megkövetelte, tudván: a magyarság fennmaradása múlik a kereszténység felvételén. Trónjának elismertetéséhez a római pápától kért és kapott koronát. Esztergomban, 1001. január 1-jén koronázták királlyá. Semjén Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkára lapunknak elmondta: az államalapító királyt az augusztus 20-i ünnepség keretében deklarálja szentként I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka. A történelmi lépés a konstantinápolyi egyetemes patriarchátus szuverén döntése volt, s a másfél évig tartó kanonizációs folyamatot Michail Sztaikosz bécsi görög metropolita vezette. Az 1054-es egyházszakadás óta nem volt példa arra, hogy nyugati keresztény szentet az ortodox egyház is elfogadott volna: Ez alkalommal a görög keleti egyház oltárra emeli Hierotheost is, aki a honfoglalás után az első püspök volt magyar földön.- A Szent István napi ünnepségre 62 év után először érkezik pápai legátus Magyarországra, Angelo Sodano bíboros személyében - emelte ki Semjén Zsolt. - Ez ritka eseményre is alkalmat ad: az augusztus 20-i egyházi ünnepség keretében találkozik majd a konstantinápolyi pátriárka és a szentatya küldötte.- Pápai legátus csak különlegesen ünnepélyes alkalmakkor jelenik meg egy-egy országban; így most nálunk, az ezer éves államiság ünnepén. Ez rendkívüli megtiszteltetés számunkra, mivel a magas rangú küldött által maga a pápa fejezi ki tiszteletét a magyar millennium iránt. A szentatya személyesen azért nem látogathat hazánkba, mert a szentévben, - vagyis a kereszténység 2000 éves nagy jubileumán - csak a zarándoklat idejére hagyja el a Vatikánt. Tiszteletére a szentvárosban szeptember 23-án magyar előadókkal koncertet tartanak, amelyen az egyházfő maga is megjelenik. A hangversenyen a magyar államfő és a miniszterelnök is részt vesz.-RÉA budapesti Szent István Bazilika » I * i I ßjzenUstv^